Ezt a kulcspakolászást még tavaly télen találta ki Sori barátom, tudniillik, hogy tavasszal szezonnyitónak, decemberben pedig szezonzárónak számító összejövetelek kapcsán vesszük elő, illetve tesszük le a horgászat képzeletbeli kulcsait. Lévén december, most a zárás vált aktuálissá - már negyedik alkalommal és ismét a Dunán, de az idén először Solton. A találkozó névadói pedig a menyhalak és a Mikulás. Az idén meglátogatott bennünket mindkét névadó, nem is kis létszámban, erről a történetről olvashattok itt alább!
Már több mint két hónapja nem hoztunk össze fórumos horgásztalálkozót, ezt a trehányságot sürgősen meg kellett szüntetni! Nem okozott persze ez olyan nagy gondot, terhet, miután az érdeklődés már előzetesen is megvolt, a helyszín adott volt, az időpont is, hát akkor miért is ne mennénk?!
Azért a rutinos, már alaposan begyakorlott feladatokat, sarokpontokat nem hagyhattuk ki, úgymint a kaják, az innivalók, a helyszín biztosítása, az odajutás érthetővé tétele, a beharangozás, a jelentkezők informálása és a folyamatos egyeztetés. Amit viszont még sosem sikerült tutira biztosítani - és bevallom, nem is szeretném -, a jó idő és a halak jelenlétének garantálása. Pedig ott volt minden, mint karácsonykor… akarom mondani, mint Mikuláskor!
A régi motorosok már tudták, hogy korán reggel, hatkor a benzinkúton futunk majd össze egy jó kávéra, és a gőzölgő fekete mellett döntjük el a menetrendet. Ez most sem történt másként! Vonult a karaván, végig a (sóder) Szaharán. Könnyű volt a mederben autókázni, hiszen olyan alacsony szinten csordogált a Duna, ráadásul csapadék is olyan régen esett, hogy a járművek haladását semmi sem akadályozta. Egy nagyon jó kis zugot sikerült találnunk, ahova hamarjában felépítettük menedékünket, köszönet érte Misónak, Fednek, Csórinak, és kedvesének, Dannának! Ferike azonnal nekilátott a fenséges és már hagyománnyá váló forralt bor elkészítéséhez, finom várdombi vörösborból, melyet ő termelt csak a horgászbarátok kedvére. Nyilván a főzéshez tűz is kell, ami a brigád másik felének, a Nyika család (már 4 gyerekkel felerősödve), Holi (a láncfűrészes) és Zolcsi (a hajóskapitány) hathatós segítségével gyulladt meg.
Természetesen a táplálék is fontos szerepet játszik a vízparti partyban, mert hogyan néznénk ki éhesen, ellaposodva?! Így első lépcsőben az e találkozóra speciálisan előre elkészített grillcsomagokat osztottuk szét, majd Táposék megérkezése után Miska azonnal nekilátott a friss disznóvér és a vöröshagyma összeboronálásához! Mondhatom, hogy szem és száj jóllakott rövid idő alatt… ezek után bátran estünk neki a semmittevésnek, a beszélgetésnek, a horgászatnak és a poénkodásnak, mert ugye ez elmaradhatatlan része egy ilyen összejövetelnek. Mondjuk, volt olyan is, aki akarva-akaratlan is célpontjává vált a poénoknak… ugye, Fed?! A balett táncos ruhában…
Fogyott a forralt bor, fogyott a közben főzött citromos tea, Sanyamester kedvese, Dóri kezei által készült sütik is egyre kisebb létszámban figyeltek a dobozokban. Az üdvözlőitalok is fogytak, voltak, akik már vagy huszadszor üdvözölték velük egymást, kezdtek is nagyon jó barátok lenni… ha értitek!
