Az évek során folyamatosan változnak a horgászmódszerek, változik a horgászok igénye. Cégem az egyre fejlettebb, kifinomultabb horgászmódszerek és az egyre igényesebb horgászok lehető legmagasabb színvonalú termékekkel történő ellátását tűzte ki céljául és ennek megfelelően fejleszti termékeit. Nem a mennyiségi, sokkal inkább a minőségi termékek előállítása, forgalmazása a célunk.
A TOP MIX az idei évre is sok újdonságot tartogat a horgászoknak. Az etetőanyag paletta jelentős része kicserélődött, teljesen új, kizárólag magas minőségű etetőanyagokkal jelentünk meg a piacon. Az etetők összetétele és csomagolása is jelentős korszerűsítésen esett át.
De természetesen vannak más új termékek is, melyeket együttesen január 29-én egy nyilvános termékbemutatón mutattunk be az azon résztvevő horgászoknak, most pedig az Interneten keresztül Önök is betekintést nyerhetnek az újdonságok sorába.
![A résztvevők folyamatosan érkeztek A résztvevők folyamatosan érkeztek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az Interneten sokan láttak és olvastak már az új termékekről, azonban sokkal másabb az, amikor azokat kézbe lehet fogni, meg lehet szagolni és nem utolsósorban a termékekről kérdezni is lehet. Továbbá más a hangulata egy termékbemutatónak, ha az nemcsak száraz szöveg, hanem élő közönség előtt zajlik. Így jól lehet látni a résztvevők rezdüléseit, kíváncsiságát és reagálni lehet kérdéseikre, melyekkel olyan területeket tárnak fel, melyre az előadó esetleg nem is gondol, növelve ezzel a bemutató életszerűségét. Ennek felismerése jegyében rendeztük meg első ízben a TOP MIX új termékeinek bemutatóját.
![A vendégek belépéskor azonnal kézbe vehették a TOP MIX 2011. évi, frissen készült katalógusát A vendégek belépéskor azonnal kézbe vehették a TOP MIX 2011. évi, frissen készült katalógusát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A termékbemutatót az üzemben rendeztük meg. Úgy gondoltam, a meghirdetést követően az első 20 fő jelentkezését fogadom el, akiket a bemutató teremben akartam leültetni. Nagy meglepetésemre és nem kis büszkeségemre több százan jelentkeztek, de helyhiány miatt a legtöbb jelentkezőt vissza kellett utasítanom és így 35 fő részvételével tartottuk meg a bemutatót. A résztvevők számára a csomagoló üzem helyiségét alakítottuk át rendezvényteremmé, így „életszagú” is lett a premier.
![Az előadáson több ismert horgász is részt vett Az előadáson több ismert horgász is részt vett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A programot négy részre osztottuk, ennek megfelelően az első két részt a termékbemutató töltötte ki egy 15 perces szünettel, ami egy rövid üzemlátogatás beiktatását jelentette. Ezt követően a résztvevőket meghívtuk egy svédasztalos ebédre, majd az utolsó részben kötetlen beszélgetés, kérdés-felelet program zajlott, melyben már a TOP MIX versenyhorgásza, Gyulai Ferenc és feeder teszthorgászunk, Molnár Tamás is részt vett.
![A termékbemutató előadói A termékbemutató előadói](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A programnak megfelelően tíz órakor megnyitottam a termékbemutatót A programnak megfelelően tíz órakor megnyitottam a termékbemutatót](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Most pedig nézzük az újdonságokat:
A Protein Bomba etetőanyag család kifejezetten a feederbotos horgászoknak készült, method feeder jellegű, finomszemcsés, magas fehérjetartalmú etetői tavaly jelentek meg a piacon. A korábbi három (Szuper Ponty, Explosive Feeder és Édeskender-Halibut) változat mellé egy új csatlakozott, a Fűszeres-Húsos Feeder etető.
![A korábbi Protein Bomba etetők A korábbi Protein Bomba etetők](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez pedig a család új tagja, a Fűszeres-Húsos Feeder etető Ez pedig a család új tagja, a Fűszeres-Húsos Feeder etető](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az etető jellemzője az igen erős fűszeres-húsos illat és íz, a vörös szín és a sok mikropellet. Használata elsősorban intenzíven telepített és nagyhalas tavakban javasolt, elsősorban meleg vizeknél. Tapasztalatunk szerint erős a szelektáló hatása, csaknem minden halfaj esetében (ponty, dévér, compó) a nagyobb példányok kedvelik.
