A szakértő válaszol! – 45. rész

A szakértő válaszol! – 45. rész

A meteorológiai nyárnak lassan vége, azonban az előttünk álló szeptember még bőven tartogat meleg napokat, kedvező lehetőségeket. A „vénasszonyok nyara” olyan időszak, amiben az amurokra pályázók és az őszi nagypontyos horgászatokra készülők is megtalálhatják a számításukat. Az elmúlt időszakban a legtöbb kérdést, levelet épp az aktuális amuros praktikákkal kapcsolatban kaptam, így a mai írásban elsősorban erről szeretnék beszélni, de szó esik egyéb témákról, tippekről is. Nézzük, melyek ezek!

Jáksó Attila
„Kedves Tamás! Érdeklődnék, hogy mik a tapasztalataid az új Big River Öreg Ponty etetőanyaggal? Én nem szoktam folyóvízre járni horgászni, de szimpatikus ez a kaja, szerinted használható tavakon is, vagy hülyeség lenne?”
Putz Tamás:
Kedves Attila!
Egy cseppet sem az, nemcsak lehet, hanem érdemes is vele próbát tenni állóvízi horgászatok során is! Sőt, továbbmegyek, szinte bárhol eredményesen használhatod a jelenlegi időszakban, legyen az egy kis kiterjedésű, intenzíven telepített mesterséges tó vagy akár egy nagyobb, természetes vagy egyesületi víz. Ez az etetőanyag magas karotin tartalmú piros kukoricát, 4 fajta módon feltárt kukoricát, TTX-et, kenyérmorzsát, piskótát, édes kekszet és 3 mm-es mikro pelletet is tartalmaz. Az enyhén édes keverék tökéletes ízharmóniáját a vajsav + mangó aromakeverék teszi teljessé. Kevéske dobozos csemegével vagy főtt kukoricával lehet csalogatóhatását fokozni, amely(ek) horogra tűzve is kiváló pontycsali(k).

A Big River Öreg Ponty etetőanyag olyan univerzális keverék, amit szinte bárhol érdemes kipróbálni, ha pontyot szeretnénk fogni!
Rendkívül gazdag beltartalom jellemzi, enyhén édes és savanykás vajsav + mangó aromáját imádják a pontyok!

Balogh Árpád
„Szia, Tomi! Amurhorgászattal kapcsolatban kérném a segítségedet, szeretnék ellátogatni Gyermelyre, de nem tudom, mivel készüljek. Pl. alapozó etetés, etetőanyag, csali? Szóval, minden érdekelne. Válaszodat köszönöm!”
Putz Tamás:
Kedves Árpád!
Ha már amurhorgászat, akkor minden egy jó alapozó etetéssel kezdődik! A korábbi horgászatok tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy ennek Gyermelyen évszaktól függetlenül nagy jelentősége van! Íme, egy bevált alapozó recept, a magvak bejuttatását én Spomb rakétával szoktam megoldani.
Gyermelyi alapozó magkeverék:

  • 1 csg Főtt kukorica - Amur
  • 1 csg Főtt tigrismogyoró - Mézes Pálinka
  • 1 csg Tejsavas 4X Magmix
  • 1 kg Natúr főtt kendermag
 

Egy jó alapozó etetés aranyat ér, számomra elmaradhatatlan lépés!

Etetőanyagok… Ha amurhorgászatról van szó, számomra az elsőszámú etetőanyag a Haldorádó FermentX Tejsavas Nagy Amur kaja. Ezt szeretem még további magvakkal dúsítani, s így a beltartalmát gazdagítani, ezért fél-fél zacskó Tejsavas 4X Magmixet, valamint natúr főtt kendermagot adok hozzá. Ezzel egy végletekig „kimaxolt” táplálékforrás keletkezik, mely tejsavas jellegével, intenzív fokhagyma aromájával és élénkzöld színével ellenállhatatlan az amurok számára!
Kimaxolt Tejsavas Nagy Amur recept:
1 csg FermentX Tejsavas Nagy Amur etetőanyag
0,5 csg Tejsavas 4X Magmix
0,5 kg Natúr főtt kendermag

Kedvenc amuros összeállításom egyszerű alkotóelemei
Ha amurhorgászatról van szó, nem ismerek ennél hatékonyabb etetőanyagot!

