Miért is horgászunk? Azért, hogy kifogjuk az adott vízterületről a legnagyobb halat? Talán azért, hogy a parton tartózkodók közül miénk legyen a legnagyobb összsúlyú fogás? Netalántán azért, hogy jól érezzük magunkat, vagy azért, hogy elmeneküljünk a mindennapi stressz elől egy olyan közegbe, ahol végre belemélyedhetünk a gondolatainkba? Esetleg csak szeretnénk több időt eltölteni a barátainkkal? A választ mindenki saját magából kiindulva dönti el.
Természetesen itt nincs „jó válasz” vagy „rossz válasz”, csak az a fontos, hogy jól érezzük magunkat! Ideje visszatérni az eredeti témához, mármint a látóképi bóvlizáshoz. Aki nem hallott még erről a szóról, annak elárulom, hogy eredeti jelentésében régit, ócskát, rossz minőségűt jelent, de amikor Péter barátom engem illet a bóvli horgász jelzővel akkor a tapasztalatlan, béna, ügyetlen, nem a horgászatra koncentráló pecást érti alatta (legalábbis remélem).
Szokás szerint ez a horgászat sem indult zökkenőmentesen. Mindig van valami, amit még el kell intézni az indulás előtt. Ez lehet az élelmiszer bevásárlása magunknak vagy a halaknak egyaránt, feltölteni az autó tankját és még sok más lehetőség van arra, hogy hogyan érjünk ki minél később a vízpartra. Ezúttal a kutya beoltása állított gátat közénk és a vízpart közé. Végül ezt az akadályt is leküzdöttük és fél kilenckor már csodálhattuk a tavat. Kiválasztva a legszimpatikusabb beállót (gyakorlatilag a legelső szabad helyet, ahol két ember elfér egymás mellett) megkezdődhetett a kipakolás ceremóniája. Bár a cuccot nem mondanám soknak, mégsem volt egyszerű átvarázsolni az útnak álcázott sártengeren keresztül a kocsiból a vízpartra, de valami csoda folytán azért mégiscsak sikerült. Ezután következhetett a horgászat megkezdése. Nálam mindig a horgászbot beélesítése az első lépés, hiszen így a „főhadiszállás” felállítása közben is van esélyem kapást elérni. Két szem légylárva, egy találomra kiválasztott vízmélység, és ahogy esik, úgy puffan alapon bedobtam. A kempingszékem felállítása közben feltűnt, hogy az úszóm megkezdte süllyedését a végtelen (illetve csak 3 méteres) mélységbe. Bevágtam, de ellenállás nélkül kellett a szereléket kitekernem. A csontik megkínozva, élettelenül lógtak a horgon. A szék felállítása után mehetett vissza a szerkó az előbbi helyére, legalábbis annak környékére. Két perc se kellett neki, újabb kapás, újabb bevágás. Ez viszont már megvan! Mindenféle etetés nélkül sikerült megakasztani ezt a szép halat, amely olyan derekasan küzdött, amilyet bodorkától még nem tapasztaltam. Örömmel fotóztam a 40-50 deka körülire saccolt, számomra rekordméretű keszeget.
„Mi lesz még ezután?”, gondoltam magamban. Most következett az etetés. Bár mindössze 15-20 méterre horgásztam, csúzlival próbáltam bejuttatni a gombócokat a gyakorlás érdekében. Beraktam a csúzli kosarába a gombócot, céloztam és… Peti ekkor kezdte aktivizálni magát. Tőle idézem a következő mondatokat, amelyek bemutatják a horgászat folytatását.
- Bóvli horgász 1-es csapó: Hogyan lőjünk túl a gombócot 5 méterrel az etetésen - hát így.
- Bóvli horgász 2-es csapó: Hogyan etessük meg az etetés külső peremét. - ez a gombóc kelleténél közelebb csobbant a vízbe.
- Bóvli horgász 3-as csapó: Hogyan törjük ketté a legdrágább úszónk antennáját egy véletlenül pontosra sikerült lövéssel. (Ez szerencsére ez nem következett be, mármint az antennatörés).
- Bóvli horgász 109-es epizód: Hogyan nyársaljunk fel egy 2 kilós pontyot a vízbe csapódó wagglerúszóval (végül erre sem került sor).
- Bóvli horgász 123. rész: Üdvözöljük kedves nézőinket a Fishing & Hunting műsorán. A mai epizódban azt mutatjuk be, hogyan pazarolhatjuk el a horgászatra szánt időt a spiccre tekeredett zsinór kigubancolásával.
- Bóvli horgász 124. rész: Ezúttal a szerelék gubancolódásával foglalkozunk részletesebben. (A Bóvli horgász 123-as és 124-es epizódja aznap a kelleténél többször került adásba)
Biztos minden horgásznak vannak, voltak, lesznek olyan élményei, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte. Nem sikerül annyi halat fognia, amennyit szeretne, dobáskor vagy fárasztáskor elszakad a zsinór, a damil már megint rátekeredik a spiccre (lásd Bóvli horgász 123-as és 124-es epizód). Ezek a horgászat velejárói (legalábbis nálam), az ilyen és ehhez hasonló dolgoktól nem szabad elcsüggedni, sőt észre kell venni a dolog vicces oldalát is. Illetve ajánlom azok figyelmébe az alábbi idézetet, akiknek elmegy a kedve a horgászattól egy-egy rosszul sikerült dobás, gubanc vagy bármi más miatt:
„A siker sosem véletlen, hanem kemény munka, kitartás, tanulás, áldozatvállalás, de mindenekelőtt szerelem, annak szeretete, amit teszel, vagy tanulsz.” (Pelé)
Ez idő alatt semmit nem fogtam, de dél körül ismét felpörögtek az események:
Ezt a keszeget még pár hasonló méretű társa követte, majd megérkeztek az általam még a karikáknál többre becsült halak, a kárászok.
Itt már azt éreztem, rátaláltak az etetésemre, végre folyamatossá válhatott a halfogás, és akár egy egészen „nagy” testű halra is láttam esélyt, mint például egy kilós dévér vagy akár egy „teszkós” ponty, de természetesen ilyenkor kellett elhangoznia annak a gyönyörű mondatnak, hogy „Pakoljunk, Lacikám!”…
A sofőrhöz alkalmazkodni kell, bár neki sem volt egyszerű rászánnia magát az indulásra. Szép lassan visszakerültek a cuccok a kocsiba, először a szék, majd a doboz, a leszúrók, és legvégül a botok. Én személy szerint a horgászbotokat szoktam utoljára berakni, ezzel megadva az esélyt egy búcsúhalra, ami aznap egy ilyen „szépség” volt:
Ez a peca nem bővelkedett kapitális fogásokban, az összsúly sem volt kiemelkedő. Petinek sajnos aznap még ennyi szerencséje se volt, hiszen az elektromos kapásjelzői csak két csippanással ajándékozták meg, ennek ellenére ő is élvezte az aznapi horgászatot, hiszen ilyen rövid idő alatt és kellő helyismeret nélkül bojlis módszerrel nem is várt többet.
Végezetül valami szépet szerettem volna írni, de mivel az idézetet már fentebb olvashattátok ezért csak ennyit szeretnék zárásként: Remélem, tetszett.
Nagy László (lacika002)
Fotók: Nagy László, Ács Péter