Na és persze, a meglepetésvendégekről se feledkezzünk meg! Igen, a Mikulások is ideértek, egyszerre többen is. Sokunkban egy világ tört össze, mert egészen más elképzelésünk volt eddig róluk… de sebaj, a világ mindig változik. Itt a Mikulás nem kívánságokat teljesített, hanem hármat kívánt, vagy még többet is a finom italokból! De legalább ők jókedvűek voltak ettől! Tőlük pedig mi…
Befutottak Kefetéék is a szolnoki különítménnyel, és ami rögtön szembetűnő volt, csak Kefete volt felhőtlenül boldog, az autó többi utasa égnek álló hajjal és felborzolt idegekkel szállt ki a járműből. Hamar kiderült a kettős hangulat okozója, Kefete kedves vicce, mely a mögöttük álló száz kilométeren túl sokszor hangzott el ahhoz, hogy még nevetni tudjanak rajta! A vicc a következő: „Hogy hívják Quasimodo és Törpilla utódját? Hát Púpilla…”
Miután felocsúdtunk a megrázkódtatásból, gondoskodtunk a különítmény jobb kedvre derítésében, megetettük, megitattuk őket, majd elküldtük melegebb éghajlatra, pontosabban horgászni mindenkit.
Nem feltételeztem, hogy napközben túl nagy haljárásban lesz részünk, de abban azért titkon reménykedtem, hogy lesz olyan, aki nem lesz rest pergetni és esetleg neki sikere is lehet. Kis unszolásra Holi előkereste a még sosem használt, vadonatúj pergető cuccát és mintegy sleppelve, a gumicsalit maga után vontatva sétálgatott a parton… és igen, egy kb. 60 centiméteres balint ez nagyon érzékenyen érintett, nem bírta ki, hogy ne kebelezze be a műcsalit. Sajnos Holi nem készült fel alaposan, így erről fotó nem készült, de volt szemtanú, így Ferikének elhittük, hogy dokumentáció nélkül engedték vissza a szép rablóhalat.
Még fel sem ocsúdhattam a meglepetésből, amikor újabb ért! Sori hívott, hogy ne vicceljünk vele, bújjunk elő a rejtekünkből, ugyanis itt van Kalimajorban és szeretne velünk tölteni pár órát! Megdicsértem, hogy megérkezett, azonban jeleztem, hogy a jelek szerint nem olvasta a beharangozót, amiben egyértelműen leírtam, hogy az idén új helyszínen zajlanak az események… mit volt mit tennie, átkocsikázott az új helyre. Örültünk neki, ha kis ideig is tudott csak köztünk lenni!
Közben a fiatalság a kőruganyon próbált spiccbottal halat fogni, de a fiúk hamarabb, a lányok kicsit később adták fel a próbálkozást. Ezután többnyire a tűzzel játszottak, szó szerint…
Kora délután aztán előkerültek a menyhalra specializált felszerelések, esetemben két darab Spro heavy feeder 100 grammos tányérólommal és egyágú Worm36-os, 1-es méretű horoggal, rajta halszelettel. Misó - az öreg bojlis - a maga esze szerint szerelt lead core-ral és bojlis horoggal, amihez gilisztát tűzött csalinak. Mondhatom, többen megmosolyogtuk, de nagyon röhögni nem mertünk, nehogy aztán később nekünk is olyan szerelékkel kelljen sok nagy halat fognunk! Na, nem kellett… de neki sem!
Nagy dilemma volt, hogy a kőrugany előtti, ráfolyásos rész lesz-e a nyerő, vagy a mögötti visszaforgós, lassabb rész adja majd a több halat. Talán az én javaslatomra többen helyezkedtünk el a rugany mögötti részen, ami végül rossz választásnak tűnt… bocs, fiúk!
A felső részen Táposék, Sanyamesterék, Ferike és Holi helyezkedtek el, míg az összes többi résztvevő a kőszórás alá ült le, megfelelő közelségben egymáshoz, hogy lehetőség szerint összeakadjanak a szerelékek. Nekem sikerült is párszor összekeverednem a szomszédjaimmal, mert annyira sután tudtak dobni, hogy hiába dobtam később, mint ők, mégis mindig ráfonódtak az én kóválygó zsinóromra… ha értitek, miről beszélek?! Közben megérkeztek Csapó Tibiék a Balatonról, remélve, hogy a tavukban már nem élő egybajszút itt megfoghatják.
