Az első részben az utazásunk során szerzett tapasztalatokat, valamint az első horgásznap élményeit osztottam meg az olvasókkal. Ezek után még két nap állt rendelkezésünkre, hogy megfogjuk a Dunajec és a Białka híres pisztrángjait. Habár a második nap reggelén még napos idő volt, később már gyülekeztek felettünk a zivatarfelhők. Reggel még bizakodva készülődtünk szálláshelyünkön, majd - a rutinná alakuló halálos száguldás után - horgászélményekre kiéhezve érkeztünk meg a folyópartra.
Július 16. Szerda
A második napon már kissé felhős volt az ég, de nem is gondoltunk arra, hogy esetleg otthon kellene maradnunk. Ezúttal is a Białkán kezdtük a horgászatot. Arra gondoltunk, hogy ismét megpróbálunk pisztrángot fogni a rohanó vízben, aztán ha ez megint nem sikerülne, akkor „B” tervként a Dunajec süllőit vesszük célkeresztbe.
Sajnos a halak ezúttal sem voltak étvágyuknál. Minden kezdett úgy alakulni, mint az előző napon. Hiába vetettünk be jobbnál jobb wobblereket, sajnos a pisztrángokat nem lehetett pergetve megfogni. Közben hírek érkeztek hozzánk, hogy feljebb a folyón léggyel fogdossák a halat. Ekkor már azért sajnáltam, hogy a legyezéshez semmi közöm sincs; jó lett volna kicsit beletanulni ebbe a szép módszerbe is.
Persze nagyon nem csüggedtünk, hiszen az előző nap is így kezdődött, aztán a Dunajecen csak sikerült fognunk egy pár szép süllőt. Így joggal bízhattunk abban, hogy a nagyobbik folyón meg tudjuk majd ismételni a tegnapi plasztikos pecát.
Azonban az idő máshogy alakult. A reggeli órákban még jó idő volt, Edina még napozni is tudott. Aztán intenzív zivatarok érkeztek, és horgászkísérőnk jobbnak látta feladni a horgászatot. Ígéretet kaptunk rá, hogy a harmadik napon bepótolunk mindent. Így kicsit szomorkásan, fáradtan és csalódottan ballagtunk a kocsihoz.
Hazafelé menet még megálltunk egy pisztrángtelepen valahol. Kísérőnk szakadó esőben tartott nekünk egy gyors idegenvezetést. Ezt nem nagyon tudtuk mire vélni. Manó meg is jegyezte, hogy Przemek olyan nyugodtan sétálgatott a keltető árkok között - miközben szakadt ránk a jéghideg égi áldás - mintha verőfényes napsütésben vezetett volna minket körben a telepen.
A nap egyik élménye azért mégis itt ért minket, hiszen a különböző méretű és fajtájú pisztrángok mellett az egyik keltetőben jókorára nőtt dunai galócákat is megfigyelhettünk közelről. Sajnos a telepről és a halakról jó fényképek nem készültek, mert a szakadó esőben nem akartuk elővenni a gépeket.
Július 17. Csütörtök
Csütörtök reggel korábban keltem, mint az előző két nap. Przemek csónakos tavi horgászatra invitált, de sajnos csak engem, mert a csónakja csak két személy befogadásra volt alkalmas. Így Edina délelőtt otthon maradt pihenni, mi pedig ketten indultunk a pici csónakkal a nagy Czorsztyń-tóra (Jezioro Czorsztyńskie).
A tóhoz érkezve villámgyorsan előkerült a fényképező, mert gyönyörű kép fogadott minket. A hegyek ölén, tömör ködfelhőbe takarózva aludt a nyugodt tavacska. Przemek arról mesélt, hogy hideg, mély vízében nagy süllők rejtőznek. Ez a tó gyűjti össze a környező hegyi folyók és patakok rohanó vizét.
