Egyre-másra lehet olvasni mostanság itt a címlapon a szezonkezdésekről. Kinek szerencsésebbek, kinek kevésbé azok az egyénileg megélt télvégi, tavaszelői élményei. Mint már oly sok éve, az idén is összeszedtük magunkat, hogy mi is méltón ünnepeljük meg a tavaszt és a horgászszezonunk kezdetét. Az alábbiakban a mi kis lelkes, maroknyi csapatunk idei, a kezdeti kilátástalanságból végül szerencséssé váló nyitóünnepségét, a 2013-as tavaszi HNHT kulcs beszámolóját olvashatják azok, akik nem voltak, netán nem lehettek ott, de érdeklik a részletek!
A tavasz mindenkinek és mindennek, élőnek és élettelennek, természetnek és környezetnek szinte ugyanazt jelenti, a megújhodást, az élet sarjadását. Növények, állatok, emberek bújnak elő téli rejtekeikből, hogy elfoglalják, ismét birtokba vegyék a természetet, hogy belefogjanak az újba, rátérjenek egy új útra, ismét megalkossák új terveiket, kielégítsék vágyaikat. Újabb feladatok, újabb kihívások terheit veszik vállukra és munkálkodnak az élet jobbá tételéért. Nincs ez másképp szeretett hobbink területén sem, a vizek kiolvadnak a bennük szunnyadó létet ébresztgetve, halak, vízi élőlények ébrednek, a partok sarjadnak, erdők mezők hangosodnak, kizöldülnek, emberek közelednek, hogy ismét birtokba vegyék és használják saját és mások örömére a környezetet és e csodás lét adta lehetőségeket.
Már sokadik tavasz, amelyen így, március idusán összejövünk és teret adunk örömünknek, felszabadítjuk a boldogsághormonjainkat, jókat sztorizunk a múltbéli esetekről, cinkeljük, cukkoljuk egymást, ápoljuk a régi és építjük az újabb barátságokat, finomakat eszünk, mértékkel iszunk, még kicsit berozsdásodva horgászunk és feltöltődünk jó időre, löketet adunk az évkezdetnek! A pontos, precíz szervezésnek már januárban kell kezdődnie, hogy hova, mikor, kik és miért jöjjenek! Akkor még sok olyan nehezítő, sőt talán ellehetetlenítő körülmény el sem képzelhető, ami a dátum közeledtével egyre hajmeresztőbbé és aggódásra okot adóvá válhat. Ez az idén is így volt…
Kbaloo és Kefete már a menyhalas partink idején aktívan érdeklődtek, van-e terv a tavaszira, hogy hol és mikor legyen. Türelmet kértem, hogy előbb lássunk egy már érvénybe lépett 2013-as naptárt, aztán vegyük sorra a lehetőségeket és a javaslatokat, a szervezésnek majd essünk neki akkor! Ők már tavaly decemberben javasoltak egy Bács-Kiskun megyei ékszert, egy kis tavat Kecskemét közelében jól megközelíthető, barátságos és kényelmes környezettel, aminek neve Merci-tó és Felsőlászlófalván található Kocsér, Szentkirály és Kecskemét közelében.
Miután nem volt használhatóbb és elfogadhatóbb ajánlat, ez lett a döntés végeredménye: megyünk a Mercire! Kbaloo tetemes terhet vett le a vállunkról a szervezéssel, a kaját és a helyet ő intézte, nekünk csak a protokoll maradt, összegyűjteni a népet és koordinálni a tevékenységet, percre pontosan megtervezve a napot. Ekkor azt hittük, kis naivak, hogy minden sínen van, csak várni kell az időpontot és jól kell éreznünk magunkat. Igen ám, de közbeszóltak az égiek. A találkozó előtti napokban már rémhírek érkeztek nyugatról - pedig sok jó dolog is érkezik onnan, és mégis… - hatalmas havazásokról, szélviharokról, drámai lehűlésekről és úgy általában elviselhetetlen időjárásról. Nem hittünk nekik, de legalábbis reménykedtünk, hogy szokás szerint tévednek. De nem…
Két nappal a találkozó előtt katasztrófa-állapotot, piros riasztást léptettek életbe, a nyugati országrészt elzárta a hóvihar, hóátfúvások alakultak ki a több mint 100 km/h sebességű szélviharban hosszú, több kilométeres sorok - járművek és utasok egyaránt - ragadtak az utakon, tömegbalesetek történtek. Szép kilátások, mindez egy ártatlan találkozó miatt? Ne már?! Miközben együtt aggódtunk az országgal, lélekben segítettünk a hóban rekedteknek - mert egyebet nem tehettünk innen, az ország távolabbi, szerencsére nyugodtabb részéről -, még mindig reméltük, hogy szombatra enged szorításából a hirtelen visszatért tél, és mint egy rossz álmot, eldobhatjuk ezeket a szörnyű képeket. De ez sem sikerült! Ritka eset, hogy ennyire szembeszállnak velünk az elemek, többnyire minden rendezvényünket a szerencse kíséri úgy időjárás, mint haljárás tekintetében.
