4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra, annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték a 2018. évi versenysorozatot. A teljes évet felölelő rendezvény immár a 4., záró etapjához érkezett, melynek helyszíne ezúttal is a kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum lesz. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 versenyről van szó, amelyek 8 fordulóból állnak. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyen részt vesznek.

Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Ezüst-tó Horgászcentrum

A helyszín az Ezüst-tó Horgászcentrum Kiskunhalason

A versenyek időpontjai:

  1. április 28-29. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 1. tavaszi forduló (lezajlott)
  2. július 7-8. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 2. nyári forduló (lezajlott)
  3. szeptember 1-2. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 3. őszi forduló (lezajlott)
  4. december 1-2. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa, 4. téli forduló
Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll.

Mindben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely itt olvasható: Method Feeder OB szabályzat

A method kosaraké a főszerep mind a 4 évszakban!

A verseny különleges szabályai:
1. Engedélyezett minden mesterséges alapanyagú csali, azaz gumikukorica, technopufi stb.
2. A halvédelem különös hangsúllyal bír, ezért minden részvevőnek a következő eszközökkel kell rendelkeznie:

  • 2 db minimum 3 méter hosszú versenyszák
  • 1 db pontyzsák, ebbe kell helyezni a megfogott amurokat vagy 5 kg feletti pontyokat
  • 1 db normál méretű pontyos merítő fej
  • 1 db nagyméretű vagy bojlis merítő fej (+ hozzá illő erős merítő nyél), amelybe könnyedén belefér egy 10 kg feletti ponty vagy amur is
  • 1 db nagyméretű pontymatrac (nem szivacs, hanem matrac vagy bölcső!)
 

3. Tilos addig a végszereléket visszadobni, amíg a korábban fogott hal nincs a szákban (vagy pontyzsákban).
4. A halak mérlegelése a tó halállományának védelme érdekében folyamatosan történik.
5. Kívülről akasztott harcsa vagy busa az értékelésbe nem számít bele!
6. A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít az értékelésbe, ha az legkésőbb a verseny lefújását követő 10 percen belül, a 14:10-kor elhangzó dudaszóig szákba kerül.

A verseny egyik különleges szabálya, hogy engedélyezett minden mesterséges alapanyagú csali használata is

A verseny részletes programja

 

2018. december 1. (szombat)
7:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
2018. december 2. (vasárnap)
7:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
15:30 Eredményhirdetés
Jelentkezés:

Nevezési díj: 15.000 Ft/fő

A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra, valamint a verseny hetében pénteken, az edzésnap napijegy árát is.

Jelentkezési határidő a 4. fordulóra: 2018. november 20.

Ha kedveled a method feeder horgászatot, köztünk a helyed!

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak_HD-FK_T.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, ők a tartalék listára kerülnek.

A tó fő halállományát a pontyok képezik. A képen Tormási Attila egyik őszi zsákmánya, amivel végül a sikerült az 1. helyen végeznie
Termetes pontyok is lakják az Ezüst-tavat!
Legutóbb a nyári forduló során került partra az „Ezüst-tó kincse”. Rigó Péter akkor 13.310 grammal fogta meg ezt a ritka szép koi pontyot, mely a téli versenyen már gyarapodva, hideg vízi, sötétebb árnyalatával aranyozhatja be valaki napját!
Sokaknál akadtak horogra szép amurok, amik akár a záró fordulóban is okozhatnak meglepetést
Szép tokok is élnek a vízben, Csővári Tibornak például két fordulóban is sikerült fognia belőlük

Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (45 fő) esetén 4 db 11-12 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.
A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele. Így aki részt vesz mind a 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja. De még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.

Díjazás versenyenként:

  • Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk
  • Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk
  • Minden versenyen a legnagyobb hal megfogóját külön díjazzuk
 

Díjazás 4 forduló után azok közül, akik 6 értékelhető szektoreredménnyel rendelkeznek:

  • Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz)
  • Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap
 

A versenyeket nemcsak szép fogások, hanem sportszerűség és mindig jó hangulat is jellemzi
Mindenkit szeretettel várunk, nézőként érdeklődőként is
A szabályok azonosak lesznek a korábbi fordulókban ismertetett feltételekkel, de természetesen ezúttal is megtartjuk a gyors reggeli eligazítást
Akkor elő a method kosarakat…
… illetve a legjobb csalikat, etetőanyagokat, és versenyre fel!

Íme, az őszi forduló eredményei:

Az őszi forduló legeredményesebb versenyzői…
… és az összesített végeredmény
A 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat jelenlegi állása, három lezajlott forduló után

Eddigi jelentkezők névsora:
1. Tihany Ferenc
2. Döme Gábor
3. Sejben István
4. Szabadi Attila
5. Rigó Péter / Szlovákia
6. Somogyi József / Szlovákia
7. Varga János
8. Kiss Zsolt
9. Gránicz Zsolt
10. Csővári Tibor
11. Kertész Zoltán
12. Beke Tibor
13. Letenovics Gábor
14. Tormási Attila
15. Balla Attila
16. Csizovszki László
17. Szemes Csaba
18. Daniel Stojanovic / Horvátország
19. Becz Gyula
20. Vincze Márk
21. Papp László
22. Fodor Csaba
23. Dejan Lovric / Bosznia-Hercegovina
24. Szűcs Ambrus

Szeretettel várunk Mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.