Egy kora esti napon éppen a Haldorádó horgászportált böngésztem, ahol rátaláltam a mezőhegyesi Békás-tóra. Bár a tavon korábban sohasem jártam, mégsem volt teljesen ismeretlen számomra, hiszen horgászbarátom, a Haldorádó Team ifjú teszthorgásza, Bugyinszki Gábor egyik törzshelye, így néhány megjelent írásában már olvashattam róla…
A tó fotógalériáját nézve a kellemes hangulatú, barátságos környezet mellett számos nagyszerű fogásra is leltem, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egyszer eljutni ide. Abban a pillanatban, szinte varázsütésre megszólalt a telefonom. Egy gyermekkori jó barátom, Roland hívott, aki Ausztriában él évek óta, horgászni szinte sosem adódik lehetősége. A szokásos köszöntés, érdeklődés után rögtön kitért a lényegre. Szeretne meghívni egy néhány napos horgászattal egybekötött kikapcsolódásra, nyaralásra, viszont a horgászhelyet nekem kell kiválasztanom. Mindenképpen olyan helyre szeretett volna eljutni, ami távol van a város zajától, csendes és nyugodt környezetben fekszik, illetve a vízparton gyakorlatilag minden megtalálható, ami a kényelmes kikapcsolódáshoz adott. Többek közt szállás a tóparton, étkezési lehetőség a közelben, illetve jó halfogási esélyek és érdekes látnivalók a természetben. E kritériumoknak megfelelő horgászvizet bizony nem volt könnyű találnom elfogadható áron, ám szerencsére végül sikerült, így esett a választásunk a mezőhegyesi Békás-tóra. Egy apró akadály viszont elénk, pontosabban horgászbarátom elé gördült, aki - mint említettem - külföldön él, így nem rendelkezik állami horgászjeggyel. Márpedig függetlenül attól, hogy ellenőrzik-e, vagy sem, a horgászat alapfeltétele mindenhol az, hogy érvényes állami horgászjeggyel rendelkezzünk. Szerencsére némi utánajárással sikerült Rolandnak állami turista horgászjegyhez hozzájutnia, melyhez mindössze egy on-line letehető egyszerűsített horgászvizsga, valamint a szokásos állami jegyhez hasonlóan 2000 forint térítési díj volt szükséges. Az okmány 90 napra érvényes, amely esetében bőven elegendő, így most már szinte minden feltétel adott volt számára a horgászathoz.
A szállásunkat nagyjából már egy hónappal az indulás előtt lefoglaltuk, így izgatottan számoltuk vissza a napokat, míg végül elérkezett a várva várt nap. Természetesen a több napra tervezett horgászathoz szükséges volt beszerezni jó néhány kiegészítőt, etetőanyagot és csalit, amihez kiváló lehetőséget biztosított a kiskunhalasi Haldorádó Centrum, mely éppen útba esett. Annak ellenére, hogy szombat délelőtt mentünk, viszonylag hamar sikerült összeválogatni a felkészült és lelkes személyzet segítségével minden szükséges kelléket, így rövidesen indulhattunk is tovább.
Hosszú és fárasztó út után végre megérkeztünk. Hihetetlen boldog voltam, hogy egy ilyen lehetőség küszöbén állok: ott horgászhatok, ahol csend, nyugalom és béke honol, és akár napokig hódolhatok kedvenc szenvedélyemnek, miközben kipihenhetem a fárasztó és hosszú munkával töltött hónapokat. Nem is kívánhattam volna jobbat!
