Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
A dobtengely eltávolítása után szedhető szét a legtöbb orsó belső szerkezete. A tengelyt általában egy csavar tartja a helyén, nyeletőfékes orsóknál egy fém lapkát is beépítenek. Kivétel ez alól a legtöbb csigatengelyes rendszer, mivel ezeknél gond nélkül kiemelhető a tányérkerék a tengely eltávolítása nélkül. Más típusoknál (pl. S-Curve zsinórcsévélő rendszer) a tányérkerék nem mindig fog kijönni a tengely eltávolítása előtt! Nem is szabad erőltetni, mert ez könnyen kárt tehet a fogaskerekekben! A többi alkatrész már egyszerűen kiszedhető, nem is szükséges hozzá különösebb szaktudás. A dobemelő kulissza kivehető kézzel vagy csipesszel, sokszor a dobemelő fogaskerék is. Ha esetleg ez nehezebben mozdul, a rajta lévő bütyköt meg lehet fogni egy szerszámmal (pl. fogóval), és óvatosan kiemelhető. Arra viszont vigyázni kell, nehogy megsérüljön a felülete!
A nyeletőfék rendszer összetett egység. Egy bivalyerős torziós rugó található benne, ezért erősen ajánlott, hogy a karbantartás alatt egyben is maradjon a szerkezet! Ha valaki leveszi a kapcsoló másik felét, elég egy óvatlan mozdulat, és szétesik az egész! Ez balesetveszélyes, arról nem is beszélve, hogy utána össze is kell rakni, ami elég komoly munka! Ismétlem, bivalyerős az a pici rugó! Egyes esetekben pedig a karbantartás közben is szükség lehet a nyeletőfék átváltására.
Érdekes lehet egyébként a rendszer működése. Bekapcsolt állapotban a hátsó fém alkatrész kiemeli a blokkoló reteszt (sárgaréz színű alkatrész), a vékonyabb elemet pedig a spirálrugó előrehúzza, ezt löki vissza a tányérkeréken lévő fogak egyike, majd a szerkezet alaphelyzetbe áll, ahogy a fenti képen is látható. Természetesen a nyeletőfék nemcsak a hajtókar segítségével, hanem a kapcsoló átváltásával is alaphelyzetbe állítható. Nagyon praktikus dolog, én szívesen használom a nyeletőfékes modelleket.
Az orsó hátsó részébe csak ritkán kerül por vagy szennyeződés és az itteni tekerőgombot sem állítjuk olyan gyakran, mint az első fékcsillagot. Nem ritka tehát, hogy a nyeletőfék éveken keresztül gond nélkül teszi a dolgát. Gyakori használat és sok kosz bejutása esetén azonban előfordulhat, hogy letapad, akadozik. Ebben az esetben szükségessé válhat a lamellák eltávolítása, tisztítása és kenése. Magát a rendszert leggyakrabban fém lapkák és/vagy rugók tartják a helyén. Szerencsésebb esetben nem kell megbontani a szerkezetet, egy kevés olaj bejuttatása is újjá varázsolhatja.
A vékony alátétek a tányérkerék pontos illeszkedéséért felelősek. A gyári orsókra általában holtjáték nem jellemző, ez több évi intenzív használat esetén fordulhat csak elő. Ilyenkor, ha elkopott, ki lehet cserélni az egyik alátétet egy kicsivel vastagabbra, vagy be lehet iktatni egy újabb, de papírvékony alátétet. Arra viszont ügyelni kell, hogy ne legyen túl sok, mert a tányérkerék szorulni fog! A gyakrabban előforduló hibaforrás azonban a csapágyak körül keresendő. Mivel minden orsó belső szerkezete kopik, a csapágyak egy idő után lötyöghetnek a tányérkeréken. Ennek javításához csak némi körömlakkra van szükség. Vékonyan be kell kenni a tányérkerék végét és a csapágy külső részét. Ezután az orsó olyan lesz, mintha kicserélték volna! Siklócsapágyaknál (lásd később) nem szabad körömlakkot használni, mert a szerkezet beragad!
Baloldalt egy régi, Okuma típusú orsó, jobboldalt pedig egy Carp Fighter LCS 4000-es tányérkereke látható. Az alapvető különbség a kettő között az, hogy az egyiken kettő, a másikon pedig négy fog található. Ezek felelősek azért, hogy milyen gyorsan vált vissza a nyeletőfék. Míg az Okuma csak fél fordulatra váltott vissza, a Carp Fighter jóval gyorsabban, már negyed fordulat alatt reagál.
