Újra elérkezett a karácsony, mely a legtöbb ember számára egy kis békességet, nyugalmat és meghittséget jelent. Ilyenkor mindenki kicsit érzelmesebb és valahogy befogadóbb lesz a jóra. Én magam is így vagyok ezzel, és ez az az időszak, amikor hajlamosabb vagyok megnyílni, és nemcsak a horgászmódszerek vagy épp technikák átadására érzek késztetést, hanem arra is, hogy leírjam azokat az érzéseket, melyek a horgászfilmjeimből kimaradnak.
Egy mentálisan egészséges ember élete során folyamatosan változik, és változnak az igényei, szemléletei is. Személy szerint már többször is tapasztaltam, hogy életszakaszonként módosul az, amit épp szeretek a horgászatban. Mivel mindig arra törekedtem, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek csinálni, és abban jó is legyek, a változások nálam nemcsak fejben játszódnak le, hanem az életemet is megpróbálom a szerint alakítani, hogy csak arra kelljen koncentrálnom, ami örömet okoz.
2024 nagy változást hozott számomra, ugyanis olyan döntést kellett hoznom, amely megváltoztatta az eddigi életvitelemet és a horgászathoz fűződő kapcsolatomat. De a történet nem ebben az évben kezdődött, hanem egészen pontosan 2011-ben. Ekkor rendezték meg ugyanis az I. Feeder Országos Bajnokságot. Ekkor került látótávolságba számomra az, hogy az általam szeretett szakágban megmérettethessem magam a legjobbakkal, akár nemzetközi szinten is.
Ahogy teltek az évek, úgy kerültem egyre közelebb a célomhoz, lépésről lépésre bekerültem a válogatott keretbe. Az első jó néhány évben parkolópályán voltam, az utazó keretbe már nem válogattak be, míg 2017-ben már nem volt más választása a döntéshozóknak, mint hogy elvigyenek, mert megnyertem a MOHOSZ ranglistát.
Egy katasztrofális portugáliai világbajnokságot követően a 2018-as évben ismét kimaradtam az utazó keretből, és csak a véletlennek köszönhetően mentem mégis ki Ostellatóba, ahol csereként álltam be a játékba. Elég nyilvánvaló lett számomra, hogy szerény személyem csak akkor juthat ki világbajnokságra, ha megnyerem a ranglistát. 2018-ban ez ismét sikerült, így megint nem volt más választása a szövetségi kapitánynak, mint betenni az utazó csapatba.
2019 volt talán a versenyhorgászpályafutásom legcsodálatosabb éve, ugyanis kijutottam a Dél-afrikai Köztársaságban megrendezett világbajnokságra. Fantasztikus volt a maga különlegességével, nehézségeivel és hihetetlen eredményével. A magyar himnuszt hallgatva, aranyéremmel a nyakamban tényleg úgy éreztem, hogy elértem azt, amiért eddig dolgoztam, amiért annyi áldozatot hoztam. Az már más kérdés, hogy a rózsaszín köd felszállta után pont ugyanoda érkeztem vissza, ahonnan indultam.
A következő néhány évben, a COVID-járvány után a magyar nemzeti feeder válogatott tagjaként sikerült elérni azt, hogy 2024-re a magyar csapat világranglista-vezető lett ebben a szakágban. Minden évben dobogó közelében végzett a csapat, sőt 2022-ben bronzérem került a nyakunkba, míg 2023-ban ismét megnyertük a világbajnokságot. Hatalmas eredmények ezek, melyek elismerése meg sem közelíti annak a mértékét, amennyi munka bennük van.
Második vb aranyam után kezdtem érezni, hogy nagyon szép és jó, hogy minden évben jó eredmények születnek, de ettől tudok-e én több lenni? Úgy értem, hogy megtérül-e évente 4-5 hetet csak annak beáldozni, hogy magamra húzhatom a nemzeti címeres pólót? Félreértés ne essék, nincs ennél magasztosabb érzés egy sportolónak, de nem inkorrekt-e egy idő után a családommal szemben az, hogy évente majd 2 hónapig ők háttérbe szorulnak? Mert ők aztán nem profitálnak ebből semmit. Mindemellett az is többször kezdett motoszkálni a fejemben, hogy azok a horgászok, akik követnek, vajon egy-egy ilyen kalandból tanulnak-e valamit, jelent-e nekik ez valamit?
Végül, a 2024-es meridai világbajnokságot követően meghoztam egy nehéz döntést, ami alapjaiban változtatta meg az eddigi életvitelem: végleg befejeztem a professzionális feeder versenyzést. Biztos voltam benne, hogy az élversenyzés nagyon fog hiányozni, de azt is megtanultam már, hogy, ha egy ajtó bezáródik mögöttem, akkor előttem nyílik egy új.
