Az esetek többségében, amikor éjszakai horgászatra terelődik a szó, az elsőnek felötlő élmények, emlékképek távoli halugrásokhoz, felpezsdülő természethez és nemritkán a kapásokat hatékonyan közvetítő megoldások nehézségeihez kapcsolódnak. Ez utóbbi témakör tekintetében szerencsére mára már rendelkezésre állnak olyan konstrukciók, melyek segítségével alapjaiban növelhető meg a sötétedés után vízparton töltött órák komfortérzete és persze ennek köszönhetően azok eredményessége is.
Minden bizonnyal sokan ismerik, ismerjük a fejlámpával vagy éppen különféle világítópatronnal való megvilágításhoz tartozó körülményes teendőket, hiszen ezekkel – főleg ha egy egész éjszakát kedvenc helyünkön szándékozunk tölteni – sok esetben nem kevés bíbelődés járhat. Azonban ha nyitott szemmel jár a horgász, ha nem zárkózik el az újdonságok kipróbálásától és azok beépítésétől módszerei, felszerelései közé, a lehetőségek sora gyorsan kibővül.
![Sötétedés után egészen más jellegű kihívásokkal (is) szembe kell néznie a legkitartóbb sporttársaknak is Sötétedés után egészen más jellegű kihívásokkal (is) szembe kell néznie a legkitartóbb sporttársaknak is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen a célzott, pontos horgászat így sem tálcán kínált lehetőség, de a megfelelő technikai megoldások sokat tudnak lendíteni a hatékonyságon Természetesen a célzott, pontos horgászat így sem tálcán kínált lehetőség, de a megfelelő technikai megoldások sokat tudnak lendíteni a hatékonyságon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Pár évvel ezelőtt még az ilyen-olyan módon rögzített patronok adták a leginkább kézenfekvő és gyors megoldást a rezgőspiccek direkt megvilágítására Pár évvel ezelőtt még az ilyen-olyan módon rögzített patronok adták a leginkább kézenfekvő és gyors megoldást a rezgőspiccek direkt megvilágítására](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mostanra már megtalálhatóak olyan gyári, minden nehézség nélkül használható fejlesztések, melyek segítségével nincs szükség a folyamatos felrögzítésre és leszerelésre vagy éppen házilag eszkábált verziókra ahhoz, hogy minden kapás jól láthatóvá váljon.
![Az Energofish kínálatában már 5-6 olyan feederbot is megtalálható, melyeknél elérhetők a szóban forgó, világítós megoldások Az Energofish kínálatában már 5-6 olyan feederbot is megtalálható, melyeknél elérhetők a szóban forgó, világítós megoldások](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A fent említett botok egyike a Carp Expert Elite Feeder, ami 60-120 grammos dobósúly-tartományával egy kellően gerinces, a fárasztások során azonban kifejezetten rugalmasan dolgozó pálca. Felhasználhatósága széles körű, személy szerint előszeretettel használom nagyobb távolságokra történő methodos horgászatoknál, illetve bordás kosaras alapozó etetéshez egyaránt.
![Az iBite-technológiával felvértezett spicctagok egyenként csomagolva érhetők el, mindegyik bottípushoz külön-külön Az iBite-technológiával felvértezett spicctagok egyenként csomagolva érhetők el, mindegyik bottípushoz külön-külön](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az összeállítás egy teljes, komplex szettet jelent, így megtalálható benne egy kompatibilis, színes LED, valamint a hozzá tartozó, 211-es, 2,4 milliméter átmérőjű elem is. Ezek az energiaforrások kifejezetten tartósnak tekinthetők, hiszen akár 24 órán keresztül változatlan, maximális fényerő mellett tudják működtetni a hozzájuk tartozó LED-et.
A legutolsó gyűrű speciális kialakításának köszönhetően a fényforrást egyszerűen csak be kell pattintani a helyére, és jöhet a legsötétebb éjszaka is.
![Garantált, hogy egy kapás sem marad észrevétlen Garantált, hogy egy kapás sem marad észrevétlen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen a LED-elem párosítás külön, bottag nélkül is rendelkezésre áll, hiszen idővel pótolni kell azokat, élettartamuk véges Természetesen a LED-elem párosítás külön, bottag nélkül is rendelkezésre áll, hiszen idővel pótolni kell azokat, élettartamuk véges](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Piros és zöld színben egyaránt megtalálható az előzőleg említett kombináció, elemből pedig a teljes szett tartalmához hasonlóan 211-es változatot találunk a csomagban Piros és zöld színben egyaránt megtalálható az előzőleg említett kombináció, elemből pedig a teljes szett tartalmához hasonlóan 211-es változatot találunk a csomagban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A két komponenssel nincs más teendő, mint a megfelelő irányból összeilleszteni őket, és már mehet is a helyére, a pótspicc utolsó gyűrűjéhez A két komponenssel nincs más teendő, mint a megfelelő irányból összeilleszteni őket, és már mehet is a helyére, a pótspicc utolsó gyűrűjéhez](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha az érintkezés megfelelő, azonnal adott a virrasztáshoz megfelelő fény Ha az érintkezés megfelelő, azonnal adott a virrasztáshoz megfelelő fény](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az elem tartósságának köszönhetően az éjszaka folyamán nem kell bajlódnunk a cserével, miután a fényforrást felhelyeztük nincs más dolgunk, mint várni a víz felől érkező eseményeket.
Mindkét elérhető színű fényforrás erőteljes, melyekhez a hozzájuk tartozó elemek önállóan, 2 db-os kiszerelésben is elérhetők, ami még egy praktikumot jelent ráadásként. A 24 óra környéki működési határ elérése után ugyanis – mivel töltésükre a rendelkezésre álló formában nincs lehetőség – egy új energiaforrást kell behelyezni, viszont ugyanazt a LED-et tovább tudjuk használni, így az semmiképp sem tekinthető fogyóeszköznek.
![Csak az elemet kell cserélni, azt is leghamarabb 24 óra használat után! Csak az elemet kell cserélni, azt is leghamarabb 24 óra használat után!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A fentebb már említett összeállításban elérhető iBite-spicc kialakításának köszönhetően tökéletes megoldást nyújt arra, hogy az előkészített fényforrást egyszerűen, mégis rendkívül stabilan foglalja magába. Ezzel pedig megszűnik minden olyan aggály vagy fenntartás, ami a bedobást, illetve a zsinór megfelelő, szabad futását érintené. Így biztosak lehetünk abban, hogy semmiféle hátráltató tényezőbe nem fog ütközni az éjszakai bevetés.
![A stabil kialakításnak köszönhetően dobás és fárasztás közben sem eshet szét a fényforrással szerelt spicc! A stabil kialakításnak köszönhetően dobás és fárasztás közben sem eshet szét a fényforrással szerelt spicc!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha minden a helyén van, adott a jól bejáratott, üzembiztos felszerelés, a jó láthatóság, és még egy adott körülmények között fogósnak minősülő etetőanyag, illetve csali is, akkor már csak az ügyességünkön és a kitartáson múlik a siker.
![Az éjszakai horgászat új fejezetét nyitotta meg az iBite márka Az éjszakai horgászat új fejezetét nyitotta meg az iBite márka](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Forrás: Ujszászi Dániel (Energofish Feeder Team)
EnergoTeam