Lassan közeledett a sötétség, így felpatronoztuk a spicceinket (nekem sikerült is közben eltörnöm egyik spiccemet), majd a hűlő időre való tekintettel a járművet nem vezető horgászok még egy kis védőitalt is elfogyasztottak, a Mikulások talán kettőt is, de ez az ő napjuk volt, így nem sajnáltuk tőlük!
Kezdődhetett hát, amiért jöttünk, a menyhalak elfogása! A sötétben heves poéncsata zajlott, mindenki jókat derült egy-egy mélyen ülő csattanón.
Aztán elkezdődött az, amire már nagyon vártunk: a spiccek heves rángatózása, a csali után érdeklődő menyhalak jóvoltából. Zolcsi kezdte a sort mellettem (persze, az általam feletetett pályán könnyű volt!) élete első, ezért legnagyobb menyusával. Mindenki egy kupacba verődve gratulált és kezdett neki a taktikaváltásnak a Zolcsitól ellesettek alapján.
Kisvártatva az én csonka spiccem rándult meg, majd miután rutinosan kivártam a következőt - míg többen lehülyéztek, hogy rohanjak és vágjak be -, a következő rángatásra vágtam be és fárasztottam ki egy szép menyhalat. Gyors újracsalizás és mehetett is vissza a következő érdeklődőnek!
A felső szektor telefonon jelentkezett be, miszerint Sanyáéknál is és Holinál is jött egy-egy téli tőkehal. Mondom, majd lefotózzuk a végén, addig már ne is zavarjanak… hát nem is zavartak, igaz, a pakoláskor derült ki és esett le az állunk, hogy a felső régió bizony erősen ránk vert, már ami a botok és a menyhalak arányát illeti.
Mentségemre legyen mondva, hogy a ráfolyásos részen annyira erős volt a sodrás, hogy képtelenség volt két botozni és egyébként is nagyobb volt az esélye az egymásra sodródásnak.
Mindenesetre elismerésem nekik, hiszen Tápos is fogott kettőt, barátja, Palkó is egyet, Sanyáék hármat, Holi pedig kettőt - gratulálunk nekik! (Holinak is ezek a menyhalak jelentették az elsőket, így ő is most vesztette el menyhalas szüzességét.)
Este nyolcig terveztük a maradást, de hét órakor elkezdett az eső szemerkélni, ami sátorbontásra és lassú hazaszivárgásra késztetett többeket, így bennünket is. Még egy kicsit beszélgettünk az autóinknál és boldog ünnepeket kívánva köszöntünk el egymástól.
Hálásak lehetünk az időjárásnak, mert hihetetlen kellemes arcát mutatta felénk. Hálásak lehetünk a névadó menyhalaknak, mert szorgosan jelentkeztek a horgainkon, köszönettel tartozunk még a Mikulásoknak, hogy megjelentek, na és persze, a többi résztvevőnek is, hogy jelenlétükkel hozzátettek egy-egy részletet a jó hangulathoz. Köszönjük még az étel és ital felajánlásokat és nyilván a Dunának, hogy befogadott bennünket és méltó menedéket nyújtott egy napra ennek a maroknyi kis csapatnak!
Kellemes ünnepeket, eredményes és boldog új esztendőt kívánok mindenkinek! Köszönöm sokaknak, hogy partnerek voltak az idei szervezkedéseinkben! Találkozzunk tavasszal, amikor majd elővesszük a most elrejtett kulcsot és elkezdjük a horgászszezont!
Mert horgászni télen is nagyon jó… hajrá Haldorádó!
Írta: Jeszy
Fotók: Sanyamester, Fedaykin, Jeszy
