A szakértő válaszol! – 44. rész

A szakértő válaszol! – 44. rész

Nyár derekán járunk, vizeink hőmérséklete az ebben az időszakban várható maximum érték közelében jár, így nem is meglepő, hogy a legtöbb kérdés az amur horgászatához kötődik. Ez így is van rendjén, hiszen ki ne szeretne megküzdeni egy kapitális méretű nádrágóval, melyek az utolsó erejükig harcolnak a horgon?

István András
„Kedves Tamás!
Sokszor horgászom nagy távolságra, viszont nagyon sok esetben, ha nincs kapás, úgy tekerem ki a szereléket, hogy össze van gubancolódva. Tudnál valami jó tippet adni, hogy ezt elkerülhessem?”

Haskó Tamás:
Kedves András!
Igen, ez borzasztó idegesítő jelenség, amikor szembesül az ember azzal, hogy teljesen feleslegesen várta a kapást, mondhatnánk úgy is, hogy „őrizte a semmit” a botok mellett. A Gemini szabadalma egy fantasztikusan egyszerű és leleményes találmány, mely egy helikopter szerelék ólma, amin egy speciális kapocs található, ebbe kell beakasztani a horgot dobás előtt. A rögzítés révén a levegőben egyáltalán nem tud gubancolódni, a vízbe csapódás pillanatában viszont a kapocs felold, ezzel szabadjára ereszti a horogelőkénket. Először picit kétkedve fogadtam ezt a megoldást, de a gyakorlat azt mutatja, hogy tökéletesen működik, ha messzire kell dobnom, előszeretettel választom ezt a megoldást.

Nagyon széles méretválaszték áll a horgászok rendelkezésére
Az ólmon található klipszben kell rögzíteni a horgot, mely a vízbe való becsapódásnál engedi szabadjára horogelőkénket

Németh Kálmán
„Szia!
Szeretnék nagy amurt fogni, de nem igazán találom a megfelelő etetőanyagot, pedig a vízben, ahol horgászom, sok nagytestű amur él. Tudnál ebben tanácsot adni?”

Haskó Tamás:
Szia!
Legtöbben csak főtt kukoricával etetnek, amikor az amur a célhal. Emlékszem, talán egy hónapja horgásztam egy amuros vízen Horvátországban, ahol a helyiek ugyanígy etettek és csak elvétve fogtak egy-egy amurt, de igazán nem ért be ez a típusú etetés. Én egy aprómagokban gazdag keveréket készítettem, mely nem is tartalmazott kukoricát, hanem Chillis Kendermag, Főtt Tigrismogyoró és Big Feed C21 Fűszeres Kolbász bojlit tettem bele, annak egy részét felezve, majd megízesítettem FermentX Additive Tejsavas Micro mag keverékkel, amely egy savanykás háttérízt biztosít az anyagnak. Erre az összeállításra nekem nagyon szépen ráállt az amur, és ami még fontosabb, helyben is tudtam tartani őket, ami egy nagyon élménydús horgászatot eredményezett.

Az én amuros keverékem, mely a nyári horgászatok alkalmával nyújt segítséget
Aprómagokban gazdag, mely az amurok számára nagyon vonzó
Neki is ízlett a keverék

Kovács Attila
„Helló!
Szeretem a BlendeX csalikat, de a pop-up típusnál elég sok halam egyszerűen leakad fárasztás közben. Legtöbbször nagy öblű horgokkal használom egy lágy fonott előkezsinórra kötve. Lehet, ezzel van baj?”

Haskó Tamás:
Szia!
Minden bizonnyal a nem megfelelő végszerelék lesz a probléma forrása. Számtalan jobbnál jobb felkínálási technika létezik a lebegő csalik megfelelő prezentálásához, ebből most én egy egyszerű, könnyen elkészíthető típust javasolnék, mely a Ronnie Rig névre hallgat. A PB Products kínálatában szinte készen megtalálható, csupán egy közepes keménységű bevonatos előkezsinórra és a megfelelő súlyra van szükség hozzá, hogy a csali ne teljes előkehosszban lebegjen. Ezzel a szerelékkel már megfelelő lesz az akadás, nem kell a halvesztéstől tartani.

A Ronnie Rig elkészítésének kellékei
A pop-up csali tökéletes felkínálásának egyik módja

Tóth Tihamér
„Szia!
Lebegő csaliknál te mivel ütközteted meg a csalit? Több féle stoperrel próbáltam, de valahogy egyik se vált be igazán.”

Haskó Tamás:
Szia!
Ha nagyon röviden és tömören válaszolnék, akkor nekem sem. Kicsit részletesebben megnézve a legtöbb stopper már formájában is alkalmatlan a lebegő csali megütköztetéséhez, erre van egy sokkal egyszerűbb és praktikusabb megoldás.
Én évek óta a Bait Floss-t használom a FOX-tól, mely leginkább a fogselyemre hasonlít. A szerelék fémkarikáján átvezetek egy darabkát, melyet utána összefogva duplán áthúzok a csalin egy hegyes fűzőtű segítségével, majd visszavágom, hogy maximum fél centiméterrel lógjon túl a csalin és öngyújtó segítségével összeolvasztom a két szálat a pop-up felületéig, ott pedig ellapítom. Ezáltal nem lóg ki semmi a csaliból, mégis biztosan tart a távoli dobások alkalmával is.

A Bait Floss az egyik legjobb megoldás a lebegő csalikhoz
Egy rövidke darabot duplán áthúzunk a csalin
A végét öngyújtó segítségével összeolvasztom
A csalin elnyomva tökéletesen tart

Hunyadi János
Kedves Tamás!
Az egyesületi tavunkban sok szép ponty él, viszont nagyon nehéz horogra csalni őket, mivel a tóban sajnos rengeteg a törpeharcsa, bojlival vagy pellettel szinte lehetetlen horgászni, a bedobás után azonnal megtámadják. Mit javasolna nekem, hogy eredményesebb legyek?

Haskó Tamás:
Kedves János!
Valóban nem könnyű a helyzet, sajnos futottam már bele én is hasonló problémába. Nagyon sok megoldási próbálkozással találkoztam, de legtöbbje előbb-utóbb ugyanúgy elbukott. Nekem a legbeváltabb megoldást ilyen helyzetekre a Spéci termékcsalád jelentette, melyek ízesített kukorica és tigrismogyoró imitációk. Ezek teljes mértékben érintetlenek maradnak a törpeharcsákkal erősen fertőzött vizeken is, így megvárják a nagyobb testű halakat. További előnyeik között szerepel a nagyon kis fajsúly, melynek köszönhetően igazán kívánatos kikönnyített falatokat tálalhatunk a pontyoknak egy magvas etetésen.

Többféle méretből és különböző ízekből választhatunk
Az egyik legfogósabb felkínálási mód
Meghagyták a törpeharcsák az etetésre érkező pontyoknak a csalit

Írta: Haskó Tamás

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.