Fogadtatásunk is rendkívül barátságos volt, ami után rövidesen elfoglaltuk közvetlenül a vízpart mellett található szálláshelyünket. A kényelmes és komfortos faházak minden igényt kielégítenek, többek közt zuhanyzó, WC, kényelmes ágy, kábeltévé, illetve hűtőszekrény is szolgálja az itt pihenni vágyó vendégeket. A rekkenő hőségben szívesen maradtam volna még a kellemesebb hőmérsékletű faházban, jólesett volna néhány óra alvás is, ám a kíváncsiság kiparancsolt onnan. A tópartot körbejárva mindenhol rendezettség és tisztaság uralkodott. A tógazda már megérkezésünkkor biztosította számunkra a horgászhelyet, mely a tó nyugati oldalára esett. A tóparti szemle után a közeli Éva csárda látott minket vendégül, ahol egy könnyű, ízletes ebédet elfogyasztva igyekeztünk egyre fokozódó éhségünket csillapítani. Akik erre járnak, azoknak mindenképpen ajánlom, hogy térjenek be ide, hiszen a rendkívül barátságos kiszolgálás mellett az ételek mennyisége és minősége is rendben van, mindehhez egy viszonylag kedvező árfekvés is társul.
A szikrázó napsütést egy árva felhő sem zavarta meg, ezért úgy döntöttünk, hogy a késő délutáni órákig a faházban pihenünk, és a horgászat majd csak az esti, illetve az éjszakai órákra marad.
Kora estére némileg elviselhetőbbé vált a hőmérséklet, így rövidesen nekiláttunk nem kevés felszerelésünket a horgászhelyünkre hurcolni. Első hallásra kedvünket szegte, hogy épp a parton lévő vízszivattyú mellett volt a horgászhelyünk, mely kétórás periódusban - nem kis zajjal - juttatott oxigént a tó vizébe. Tisztában voltunk azonban azzal is, hogy ez egy szükséges rossz, amit tolerálnunk kell. A napokban uralkodó rendkívüli hőség miatt a tó oldott oxigén tartalma jelentősen lecsökkent, erősen algássá, sötétzöld színűvé vált a víz, mely nemcsak a halak táplálkozására, hanem életére is komoly negatív hatással lehet. Ezért annak ellenére, hogy minden második órában 60 percen át el kellett viselnünk a fülsértő zajt, mindenképen örömmel tölt el, hogy a tógazda kiemelt figyelmet fordított a halak maximális védelmére. Elsőként Roland felszerelését állítottuk össze, aki úgy döntött, hogy ezúttal is kedvenc módszerével, úszóval és matchbottal próbálkozik majd, míg jómagam feederbottal igyekeztem üldözőbe venni a tó halait. Felszerelésemet 2 db 3,90 m hosszú feederbot és 2 db 50-es méretű orsó alkotta, azokon 0,20 mm-es monofil főzsinór, valamint 0,12 mm-es fonott előke, melyek végén Gardner Covert Mugga horgok voltak 12-es méretben. A tóban kapitális méretű amurok, pontyok, illetve szép tokhalak is élnek - utóbbihoz még sohasem volt szerencsém. Nem titkolt célom és kívánságom volt egyben, hogy ezek közül legalább egyet sikerüljön a napok folyamán horogra csalni. Sajnos dolgunkat nagyban megnehezítette, hogy a tóban rendkívül sok a törpeharcsa, bár a tógazda munkája dicséretes, mert minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy ezek a falánk kis ördögök eltűnjenek, megszabadítva a horgászokat a nem kis bosszankodástól. Gyakorlatilag bármit is kínáltunk fel, szinte azonnal megtalálták, ezért a hallisztes, illetve a finomszemcsés etetőanyagok használata már az első bedobásnál kudarcba fulladt. Nem volt más választásunk, mint egy darabos, erjesztett magvakkal teli etetőanyag elkészítése. Az etetőkosárba az erősen felmelegedett vizekben legjobban bevált Haldorádó FermentX - Tejsavas Betainos etetőanyag, illetve 3X Magmix keveréke került. Csaliként a 15 mm-es csalitüskére 2 db Haldorádó Quatro Pop Up bojli 8 mm-es változatát tettem epres, illetve ananászos ízben. Ezzel a kombinációval némileg sikerült szelektálnom a törpeharcsákat és néhány kisebb pontyot is sikerült végre fogni az éjszaka első feléig tartó horgászat során. A délutáni kis pihenő ellenére rohamos gyorsasággal tört rám a kínzó álmosság, így a reggeli órákig a faházban pihentem ki fáradtságomat.