Már jóval végleges döntésem előtt gondolkodtam azon, hogy milyen módon tudnám eddigi tapasztalataim úgy átadni, hogy az általános horgászok számára is érthető legyen. Mert valljuk meg őszintén, a versenyszerű horgászat annyira speciális, hogy a legtöbben nem is látnak bele részletesen, és amit látnak, számukra teljesen haszontalan az általános horgászatok során.
2024-ben útjára indítottam mikro vállalkozásom, melynek keretein belül van lehetőség velem közösen horgászni. Kissé félve vágtam ebbe bele, mert nem tudtam, hogy milyen lesz ennek megítélése, hiszen eddig csak képernyőről ismertek a legtöbben, de a valóság és az, amit a tv-ben vagy az interneten látunk, nem mindig azonos.
Aztán szépen lassan jöttek a hívások és üzenetek, és egyre többen jelezték, hogy szeretnének egy-egy ilyen napot. Egy év távlatából immár kijelenthetem, hogy nagyon jól sült el ez a dolog, és ha tudtam volna, hogy ennyi pozitív energiát kapok ettől a tevékenységtől, már évekkel ezelőtt belevágtam volna.
Versenyzőként az ember, még ha nem is vallja be, kizárólag magáért horgászik. Persze van csapat, meg szponzor és persze szurkolók, de valójában ez egy önző, magányos tevékenység. Nekem örömet okozott, ha nyertem. Akik szimpatizáltak velem, örültek annak, ha nyertem, de valójában túl sokat nem tudtam nekik adni egy-egy győzelemmel. Ezzel ellentétben egy közös horgászaton szó szerint mindent a vendégeim kezébe tudok adni. Nem csupán felszerelésre gondolok itt, hanem azokra a dolgokra, amelyektől sikeres lehet egy horgásznap.
Ami nagyon meglepett, hogy a horgászok mennyire kíváncsiak, és milyen elképesztő mértékben vágynak arra, hogy megértsék, mi miért történik egy-egy horgászaton. Azok, akik még nem töltöttek el évtizedeket a vízparton, vagy nem olyan minőségben horgásztak, amiből lehet tanulni vagy okulni, nagyon nehezen tudják értelmezni a víz és a halak által küldött jeleket. Akik pedig a legmagasabb szinten űzik a horgászatot, azok közül nagyon kevesen tudják, és – őszintén szólva – még kevesebben akarják átadni tudásukat.
A peca egy szabadidős tevékenység, egy játék. Csak az tudja élvezni igazán, aki minimális szinten, de megérti azt, hogy mi miért történik. Akik hozzám jelentkeztek, mind olyanok, akik szeretnék a horgászataikra szánt időt maximálisan kihasználni, és ehhez nem szégyelltek segítséget kérni. Sok nagyszerű emberrel találkoztam, akik szinte mind úgy mentek haza, hogy kicsit jobb horgászokká váltak.
Külön öröm, hogy sok gyermek is volt, aki velem horgászott. Nekik nehéz újat mondani, hiszen a legtöbb filmem szövegét fejből fel tudnák mondani, de mutatni nagyon sok újdonságot lehet. Nemcsak horgászként, hanem emberként is. Hiszek abban, hogy mindenkiből olyan ember válik, amilyen példát gyermekként maga előtt lát. Nekem a leghihetetlenebb, hogy sokan tekintenek példaképként rám. Ez hatalmas elismerés, de nekem, egyszerű embernek, ez óriási felelősség is. Ahhoz, hogy ennek megfeleljek, már kevés az, hogy megmutatok egy megnyert kupát vagy felmutatok egy szép megfogott halat! Ha nem adom tovább azt, amit hosszú évek alatt, akár versenyeken, akár csak horgászat közben sikerült elsajátítanom, akkor mi értelme volt az egésznek? Nem érzek késztetést már arra, hogy hétvégéről hétvégére küzdjek egy kupáért, amivel bebizonyíthatom, hogy mennyire tudok horgászni. Sokkal, de sokkal nagyobb örömet okoz az, ha segíthetek annak, aki még az út elején jár.
Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokan bíztak bennem, és velük tölthettem néhány remek horgásznapot. Így, év végén, karácsonykor a tapasztalatokból már emlékek lettek, melyekre jó visszagondolni, és amelyeket jólesik felidézni. Bár helyem nem lenne annyi képnek és annyi mosolynak, amennyit közösen átéltem horgászbarátaimmal, a velük töltött napok emlékét biztos, hogy a világbajnoki aranyérmeim mellé teszem, mert az a méltó helye!
Nagyon Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek, és legyen olyan az Új Esztendő Számotokra, amilyennek Ti szeretnétek!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Haldorádó archívum
