Bár a mai napon három különálló kis történetet mutatunk be, a három írás mégis egy szerzőcsapathoz tartozik. A pályázati felhívásra egy testvérpár mindkét tagja egy-egy fogalmazást és a hozzá tartozó fényképanyagot küldött, majd pár nappal azután, hogy elküldtük nekik a megérdemelt ajándékcsomagokat, érkezett egy e-mail a Harangi Csabától, az édesapjuktól…
Amikor először megszólalt az orsóm….
Már ez a nyár is eltelt, de egy évvel ezelőtt nagyon szép élményekben volt részem, mert Apa elvitt engem horgászni egy olyan tóra, ahol nagyon sok afrikai harcsa is volt, de ezt én még akkor nem tudtam…
Apa csak csendesen mosolygott és mondta, azt a botot hozzam magammal, amit Bence napra kaptam ajándékba orsóval együtt. Csodálkoztam is, hisz mindig spiccbotozni szoktam, nem is nagyon horgásztam még ezzel az orsós teleszkópos bottal, fel kéne avatni talán? Hatalmas, vastag, fekete iszapgilisztákat pakolt a csaliként, majd útnak indultunk a közelben lévő páratlan szépségű tóra. Velünk jött öcsém is.
Hideg volt még hajnalban, a tó vizét belepte a pára, olyan misztikus volt, mint a filmekben… Még az úszót sem lehetett látni, de névnapi új botom egyszer csak át akart esni a tartóvillán, még szerencse, hogy elkaptam a végét. Felsírt orsó. Iszonyatos küzdelem kezdődött, már-már szerettem volna odaadni Apának, de szigorúan rám nézett (mikor leckét írok, akkor néz így), csak annyit mondott: „Tessék végigcsinálni egyedül! Itt most csak Te vagy és a hal!”
Nyeltem egyet, lehet, hogy nem is fog sikerülni, és akkor nem fog örülni, mi lesz ebből… Azért jó érzés volt, mert a vállamra tette a kezét és magyarázta, mit kell csinálni. Ez adott egy kis önbizalmat nekem. Most a hal bemegy a fa gyökerei közzé, talán átveszi Apa… nem, nem, felejtsük el, tudom, azt akarja, hogy egyedül sikerüljön. Meglesz, Apuska - én csak így hívom mindig -, meglesz! Végre kijön a gyökérrengetegből az afrikai harcsa, megy, mint egy mozdony, a fék tovább szól, de már fárad, kisöcsém pedig szákolni készül. Megemelem, Dominik pedig megszákolja a harcsát.
Kezem-lábam remeg, le kell ülnöm, átizzadt pólóm a hátamra tapad… nem volt semmi a küzdelem, mint egy csatában a könyvekben, frankó volt!
Apa visszaengedi a halat, mihelyt lefotózta, majd újracsalizza, és a kezembe adja a már felavatott botot. Csak most érzem, mit kaptam én névnapra, micsoda ajándék. Mindenki az osztályban arra vág fel, hogy miket kapott ajándékba, de én egy igazi horgászfelszerelést kaptam, amivel megfogtam a harcsát, ezt láttak volna csak osztálytársaim! Majd megmutatom a fényképet, meglátjátok…
De nincs idő gondolkodni se, mert újra csak keresem az úszóm, amit valami már elvitt. Bevágás, és ismét kezdődik a fárasztás, de már biztosabb kézzel kezelem a harcsát, így rövidebb a küzdelem. Apa csak áll hátul és néz, de mintha csillogna szeme, de lehet, nem is jól látom, mert már el is fordul, biztos belement valami a szemébe… Én pedig rendületlenül fárasztok, öcsém pedig ügyesen szákol - kérem, ez a Harangi Team, horgászcsalád vagyunk, de még milyen…
Írta: Harangi Bence
Az első csuka
Én még csak kisfiú vagyok, de nagyon szeretek horgászni, apukám magával szokott bennünket vinni a bátyámmal együtt.
Mielőtt megkezdődött volna az iskola, úgy döntött a család, most még ráérünk, nem kell tanulni, tehát pecázzunk egyet együtt. Ki tudja, mikor érünk rá megint, hisz jön az iskola meg tanárok… meg ilyenek…
De most indulunk, apa berakta a botzsákot, ládát, csalit, mi pedig segítettünk Vicának berakni az ennivalót, innivalót - mert az is kell, majd este jövünk haza csak. Vica az, akit Apa nagyon szeret, nekünk gyerekeknek pedig sok mindenki másnál is többet jelent, de mi ezt nem tudjuk kimondani, csak érezni, de ez elég. Ők ketten nevelnek fel bennünket.
Már indul is a Skoda, apa vezet. Mint mondja, olyan helyre megyünk, ahol még nem voltunk: egy kis csatornára, ahol vannak csukák is. Izgalmas a csuka, láttam már, de nem fogtam sosem… mindig kicsi halakat fogtam, vagy véletlenül egy teknős akadt a horgomra, de csukát azt nem fogtam. Hátha most… ámbár láttam, Apa nem pakolta be az én kis pecámat, de a testvéremét sem… most mi lesz?
Nagyon jó helyre jöttünk, egy kanyargós kis csatorna tele a vízitök levelével meg sárga virágaival. Szép, tényleg nagyon szép! Azt mondta apa, gyerekkorában itt tanult meg pecázni.
