Bemutatjuk az új Haldorádó Carp Team ruházatot

Bemutatjuk az új Haldorádó Carp Team ruházatot

Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!

Ahogy a Haldorádó Feeder ruházatnál, itt is az elsődleges szempontunk a márkától elvárt minőség és színvonal volt. Igyekeztünk az új Carp Team szériánál is egy kis frissítést belevinni a ruhákon található grafikába. E ruhákról is nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy ezek bizony nem azok a darabok, amik néhány horgászat és mosás után elkopnak, kiengedik a színüket, kifakulnak vagy rosszabb esetben összemennek!

Haldorádó Nyári UV-álló kollekció Camou Grey

Az UV sugárzás talán a legnagyobb ellensége a horgászoknak, hiszen ellene csak ritkán védekezünk, holott a nap káros sugarai képesek akár néhány perc alatt megégetni a szabadon hagyott bőrfelületünk. Ebben a kollekcióban olyan ruhadarabok kaptak helyet, amelyek elsősorban nyáron lehetnek segítségünkre. Mind a hosszú ujjú póló, a kalap, a sál, mind pedig a kesztyű olyan prémium minőségű, UV álló anyagból készültek, melyekben bátran megbízhatnak az érzékeny bőrű horgászok is!

A praktikum mellett nagy erénye e ruhadaraboknak, az a hullámmintás design, ami miatt megakad rajtuk a szem. Akár a camou kék, akár a camou szürke változatról is legyen szó, a modern formatervezés és sportos megjelenés garantált!

Íme, a Nyári póló hosszú ujjú Camou Grey
Nyári kalap Camou Grey
Arcmaszk + nyaksál légzőnyílással Camou Grey
Nyári kesztyű Camou Grey

Fishing Action póló

A Haldorádó ruha paletta a tőlünk megszokott és jogosan elvárt színvonalat szem előtt tartva lett tervezve, illetve legyártva. Nyugodt szívvel mondhatjuk, ezek bizony nem azok a ruhadarabok, amik néhány horgászat és mosás után elkopnak, kiengedik a színüket, kifakulnak, vagy rosszabb esetben összemennek! Erről a strapabíró, tartós szövetanyagok gondoskodnak, melyeket alapként használtunk. A széles repertoár kora tavasztól, késő őszig bárki számára kényelmes és elegáns vízparti viseletet biztosít, minden márkaszimpatizánsnak ajánljuk!

A Haldorádó Fishing Action póló egy vadonatúj, grafit szürke színvilágú, igényesen kidolgozott felső viselet, melyen elől és hátul két fekete embléma található. A hátoldalon egy nagyobb, függőlegesen pozícionált, elől pedig egy kisebb méretű mellső logó kapott helyet. Anyaga 95% pamut + 5% elasztán. Praktikus, könnyű, dizájnos ruházat, horgászathoz és utcai viselethez egyaránt jó választás! S-XL méretekben kapható.

Vadonatúj, grafit szürke színvilágú, igényesen kidolgozott felső viselet

Black Edition kenguruzsebes pulcsi

A Haldorádó Black Edition kenguruzsebes pulcsi egy vadonatúj, fekete színvilágú, igényesen kidolgozott felső viselet, melyen elől és hátul két szürke embléma található. A hátoldalon egy nagyobb, függőlegesen pozícionált, elől pedig egy kisebb méretű mellső logó kapott helyet. Ez egy kifejezetten kellemes, puha anyagú belebújós pulcsi. 65% pamut + 35% poliészter összetételének köszönhetően kellőn rugalmas, de nem nyúlik, remekül megtartja a formáját. Kifejezetten ajánlott akkor, amikor a termo pulóverek még túl melegnek bizonyulnak. Állítható kapucnija védelmet nyújt tarkónknak és fejünknek a széltől. Praktikus, könnyű, dizájnos ruházat, horgászathoz és utcai viselethez egyaránt jó választás! S-XXL méretekben

Praktikus, könnyű, dizájnos ruházat, horgászathoz és utcai viselethez egyaránt jó választás! S-XXL méretekben
Újabb extra vagány és divatos taggal bővült a saját fejlesztésű, Haldorádó ruházataink kínálata! Íme, a Carp Team Camouflage hosszú ujjú póló kollekció!