![Háromasztalnyi hely sem volt elég az újdonságok kipakolásához. A képen az Extra etetők, a csalizó és etető pelletek láthatók Háromasztalnyi hely sem volt elég az újdonságok kipakolásához. A képen az Extra etetők, a csalizó és etető pelletek láthatók](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A képen a forgalmazott Preston, Korum és Sonubaits termékek egy része A képen a forgalmazott Preston, Korum és Sonubaits termékek egy része](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az egyik új etetőcsalád az EXTRA etetők családja, mely kilenc magas minőségű etetőből áll és lefedi a pontyozás, keszegezés és folyóvízi horgászat igényeit. Egyaránt alkalmasak etetőkosaras, match-, spicc-, vagy rakós botos horgászathoz. Az Extra etetők családja:
- Extra Ponty
- Extra Piros Ponty
- Extra Sárga Ponty
- Extra Nagy Ponty
- Extra Dévér
- Extra Dévér, fekete
- Extra River
- Extra Márna, piros
- Extra Bodorka-Sneci
Magasabb, prémium kategóriát képviselnek a WINNER etetőcsalád tagjai, melyek a legmagasabb igényeket, a versenyhorgászat igényeit is kielégítik. A nyolc etetőből álló termékcsalád szintén lefedi az etetőkosaras, match-, spicc-, vagy rakós botos horgászmódszereket. Az elmúlt évek teszthorgászatai és versenyeredményei alapján csak jókat lehet az etetőkről elmondani. A Winner etetők családja:
- Winner Piros Ponty
- Winner Ponty Big One
- Winner Ponty-Kárász Match
- Winner Ponty-Kárász
- Winner Ponty, hallisztes
- Winner Dévér
- Winner Márna
- Winner Sneci
Az etetőkről részletes leírás, ismertetés a TOP MIX honlapon és a 2011 évi katalógusban olvasható.
Az bemutató során csaknem minden új etetőanyagot elkészítettem és így, bekevert állapotban adtam közre. Így aztán minden résztvevő megnézhette a megfelelő állagot, megszagolhatta, „megízlelhette” az elkészített etetőket.
![A rendezvényen az újdonságok java részét bekeverve mutattam be A rendezvényen az újdonságok java részét bekeverve mutattam be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Minden etetőt külön vödörbe kevertem be Minden etetőt külön vödörbe kevertem be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az elkészített etető került aztán a résztvevők kezébe Az elkészített etető került aztán a résztvevők kezébe](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Minden bemutatott etetőhöz külön felhasználási és bekeverési tanácsot is adtam Minden bemutatott etetőhöz külön felhasználási és bekeverési tanácsot is adtam](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Megkülönböztetett figyelmet szenteltem a WINNER etetőknek Megkülönböztetett figyelmet szenteltem a WINNER etetőknek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bemutattam azt is, hogy a zacskóban piros színű etetőanyag bekeverve… Bemutattam azt is, hogy a zacskóban piros színű etetőanyag bekeverve…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és a vízbe dobva, akár hosszú vízben állás során sem veszti el színét, nem fakul ki … és a vízbe dobva, akár hosszú vízben állás során sem veszti el színét, nem fakul ki](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az akváriumba dobott etetőanyag gombócok nemcsak színtartásukra hívták fel a figyelmet, hanem jól látható volt az oldódásuk is. A közreadott vödrökben lévő etetőanyagok láttán sokak véleménye volt, hogy jóval hatásosabb az etető bemutatása, ha azt bekeverve lehet ízlelni, tapintani és nem utolsósorban így a megfelelően bekevert etetők állagáról is képet alkothattak. A bemutató 45 percre tervezett első része ezzel be is fejeződött.