Többen kényszerültek a megjelenés lemondására, amit megértettünk és sajnálattal vettünk tudomásul.
Tizenhatodika, szombat reggel. Korán ébredtünk, mert nem tudtuk, milyenek lettek az utak. Hideg volt, nagyon hideg. Az előző napokra jellemző plusz tizen-fokok után zavaró volt a mínuszban majdnem ugyanennyi. Biztató volt az előző este és hajnalban érkező e-mailek, születő hozzászólások száma és tartalma, hogy azért a többség még így is megkísérli az odajutást. Jó hír volt a sok rossz mellett, hogy nagy türelemmel és odafigyeléssel lehetett közlekedni, mert csak kevés helyen voltak felénk és az odavezető úton átfúvások, felfagyások.
Sikerült is majdnem az előre tervezett reggel 8-ra odaérnünk. Már többen ott voltak. Kefetéék, akik nem először voltak a tavon, kicsit később értek oda, mert másfelől jöttek… elmondásuk szerint nem eltévedtek, csak rossz felé jöttek! De azt már természetesnek vettük, hogy ahol ő és Putyu komája együtt van, nem lehet unatkozni. Putyu a megérkezéskor rögtön „átnevezte” egy pocsolya segítségével a mákos rétest mákos-sáros rétessé, de így is rezzenéstelen arccal fogyasztotta el.
A tó „ügyeletesei” már készítették a forralt bort és a forró teát, a csajok, Danna és a nejem pedig az otthonról hozott süteményeikkel kedveskedtek a többieknek. Természetesen előkerültek a melegítő italok is - hamarosan harsányabb lett a vízpart. Behurcoltuk a horgászdolgainkat és óvatosan, nem kapkodva nekiláttunk a horgásztevékenységnek. Nem mentünk messzire, sőt! Mi Tápossal a lehető legközelebbi lehetőségnél a tó vize felé fordultunk, ám Titusz és Djstewe79 a legmesszebbi ponton látták a halakat mozogni. Ezt persze nehezen fogtuk fel, miután abban a zord hidegben elképzelhetetlennek tartottuk, hogy ebben a tóban egy hal is megmozdulna! Nem akarom lelőni a poént, de horgászszerencse szempontjából jó döntést hoztak. Így viszont lemaradtak több olyan dologról, amit a tömeg a másik oldalon átélhetett.
9 óra körül már csak a részvételt az előző napokon lemondó 4 jelentkező nem volt jelen, és Kálmánpapiék is nekilódultak a kilométerek fogyasztásának, miután rábeszéltük őket telefonon, hogy érdemes lejönni.
Éppen bőszen fotózgattam a társaságot, gondolva, hogy halakat nem nagyon lesz módom fényképezni, legalábbis itt, ma és általunk kifogottat, amikor Kbaloo egy tenyeres kárászt ejtett fogságba. Ujjongtam, hogy megvan a találkozó első hala, mire felvilágosítottak, hogy nagy tévedésben vagyok, ugyanis már a szigeten is és Tituszék is fogtak halakat! Még fel sem ocsúdhattam a megrökönyödésemből, amikor Danna kapta fel a botját és kezdett bősz fárasztásba. Ez bizony ponty lesz…
Éppen fotóztam ezeket a halakat, amikor Csóri is beszállt a pontyfogásba. Na, ne csináljátok már, én még be sem dobtam, hát hogy leszek itt ma eredményes?
Sietve mentem vissza a helyemre, hogy végre áldozhassak én is a pontyfogásnak. Közben Kefetééknél még megálltam és pár perc alatt görcsösre nevettem magam, ahogy a széthullott polifoam golyók és a kiborult csontik összeszedését figyeltem. Ezek nem változtak semmit…
Tulajdonképpen előrelátó voltam és otthonról szinte készen hoztam mindent, így nem kellett sokat bajlódnom a szerelgetéssel, kevergetéssel. A bedobás nem lett túl parádés, első botomnál Tápostól, másodiknál Gergőtől kellett elnézést kérnem és figyelmeztetnem, hogy ezután sokkal nagyobb helyet hagyjanak, mert még kicsit nagy a szórásom. Nem akartam végig a spiccet figyelni, így könnyű fenekező szerelésekkel dolgoztam és rádiós jelzőt szereltem fel. Ennek annyi hátránya volt, hogy a nagy barangolásom közben a zsebemben éreztem és hallottam több kapást is, de esélyem nem volt odaérni és lereagálni azokat. Persze, eleinte poénkodtam, hogy 10 sikertelen kapást számítsanak be nekem 1 halnak, azonban nem is sejtetem, hogy a többség egyként összeszövetkezett ellenem és - mint a végén kiderült - Kósa Pali például lapáttal, Gergő kézzel, Kefete rádobott ólommal, meg még ki tudja, ki és mivel csinált nekem folyamatos kapásokat! Köszönöm, barátaim! De minek az embernek ellenség, ha olyan szerencsés, hogy vannak ilyen barátai?!
