Az idén is megrendezésre kerül az ország egyetlen számottevő, igazi folyóvízi versenye, melynek rangját tovább emeli, hogy a HALDORÁDÓ is nevét adta a versenyhez. A színvonalas esemény helyszíne a Duna dunafalvai szakasza, ahol már sok éve rendezzük versenyünket, és ahol több mint 25 éve az Olaszy Gábor emlékversenyt is megrendezik. A kitűnő adottságú dunai kövezés megfelelő vízállás esetén sok és termetes halat ad. Várhatóan ebben az évben is sok szép dévért, jászkeszeget terelünk majd szákba.
Tekintsünk kicsit vissza az elmúlt évi versenyre! A tavalyi verseny résztvevőit a kellemes időjárás mellett jó vízállás is fogadta.
Most pedig nézzük az idei verseny részletes programját és feltételeit:
Helyszín: Dunafalva, a dunafalvai versenypálya sekélyvízi szakasza
Időpont: 2008. augusztus 23. (szombat)
Nevezési díj: 6000 Ft
Nevezési létszám: maximum 30 fő nevezését fogadjuk el, a pálya korlátozott befogadóképessége miatt. Ennyi horgász azonban teljesen azonos feltételek mellett versenyezhet!
Szabályok:
- Irányadó az országos versenyszabályzat.
- Tehát a felhasználható etetőanyag maximális mennyisége 17 liter lehet. Ennek a mennyiségnek tartalmaznia kell a horgászföldet, a nehezítő anyagokat (pl. folyami kavicsot) és a főtt magvakat (búza, kukorica stb.) is!
- A felhasználható élő anyag maximális mennyisége 2,5 liter, ebből 0,5 liter a szúnyoglárva.
- A bothossz maximum 11,5 m lehet!
- Etetőcsészés etetés során a gombócot két kézzel meg lehet gyúrni.
- A stég vagy horgászláda első két lába a vízbe érhet.
Díjazás: Az első öt helyezett értékes serleg díjazásban részesül, továbbá a szektor első helyezettek is serleget vehetnek át.
Program:
Regisztráció a versenypályán: 6:00 - 6:20
Sorsolás az 1. fordulóra: 6:20 - 6:30
Felkészülés az 1. fordulóra: 6:30 - 8:30
Limitellenőrzés: 7:15 - 7:45
Első forduló: 8:30 - 11:30
Mérlegelés és sorsolás a 2. fordulóra: 11:30 - 12:00
Felkészülés a 2. fordulóra: 12.00 - 14.00
Limitellenőrzés: 12:45 - 13:15
Második forduló: 14:00 - 17:00
Eredményhirdetés: 18:00
Az etetés, valamint a fordulók kezdeteit és végeit hangjelzés jelzi.
A pályán fogható halak: dévérkeszeg, karikakeszeg, jászkeszeg, paduc, márna.
A pálya megközelíthető Baja felől Szeremle irányába haladva, majd a Duna (aszfaltozott) gátján a dunafalvai kompig, onnét földúton kb. 1 km a pályáig. Rossz idő esetén a gépkocsikat a gáton lehet hagyni, a versenyzőket bevisszük a pályáig.
A rendezőség fenntartja a jogot, hogy a Duna kedvezőtlen vízállása esetén a verseny időpontját megváltoztassa.
Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (TM-HD.doc) és küldjék vissza a HALDORÁDÓ CENTRUM címére, a nevezési díj egyidejű befizetésével, amelyet rózsaszínű postai utalványon kell feladni a HALDORÁDÓ CENTRUM - 6400 Kiskunhalas Széchenyi u. 49. - címére. A hátuljára írják rá a következő üzenetet „TM-HD Kupa”. A helyszínen nevezést már nem fogadunk el!
Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 20.
Edzéslehetőség bármelyik nap biztosított. Augusztus 20-án pedig az Olaszy Gábor Emlékversenyen, versenykörülmények között tehetik próbára tudásukat és szerencséjüket az érdeklődők.
Eredményes felkészülést és újabb remek horgászatot kívánunk a természetes vizeket kedvelő, megszállott folyóvízi horgászoknak!