Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Földes Péter írása

Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Földes Péter írása

Nagyon sok pályázat érkezett be a Gyerekek horgásszunk együtt pályázat 2. körére. Ezeket az írásokat szépen sorban leközöljük oldalunkon! Azok, akik még így sem kerültek díjazásra, ne csüggedjenek, lesz még újabb pályázati lehetőség számukra. Addig is, horgásszanak sokat, készítsenek sok szép képet, örökítsék meg a gyerekkori horgászélményeket! Következzen tehát Földes Péter írása…

A PV TV-n láttam Döme Gábor gyerekekkel készült videóját és nekem is megtetszett a közös horgászat lehetősége, ezért szeretnék én is egy kis beszámolót tartani a számomra legkedvesebb horgászélményemről. Azt a napot szeretném elmesélni, amikor megfogtam eddigi legnagyobb pontyomat.

Egy szép nyári napra ébredtem családommal, és már reggel 6 órakor a Zsennyei Horgásztó bejáratánál várakoztunk a nyitásra, hogy a számunkra és a halfogás szempontjából legmegfelelőbb helyet kaphassuk. Ez a nap elég jól kezdődött, ugyanis a napijegy megvásárlása és a felszerelés kipakolása után már az első dobásra érkezett egy jelentkező.

Bár a képen nem látszik, nagyon megörültem ennek a kis tükrösnek

Természetesen fotózás végeztével a hal visszakerült éltető elemébe, a vízbe. Ezt minden kifogott halnál megismételtem.

Azt eddig nem írtam, de én is a feeder technika rabja vagyok. Egész nap egy Spro Avontage Method Feeder 360 MH kategóriájú bottal és egy Incognito Freeliner 500 orsóval pecáztam. Az orsó dobjára 22-es Nevis zsinórt csévéltem, a végszerelék pedig egy 35 g-os Pellet Feeder kosárból és fonott horogelőkére kötött 8-as horogból állt. A horgászat során Haldorádó termékeket használtam.

Ahogy a Nap elkezdett emelkedni, úgy nőtt a hangulatom és vártam a kapást. Bátyámmal beszélgettem éppen, mikor édesapám szólt, hogy kapásom van. Azonnal bevágtam és éreztem, hogy méltó ellenfél küzd a horgon. Kb. 20 perces fárasztás után került partra ez a gyönyörű tőponty:

A ponty pontos súlya 8,5 kg

Bátyám segített megemelni és megszákolni is - ha valamire szükségem van, ő mindig segít nekem (tudni kell, hogy ő is nagy horgász).

Íme, ez a csodálatos példány! Látszik rajta, hogy tömör izom. Azt majd elfelejtettem: ez az egyéni rekordom eddig
Épp a pontymatracon, visszaengedés előtt…
… és visszaengedés közben. Édesapámmal együtt engedjük vissza, nehogy megsérüljön

Persze a nap itt még nem ért véget, ugyanis még rengeteg halat fogtam. Ezekről hagyom, hogy a képek beszéljenek:

Bátyus segít halat szákolni
Fárasztás közben az egész család kíváncsi, hogy mi akadt horogra
Kis amur!
Bár nem a legjobb fotók és nem a legnagyobb halak, én mégis büszkén mutatom meg őket

Már 2006-ban elkezdtem horgászni anyukám unokatestvérével, aki amúgy az egyetlen volt, aki horgászott a családból. Ő kedveltette meg velem a pecázás örömeit. Ezek után én fertőztem meg a család többi tagját, mint pl. a bátyust.

A napot még az is tetőzte, hogy fogtam egy afrikai harcsát (szintén feederbottal). Ez a harcsa az eddigi legnagyobb, amit fogtam

Én ezzel a szép fotóval be is fejezném, köszönöm a megtisztelést, hogy elolvasta. Remélem, esélyem lesz a példaképemmel együtt horgászni! Ugyanis mindig az Ön videóiból veszem a praktikákat és az ötleteket, Önnek köszönhetem, hogy sikerült megfogni a rekordhalakat!

Üdvözlettel:

Földes Péter, 7. osztályos tanuló (13 éves)

Bejcgyertyános (Vas megye)

Kedves Péter, örülünk, hogy sok tippet, végszerelék ötletet tanulsz a filmjeinkből! Reméljük, sok szép élménnyel gazdagodsz majd a horgászataid során!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.