Spiccbotos szerelékek összeállítása, tárolása

Spiccbotos szerelékek összeállítása, tárolása

A békés halak horgászatának első számú „fegyvere” az úszós szerelék. A fenekezéssel ellentétben az úszózás sokkal szélesebb skálán variálható, segítségével a vízoszlop teljes magasságát meg lehet horgászni. Ha a küszök a felszínen szántanak, akkor egy fej felől csapott rövid ereszték a megfelelő, ha a fenékközeli dévérezés kecsegtet eredménnyel, akkor ennek megfelelően állítjuk be az eresztéket. Kezdő horgászok számára szeretnék néhány, a szerelék összeállításához és biztonságos tárolásához használható tippet adni.

Az úszó felfűzésével kezdjük el a szerelékek elkészítését. Ehhez a művelethez egyetlen ollóra, az úszószár keresztmetszetéhez illeszkedő belső átmérőjű szilikon csövekre, egy úszóra és egy tekercs damilra lesz szükségünk. A szilikon cső azért előnyösebb, mint a rideg műanyag csövek, mert az úszó sokszori mélységállítása (a damilon történő le-fel húzgálása) során ezt a csövet a főzsinór elvághatja, a szilikonnal ez viszont ritkábban fordul elő, mert a szilikonnak van egy kis nyúlása, rugalmasabb. A csövecskék bevágódását kiküszöbölhetjük, ha az úszó elmozdítása előtt lehúzzuk őket a szárról, és csak a megfelelő mélység beállítása után helyezzük vissza.

A két úszótípus, a belső, központi zsinórvezetéses (1), és a füles (2)

Első lépésként tekerjünk le néhány menetet a damiltekercsről (ez lesz a főzsinórunk), de ne vágjuk el a szálat. Fűzzük fel az úszót a damilra. Ezt kétféleképpen tehetjük meg:
- ha hagyományos, kétpontos rögzítésű úszónk van, mely a testén kis oldalfüllel rendelkezik, ezen vezessük át felülről a főzsinórt,
- ha központi, belső zsinórvezetéses az úszó, akkor húzzuk ki a testből a szárat, fűzzük át a testen a damilt, majd helyezzük vissza a szárat.

Következő lépésként vágjunk le három darabot a szilikon csőből. Két darab 0,5 cm-est és egy 1 cm-es darabot.

A három rögzítőcső elhelyezkedése az úszó szárán

Húzzuk fel először a két fél centist a damilra, majd az úszó szárára, az egyiket a test aljától néhány mm-re, és a másikat a szár közepére. A harmadik, hosszabb darabot a damilra fűzés után a szár végére toljuk úgy, hogy ne kerüljön fel a cső teljes hossza a szárra, csak kb. a fele. Ez azért fontos, mert így a fej felőli dobásoknál és elakadásból vagy halból való kipattanás után kevésbé gubancolódik a szerelék, mintha a cső teljes hosszban fenn lenne a száron.

Stopper és sörétólmok, a két leggyakrabban használt típus

Az úszó rögzítése után az ólmozás felhelyezése következik. Spiccbotos szerelékeken, ha nagyobb mélységre készítünk szereléket, gyakran alkalmazzuk a stopper ólmokat. Ez a fajta ólom egy fém szárra öntött ólomcseppből áll. Általában a felső szár (az úszó felé néző) a hosszabb és az alsó (a horogelőke) irányába néző a rövidebb. 3-4 grammnál nagyobb súlyú stoppert ne helyezzünk fel spiccbotos szerelékre, mert fárasztás vagy vízinövénybe akadás esetén gyakran lemarad. Használjunk helyette nagyobb méretű söréteket.

Az alsó cső felhelyezése előtt készítsünk egy egyszerű hurkot

Az úszó súlyozásához szükséges ólommennyiség összeválogatása egy úszósúlyozóval könnyedén megoldható, ebben a Az úszók besúlyozása egyszerűen és gyorsan írás is segít. Az ólom rögzítésére a fémszár vastagságának megfelelő belső átmérőjű szilikon csöveket használunk. Két rövid csövet kell leszabnunk, én az alsó, horog felőli csövet, ahogy az úszók esetén is, egy kicsit „lelógatom” a szárról, szintén a gubancolódás elkerülése miatt. Az ólom elcsúszását és a csövekből való kiszabadulását egy rendkívül egyszerű művelettel lehet megakadályozni. A felső csőbe csak egyszerűen beletoljuk az ólom fémszárát, míg az alsóba helyezés előtt, egy hurkot képzünk a damilon, és ezután toljuk a szárra a szilikon csövet. A kisebb teherbírású, vízközti vagy felszíni horgászathoz használt úszókat általában sörétekkel súlyozzuk.

A főzsinór pontos méretre vágása

A „felszerelt” damil tekercset fektessük botunk mellé és szabjuk le a megfelelő hosszt. Az általános aranyszabály, hogy a botunk hosszától 10%-kal rövidebb szereléket készítsünk. A szerelék hossza tartalmazza az előkehosszt is, tehát először érdemes az előkének egy fület kötni az ólmozás alatti részre és csatlakoztatnunk az előkét. Ha ezzel elkészültünk, akkor vágjuk méretre a szereléket és kössünk egy fület a damil végére, amit a spiccbot Stonfo kapcsába csatlakoztatunk majd.

A kész szereléket tekerjük fel egy megfelelő méretű létrára, és rögzítsük

A szerelék biztonságos tárolásához megfelelő méretű létrát kell választanunk. Sajnos szomorú tény, hogy egyes nyomtatott katalógusokban létráról lelógó szerelékek „díszelegnek”. A kezdő horgász valószínűleg ebben nem talál semmi kivetnivalót, hiszen ha a katalógusban így mutatják be, akkor az biztosan helyes is. Pedig nem. Szerelékünk létraméretét az úszónk hossza határozza meg. Válasszuk meg úgy a létra hosszát, hogy az úszónál 1-2 centivel hosszabb legyen.

A létrának nemcsak a hossza lényeges, hanem a mélysége is. Fordítsunk figyelmet arra is, hogy az úszónk a létrának mindig a mélyebb oldalára kerüljön, így még tovább csökkenthető a sérülésének esélye.

A létra oldalára mindig jegyezzük fel a legfontosabb adatokat, a későbbi könnyebb kezelhetőség érdekében

Számtalan létrát szerelhetünk fel otthon, így a partra érve már megtakarítottuk a szerelési időt, azt is a horgászatra fordíthatjuk.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.