Előbb kishalat kell fogni: apa ideadja spiccbotot, és csontit tesz fel. Sikerül fogni néhány kishalat - nem is baj, hogy nincs itt az én botom, Apa botja is jó, sőt sokkal könnyebb, mint az enyém! Nekem is ilyen kéne…
„Hogy kell csukázni?”, kérdezem Apát. Csak mosolyog, nem válaszol, csak kinyitja a botzsákot. Egy hatalmas úszóval és hármashoroggal ellátott rövid, de vastag botot ad ide, a zsinór meg nem is műanyagból, hanem valami másból van. Furcsa… Beakasztja a kishal hátába a horgot, és a kezembe adja: „Tessék fogni egy csukát! Hajrá, Dominik!” Ezután elment valahova messze, mert hogy ő pontyot akar fogni. Jól itt hagyott bennünket a testvéremmel meg Vicával… Én úgy szeretem, ha itt van Apa is, az a biztos.
Nem volt nehéz bedobni, mert kicsi víz ez, csak beraktam szélére, a kishal pedig elkezdte rángatni egy picit az úszót. Akkor hát várjuk a kapást, de biztos nem fogok fogni semmit… Jaj, az úszó nincs sehol! Apa! Apa! Hol vagy?!
Mindjárt megmozdul a bot is… majd én bevágok (habár alig tudom megfogni ezt a nagy botot)… most! Valami rángatózik a zsinór végén, én pedig tekerem az orsót, miközben látom, Apa már fut, de nem érdekel, én most egyedül megoldom. Én, csak én, egyedül, ne segítsen nekem senki, én fogom kivenni, Harangi Dominik, és kész! Biztos kibírja a zsinór… és már parton is van az én csukám, amit én fogtam egyedül, bizony!
Később jött még egy csuka, és azt is én fogtam, Apukám pedig nagyon megdicsért, mert egyedül megoldottam a hal kifogását.
Nekem ez volt a legszebb nyári élményem, pedig voltunk sok helyen kirándulni, de ez az érzés nagyon jó volt, de nem tudom mi ez… hisz csak horgásztunk.
Írta: Harangi Dominik
Itt elvileg véget is érnének a Harangi család történetei, de a napokban érkezett egy e-mail, amit Harangi Csaba úr, a testvérpár édesapja küldött…
From: Harangi Csaba
To: Takács Péter
Subject: Írás
Tisztelt Takács Úr!
Elnézést kérek a zavarásért, nem pályázni akarok, csak köszönetképp készítettem egy írást, miután megkaptuk az ajándékokat. Tisztában vagyok vele, hogy tömegével érkeznek írások… Csak annyit kérek, olvassák el a csatolt írást, semmi több, ennyivel akartam megköszönni gyermekeim nevében is az ajándékokat.
Tisztelettel: Harangi Csaba
A KÉK SAPKA ESETE
Nemrégiben gyermekeim nagy lelkesedéssel „támadtak” le, miszerint ők pályázatot szeretnének beadni, ahol elmondanák, leírnák kalandjaikat, amik mások számára ugyan nem jelentősek, de nekik igen. Én hagytam az ifjúságot, mosolyogtam, segítettem nekik, hátha még sikerélmény is lesz belőle…
Nos, jól gondoltam, az optimizmus bejött, a várva várt ajándék megérkezett, mindenki örült, próbálgatta a botot stb., ahogy már ez lenni szokott. Ahogy mondták, nekik is sikerült, mert Apánál már sokszor láttak csomagot emblémával, de eddig sosem sikerült a kicsiknek. Volt a csomagban két kék színű sapka, amit reggel a két gyerek lendületből felcsapott, és indultak az iskolába, egyik a másodikba, másik a negyedikbe.
Eddig ebben a történetben semmi különös nincs, de este eljött az iskola vége, amikor is értük kellett menni. A két gyerek csendes, visszahúzódó fiú, mindössze néhány baráttal, de most egész csapat volt együtt. Nem is értettem, hogy lett ilyen sok barát egyszerre, de Ők elmondták.
Onnantól, hogy felkerült a fejükre a kék sapka, egyre több kisfiú nézte őket… Először bátortalanul, messziről, majd egyre bátrabban közelebb mentek hozzájuk… Csak egyet kérdeztek: „Te is horgász vagy? Hát te?”
Egyre több gyerek gyűlt össze, és az iskola végére már a horgászkalandokat mesélték, vagy halakat mutogattak telefonon, MP4-en, kinek mi volt, ha más nem, mutatták kézzel, mekkora halat fogtak. Én mint szülő sem tudtam, hogy ők horgászok, de pillanatok alatt születtek barátságok. Nagyon szép dolgot tett a kék sapka, összehozta a horgászokat egymással egy közösségben. Ráadásul jól kitűnt, ezek a gyerekek nem verekedős, agresszív gyerekek, mind egyszerű horgászpalánta, akikből rendes természetszerető horgász válik egyszer.
Még egyszer szeretném megköszönni azoknak, akik gyerekekkel is tudnak foglalkozni, és nem csak az üzleti szempont van a szemük előtt, mert ez így helyes. Tudvalévő, a reklám nagy úr, jelen esetben most nem a reklám győzött, hanem helyette megismerkedtek egymással a horgászok, és ez így van rendjén.
Harangi Csaba
Gratulálunk az írás készítőinek, egyúttal bíztatunk minden 17 évnél fiatalabb, tehetségesen fogalmazó fiatalt, hogy ha van papírra, pontosabban billentyűzetre vethető horgászélménye, akkor küldje el nekünk a következő e-mail címre:
palyazat@haldorado.hu
A részletes pályázati felhívást megtaláljátok az írás alatt található Kapcsolódó írások-nál.
Takács Péter (t_peti)
