Biztos sok emberrel előfordult már, hogy egy, kettő vagy akár három napja is etetett egy bizonyos tuti helyet, hogy bejöjjön élete hala. Mikor aztán eljött az idő, ráült a helyre, egész nap csak várt, de semmi. Egy moccintás se volt. Nos, én jártam így, nem is egyszer, ezután döntöttem el, hogy a kezembe veszem az irányítást, és azt kell mondanom, nem is sikerült olyan rosszul.
A munkámból kifolyólag sokszor van kevés időm horgászni. Amikor ritkán mégis hosszabb időre kint tudtam maradni, gondosan megterveztem a horgászatot, de a halak gyakran valahogy nem akarták az igazságot. Ültem, vártam és semmi.
Elhatároztam, hogy nem fogok ölbe tett kézzel ülni és várni a halra, hanem megkeresem őket. Így alakult ki a mai napig is használt horgászati stílusom, amely sokak számára talán fárasztó lehet. Röviden összefoglalva: mászkálós, akadós, nagyhalas úszós horgászat. Az alap szituáció, hogy sehol sem maradok egy óránál többet, ha nincs mozgás/kapás.
Mielőtt belevágnék a közepébe, szeretném megosztani, hogy pontosan hol és mivel (felszereléseim és annak magyarázata, hogy miért ezekkel) horgászom.
A tó, ahol rendszeresen horgászom, Debrecen mellett található, a Látóképi-víztározóval szemben: DOTE, „Kislátó” vagy ahogy hívni akarjuk. Ez egy vadregényes víz nagyobb felületekkel azoknak, akik szeretnek dobálni, egy hosszú csatorna résszel azoknak, akik az úszózásra adják fejüket. A tó több különálló nádcsoporttal is rendelkezik, melyet az ügyes horgászok nagyon eredményesen meg tudnak horgászni.
A tóban megtalálhatók a keszegfélék, vannak amurok, süllők, csukák és a harcsák. De legnagyobb számban pontyok élnek itt. Az amurból inkább csak a régebbről maradt kapitális méretűek, illetve 4-5 kg-os egyedek fordulnak elő, a pontyok jellemző mérete pedig 1,5-3 kg, persze időnként azért egy-egy szebb, 5-6 kg-os is horogra kerül.
A felszerelésem tükrözi az életvitelemet is: minél egyszerűbb, annál jobb. A botom szénszálas teleszkópos bot, rajta egy nyeletőfékes orsó. Ezek árban középkategóriásak - nem használok erre a módszerre drága, precíz orsókat. Ennek az oka, hogy télen-nyáron, hóban-esőben úszózok, amihez nem használok rod-podot vagy villákat. Ezt nyugodtan beletehetem a vízbe, beleeshet a sárba, elviheti egy hal (persze ugrok utána a vízbe és húzom vissza… de ez egy másik történet), akkor sem lesz semmi baja, hazaviszem, szétszedem darabokra, bezsírozom, és másnap ugyanolyan, mint volt. A teleszkópos botokat az idő rövidsége miatt választottam, egyszerűbb az összeszerelése, hordozása. A minőségi felszereléseket a hosszabb idejű horgászatokra veszem elő. Az orsóra 40-es főzsinórt teszek és általában 35-ös előkével használom. A szerelékem is a lehető legegyszerűbb.
Gondolom, most sokan felkapták a fejüket a damilok vastagságára… ám az ok egyszerű: a helyszín. A kis csatorna-szakaszokon 2 x 2 (maximum 3 x 3) méteres hely van a fárasztásra. Ha ebből kiengedjük a halat, bemegy a bedőlt farönkök alá (tapasztalatból jön rá az ember, hogy ott van, mert miért is látszana ki a vízből), a vízre hajló nádba gabalyodik, átfordul egy kanyaron, a nádszálak meg elvágják a damilt, stb. Nagyon nehéz ilyen kis helyen kifárasztani a halat, a botot, orsót és a damilt is igénybe veszi rendesen. Ilyen helyzetben muszáj elővenni a „cápafogó” felszerelésünket, a 15-ös előke itt fél másodperc. Viszont cserébe végig érezzük a hal igazi erejét, a botunk U alakba görbülve várja a hal fáradását. És bizony még egy 2 kg-os ponty is meg tudja izzasztani az embert. Nem ritkák a 10-15 perces fárasztások, de az élmény magáért beszél. Fenekező módszerrel kíméletesen, nem sietve egy 2-3 kg-os ponty nem jelent túl nagy kihívást.
