I. balatoni Gardafogó bajnokság

I. balatoni Gardafogó bajnokság

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hagyományteremtő céllal meghirdeti az első balatoni, több fordulós, csónakos, páros gardafogó bajnokságot. A szeptemberben és októberben megrendezendő négy selejtező verseny 1-3. helyezett csapatai nyerik el az indulás jogát a Tihanyi Gardafesztivál alkalmával kiírt döntőre, ahol több százezer Ft értékű díjakért folyik majd a küzdelem.

A balatoni halászat megszűnésével teljes mértékben a horgászok kezébe került a Balaton halállománya, amely lépésre már hosszú ideje várt a balatoni horgásztársadalom. A halászzsákmány megszűnésével azonban veszélybe került a Balaton legnagyobb tradíciókkal bíró gasztro fesztiválja, a 2013-ban XII. alkalommal megrendezett Tihanyi Gardafesztivál. A most kiírt horgászverseny-sorozat célja többek között az is, hogy friss balatoni gardát biztosítson a rendezvény számára.

A korábbi Gardafesztiválok alkalmával a látványhalászat biztosította a friss gardát

A hagyomány szerint ugyanis a fesztivál idején tartott látványhalászat zsákmányából egy kosárra való halat díszmenet kísért a kikötőből az apátságig vezető úton, ahol Tihany perjele szentmise keretei között megáldotta azt. Majd a nap végén hagyományosan, szőlővenyigéből rakott máglya parazsán, nyársakon sütötték a gardákat.

Hagyományos gardasütés szőlővenyige-parázson

Bízunk benne, hogy e szép hagyomány fennmaradhat, de immáron a horgászfogás segítségével!

Célzottan gardára kevesen horgásznak, ez elsősorban az ősz végi időszakra jellemző, amikor a garda nagy csapatokba verődik. Ilyenkor megjelenik a kikötők közelében, ahol a mólókról horgászók nagyobb számban is zsákmányolhatják őket. Érdekes jelenség, hogy a garda hagyományosan nagy csapattal keresi fel a Tihanyi-kút környékét késő ősszel és télen.

Az apátság alatt, a hajókikötő és a rév közötti partszakasz előterében szoktak csoportosulni a gardák

A garda mennyisége és a kútban tartózkodásának ideje erősen függ az időjárási körülményektől. Az utóbbi, nem szokványosnak nevezhető teleken a jelenség csak kis mértékben volt tapasztalható, de ha a garda jelenléte nem is tömeges, megfelelő etetéssel könnyen koncentrálhatjuk őket. Ősszel nyílt vízen úszós készséggel, télen a kútban az áramlás miatt főleg fenekezve lehetünk eredményesek. Fontos, hogy olyan etetést alkalmazzunk, amely vízközt felhőt alkot, a hatásfokot csonti folyamatos belövésével fokozhatjuk. Csalinak csonti, giliszta a legalkalmasabb, de halszelettel vagy akár pergetve is megfogható, utóbbi módon lehet szelektálni a szebb példányokat.

Október végi garda a Tihanyi-kútból

A bajnokság menetrendje a következő (zárójelben az „esőnapok” dátuma):
Szeptember 27. (28.) Balatonakali, 1. selejtező
Október 4. (5.) Balatonakali, 2. selejtező
Október 25. (26.) Tihany, 3. selejtező
November 8. (9.) Tihany, 4. selejtező
November 15. (16.) Tihany, döntő
A helyszíneken korlátozott számban lesz lehetőség csónakot bérelni, de saját csónak is használható.

Díjazás:

A selejtezők 1-3. helyezettje, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző éves balatoni területi horgászjegyet, kupákat, valamint a szponzorok által felajánlott díjakat nyeri.

A döntőbe a selejtezők 1-3. helyezettje jut be. A döntő díjazása több százezer Ft értékű horgászcikk-vásárlási utalvány, továbbá nagy értékű hosszú hétvégei horgászati lehetőség szállással, valamint a szponzorok egyéb felajánlásaiból áll össze. A bajnokság végső győztes párosa elnyeri a 2014. év Balatoni Gardafogó Bajnoka címet.

