A legyesek.Hóbortos, különc banda. Egy újabb, nyugatról behozott pénzes hobbi, amivel csak ki akarnak tűnni a „normális” pecások közül. Amúgy is, minek szurkálják össze a halakat, ha a végén visszaengedik? Persze… szakáll nélküli horog… jó, hogy nem szivacsdarabbal, hogy egyáltalán ne fájjon a halaknak. Amúgy is, mi az a cnr?
Nem tartom magam vérbeli legyesnek. Inkább a pergetésbe fektettem nagyobb anyagi erőfeszítést. Sőt édesvízi halból, amit megeszek, az a rostonsült pér és pisztráng.
„Akkor mi az a cnr a neved mögött?”
Nem divatból biggyesztettem oda, úgy érzem, kiérdemeltem. Pedig rendelésre szoktam halat vinni családomnak, süllőt és pontyot is! Ami mindennek a teteje, a pisztrángot, pért is elfogyasztjuk ott a folyóparton, Szlovákiában.
De ott minden más. Szépek, rendezettek a folyók, és van bennük hal. Még egyszer sem merült föl bennem, hogy úr isten, ha ezt most nem dobom vissza, legközelebb már hiába jövök.
Borsos jegyárak mellett a természetes vizekbe telepítenek nem kis értékben, ezt vigyázzák, őrzik, védik, tisztelik, és a folyót is tisztán tartják. Egy napon 4 db méretes halat lehet eltenni. A horgászat megkezdése előtt be kell írni a dátumot a fogási naplóba, ugyanis egy héten 3 napot lehet horgászni ezeken a hegyi folyókon. Addig tart a horgászat, amíg meg nem fogjuk a negyedik halat. Utána az ember összepakol és hazaballag. Helyieknek 6 euró a napijegy, mi viszont kőkemény 16-ot perkálunk, ha ugyanott akarunk lógatni. Ez nem negatív diszkrimináció?
Nem tudok hasonló példát mondani fordított esetre, ha ide érkezik egy külföldi, neki nincs felár - legjobb tudomásom szerint.
Viszont egyszerű beszerezni a horgászengedélyt: polgármesteri hivatalba be, euró letesz, engedélyt megkap, mindenki boldog. Nem tartanak külön adminisztratív munkaerőt a horgászok pénzén. Lehet váltani éves vagy akár három évre szóló engedélyt is. Milyen jó dolog ez, nem kell évente utánajárni!
Azért néha nekem is beesik egy-egy szebb halacska:
http://www.youtube.com/watch?v=PINNrQC4_2s
Nehéz beszélni a legyezésről úgy, hogy már az ember kipróbálta… mert azonnal a rabjává válik, és elveszíti az objektivitását.
Fantasztikus, ahogy megragadja az egész lényegét Norman Maclean emlékirataiban. Robert Redfordot valószínűleg nem véletlenül jelölték Oscar-díjra a Folyó szeli ketté rendezőjeként. Neki nem, az operatőrnek, Philippe Rousselot-nak viszont sikerült bezsebelni a legnevesebb filmes elismerést. Ha valaki szeretne kis ízelítőt kapni a legyes életérzésből, ajánlom figyelmébe ezt a filmet.
Csodás helyekre jutottam el a legyezés kapcsán. Néhány kép, amihez nem fűzök kommentárt:
Ilyen csodálatos helyen nem a méret a lényeg, a hal csak hab a tortán:
http://www.youtube.com/watch?v=XG1P8gFwqB0
Távolról nézve nem is gondolnánk, milyen veszélyes fegyver, amit a legyező lóbál. Illetéktelen kezekben kerülve ilyen felszereléssel pillanatok alatt ki lehet pucolni egy patakból, kisebb folyóból a halakat az utolsó szemig.
Ezért fontos a mértékletesség!
Legyen ez a Viktor-féle cnr egyik alappillérje. Mit fog fogni a foghíjjas fogasokból az, ki fájlalja a fogát fogásra?
Megbámulják a legyeseket. Télen az Eger-patak belvárosi szakaszán masíroznak fura öltözékükben. Itt van lehetőség pecázni, hiszen a meleg források távol tartják a jeget. Meg is becsülik ezt. Tisztán tartják, őrzik, védik.
Mert ezek olyan összetartó banda. Kevesen vannak, nem is élnének meg, ha bekebelezné őket a nagy magyar horgásztársadalom. Ezzel ellentétben komoly eredményeket tudnak felmutatni.
Tisztában vannak vele, hogy nem csak az itt, csak a most számít. Óvják a vizeket, és azok környezetét!
Ismét egy alappillér. Mert mit mond egy átlag horgász?
„Mikor idejöttem, már tele volt a hely mindenféle szeméttel.”
„Ja, és miért nem szedted össze? Ha odafelé be tudtad pakolni a zacskókat, üvegeket, sörös dobozokat, etetőanyagot stb., akkor hazafelé nem férne el a csomagtartóban?