Carp Team Camouflage hosszú ujjú póló
Íme, a Carp Team Camouflage Hosszú ujjú fekete alapú, terepszínű ujjakkal ellátott póló, mely a Haldorádó Team ruhakollekciójának egyik legújabb darabja, mely 100% pamut anyagból készült, így viselője garantáltan kényelmesen érezheti magát benne. Nem mellesleg az új emblémákkal egy igazán egyedi megjelenést is biztosít mind a parton, mind az utcán akár. Az ujjak végei szűjítettek.

Ajánlott mosási hőfok: 40 °C

Újabb extra vagány és divatos taggal bővült a saját fejlesztésű, Haldorádó ruházataink kínálata! Íme, a Carp Team Camouflage hosszú ujjú póló kollekció!
A ruha elsődleges ismérve a fekete alapú, terepszínű ujjakkal ellátott dizájn
100% pamut anyagból készült, így viselője garantáltan kényelmesen érezheti magát benne
Az új emblémákkal igazán egyedi megjelenést is biztosít mind a parton, mind az utcán

Carp Team Camouflage Horgásznadrág
Az előbbi felsőhöz tervezve, egy újabb taggal bővült a saját fejlesztésű, Haldorádó (alsó)ruházataink kínálata is! Az idei év egyik újdonsága a Carp Team Camouflage Horgásznadrág, mely a manapság igen népszerű és divatos „urban camouflage” mintázattal készül.

Ez a nadrág tulajdonságaiban azonos, egyenértékű a már jól ismert Haldorádó EVO Horgásznadrág őszi-téli, bélelt változatával, ami most kiegészült egy új, különleges dizájnnal!

A minőségi horgászruházatra egyre nagyobb az igény! Szerencsére a horgászok közül is mind többen gondolják úgy, hogy igényes és praktikus ruházatban hódoljon kedvenc hobbijának. Mi pontosan ilyen ruhát szerettünk volna, ezért sokat keresgéltünk, számos modellt kipróbáltunk, mire végre azt mertük mondani, hogy igen, ezt már érdemes forgalomba hozni! A Haldorádó EVO Horgásznadrág egy kifogástalan minőségű nadrág, mely minden olyan komfortbeli és praktikai elvárásnak megfelel, amit egy modern, igényes horgászruházattól joggal várhat el a tulajdonosa. Azonban igény mutatkozott egy olyan verzióra, ami kifejezetten a hideg időszakokra készült és még kényelmesebbé teszi a hűvös horgásznapokat. Az erre a célre tervezett EVO Bélelt Horgásznadrág lényegesen melegebb, jobb hőtartó képességgel rendelkezik, de természetesen megörökölte az előd minden praktikus- és dizájnbeli pozitívumát is.

A modern színeket, trendeket kedvelő bojlis pontyhorgászoknak, illetve a feedereseknek egyaránt szívesen ajánljuk!

Főbb tulajdonságok:

- Modern, szürkés terepszínű „urban camouflage” dizájn
- 65% poliészter + 35% pamut, ami biztosíték a kellemesen meleg hőérzet megteremtésére
- Nagyméretű oldal és farzsebek (összesen 5 db, amiből 3 cipzáras)
- Erősített, dupla övpánt
- Extra, dörzsálló erősítés a térd, térdhajlat és fenékrészen
- Erősített dupla varrások
- Jó minőségű cipzárak
- Nagy teherbírású, 1. osztályú alapanyag, ami jól szellőzik

Mindezt egy exkluzív, igényes Haldorádó hímzés teszi teljessé, a bal oldali comb részen.

Szintén az idei év egyik újdonsága a Carp Team Camouflage Horgásznadrág, mely a manapság igen népszerű és divatos „urban camouflage” mintázattal készül
A modern színeket, trendeket kedvelő bojlis pontyhorgászoknak, illetve a feedereseknek egyaránt szívesen ajánljuk!
Extra, dörzsálló erősítés a térd, térdhajlat és fenékrészen
A nadrágot egy exkluzív, igényes Haldorádó hímzés teszi teljessé, a bal oldali comb részen

Rap baseball sapka zöld
A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz. Így került be ez a khaki baseball sapka a kínálatba, amely a fiatalok körében egyre népszerűbb viselet.
A sapka 100% pamutból készült, napellenzővel ellátott, hat panelből álló kivitel. Az első panel keményített, tetején szellőzőnyílások találhatók, így nem fülled be alatta a fejünk. Méretét tekintve állítható, így univerzálisan használható. A sapka természetesen Haldorádó logóval van meghímezve, így lesz igazán esztétikus darabja a horgászruházatunknak.
Méret: hossza silt nélkül 20,5 cm, magasság 11 cm