Reggel egy ízletes reggeli formájában is részesültünk a Fekete család vendégszeretetéből, majd igyekeztünk gyorsan a vízpartra érni. Néhány kosárnyi alapozó etetést követően folytattuk a horgászatot. A kosárba ezúttal is a FermentX etetőanyag került, de most a tejsavas des ananászos változat. A nagyobb halak reményében csaliként egy szem szintén ananászos FermentX Nagyhal csalit fűztem fel egy szem SpéciCorn Mega társaságában.
Nem számítottam arra, hogy pillanatokon belül érdeklődés övezi felkínált csalimat, azonban mikor a másik végszerelékkel voltam elfoglalva, a szemem sarkából arra lettem figyelmes, hogy szép lassan csaknem derékszögbe hajlik a bot. A botot megemelve azonnal tudtam, hogy a zsinór végén igencsak komoly az ellenfél. „Ez bizony nem törpe, de még csak nem is harcsa!”…
Türelmes fárasztással a part felé tudtam irányítani a halat, melyről egy ideig azt gondoltam, hogy talán mégsem annyira komoly. Megállapításom abban a pillanatban megdőlt, mikor a majd egy méteres testet megláttam a víz felszínére emelkedni. Az éjszaka folyamán horgászó horgászbarátaim éppen oda siettek, mikor tudomásukra jutott, mivel küzdök éppen: egy hatalmas amurral! A finom feeder szerelékkel nem igazán volt lehetőségem erőltetni, így egy kemény és hosszú csata vette kezdetét. Úgy háromnegyed óra elteltével már úgy kifáradtam a tikkasztó hőségben, hogy az egyik kézben a botot tartottam, míg a másik kezemben a vizes palackot, hogy kínzó szomjam valahogy csillapítsam. Eközben a tógazda, Attila is a helyszínre ért. A hal méretét látva futólépésben rohant egy nagyméretű merítőért, mert amit magunkkal hoztunk, abba esélyünk sem lett volna beleterelni. Már a merítéshez készülődtünk, ám az amur nagyon nehezen akart elfáradni. A következő pillanatokban úgy éreztem, egy világ omlik össze bennem. Halam ugyanis a parttól alig néhány méterre akadót fogott, így hiába próbáltam húzni bármely irányból, bizony nem mozdult. Tudomásul kellett vennem, hogy a küzdelem itt véget ért. Nem éreztem semmi mozgást, semmi ellenállást a zsinór végén, csak annyit, hogy elakadt. Esélyt sem láttam arra, hogy a 0,20 mm-es monofil főzsinóromon lévő 0,12-es fonott előkém és a 11-es szakáll nélküli horgom állja a próbát. Majd egy percen át leszegett fejjel néztem a víztükörre, botomat kezemben leengedve, tanácstalanul és tehetetlenül. Ám ami ezután történt, az valósággal elvarázsolt. Egyszer csak zsinóron lassan megfeszült, és határozottam elindult jobbra! Megkönnyebbülten éreztem, hogy a hal még mindig rajta van. Egy csapásra hatalmas boldogság lett úrrá rajtam. Már csak abban reménykedtem, hogy a fárasztás végéig kitart a vélhetően alaposan meggyötört végszerelékem. Eközben igen népes szurkolótábor gyűlt össze mögöttem, akik igyekeztek biztatni, bátorítani, míg én leheletfinoman próbáltam halam a merítőbe terelni. Néhány próbálkozás után végül sikerült. Győztünk! Örömmámorban úszva igyekeztem a hatalmas hallal a matrachoz. Azt már első látásra tudtam, hogy életem egyik legnagyobb amurja fekszik előttem, kíváncsian és izgatottan vártam, hogy a mérleg mit mutat majd. A matrac súlyának tárázása után kereken 14 kg-ot mutatott a mérleg kijelzője, mely a tavon az idei legnagyobb amurfogás, illetve ez új egyéni amurrekordom is egyben az állóvízen fogottak közül. Néhány évvel ezelőtt a Duna-völgyi-főcsatornán már sikerült legyőznöm ugyan egy 22 kg-os példányt, de az egy egészen más vízterület, teljesen más körülményekkel. A gratulációkat fogadva és néhány gyors fotó után igyekeztem mihamarabb visszaengedni legyőzött nemes ellenfelemet élőhelyére, törekedve arra, hogy a kánikulában a lehető legrövidebb ideig legyen parton. Első és talán legnehezebb kívánságom teljesült.