A legyesek meg még szervezkednek, hogy a trehány emberek szemetét összeszedjék! Miért nem a horgászással törődnek inkább?
Már kezdtem ízlelgetni a légkörét ennek az egésznek, mikor egy nyaralás kapcsán Poprádon kötöttem ki.
Pecáról szó sem volt, mindössze bámultam, ahogy kecsesen röptetik műlegyeiket az ottaniak. Az igazat megvallva hosszú órákat képes voltam eltölteni a belvárosi folyóparton, ily módon részesévé válni picit a szlovákiai legyezőkultúrának. Tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy egyikük jó halat akaszt, majd fárasztja a sebesen folyó vízben. A bot karikában, a hal már néha bukfencezik, így próbál menekülni, de a horgász ügyesebb. Sikerült beterelni a merítőbe. Szinte felkiáltottam örömömben. Aztán elővett a zsebéből egy fura dolgot, és fejbe vágta. Itt úgy dőlt össze az idilli kép, mit valami kártyavár. Legszívesebben bementem volna és megmutattam volna neki, milyen a magyar virtus!
Emberünk csak kisétált a partig. Ott elővette kését, megtisztította a halat, aztán tépett egy lapulevelet, becsomagolta és az oldalán lévő kis kosárba tette.
Na, kellett ez nekem… Ezek után egész nap magam alatt voltam.
Később hideg fejjel végiggondoltam. Mennyivel volt jobb sorsa azoknak a halaknak, amiket gyermekkoromban édesapám fogott?
Horog ki, szákba be, este haza: csomagtartó, hálós szatyor, első emeletre fel, kádba be, némi víz, aztán várták sorsukat. A szerencsésebbek elpusztultak reggelre, de voltak olyan szívósabb egyedek, amiket másnap úgy kellett lekoppintani, mielőtt rántott halként vagy halászléként teljesedett be sorsuk. Akkoriban mindenki így csinálta. Gyerekként szerettem pocskolni velük, el sem tudtam képzelni, hogy a halak ezt nem élvezik.
Szerencsére változnak az idők, mára más lett a módi, matrac, fertőtlenítő, cnr? Kíméletes bánásmód? Már annak, aki megérdemli, mert egy tenyérnyi keszegnek nincsenek jogai, örüljön, ha egy horgot kap a hátába és haláltusája közben ráharap egy termetes csuka, aminek már kijár a matrac, a szájfény és a tisztelet.
Kicsit kiforgatták a cnr jelentését. Kíméletes bánásmód? Bogarasabbak így járnak el minden hallal mérettől, fajtól, napszaktól, helytől, időjárástól (stb.) függetlenül.
Mert mi a mai divat?
Meglátja a cnr-es a fotót, megkeresi a hibát és jól „lehúshorgászozza” azt, aki fogta, ha nem vízparton készült a kép, ha bilincs van a szájában, ha nagy a hal az a baj, ha kicsi, akkor az. Bezzeg ő minden méret alatti halat visszatesz fotóval bizonyíthatóan!
Megy a harc az Interneten, közben fogy a hal, a jóérzés és a türelem. Lehet látni fotókat, videókat a szemetelésről, halmészárlásról, szabálytalanságokról…
Én inkább olyan fotókat szeretnék látni, amin összeszedik, kíméletesen bánnak vele, elkapják és megbüntetik!
Maga a kíméletes bánásmód a legkézenfekvőbb, mégis nehéz körüljárni.
Kifogni, és leütni! Mennyivel rosszabbul cseng, mint a „kecsenrilíz”. Pedig sok halnak megváltás lenne, ha nem kéne élve megtenni az utat a fazékig.
Egyes helyeken szabályzat tiltja a parton történő haltisztítást. Hogy néz már ki a sok pikkely mindenfelé? Olyan bonyolult lenne egy haltisztító helyet létrehozni? Egy asztal, mellette egy kuka.
Nyugati demokráciákban odáig fejlesztették ezt, hogy az ember odaviszi, leadja a kifogott halat, cserébe kap egy ugyan olyan méretűt konyhakészen.
Nekik könnyű dolguk van, tele hallal minden vizük, sehol nincs szemét, csak azt tudnám, miből finanszírozzák?
Nem a hűtőbe kéne gyűjteni a halakat.
Ha nem szemetelünk nem lesz szemét?
Vagy valaki azt gondolja a „dajcse” vizek partját járják a fizetett szemétszedők?
Örülök, hogy kezd kialakulni valami, remélem, ha felnő a fiam, a tiszta és rendezett vizek partján sokkal több és sokkal nagyobb halat fog majd, mint én. Hogy kin múlik mindez? Mindenkin, aki horgásznak vallja magát. Legfőképpen azokon, akik példát mutatnak a többiek felé - legyen az egy feltöltött, kép vagy egy hozzászólás, akik tisztelik a többi horgászt módszertől, kortól, nemtől függetlenül.
… most hogy jön ide a legyező horgászat?
Kecskés Viktor
victorcnr