A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz...
...így került be ez a khaki baseball sapka a kínálatba, amely a fiatalok körében egyre népszerűbb viselet
A sapka 100% pamutból készült, napellenzővel ellátott, hat panelből álló kivitelben
Méretét tekintve állítható, így univerzálisan használható

Carp Team Classic környakas póló
Íme, Carp Team Classic környakas, világos khaki színű póló, mely a Haldorádó Carp Team ruhakollekciójának egyik legújabb darabja. Anyaga 100% pamut, így viselője garantáltan kényelmesen érezheti magát benne. Az új emblémákkal igazán egyedi megjelenést biztosít mind a parton, mind az utcán. A kényelmet még fokozza, hogy oldalvarrás nélkül, megerősített vállrésszel készült. 
Ajánlott mosási hőfok: 40 °C

 

Carp Team Classic környakas póló - Mérettáblázat
Méretek (cm): S M L XL XXL XXXL
Hossz 66 70 74 76 78 82
Mell 48 52 55 58 61 65
Ujjhossz (válltól) 21 22 23 24 25 26
 

Könnyű anyaga biztosítja kényelmes viselését
A hátoldalon található Carp Team logó alá még került egy kis újdonság

Carp Team Essential pulóver
A Carp Team Essential sötét palakő színű pulóver 65%-ban pamut és 35%-ban poliészter anyagból készült, belül bolyhos oldallal. Kifejezetten kellemes, puha anyagú pulóver. E pulóver elejére szintén rákerült a Haldorádó logó, a bal ujjára az új Carp Fishing körlogó, továbbá a hátrészre Carp Team logó és alá stilizált pontyfej.
Ajánlott mosási hőfok: 40 °C

 

Carp Team Essential pulóver - Mérettáblázat
Méretek (cm): S M L XL XXL XXXL
Hossz 66 70 74 76 78 78
Mell 52 56 60 64 69 75
Ujjhossz (válltól) 63 64 65 67 68 69
 

Kényelmes viselet, stílusos megjelenés
Késő ősztől kora tavaszig bármikor jól jöhet egy ilyen pulóver

Carp Team Frosty Polár kabát
A Carp Team Frosty Polár világosszürke kabát 100%-ban poliészter anyagból készült. Nagyszerű és hatékony tulajdonsága, hogy külső része bolyhosodás ellen kezelést kapott. 2 elülső cipzáras zsebbel rendelkezik, alsó része pedig elasztikus zsinórral összehúzható. Magasított nyakrésze védelmet nyújt a széltől. A Carp Team ruhaszériából ez tartja legjobban a testhőt, így kifejezetten ajánlott akkor, amikor a termo pulóverek még túl melegnek bizonyulnak, de már szükség van egy komfortos, meleget adó felsőre.
Ajánlott mosási hőfoka: 40 °C

 

Carp Team Frosty Polár kabát - Mérettáblázat
Méretek (cm): S M L XL XXL XXXL
Hossz 69 71 73 75 77 80
Mell 56 58 60 62 64 67
Ujjhossz (válltól) 64 66 68 70 72 73
 

Elöl 2 cipzáras zseb található ferdén felvarrva
A felhajtható gallér teljesen megvédi a nyakrészt a széltől

Carp Team Softshell Performance kabát
A Carp Team Softshell Performance acélszürke színű kabát 94%-ban poliészter és 6% elasztán anyagból készült. Nagyszerű és egyben hatékony tulajdonsága, hogy mikro polár vízálló tulajdonsággal is rendelkezik, valamint légáteresztő képessége 2.000 g/m²/24 óra. A kabát 2 elülső cipzáras zsebbel és 1 darab mellzsebbel rendelkezik. Kapucnija levehető, az ujjvégek tetszőlegesen állíthatók tépőzár segítségével, a kabát alsó része pedig elasztikus zsinórral összehúzható. S-3XL méretben kapható!
Ajánlott mosási hőfoka: 40 °C

 

Carp Team Softshell Performance kabát - Mérettáblázat
Méretek (cm): S M L XL XXL XXXL
Hossz 69 71 74 77 80 81
Mell 50 54 59 63 67 73
Ujjhossz (válltól) 63 65 67 69 71 71
 

