A szezon kezdetével egy időben egyre több új kérdéssel találkozom, amelyek leginkább most, ebben az időszakban aktuálisak. Ezekből ragadtam ki most egy csokorral, melyek hátha nemcsak a kérdezőnek, de az olvasóknak is tartogathat hasznos információkat és tanácsokat.
Mészáros Tibor
„Melegedő vízre milyen bojlit ajánlasz?”
Haskó Tamás:
Kedves Tibor!
Sokszor találkozom ezzel a kérdéssel, melyre részletesebb információk nélkül nagyon nehéz hasznos választ adni, hiszen legtöbben annyi információt sem közölnek a kérdéssel, hogy egyáltalán milyen jellegű vízterületen horgásznak, ahol majd az általam javasolt bojlitól várják az eredményt. Én ilyenkor mindig a saját tapasztalataimból indulok ki, ha pedig egy olyan tóra látogatok el, melyről kevés az információm, akkor mindig a Fűszeres Vörös Máj ízvilágot választom, nálam toronymagasan ez a legjobban bevált univerzális csali, amely a legtöbb helyen nagyon jól működik. Érdemes ebből is az attraktívabb típusokat választani, mint például a Csalizó Bojli Dipben.
Hlavács János
„A BlendeX pop-up csalik mennyire tartanak jól a csalitüskén?”
Haskó Tamás:
Kedves János!
Mikor elkezdtem használni a German Rig csalitüskét, nekem is volt némi fenntartásom ezzel kapcsolatban, én magam sem gondoltam volna, hogy bírni fogja a nagyobb dobásokat, éppen ezért külön tesztet folytattam le ezzel kapcsolatban, ahol a tüskéről egyszer sem esett le a csali annak ellenére, hogy jó néhány dobás 120 méter feletti volt. Így röviden válaszolva kérdésedre, egyszerűen csak annyit mondhatok, használd nyugodtan, mert biztosan nem lesz vele ilyen jellegű problémád!
Kis József
„Fel szeretném tölteni az orsókat zsinórral. A Haldorádó kínálatából melyiket ajánlanád?”
Haskó Tamás:
Kedves Józsi!
Ilyenkor legtöbbször megkérdem, hogy partról dobva vagy behúzva szeretnéd a szerelékedet a helyére juttatni? Ha dobni kell, akkor én mindig kicsit vékonyabb zsinórt szoktam használni, amelynek segítségével szerelékem könnyebben repül nagyobb távolságra is. Nálam ilyenkor a szín másodlagos, inkább a zsinór más tulajdonságaira koncentrálok. Erre tökéletesen alkalmas a Real Black típusunk, melyet jómagam is szívesen használok. Ha behúzom a szereléket, ahhoz kedvencem a Fluo Green, amely még akadós terepeken is megállja a helyét, sőt kimondottan az ilyen jellegű vizekre készült, ennek megfelelően elérhető vastagabb méretekben is, amelyek szükségesek is az ilyen horgászathoz.
Kocsis Gergő
„Szia! Olyan kérdésem lenne, hogy ha távdobós pecát űzök, milyen dobóelőkét ajánlasz?
Haskó Tamás:
Én legtöbbször a fonott dobóelőkét használok, általában 0,20 mm-es körüli méretben, ennek még kellően kicsi a csomója, nem nyúlik és hatalmasat lehet dobni vele, viszont az utóbbi időszakban egyre több helyen tiltják a használatát, így marad a monofil, mellyel a fő problémám, hogy sokkal vastagabbat kell használni belőle. Ezért nyernek egyre nagyobb teret a kónuszos zsinórok, melyek átmérője változik egy rövidebb (legtöbbször tíz méteres) szakaszon csomó nélkül, így a kötésnél szinte azonos átmérőjű, mint a főzsinórunk, a szerelék felőli vége pedig lényegesen vastagabb, legtöbbször 0,50 mm-es átmérő körüli méret van megadva.
Kecskeméti Zoltán
Szia!
Egyre több horgásztó házirendjében olvasható az úgynevezett sebfertőtlenítők kötelező jellegű használata, ezek miért fontosak, a vízben úgy is leáznak, nem?
Haskó Tamás:
Szia, Zoli!
A jó minőségű sebfertőtlenítők hivatottak a horog ütötte seb fertőtlenítésére és a hal testén található egyéb sérüléseket is ezzel szoktuk orvosolni. Ez nagyon fontos, így nem fertőződnek el a sérülések, melyek hosszabb távon akár a hal életébe is kerülhetnek. Éppen ezért úgy gondolom, hogy egy jóérzésű horgász kelléktárából sem hiányozhat egy ilyen eszköz, mely ma már egyáltalán nem drága és nagyon sokáig elegendő, hisz csak cseppeket használunk belőle.