A hal keresése… Sokszor nem egyszerű a feladat. A legfontosabb a buborékok észrevétele. Én személy szerint kétfélét különböztetek meg. Az egyik, amikor 2-3-4 nagyobb buborék jön fel a felszínre kicsit szétszórtan, ekkor nagy valószínűséggel egy ponty túrja a meder alját. A másik, amikor 10-12 apró buborék jön fel közel egymáshoz, ekkor 99% hogy amur a tettes. A másik fontos jel a nádtő mozgása, a vízbe lehajló nádszálak rágcsálása (valljuk be, ez azért elég látványos). Az első észrevétele elég nagy figyelmet igényel.
A buborékra dobásnál a meder aljától 2-3 cm-re szoktam állítani az eresztéket, így még lebeg a csali, túrás közben könnyebben észreveszi a hal. A nádtő billegetésénél viszonylag nehéz a dolgunk, közvetlen a tövére kell dobni, 2-3 cm is sokat számít. Úgy vettem észre, az ereszték nem számít ebben a helyzetben. Előfordult, hogy éppen a mederben fenékre tett csalival horgásztam, mikor megláttam a mozgást. Ahogy rádobtam, feküdt az úszó, mert ott körülbelül 30-40 cm a vízmélység, míg a mederben 1-1,5 m. Másodperceket kellett várni csupán, az úszó úgy tűnt el, hogy feleszmélni se volt időm.
A kapás lehet kitolós, fektetős, sétálós (viszi szép nyugodtan a felszínen) vagy mint említettem, egyszerűen eltűnik az úszó. Ennél szokott a legnagyobb hév elkapni, mert az ember azt hinné, valami nagy csoda vitte el, de a tapasztalat az, hogy egy 20 dkg-os kárász is képes rá. Ettől függetlenül ez a kedvencem.
Ha megvan a buborék vagy a mozgás, bedobok egy marék csemegekukoricát (Nagy Pontyos, Vad Pontyos, Amuros, Natúr) és várok. Minden kifogott hal után rádobok még egy fél marékkal. Amint abbamarad a mozgás, és egy órán keresztül nincs semmilyen jele a halaknak, továbbállok a következő szimpatikus horgászhelyre.
Egy átlagos horgászatom 3-4 órás. Van, hogy az első beállóban vagyok végig, van, hogy a negyediknél találom meg őket, de azt kell mondanom, hogy tíz horgászatból kilencszer nem megyek haza fárasztás élménye nélkül. Rendszerint 1-2 pontyot sikerül a merítőhálóba terelni, de nem ritka a 4-6 sem. A legnagyobb öröm számomra, amikor egy-egy testesebb amur is felém téved, annak kis helyen való fárasztása semmihez sem hasonlítható. Egy ilyen nap után a halak mellett természetesen én is kifáradva térek haza. Nem kevés gyaloglással jár, a teljes felszerelés (tartalék úszók, horgok, ólmok szakadás esetére, merítő, haltartó, botok stb.) magammal cipelésével ez a módszer. De mindenért kárpótol a tudat, hogy „Igen, ma is sikerült!”
Köszönöm, hogy megoszthattam veletek sajátos módszeremet, remélem, felkeltettem néhány ember figyelmét, és kipróbálja. A „hagyományos” fenekező módszeremet talán egy másik alkalommal bemutathatom, amit már speciálisabb etetésekkel, precízebb végszerelékekkel végzek. A helyszín ugyanúgy eldugott, nádtöves területek, csak nagyobb távolságban.
Sok sikert mindenkinek! Végezetül néhány emlékezetes fogásom, ami inkább a körülmények miatt, és nem a halak mérete miatt feledhetetlen:
Írta: Jákob Attila
Fotó: Jákob Attila