Amikor éppen nem a botjaimon keletkezett (ál)kapások miatt rohangáltam, felügyeltem az ebéd készültét. Zsolti főzött egy marhalábszár pörköltet nokedlival, savanyúsággal. Láttam egy kis üveges savanyú paprikát, amiről feltételeztem, hogy erős lehet. Mivel szeretem és valamennyire bírom is az erőset, kértem belőle. Zsolti figyelmeztetett, hogy ez nagyon durva. Ugyan már, nekem biztosan nem az! Nem szeretném ezt a témát nagyon kivesézni, de még ma is „emlékeztem” rá…
A kaja kicsit elcsúszott, már ha a betervezett délhez képest a majdnem három óra kicsi csúszás… Viszont büszke vagyok rá, hogy a banda zokszó nélkül tűrte az éhezést, talán a szomjoltás ellensúlyozta azt.
Mindenesetre az is nagy örömmel töltött el, hogy majdnem mindenki megfogta a magáét, a legtöbben ejtettek el halat, voltak, akiknek a szomszédjai fogták a halát, mint például Jano, akinek Zsoszi és Dunadan szedte ki a kapitális kárászát.
Nekem is akadt egy szép, kapitálisnak mondható durbincs… büszke is vagyok rá! Ha csak nem ezt is valamelyik nagyokos akasztotta a horgomra!
A pörkölt forró és finom, a nokedli jó és kevés, a savanyúság hideg és még sok is volt, de panaszra okunk nincs, minden úgy volt jó, ahogy ott volt! Csendben, rendben, mint egy nagycsalád ettük meg a mindennapi kenyerünket és hozzá a magas fehérjetartalmú pörköltet. Mindenkin nyugalom lett úrrá, senki sem sietett vissza a partra, tehát célt ért a kaja. Ha már együtt vagyunk, ejtsük meg a nap értékelését! Hevenyészett mérésekbe kezdtünk, amit hamarosan élessé, komollyá kellett tennünk, mert a két „legszebb” ponty között alig észrevehető különbség mutatkozott. A pontos és precíz mérés aztán kiderítette, hogy a nap legszebb fogása Dannáé lett egy 1,96 kg-os tükörponttyal, a második pedig Djstewe79 egy 1,92 kg-os szintén tükörponttyal.
Danna kapta a kupát, ám azért kissé mókásnak találtuk az esetben azt, hogy a szezonzárón is az ő menyhala lett a legszebb, hiszen csak ő fogott akkor halat és mentette meg a rendezvényt a nevetségessé válástól!
A legeredményesebbnek járó kupát Titusz nyerte el 8 darab pontyával, amik 11 kilónál is többet nyomtak.
Volt még egy díj, amivel nem az volt a cél, hogy bárkit megsértsünk, vagy meggondolatlanul kiosszunk. Ez a „nap legszerencsétlenebbje” díj. Hosszas tanakodás és érvelés után Tápos Miska kapta ezt a kupát, mivel ő napközben többször próbálkozott egy alattomos dugó kihúzásával, amit a többszöri szakadás akadályozott meg, így szerencsére nem folyt el a tó vize!
Gratulálunk a nap díjazottjainak!
A kaja és az eredményhirdetés többeket a távozás mezejére terelt, innentől kezdve egyre kevesebben maradtunk. Voltak még, akik próbálták behozni a napközbeni lemaradást - ugye, Kefete? Persze, amilyen a szerencséje, akkor fogott halat, ráadásul pontyot, amikor már nem volt tétje, de becsülethalnak azért elfogadtuk!
Közben még kialakult egy ilyenkor szokásos távdobó versengés és az összepakolás közbeni szájcsata. Természetesen ekkor már mindenki egészen precízen ismerte a tutit…
Az igazat megvallva, reggel még úgy terveztem, hogy nagyon jó lenne, ha legalább kettőig maradnánk, kitartanánk többen is, erre fel egy jó kis parkoló-béli beszélgetés után csak ötkor indultunk haza. Ezek szerint akkor mindenki szívesen maradt még!
A búcsú most már csak rövid időre szólt, hiszen két hét múlva ismét lesz közös program pár barátunkkal, aztán pedig hamarosan itt a tavaszi Duna NHT, május harmadikán, negyedikén.
Öröm és boldogság volt együtt lenni ezzel a bandával, sok ismert és szeretett arcot újra látni, öröm volt az is, hogy voltak új arcok is és megtetszett nekik a társaság és a hangulat! Remélem, hogy a hóviharok károsultjai is már elfelejtették a bajokat! Jöhet a tavasz, gyerünk horgászni!
Mert barátokkal együtt lenni jó, horgászni még jobb, még hóban, jégben, sárban is!
Jeszy