A kis csónakot vízre tettük, végére elektromos motor került, majd a cuccok bepakolása után indultunk is halat keresni. Kísérőm halradarral is bajlódott, de a radar képernyőjén megjelenő adatok közül leginkább a vízmélység volt érdekes számomra. A tó mélysége néhol relatíve kicsi, 6-8 méter, néhol pedig kifejezetten nagy, 20-30 méter, így a jigfejeket is igazán gyakran kellett cserélgetnünk.
Előbb a sekélyben horgásztunk nagy csukák reményében, majd mélyebb helyeket is felkerestünk, ahol a már beharangozott kapitális süllőket próbáltuk kapásra bírni. Először egy magas sziklafal előtt találtuk meg a halat. A nyílt víz felé 30-40 méterre benyúló szikla körül több jó mederesést is találtunk, amit igyekeztünk jól meg is horgászni. Sajnos csak kisebb koppintásig jutottunk el, de hal nem akadt meg. Végül Przemek felhúzott a 20 méteres mélységből egy másfeles forma fogast, de a felszínre érve kiderült, hogy csak kívülről akadt.
Aztán újabb helyeket kerestünk, de hosszú ideig nem volt több akciónk. Az idő nagyon gyorsan telt, már a hazaindulást fontolgattuk. Közben ismét zivatarfelhők érkeztek fölénk, és már több helyen villámlott körülöttünk. A szél is feltámadt, egyre nehezebb volt egyenesben tartani a csónakot. Horgászat közben azt tervezgettük, hogy még ha időben elindulunk, akkor az első naphoz hasonló módon megpróbálunk süllőt fogni a zavaros Dunajecen.
A rossz idő ellenére még egyszer megpróbáltunk egy helyet, ahol több jó halat mutatott a radar, és volt két ígéretes kapásunk is. A parton nagy kövek és sziklák voltak végig, a víz pedig körülbelül 40-50 méterre a parttól sekély - 3-4 méteres - és köves aljú volt, ahonnan egy jókora töréssel és 10-12 méterre nőtt a mélység. A törés előtt párhuzamosan húztuk a plasztikokat, mivel kicsit lefújt minket a szél az ideális irányról.
Kicsit belefásultan és unottan emelgettem egy Cheburashka jigen és 2-es Owner horgon felkínált Awaruna gumit, amikor egy bátortalan koppintást közvetített felém a feszes fonott. Dekoncentráltságom ellenére jó ütemben vágtam be, és perecben maradt a feszes jiges bot a kezemben. Halam lassan, komótosan mozgott a mélyben és csak lassan tudtam lopni tőle a távolságot.
Sötét felhők alatt, szakadó esőben, remegő lábakkal álltam a nagy tó közepén a kis lélekvesztőben, és úgy kapaszkodtam botom nyelébe, mintha az életem múlna rajta. Fáradtságom rögtön elillant, ahogy megéreztem ellenfelem erejét. Tudtam jól, hogy a túra legnagyobb süllője van a horgomon, és nagyon kell koncentrálnom, hogy meg tudjam fogni. Halam már vízközt volt, és jókora fejrázásokkal jelezte számomra, hogy nem örül a találkozásnak. Átfutott az agyamon, hogy nagyon pici a horgom. „Vajon jól tart a 2-es méretű Owner kampó?” És ekkor, ahogy lenni szokott, hirtelen megkönnyebbült a felszerelés. „I’ve lost it.”, mormoltam orrom alatt csalódottan. Przemek szomorúan nyugtázta, majd hazafelé vette az irányt.
Jóval később értünk vissza a szállásra, mint terveztük. Szegény Edina már rég elkészült, ebédet csinált nekem (ami ki is hűlt), így az elvesztett nagy süllő okozta keserűség után, elázva és fáradtan jólesett hazaérni kedvesemhez és megpihenni kicsit a karjaiban.