A délután folyamán Rolandnak a törpeharcsák által megszállt etetésről végre sikerült egy jó 2 kg körüli tőpontyot fogni, azonban a késő esti órákig egy másfeles körüli pontyon, illetve két kárászon kívül más értékelhető halat nem fogtunk. Éjszakára úgy döntöttünk, hogy nem maradunk a vízparton, inkább éjfél után nyugovóra tértünk, hogy rendesen kipihenhessük magunkat. Szerencsére a tó körbe van kerítve, az éjszakai órákban a kapuk zárva vannak, így nyugodtan a vízparton hagyhattunk összepakolt felszereléseinket, nem kellett attól tartanunk, hogy esetleg valaki úgy gondolja, jobban mutatnának otthon, nála. Roland barátom épp a fejlámpával sietett felém a partra, miközben egy bojlis sporttárs a félszigetről kért tőlem segítséget. Odarohantunk és láttunk, hogy egy hatalmas tőponty pihen a matracán. Megkért, hogy néhány fotóval örökítsem meg fogását, amit természetesen örömmel teljesítettem. Elégedetten és boldogan vettük tudomásul, ahogy a 18 kg körüli tőpontyot szép lassan a matracról a vízbe csúsztatja, és eltűnik a mélyben. Annak ellenére, hogy ezt a halat nem nekünk sikerült legyőzni, Roland és jómagam számára is élményszámba ment a látvány, hiszen korábban még egyikünk sem látott testközelből ilyen méretű pontyot. Cseppet sem voltunk irigyek, sőt, inkább boldogan vettük tudomásul, hogy ez a hatalmas szépség is a tó lakója.
Másnap egy kicsit elhúzódott a pihenésünk, csak délelőtt 10 óra után kezdtünk el ébredezni. Fülledt meleg és tűző nap fogadott, emiatt nem volt túl sok kedvünk kiülni a vízpartra. Kicsit kései reggelinket elfogyasztva úgy döntöttünk, hogy nagy hőségre tekintettel, csak az esti órákban horgászunk, így néhány más, szó szerint „színes programmal” próbáltuk elfoglalni magunkat. Meglátogattuk a mezőhegyesi Fekete-koi telephelyre. A telephely 2007 óta foglalkozik tavi halak forgalmazásával. Megtalálhatóak itt többek között koi pontyok, aranyhalak, tokhalak, illetve más egyéb tavi halak, melyek választéka hazánkban egyedülálló. A telephelyen megtalálhatók a koi ponty hazai, illetve más neves külföldi tenyésztők fajtái, többek közt olyan tavi hal különlegességek is, mint az aranycompó, aranyamur, aranyjász, albínó harcsa, illetve különféle tokfajok. Az igényesen kialakított különleges koi házak, illetve a halak számára maximális biztonsággal ellátott medencék élővilága páratlan látványt nyújt. Akik igazán színes és különleges látványban szeretnének részesülni, mindenképpen látogassanak el ide, érdemes!
Következő állomásunk Mezőhegyes egyik legnagyobb nevezetessége, a több mint 240 éves hagyományokkal rendelkező Állami Ménes. Akiket a horgászat és a halak mellett érdekelnek a lovak és a lótenyésztéssel kapcsolatos témák, azok mindenképpen tegyenek itt egy sétát. A telepen található egy kocsi múzeum is, melyet ugyan nem látogattunk meg, de az érdekes látnivalókat rejt.
A tópartra visszatérve, a családias környezet hatására Roland betekintést nyerhetett a farmbéli élet rejtelmeibe is. Ez a számára addig ismeretlen világ neki annyira megtetszett, hogy a következő napokon lelkes segítője lett Balázsnak és Attilának.
