4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Ősz

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Ősz

A 2019-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár harmadik, őszi fordulójához érkezett. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum tavaly már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy az őszi verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 verseny lesz, amelyek 8 fordulóból állnak. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyen részt vesznek.

Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Ezüst-tó Horgászcentrum

A versenysorozatnak idén is az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont

A versenyek időpontjai:

  1. március 23-24.– 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019, 1. tavaszi forduló (lezajlott)
  2. július 6-7. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019, 2. nyári forduló (lezajlott)
  3. szeptember 7-8. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019, 3. őszi forduló
  4. december 7-8. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019, 4. téli forduló
 

Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll.

Versenyen a különböző méretű pontyok adják a zsákmány gerincét
Kiemelkedő a tó amurállománya! Ezek a növényevő torpedók az őszi fordulóban is okozhatnak meglepetést
Tokhalak is élnek a vízben, ezekre is érdemes készülni!

Mindenben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely 2019-ben megújult, a friss szabályzat itt olvasható: METHOD FEEDER VERSENYSZABÁLYZAT érvényes 2019. április 1-től

A method kosáré lesz a főszerep ezen a versenyen

A verseny különleges szabályai:
1. Engedélyezett minden mesterséges alapanyagú csali, azaz gumikukorica, technopufi stb.
2. A halvédelem különös hangsúllyal bír, ezért minden részvevőnek a következő eszközökkel kell rendelkeznie:

  • 2 db minimum 3 méter hosszú versenyszák
  • 1 db pontyzsák, ebbe kell helyezni a megfogott amurokat vagy 5 kg feletti pontyokat
  • 1 db normál méretű pontyos merítő fej
  • 1 db nagyméretű vagy bojlis merítő fej (+ hozzá illő erős merítő nyél), amelybe könnyedén belefér egy 10 kg feletti ponty vagy amur is
  • 1 db nagyméretű pontymatrac (nem szivacs, hanem matrac vagy bölcső!)
 

3. Tilos addig a végszereléket visszadobni, amíg a korábban fogott hal nincs a szákban (vagy pontyzsákban).
4. A halak mérlegelése a tó halállományának védelme érdekében folyamatosan történik.

Ezen a versenyen megengedett a műanyag csalik használata is

A verseny részletes programja

 

2019. szeptember 7. (szombat)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:10 Fárasztás befejezése
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
2019. szeptember 8. (vasárnap)
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrztés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:10 Fárasztás befejezése
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
15:30 Eredményhirdetés
 

Az Ezüst-tó kincsének megfogása versenykörülmények közt különleges élmény, erre is meglesz a lehetősége minden versenyzőnek! Az előző, nyári fordulóban is horogra akadt, ekkor 14.160 g volt a pontos súlya, mellyel a verseny legnagyobb hala lett!

Jelentkezés:
Nevezési díj: 15.000 Ft/fő/verseny
A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra, valamint a pénteki edzésnap napijegy árát is.
Jelentkezési határidő a harmadik, azaz őszi fordulóra: 2019. szeptember 2.

A tavaszi forduló díjazottjai
A versenysorozat tavaszi fordulójának pontos eredményei
A nyári forduló díjazottjai
A versenysorozat nyári fordulójának pontos eredményei


Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak_HD-FK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

A szabályok azonosak lesznek a nyári fordulóban ismertetett feltételekkel, de természetesen ezúttal is megtartjuk a gyors reggeli eligazítást
Természetesen a versenyek idén is külön-külön lesznek díjazva, igazán szemrevaló kupákért folyik majd a küzdelem!

Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (44 fő) esetén 4 db 11 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.
A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele. Így aki részt vesz mind a 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja. De még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.
Díjazás versenyenként:

  • Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk
  • Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk
  • Minden versenyen a legnagyobb hal megfogóját külön díjazzuk
 

Díjazás 4 forduló után azok közül, akik 6 értékelhető szektoreredménnyel rendelkeznek:

  • Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz)
  • Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap
 

Elő a fogós praktikákkal, ha szereted a method technikát, akkor itt a helyed!

Jelentkezők névsora:

1. Rigó Péter / Szlovákia

2. Somogyi József / Szlovákia

3. Fodor Csaba

4. Gránicz Zsolt

5. Csővári Tibor

6. Milos Davidovic / Szerbia

7. Abonyi Szabolcs

8. Surányi Csongor

9. Veres Krisztián

10. Lovrić Dejan / Bosznia-Hercegovina

11. Mijić Dragan / Bosznia-Hercegovina

12. Stojanović Sergej / Bosznia-Hercegovina

13. Daniel Stojanovic / Horvátorszáh

14. Csizovszki László

15. Fias Dénes

16. Döme Gábor

17. Gyulánszki Sándor

18. Tormási Attila

19. Varga Balázs

20. Beke Tibor

21. Letenovics Gábor

22. Széplaki Sándor

Szeretettel várunk Mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.