Bármennyire is bízom egy etetőanyagban vagy csaliban, nem szeretem egy lapra feltenni a horgászat sikerét, ezért mindig készülök egy eltérő alternatívával. Erre is megvan a bevált szisztéma, ami egy szintén tejsavas alapra épülő, de teljesen eltérő, mézédes irányvonal. Ez az egyik személyes kedvencem, a Mézes Pálinka, íme, a komponensek:
Tejsavas-pelletes Mézes Pálinka recept:

  • 1 csg FermentX Tejsavas Mézes Pálinka
  • 0,5 csg Pellet Pack Mézes Pálinka
  • 0,5 csg Tejsavas 4X Magmix
  • 0,5 kg Natúr főtt kendermag
 

Alternatívaként egy tejsavas-pelletes Mézes Pálinka összeállítással is érdemes készülni
Savanykás alapra épülő, mézédes finomság, ami kiválóan működik a lehűlő vizekben is

Mindig érdemes kísérletezni a különféle csalikkal, viszont van egy olyan, amit toronymagasan ki tudok emelni ezekkel a receptekkel társítva. A legeredményesebb a Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet Fokhagymás Hal csali, s ebből is a nagyobbik, 16 mm-es változat az igazán kapós. A fehér színű pellet szemeket egyszerűen, csalitüskén kínálom fel, viszont nagyon figyelek rá, hogy precízen ki legyenek könnyítve. Akkor tökéletes, ha a horog és a csalitüske együttes súlya éppen balanszírozza a csali felhajtóerejét, így a végeredmény az lesz, hogy a horog függőlegesen állva érinti a mederfeneket, a pellet pedig a kis hajszálelőke hosszában lebeg felette. Ez nagyon-nagyon könnyedén, természetes hatást keltve mozog minden apró áramlattal és egészen biztosan magára irányítja a figyelmet a területre bejuttatott többi csalogatóanyag között! Immár kezedben a siker kulcsa, hajrá, várom az eredményeket! ;-)

Tartalmasságukból adódóan minkét etetőanyag darabos, nagy szemcséket tartalmazó keverék, ezért olyan kosár kell hozzájuk, ami gond nélkül be tudja fogadni az összetevőket. Ez a Pellet Feeder!
Mindig érdemes kísérletezni a különféle csalikkal, viszont van egy olyan, amit toronymagasan ki tudok emelni ezekkel a receptekkel társítva…
… ez a Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet Fokhagymás Hal csali, s ebből is a nagyobbik, 16 mm-es változat, csalitüskén felkínálva
Ügyelni kell arra, hogy precízen balanszírozott legyen
Kikerülhetetlen falat, amur legyen az úszóján, ami ennek képes ellenállni!
A nyárnak csak papíron van vége, Gyermelyen akár ősszel is érdemes célzottan amurra horgászni!
Ha időd engedi, érdemes az éjszakába is belepróbálni!
Nemcsak különleges és izgalmas élmény, de olyan halakat is hozhat, amiről eddig csak álmodtál…
Tavaly sikerült itt, így, pontosan ezzel a stratégiával megfogni egyéni amurrekordomat, ami meghaladta a 18 kg-ot
Természetesen még mindig a Gyermelyi Horgásztó lakója, így Neked is adott lehet az élmény!

Figyelmedbe ajánlom még a „Feederbottal a Gyermelyi Horgásztavon – Az őszi front ajándéka” c. írásomat és filmemet, ebben még részletesebben láthatod mindazt, amit leírtam:

Magyari Norbert
„Szia, Tamás! Szeretném megkérdezni, hogy neked melyik a kedvenc zsinórtípusod, melyik az, amit elsőként ajánlanál?”
Putz Tamás:
Kedves Norbert!
Ez a típus egész pontosan a TEAM FEEDER Super Sensitive Line 0,20 mm-es méretben. Évek óta láthatod ezt a zsinórt rendszeresen az írásaimban, filmjeimben és ebben a pillanatban is szinte az összes orsómra ez van csévélve. Komoly strapabíróság, csekély láthatóság, magas csomótűrő képesség és viszonylag kis nyúlás jellemzi. Nekem maximális a bizalmam benne, ezért Neked is nyugodt szívvel ajánlom!

Kedvenc zsinórom, a TEAM FEEDER Super Sensitive Line. Legyen szó akár távdobó, akár kisebb feeder orsóról, nekem ez van fent, mert maximális benne a bizalmam

Engedd meg, hogy erre kicsit bővebben, de ne közvetlenül írásban válaszoljak, találtam egy sokkal jobb módot rá! Tavaly ősszel készítettem el a „Method praktikák Galgahévízen” c. írásomat és filmemet, ami telis-tele van olyan etetési, illetve csalizási tippekkel, amelyek Neked is segíthetnek, hogy eredményesebb legyél. Ide kattintva megnézheted az írást, alább pedig közvetlenül a filmet is:

Az élénk színű, édes és édes-fűszeres csalik gyakran vezetnek eredményre az egyesületi tavakon
Az egyik legjobb pontyos választás a 7 mm-es fokhagymás Pro Method Pellet

Írta: Putz Tamás
Fotók: Putz Tamás, Császár Bence, Haldorádó archívum

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.