Először nem volt gyanús a dolog, amikor egy pergetéssel töltött este után „Zsooti” barátom néhány uszadékfával a kezében tért vissza az autóhoz. A legközelebbi telefonhívása éppen a kedvenc kövezésemen ért, csupán egypár szál tetszetős uszadékfát kért Zsooti ismét. Nosza, megraktam a csomagtartót, mint aki fűteni készül. És ekkor ugrott be, amit Gen mondott a „Királyról” és annak dublőréről.
Mindezek után, már csak a barátom gyakori zaklatása volt hátra, annak érdekében, hogy tegye közkinccsé az egész történetet.
Nem eredménytelenül. Íme:
„A túl hangos megnyilvánulásoktól csak a környezet mentett meg, így hát csak mosolyogtam amikor barátom egy dunai kövezésen kijelentette, hogy a "király" wobbleréből dublőrt is tart a dobozában. Amíg nem ismeri a vizet, a fognyomoktól díszes kedvenc nem kerülhet a zsinór végére.
Ez a kijelentés néhány nappal később eszembe jutott. Éppen a negyedik darabot szakítottam be egy ismeretlen akadóba. Természetesen ez volt a kedvencem, eddig a legtöbb halat hozó SSR 7 SD. Még délután megálltam a horgászbolt előtt, megvettem a cseredarabot. Ez ugyan nem olyan értékes, hiszen a fognyomok hiányoznak róla. Elhatároztam, ezután meglesz minden kedvenc típusból a beugró darab.
Mivel barkácsoló típus vagyok egy percig sem gondoltam, hogy bevásárolok.
A következő dunaparti pergetőtúrán begyűjtöttem néhány uszadékfa darabot. Otthon nekiláttam, néhány nap múlva megmutattam az első darabot a Rába vízének. Tetszett a mozgása, ellenpróbaként felkötöttem a mintát. Úgy döntöttem az sem mozog jobban. Igaz az első saját faragású fahalat csak a páromtól elcsent körömlakkal kentem be, de néhány kíváncsi apró sügér elkísérte a partig. Aztán egy szerencsétlen dobás után megfogtam egy víz alatti akadót. Nagyon nem bánkódtam, mert volt már a bungiban egy kazal uszadékfa.
Valahogy így indul a dolog:
A vékonyabb fadarabokból könnyen faraghatunk kistestű wobblereket. A vastagabb darabok egy kis előfeldolgozás után kerülhetnek a kés alá. Az első darabokat késsel faragtam, aztán néhány fáradságos óra után a könnyebb utat választottam. Célszerű a darabolás után egy gyaluval megfelelő hasábokat készíteni. Így kevesebbet kell kézzel/késsel faragni, igazából csak a formára kell figyelni.
A hasáb szimpatikusabb oldalára rajzoljuk fel az igazi darab körvonalait. Ezek után vágjuk körbe a mintát egy lombfűrésszel.
Ezután kezdhetjük a farigcsálást. Én ezt a műveletet egy cserélhető pengéjű a műpadló és padlószőnyeg terítése közben használatos szikével végzem. Ne aggódjunk a hibázás lehetősége miatt. Egyrészt a fa könnyen beszerezhető, másrészt, ha nagyon nem rontjuk el fogpiszkálónak még jó lehet minden darab. A faragás közben ellenőrizzük a mintadarab, és az új darab méretegyezését. Minél közelebb jutunk a célhoz annál sűrűbben ellenőrizzük magunkat. Ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a faragás után ki kell csiszolnunk a halacskát. Ezért egy kis ráhagyás nem árthat.
A faragás után következik a félkész állapotra hozás. Ez a művelet a csiszolásban merül ki. Célszerű több méretű csiszolópapírt beszerezni. Én 120, 280 és 320 -as szemcsefinomságút használok. A két durvábbal a nyers fát csiszolom, a finomabbat az alapozó festés utáni "szőrösödés" megszüntetésére használom. A csiszolás előtt el kell készítenünk a fahak hasi oldalán egy bevágást. Ide fogjuk beragasztani a horgokat és a zsinórunkat. A hasfelmetsző "műtétet" én satuba fogva végzem el. Persze védenünk kell a csiszolt testet a satupofáktól, erre én parafa hasábokat használok. Valahogy így néz ki a dolog:
A megfelelő méretű bemetszést én egy passzító fűrésszel készítem el. Ennek kellően széles lapja, és kihajtogatás nélküli fogazása biztosítja az egyenes, éles szélű bevágást. A csiszolást a satuba befogott fűrész segítségével végzem.
A csiszolóvászonból kb 2 cm széles csíkokat tépek le, ezekkel úgy "törülgetem" körbe a halacskát, mint zuhanyozás után a hátamat szoktam a törülközővel.
Ha szépen dolgoztunk a csiszolás után szemmel látható a különbség a kifaragott, és drótozásra előkészített darabok között.
Miután a halacska testét kifaragtuk, és finomra csiszoltuk a felületet ideje hogy elkészítsük a drótvázat. Ehhez célszerű elkészíteni egy léc/deszkadarabon a horogszemek kitűzési rajzát. Ennek a kis eszköznek a segítségével folyamatosan ellenőrizhetjük a hajtogatás közben a munkánkat, majd a kész darabot is. A segédeszközt legegyszerűbben úgy készíthetjük el, ha a mintául szolgáló fahalat felszegezzük a kiválasztott fadarabra. Persze legyünk óvatosak. Aki többször üttött már a szeg feje mellé a kalapáccsal, az inkább jelölje át a szegek helyét egy ceruzával, vagy lyukasztó árral.
A drótot legegyszerűbben egy szemhajlító fogónak nevezett eszközzel munkálhatjuk meg. Emellett célszerű a kezünk ügyében tartani egy laposfogót, és csípőfogót is. Akkor járunk legjobban, ha sikerül valamiféle "vízálló" fémhuzalt beszereznünk. Ezt úgy értem, hogy olyan anyagra próbáljunk szert tenni, ami nem rozsdásodik. Kétféle huzallal próbálkoztam, az egyik a CO hegesztőhuzal. Kellően acélos anyag, mégis könnyen megmunkálható. A másik anyag a fogtechnikában használatos huzal. Ennek elég borsos ára van, nem próbáltam volna ki, ha nincs a baráti körömben egy szakmabeli jóbarát. Ez a drót keményebb az előzőnél, nagyobb odafigyelést igényel a munka.
A képen látható vázat még sablon nélkül hajtogattam. Meg is látszik a nem éppen ügyesen kialakított horogfül. Itt jegyzem meg, hogy a sablonon célszerű jelölni a hal körvonalait, és középvonalát is. Ezekhez a jelekhez tudjuk tartani magunkat a hajtogatás során. A középvonalig célszerű a fahal hasát befűrészelni, így ehhez illeszkedően alakítsuk a drótot is. Aki forrasztható alapanyagot használ, az a visszahajlított drótvégeket leforraszthatja. Ezzel is erősíti az elkészült darabot.”
Folytatása következik.