![A bemutató szünetében üzemlátogatásra invitáltam az érdeklődőket A bemutató szünetében üzemlátogatásra invitáltam az érdeklődőket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Végigvezettem őket az üzem területén Végigvezettem őket az üzem területén](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Betekintést nyerhettek az általam publikusnak ítélt üzemrészekbe, raktárakba Betekintést nyerhettek az általam publikusnak ítélt üzemrészekbe, raktárakba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Majd bemutattuk az idei év két új pontyos rakós botját Majd bemutattuk az idei év két új pontyos rakós botját](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt lehetőség nyílt egy kis eszmecserére is Itt lehetőség nyílt egy kis eszmecserére is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szünetben jó hangulatú beszélgetések folytak A szünetben jó hangulatú beszélgetések folytak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szünet után aztán folytatódott a termékbemutató. Sorra kerültek a CARSTEN és Fine Match úszók, valamint ezek tartozékai, a nagy távolságról is látható antennák. Bemutattam az alumíniumból készült, állítható magasságú bottartó állványt, mely még otthon, a horgászszobában is jó lehet.
![A CARSTEN úszó ismertetése A CARSTEN úszó ismertetése](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ezután következtek az általunk forgalmazott PRESTON, KORUM és SONUBAITS termékek. Azt tudni kell, hogy az általunk használt Preston név mögött tulajdonképpen három márka húzódik meg. A PRESTON a finomszerelékes pontyhorgászat teljes szegmensét lefedi a rakós botozástól a feederezésig, a KORUM ugyanezt teszi, de a rakós botos horgászat kivételével, kiegészítve viszont a bojlizással. A SONUBAITS pedig ehhez szolgáltat etetőt és csalit. Ez a hármas együtt kiváló egységet alkot.
A TOP MIX is a finomszerelékes horgászat, pontyhorgászat igényeit igyekszik maradéktalanul kielégíteni, ezért tavaly elkezdtük e termékek forgalmazását, kiegészítendő saját választékunkat. A SONUBAITS etetőit nem forgalmazzuk, hiszen olyan nekünk is van, viszont nem tudunk olyan csúcsminőségű puha pelleteket és bojlikat készíteni (legalább is egyelőre), mint ők, ezért azokkal kiegészítettük választékunkat.
![A SONUBAITS soft pelletjei teszt alatt A SONUBAITS soft pelletjei teszt alatt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szintén az angol cég új terméke a paszta pellet, amely fűzhető, tűzhető, formázható Szintén az angol cég új terméke a paszta pellet, amely fűzhető, tűzhető, formázható](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Boosted Wraps, az oldódó pasztával bevont bojli szintén sikeres csali lesz A Boosted Wraps, az oldódó pasztával bevont bojli szintén sikeres csali lesz](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az angol Sonubaits általunk forgalmazott termékeinek bemutatása után a PRESTON és KORUM termékekből tartottam egy kis ízelítőt.
![A KORUM KXI 60 orsója és a PRESTON Competition feeder botja jó párost alkotnak A KORUM KXI 60 orsója és a PRESTON Competition feeder botja jó párost alkotnak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Preston kiváló minőségű és tulajdonságú INCEPTION 4000 orsóját az igényes, céltudatos horgászoknak készítették A Preston kiváló minőségű és tulajdonságú INCEPTION 4000 orsóját az igényes, céltudatos horgászoknak készítették](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A bemutató gyakorlati része ezzel befejeződött. A résztvevőket meghívtuk egy svédasztalos ebédre, miközben természetesen folytatódtak az eszmecserék és biztosítottuk a kedvezményes vásárlás lehetőségét is.
![„Terülj, terülj asztalkám!” „Terülj, terülj asztalkám!”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ebéd után háromnegyed órára még visszaültünk a helyünkre, ahol a résztvevők kérdéseire próbáltunk meg, most már mindannyian, válaszolni.
![Gyulai Ferenc versenyhorgászunk válaszol a kérdésekre Gyulai Ferenc versenyhorgászunk válaszol a kérdésekre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Molnár Tamást, feederes teszthorgászunkat is megszólították a résztvevők Molnár Tamást, feederes teszthorgászunkat is megszólították a résztvevők](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy gondolom, a termékbemutató elérte célját. A résztvevők megismerték új termékeinket és érdeklődésükkel, kérdéseikkel megadták annak hangulatát. Természetesen film is készült, melynek rövidített változata megtekinthető. A új termékek teljes részletességgel történő bemutatására az egész nap sem lett volna elég, sőt e cikk is véges kell, hogy legyen. Akiket viszont érdekel, megtekinthetik az összes új termékünket az új, 60 oldalas, olvasmányos és pdf formátumban itt letölthető termékkatalógusunkban, illetve honlapunkon, a www.topmix.hu oldalon.
(X)
Papp József