Az esti órákra betervezett horgászatunk kissé csúszásban volt, bár én azért igyekeztem a sötétedés beálltáig a vízpartra érni. Az esti órákig csupán egyetlen pontyot sikerült horogra csalni, sehogy sem sikerült több kapást kicsikarnunk, így a napot a tóparton vendégeskedő, Angliában élő sporttársakkal folytatott jókedvű beszélgetéssel zártuk.
Reggelre egy kisebb front vonult át, ám sajnos csapadékot nem hozott, ami egy kicsit felpezsdíthette volna a vizet. Folyamatosan próbáltunk etetni a délelőtt folyamán különféle tejsavas erjesztésű magvakkal, de termetesebb halat nem sikerült az etetésre csalni, így a tópart élővilágát vettem szemügyre néhány ígéretesnek tűnő fotó reményében.
Roland barátom kitartóan próbálkozott, azonban a sokadik törpeharcsa után már láttam rajta, hogy kezdi unalmasnak és kudarcnak megélni ezeket a napokat. Ám egyszer csak megtört a jég. Az amolyan maszatolós, emelős kapásra botját a kezébe véve, egykedvűen megjegyezte, hogy ez is biztos törpeharcsa lesz. A bevágás pillanatában azonban úgy érezte, mintha elakadt volna, majd kezdetét vette a küzdelem egy igencsak vehemensen küzdő ellenféllel. Nagyon szorítottam barátom sikeréért, hiszen az előző napon egy komolyabbnak ígérkező hallal szemben sajnos alulmaradt, mikor az a nádfalat megkerülve angolosan és magát meg sem mutatva távozott. A finom matchbot ezúttal is korlátozta fárasztási lehetőségeit, ám hamarosan mindketten meglepődtünk, én szinte ugráltam örömömben: „Az ott egy tokhal!” „Végre, megvan!” Hamarosan a merítőben, majd a matracom feküdt Roland élete legnagyobb fogása és első tokhala is egyben. A nagy izgalom hatására, illetve a hal védelme érdekében három gyors fotó után mérlegelés és mérés nélkül gyorsan útjára engedtünk különös látogatónkat. Hihetetlen büszke voltam horgász barátomra, hiszen alig néhány alkalommal fogott horgászbotot a kezébe, a horgászatban nagyon kevés tapasztalattal rendelkezik, mégis le tudta győzni ezt a gyönyörű tokhalat. Megköszöntem neki, hogy életemben először testközelben is láthattam, kezemben tarthattam egy ilyen halat.
Már csak az volt a cél, hogy az utolsó néhány órában valahogy nekem is sikerüljön egyet fognom. Bugyinszki Gabi barátom épp a tavon járt látogatóban aznap délután, így tanácsát megfogadva a tó keleti oldalára költöztünk át, ahol volt még esélyünk termetesebb halat fogni, így az elmúlt napok viszonylag szerény fogásai után néhány szép élménnyel próbáltuk zárni a túránkat. Az etetés ezúttal is tejsavas erjesztésű magokból állt, a kosárba is ez került némi Haldorádó FermentX - Tejsavas Betainos etetőanyaggal megragasztva. Új hely, új csali, gondoltam magamban, ezért tettem egy próbát, és a Haldorádó Kék Fúzió pellet nagyobbik, 16 mm-es változatát tettem a csalitüskére. Tisztában voltam azzal, hogy jó eséllyel találják majd meg a törpeharcsák, de hátha odaér egy méretesebb ponty, esetleg a várva várt tokhal.
