A címből és a nyitóképből a tájékozottabb olvasók már rájöhetnek, hogy következő írásom helyszíne az a kis ország, ahol a szóbeszéd szerint kolbászból van a kerítés. Itt meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb háznál még kerítés sincs… Írásom első része nem kifejezetten a horgászatról fog szólni, inkább egy kis segítségnyújtásnak szánom azok számára, akik horgászni szeretnének Svájcban, vagy csak szimplán kirándulnának egy jót.
Barátom meghívására érkeztünk Svájcba és egy élményekben gazdag hetet töltöttünk el, ahol a kirándulás mellett egy kis horgászatra is jutott idő.
A horgászat szabályozása merőben eltér az itthon megszokottaktól. Országos szinten mindennemű halfogási tevékenység, beleértve a halászatot is, az állatvédelmi törvény hatáskörébe tartozik. Az ország sajátosságainak eredményeként a szabályozás kantononként (megyénként) rendkívül eltérő. Ennek ellenére megpróbálok a főbb irányelvekről átfogó képet nyújtani.
Az első és talán egyik legfontosabb különbség, hogy Svájcban tilos a C&R. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy halat se szabad visszaengedni. Az állatvédelmi törvény azt mondja ki, hogy nem szabad eleve azzal a szándékkal horgászatot kezdeni, hogy a megfogott halat a horgász visszaengedi. A méretkorlátozás alsó határát el nem érő fogásokat természetesen vissza kell engedni. A megtartani kívánt hal életét megfogás után egy halbunkó és kés segítségével szakszerűen ki kell oltani. Élő halat haltartó szákban tárolni tilos.
Az ország bármely vízterületére érvényes az úgynevezett „Freiangelrecht”, vagyis a szabad horgászati jog, ami annyit tesz, hogy bárki horgászhat egy bottal, amin úszós felszerelés van, a horogcsali pedig csak természetes lehet.
Én mint külföldi horgász országos engedély nélkül is válthatok napijegyet bizonyos vizekre, például a Sempachi-tóra, ahová az utolsó napon elmentünk egy félnapos pecára.
Könnyed feederezést terveztünk, célhalaink a tóban élő nagyobb dévérek voltak és titkon bíztunk benne, hogy egy-egy szebb compó is beköszön.
A kissé ködös reggel már a parton talált minket, ahol a kíváncsi, kolompoló birkák érdeklődve figyelték a kipakolást.
Barátom azt tanácsolta, hogy method kosár helyett inkább a bordás Pellet Feedert szereljem fel kukoricával csalizva, amit természetesen nem fogadtam meg. „Ki, ha én nem?!” módon akartam bebizonyítani, hogy a method technika itt is ugyanolyan eredményes. Ne magyarázza már meg nekem, hogyan tudok itt halat fogni! Fejben összeraktam egy methodos taktikát. Első dobásra egy szép, tenyeres bodort sikerült fognom. A kicsinyítő képző ekkora példánynál már elhagyható. Azonban hamar rá kellett jönnöm, ha értékelhető halat szeretnék fogni, akkor bizony hallgatnom kell a tapasztaltabbra.
A nap folyamán a legjobban bevált taktika az egyszerű, de nagyszerű bordás kosár jól megtöltve etetőanyaggal. A csalik közül pedig a duplán fűzött vaníliás kukorica vitte a prímet.
Nem horgásztunk nagy távolságra. A nyiladék két oldalát szegélyező nádfal előtti 2-3m mély részt vallattuk.
Kora délután végre vehemens, botvivős kapásra vághattam be a ragyogó napsütésben. A horog végén a hőn áhított hal, egy erőtől duzzadó compó küzdött. A kristálytiszta vízben már jól láttuk a halat, így még jobban fájt, amikor egy hirtelen kirohanás után kereket oldott. Az én hibám volt, mert a bedobás előtt az orsó fékjét feszesre állítottam, hogy be tudjam suhintani a jól megtömött, öklömnyi kosarat. Az izgalmas fárasztásba belemerülve sajnos nem lazítottam rajta, így életem legnagyobb compóját csak jövőre tudom szákba terelni, mert azt garantálom, hogy erre a csodás vízre még visszatérek!
Írta: Horváth Viktor, Csigó Dávid
