Lassan 2 év telt el a Matchbotos Horgászat című film I. részének megjelenése óta, és azóta Ti hetente szegezitek nekem a kérdést: Mikor jön a második? Hát megjött… De hogy jutottunk el idáig? Nem voltam még 15 éves, amikor apámtól lenyúltam az első matchbotját, és mivel lustaságot színlelve horgászatról horgászatra nem voltam hajlandó leszedni róla a cuccot, előbb-utóbb belátta, hogy nincs más választása, vennie kell magának egy másikat. Az egész valahogy időben egybeesett az első horgászversenyeken való indulással, és amíg a többiek még a különböző hosszúságú spiccbotok erdejében vesztek el, addig én egy szál matchbottal nyertem vagy veszítettem, de szórakoztam felejthetetlen módon. Ne felejtsük el, hogy ez a 80-as évek végét jelentette, akkor még nem voltak elérhető árú rakós botok, ha egy magamfajta kissrác a többiek mögé akart horgászni, csak ez maradt!
Pár év múlva már komolyabb versenyekre is eljutottam, és rendes tinédzser módjára választottam magamnak példaképet is. Könnyű dolgom volt, mert Erdei Attilát egy olyan mindent tudó és barátságos ellenfélként ismertem meg, aki ha lehetett, még snecizni is matchbottal ült volna le. Később csapattársak és barátok lettünk, és végre tanulhattam, tanulhattam, tanulhattam…
Aztán 8-10 évvel később jöttek az eredmények, jöttek a boltok, menthetetlenül szakbarbár versenyző lettem, és jött Kátai Robó, aki nyaggatott, hogy kéne csinálnunk egy filmet. „Mindegy milyet, csak jót, Tomikám!” Na, nem volt kérdés, hogy matchbotos lesz!
Eredendően egy részben terveztük bemutatni a matchbotos horgászat eszközeit, módszerbeli változatosságát, a halfogás hatékonyságát, aztán két forgatási nap után látszott, hogy 90 perc semmire nem lesz elég. Ezért egy kicsit újraírt forgatókönyvvel, az első részben kizárólag a fix úszós horgászattal, azaz a wagglerezéssel foglalkoztunk a Velencei-tavon, Maconkán és Gyirmóton.
A Matchbotos Horgászat II. már családi produkció, apámmal és öcsémmel készítettük, szívvel-lélekkel és véres verejtékkel, viszont ezt is - akárcsak az első filmet - trükkök nélkül, őszintén.
A második rész témája a csúszó úszós horgászat, egyetlen kivétellel, ugyanis a film első 20 percében még visszakanyarodik a wagglerhez. Az egyetem alatt 8 évig éltem Pesten, és ennek az időszaknak a legfőbb értelme (na jó, a diplomán kívül) a csőhídi versenypálya megismerése volt. A könnyen megközelíthető Soroksári-Duna szakasz remek terep volt az áramló vízben való matchbotozás gyakorlására, a tavasszal összegyűlő termetes dévérek pedig, délutánról délutánra gondoskodtak felejthetetlen élményről. A második rész első epizódja a folyóvízi matchbotozás alapjait igyekszik bemutatni ezen a nem mindennapi helyen.
A csúszó úszós horgászathoz eredendően mély víz kell, kézenfekvő volt, hogy az általános szereléket egy halban gazdag, de nagy kiterjedésű mély bányatavon, saját egyesületem, a Délpest HE taván mutassam be. A tiszta vizű, rendezett partú tó bármely pontján jól szerepelhetünk, de én direkt a legmélyebb, majdnem 6 méter mély szakaszára ültem le, ahol egy nyári délután keszeges-pontyos horgászatát követhetitek nyomon.
A film harmadik, záró epizódját pedig egy festői szépségű természeti csoda, a Csobaji-Holt-Tisza partján forgattuk, ahová (Nyíregyházára) barátom, Csorba Csaba rángatott le a VB után, októberben. Képzeljetek el egy 45 hektáros vadvizet, ahol az átlagmélység 5,5 méter, a legmélyebb szakaszok bőven 10 méter felett, megspékelve 12-14 m-es kráterekkel! Mindehhez 50 éves fák, gazdag madárvilág, és őket leszámítva néma csend! Két napot töltöttünk Csabával és Cibussal ebben a kerítés nélküli arborétumban, és itt igyekeztem bemutatni az Angliából származó slider úszót és annak használatát.
A forgatások alatt bőven fogtunk halat is, de a 92 perces film lényege az első részhez hasonlóan most is a szerelék, a módszer, az etetés és egy kicsit a helyes taktika megválasztása, egyszóval a „szakma”. Remélem, ezzel nem vettem el a kedvetek a filmtől, vagy ami a legfontosabb, ettől a fura akciójú, vékony, sokgyűrűs úszós bottól…