Szerelékemet a balra eső dupla nádfal elé ejtettem be, majd egy kölcsönzött spombos bot segítségével a távolabbi támpontra próbáltam bejuttatni jó néhány adag 3X Magmixet. Abban reménykedtem, hogy az utolsó éjszaka talán rááll néhány jobb hal az etetésre. Nagyon nem kellett erőlködnöm a dobálással, ugyanis a tartóra tett bot rövidesen derékszögbe hajlott, és a nyeletőfék sírását csak a bot megemelésével sikerült elnémítanom. Ellenfelem úgy gondolta, hogy az elakadáshoz hasnlító első pillanatok után alaposan próbára teszi a Team Feeder Carp Fighter orsóm fékrendszerét. Becslésem szerint nagyjából 30 méternyi zsinórt tüntetett el a dobról másodpercek alatt, mire megfordult. Védekezése alapján nem tudtam mire vélni a dolgot, mozgása elég szokatlan volt. A partközelbe érve alaposan felkavarta a vizet, de nem akart feljönni. A pontyoktól megszokott lassú és komótos mozgás helyett tekergéssel és gyors mozgással védekező ellenfelem rövidesen megmutatta magát. „Ez egy tokhal!” Roland sietett segítségemre, majd komoly nehézségek árán sikerült csak a nem túl jó minőségű merítőbe terelnünk (ami azóta nyugdíjba küldve porosodik valamelyik helyiségben). Boldogságom leírhatatlan! Végre, életemben először sikerült tokhalat fognom, amivel immáron a második kívánságom is teljesült!
Az idő fogyott, alig 12 óra volt hátra a horgászatból, így elhatároztam, akármilyen fáradt leszek, mindvégig a vízparton maradok. Stratégiámon nem változtattam, folyamatosan etetve, az egyik készséget precízen, pontosan az etetés helyére dobtam, míg a másikkal a partközeli dupla nádfal környékét amolyan kereső horgászattal igyekeztem célba venni, viszonylag gyakran változtatva. Az este folyamán azt tapasztaltam, hogy az etetésemen lényegesen kevesebb törpeharcsa ólálkodik, így bátran bevállaltam a különféle Haldorádó Oldódó Fluo Lebegő Pelletek használatát. Nem is kellett sokat várnom az újabb kapásra, melynek eredményeként - és az Édes Ananász csalinak köszönhetően - egy szép tövest tarthattam kezemben.
Hamarosan újabb meglepetésben volt részem. „Ha egy üzlet beindul!”, szokták mondani. A Kék Fúzió bizony jó üzletnek bizonyult, hiszen rövidesen - meglepően gyenge küzdelem után - második tokhalamat tarthattam a kezemben.
Az éjszaka hátralévő részében már egyedül maradtam, Roland barátom az esti órákban nem érezte jól magát, fejfájással küzdött, ezért úgy döntött, hogy inkább elmegy pihenni, hiszen reggel összepakolás után indulunk haza, és csaknem 400 kilométeres út vár még rá. Az éjszaka igencsak mozgalmasnak ígérkezett, hiszen több kapást sikerült elérnem, mint az elmúlt napok során összesen, így pirkadatig már közel 25 darab pontyig jutottam. A halak jellemző mérete ugyan csupán 2-3 kg közé esett, de igencsak mozgalmas éjszakám volt. Ahogy lassan világosodni kezdett, a közeli nádfal elé bevetett készségemen erős kapás jelentkezett: a nyeletőfék sírása ébresztett félálmomból. A jónak ígérkező, „fékpróbáló” hal meglepően vehemens kirohanásait alig tudtam fékezni. A nagy izgalom ellenére próbáltam türelmes és nyugodt maradni, abban bíztam, hogy végre megjött a várva várt nagytestű pikkelyes. A fárasztásom gyümölcse végül a túra során fogott legnagyobb pontyom lett, mely mérlegelésénél 7 kiló 22 dekát mutatott. Sajnos ugyan nem érte el a hőn áhított 10 kg feletti méretet, ezért e a kívánságomnak ezúttal csak a fele teljesült.
Ennek ellenére nem szomorkodtam, nagyon örültem utolsó halamnak, nyaralásom záró felvonásának. Mindent összefoglalva színes és tartalmas, időnként izgalmakban gazdag napokat töltöttünk el Mezőhegyesen, ahová az eddigi terveink szerint mindenképpen visszatérünk. Ezúton is szeretném megköszönni a Haldorádó Team legénységének, hogy türelmes és segítőkész munkájukkal, tanácsaikkal, termékeikkel ezúttal is hozzásegítettek minket ehhez a sikerhez, valamint a Fekete család kiemelkedő vendégszeretetét, családias fogadtatását. Viszontlátásra, Mezőhegyes!
Írta: Holler Imre (imre 0615)
Fotók: Holler Imre, Serczel Roland