Przemek is hazament megebédelni, majd visszatért és még este újra kocsiba ültünk, hogy egy utolsó próbát tegyünk a Dunajecen. Sajnos a folyamatos záporok miatt még mindig nagyon zavaros volt a folyó. Bár több mint egy méterrel volt kisebb a vízszintje, mint két nappal korábban, a sebessége nőtt, és a vízállás sem kedvezett nekünk, mert ahol eddig megtaláltuk a halat, ott most teljesen üres volt a pálya. Egy kis süllőt azért csak fogtam, de a nagyobbak már nem voltak ott jelen.
Így ismét a tó felé vettük az irányt, ezúttal azonban partról támadtunk. Przemek elmondta, hogy körülbelül három kilométernyi gyaloglás árán el tudunk jutni arra a szakaszra, ahol elvesztettem a halamat délelőtt. Tetszett nekünk az ötlet, így legyőztük fáradtságunkat és nekivágtunk a gyönyörű vidéknek.
A túra során nagyon szép helyeken jártunk, de az eső nem akart szűnni, és ez beárnyékolta kedvünket. Aztán megérkeztünk a helyre, és neki is álltunk vallatni a vizet. Itt leginkább az okozott problémát, hogy nagyon nagyokat kellett dobni ahhoz, hogy elérjük azt a nagy törést, ami délelőtt is tartotta a halat. Ha pedig sikerült túldobni azon a sekély padkán, akkor nagyon nehéz volt felléptetni rajta a gumit.
Hosszú ideig nem történt semmi. Végül Przemeknek volt egy kapása, de nem fogta meg. Aztán a szürkületben megélénkült a víz. A partszélben is volt egy-két rablás, és hamarosan kisebb koppintások érkeztek az előttünk elterülő sekély köves padkán is. Arra következtettünk, hogy a süllők kintebb jöttek a sekély vízre táplálkozni.
Kisebb jigre és kisebb gumira váltottam, amit már nem dobáltam messzire, csak célzottan a köves padkát fésültem át tüzetesen. Fáradozásaimnak meglett az eredménye. Hamarosan megint éreztem egy bátortalan koppintást, jó ütemben vágtam be és egy aprócska süci lett a jutalmam. Sajnos több jelentkező nem érkezett, és kísérőnk meg is sürgetett minket, hogy még a teljes sötétség beállta előtt vissza tudjunk érni a kocsihoz. Talán érdekes lett volna még maradni, de mivel el is áztunk, és éhesek, fáradtak is voltunk, nem erőltettük tovább a dolgot.
Miközben hazafelé gyalogoltunk, az eső is elállt, és a felhők is felszakadoztak. A csodás esti fények még szebbé festették az egyébként is festői tájat. Több helyen is meg kellett állnunk fotózni. Sajnos a képek nem tudják visszaadni azt a látványt, de számunkra az egész nyaralás legvarázslatosabb élménye volt a Czorsztyń-tó körüli vidéken járni és szótlanul csodálkozni a lélegzetelállító táj szépségén.
Összességében elmondható, hogy nem volt szerencsénk az időpontválasztással, mert a legzivatarosabb, legcsapadékosabb héten jártunk Lengyelországban. Przemek is elmondta, hogy a július a legcsapadékosabb hónap általában. Mivel a folyókon folyamatosan árhullámok vonultak le, a zavaros vízben nem is lehetett pisztrángot fogni. Ennek ellenére a dunajeci süllők kárpótoltak minket valamennyire, a gyors vízben gázolós horgászat kipróbálása, valamint a csodás táj látványa pedig örök élmény marad mindkettőnk számára. A nyaralás egyik következménye pedig az lett, hogy vendéglátóink legyezési technikáit, illetve a legyezés eredményességét látva kitörölhetetlenül megfogalmazódott bennem, hogy én magam is megtanuljam ezt a horgászmódszert. Ez viszont már egy másik történet lesz…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Przemysław Póltorak és Szalai Gábor László