A Carp Team Softshell Performance kabát mikro polár vízállósága 14.000 mm
Légáteresztő képessége 2.000 g/m²/24 óra
Igazán jó társ lehet egy hidegebb, esős horgászat során

EVO Horgásznadrág
Kifogástalan minőségű nadrág, mely minden olyan komfortbeli és praktikai elvárásnak megfelel, amit egy modern, igényes horgászruházattól joggal várhat el a tulajdonosa. Az egyik legfontosabb szempont a megfelelő alapanyag volt. Ugyanis olyan nadrágot kerestünk, melynek anyaga viszonylag vékony, de nagy teherbírású, amely jól szellőzik és még mérsékelten a víz is lepereg róla, továbbá kényelmes viseletet biztosítson kora tavasztól késő őszig. A következő sarkalatos kérdés a megfelelő szín kiválasztása volt. Olyan dizájnt szerettünk volna a terméknek adni, ami kollektíven tetszetős a - naturális színeket, trendeket kedvelő - bojlis pontyhorgászoknak, illetve a feedereseknek egyaránt. Végül a választás egy kellemes zöldes-barna színre esett, valamint a hajlatok és a fenékrész fekete színű rugalmas neoprén anyagból vannak.

Főbb tulajdonságok:
- Nagyméretű oldal és farzsebek (összesen 5 db, amiből 3 cipzáras)
- Erősített, dupla övpánt
- Extra, dörzsálló erősítés a térd, térdhajlat és fenékrészen
- Erősített dupla varrások
- Jó minőségű cipzárak
- Nagy teherbírású, 1. osztályú alapanyag, ami jól szellőzik

Igényes horgászruházat, mely vékony, de strapabíró, ráadásul szellőzik is
Kényelmes viseletet biztosít kora tavasztól késő őszig

EVO Bélelt Horgásznadrág
Ez a nadrág küllemét tekintve tulajdonképpen megegyezik az EVO nadrággal, de ez külön bélést kapott, így az őszi hidegekben, vagy akár télen is használható.

Az őszi hidegekben, vagy akár télen is használható

Thermo mellény
Anyaga viszonylag vékony, de nagy teherbírású, amely jól szellőzik és még mérsékelten a víz is lepereg róla, továbbá kényelmes viseletet biztosítson kora tavasztól késő őszig. Olyan dizájnt szerettünk volna a terméknek adni, ami kollektíven tetszetős a - naturális színeket, trendeket kedvelő - bojlis pontyhorgászoknak, illetve a feedereseknek egyaránt. Végül a választás egy kellemes zöldes-barna színre esett, valamint az oldalak és a felső rész fekete színű rugalmas neoprén anyagból vannak.

Főbb tulajdonságok:
- Jó minőségű cipzárak
- Nagyméretű oldalzsebek
- Külső mellzseb
- Belső zseb
- Erősített varrások
- Nagy teherbírású, 1. osztályú alapanyag, ami jól szellőzik
- 65% poliészter, 35% pamut

Kellemes viseletet biztosít hidegebb időben is
Viszonylag vékony, de jól tartja a hőt

Téli sapka simlis fekete és zöld
A hideg napokon nélkülözhetetlen egy kellően meleg fejfedő. A Haldorádó Téli sapka praktikus és nagyon kellemes, meleg viselet, anyaga kiválóan tartja a belső hőt. Ez a speciális 100% Polyacryl borításnak, illetve 100% acril bélésnek köszönhető. Ezen garantáltan nem fog átfújni a leghidegebb szél sem és nem fog fázni benne a feje senkinek! A sapka egy abszolút univerzális, rugalmas méretben, valamint kettő színben kerül forgalomba. Az egyik a fekete, a másik pedig  a pontyhorgászok által legjobban kedvelt olívzöld szín. Egyszerű, ám elegáns kialakítás jellemzi, illetve ezen a modellen helyet kapott egy divatos, vagány simléder is, ami hétköznapi használatra is tökéletesen alkalmassá teszi.

kapható fekete...
... és zöld színben is

Kötött téli sapka ÚJ
Ez a Kötött Téli sapka ÚJ praktikus és nagyon kellemes, meleg viseletet biztosít. 100% Polyacrylból készült. A sapka egy abszolút univerzális, rugalmas méretben kerül forgalomba. Klasszikus utcai viselet, de vízparton is megállja a helyét.

Klasszikus utcai viselet, de vízparton is megállja a helyét

Haldorádó Team

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.