Nevezési díj:

2000 Ft/csapat, amely magában foglalja a reggelit és meleg ebédet is. Nevezni lehet a horgaszat@balatonihal.hu e-mail címen a csapattagok adatainak (név, lakcím, telefonszám, e-mail cím, állami jegy szám) megadásával szeptember 8-ig. Egyidejűleg a nevezési díjat kérjük átutalni a BHNp. Zrt. számlájára: 10403923-50515657-52531004. A közlemény rovatba kérjük beírni a csapattagok neveit!

Versenyszabályok:

A verseny csónakos csapatverseny, egy csapat két főből áll, a csapattagok ugyanazon csónakból horgásznak.

  1. A csapattagok fogásai összeadódnak.
  2. A verseny jellegéből adódóan egyéni indulásra lehetőség nincs.
  3. Az egyes versenyeken a mérlegelők és a szervezők egyben versenybírók is, így ők léphetnek fel az esetlegesen előforduló szabálytalanságok ellen.
  4. A verseny kezdetét és végét jól hallható dudaszó jelzi.
  5. Az indító dudaszó előtt, illetve a záró dudaszó után horgászó csapat első alkalommal pontlevonással büntethető, ismételt hasonló szabályszegésnél pedig a versenyből kizárásra kerül.
  6. A csónakok egymástól mért engedélyezett távolsága 30 méter. Beálláskor a csónakot már rögzített (súlyt lerakott) csapat a kedvezményezett, elsődlegesen ez a csapat kérheti egy másik csónaktól a biztonságos távolság betartását. Amennyiben nem jutnak konszenzusra, úgy kérhetik a versenybírók segítségét a döntésben, amit el kell fogadniuk.
  7. A fordulóban az első három helyezett csapat, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző lesz díjazva.
  8. A verseny időtartama alatt a partra lépés nem tiltott, de ezt a szándékot az érintett csapatnak minden esetben előre jeleznie és indokolnia kell a versenybírók felé.
  9. A rajtszámok sorsolás útján kerülnek kiosztásra. Az induláshoz szükséges kötelező felszerelések (a versenyzők önállóan gondoskodnak meglétükről):
    - a halakat kíméletesen életben tartó gyűrűs, ún. versenyszák
    - az 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet mellékleteként kiadott Hajózási Szabályzat II. rész 2. mellékletében megfogalmazott csónak kötelező felszerelései. http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141593.573557

  10. A versenyen kizárólag elektromos csónakmotor használata engedélyezett.
  11. A horgászhelyeket a rajtszámoknak megfelelően emelkedő sorrendben, 10 mp-es időközönkénti indulással lehet elfoglalni.
  12. A verseny ideje alatt jól látható helyen kell elhelyezni a rendezőség által kiadott rajtszámot. Bármely reklámhordozó viselése, elhelyezése csak a rendezőség előzetes engedélyével megengedett. Ilyen jellegű kérést legkésőbb a nevezéskor kell közölni!
  13. A versenyen a halradar használata engedélyezett.
  14. Egy fő egyszerre egy darab, egy horoggal szerelt horgászbottal horgászhat. A módszer megválasztása (úszós, fenekezős) tetszőleges.
  15. Csalinak bármilyen természetes csali használható, élő csalihal vagy halszelet is.
  16. Egy fő maximum 3 kg etetőanyagot használhat.
  17. Csak a szabályosan (szájba vagy a fejrészbe) akadt gardák számítanak bele az eredménybe. Ezeket a mérlegelésig kíméletesen élve kell tartani. Bármely más hal egyedeit a horogszabadítást követően azonnal kíméletesen vissza kell engedni.
  18. Pont- (helyezés) egyenlőség esetén a nagyobb (cm) halat fogott csapat a kedvezményezett.
  19. A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
  20. A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
  21. A versenybe csak a verseny helyszínén és időtartama alatt fogott halak számítanak.
  22. A Rendezőség a változtatás jogát fenntartja!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.