Az S-Curve zsinórfektető rendszer nevét, a dobemelő kulisszában található „S” alakú mélyedésről kapta. Ebbe a vájatba illeszkedik a dobemelő fogaskeréken található bütyök. Ezt a fogaskereket hajtja a tányérkerék kisebb fogaskereke, ezáltal a dobemelő kulissza előre-hátra mozog, biztosítva a megfelelő zsinórfektetést. Gyakran alkalmazzák ezt a megoldást, a mai orsók legnagyobb részében ilyen van. Praktikusabb azonban a csigás dobemelő rendszer, amely még tökéletesebb zsinórképet eredményez. A csigás dobemelő szerkezetről megtekinthető egy részlet a Long Cast LCS 5500 orsó bemutató videójában.
A dobemelő fogaskerék elhelyezkedhet közvetlenül az orsóház csonkján, ez a legegyszerűbb megoldás. Jóval praktikusabb azonban, ha fém persely vagy csapágy helyezkedik el a belsejében, ezáltal csökken a kopás és hosszabb ideig forog gond nélkül ez a fontos alkatrész.
Előfordulhat azonban egy ritka hiba, ami jelentősen befolyásolja az orsó működését, és ezt a problémát a visszaforgásgátlóban kell keresni. Ennek részletezése mellett, a teljesség kedvéért, a visszaforgásgátló részeit is bemutatom, de ismétlem, csak azoknak ajánlom megkísérelni az itt leírtakat, akik rendelkeznek kellő szakértelemmel!
A visszaforgásgátló működése nem túl bonyolult. A bronz csigára csatlakozik egy olyan fém persely, ami nem tud elforogni. Ez kerül a tűgörgős rész belsejébe, amely kikapcsolt állapotban nem akadályozza meg, hogy a hajtókart hátrafelé lehessen tekerni. Egy valamirevaló orsónál még egy golyóscsapágy is megtámasztja a szerkezetet, ahogy az a fenti képen is látszik. A tűgörgős visszaforgásgátló is kitesz egy csapágyat, ezért a + 1 jelölés mindig erre utal! (Tehát egy 3 + 1 csapágyas orsó 3 golyóscsapágyat és 1 tűgörgős visszaforgásgátlót tartalmaz.)
Mi is az a hiba, ami itt előfordulhat? Nem más, mint a hatókar „kottyanása”/„szalajtása” hátrafelé, bekapcsolt állapotban. Ez nagyon bosszantó tud lenni! A probléma leggyakoribb forrása, hogy zsír jutott a visszaforgásgátlóba. Szigorúan tilos ide zsírt kenni! Minimális olaj kell és semmi más! Előfordulhat, hogy a túlzásba vitt belső zsírozás után is a visszaforgásgátlóba kerül a felesleges kenőanyag. Nem szabad tehát telenyomni az egész orsót zsírral, minden fontos helyre kerüljön kenőanyag, de érzéssel!
Talán az is lehetne az első kérdés, hogy mennyi csapágy kell egy orsóba? Véleményem szerint a zsinórvezető görgőt, a bronz csigát és a tányérkerék bal oldali részét (itt van a nagyobb fogaskerék, tehát nagyobb a terhelés) mindenképpen golyóscsapággyal kell szerelni. Egy olcsóbb, 3 + 1 csapágyas orsó már alkalmas a komolyabb horgászatokra. A karbantartás során azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy a csapágyakat és az alkatrészeket hogyan kell tisztítani és mivel kell bekenni. Ha nagyon maszatosak a dobemelő szerkezet alkatrészei és a bronz csiga, meg kell mosni őket. Én langyos, szappanos vízzel, valamint egy régi fogkefével szoktam ezt megtenni, majd leöblítem és megtörlöm a kütyüket. Miután minden megszáradt, jöhet a kenés. Az orsóház tisztítására is szükség lehet néha, ebben az esetben egy fültisztító pálcika lehet igazán hasznunkra.
A csapágyak karbantartása minden esetben másként zajlik. Zárt csapágyakat mosóbenzinbe tenni tilos, mert a folyadék kioldhatja vagy fellazíthatja a bennük lévő kenőanyagot! Ezek az alkatrészek gyárilag elég zsírt kapnak, szinte örök életűek, egyszerűen csak le kell róluk törölni a szennyeződést. A nyitott csapágyak és siklócsapágyak tisztíthatók, majd újra be kell őket kenni zsírral. A siklócsapágyak lassabban forognak, pontosabban siklanak a felületeken, mint fém társaik, mégis sokat bírnak. A legtöbb poliamidból készül, ez egy speciális műanyag, amely magas kopásállósággal rendelkezik. Nagy előnyük még, hogy kenés hiányában nem lesznek zajosak, mint a fémből készült változatok. A siklócsapágyakról számtalan vélemény létezik, ezért úgy gondoltam, érdemes idéznem pár sort Benyhe János orsószakértőtől. „Kritika érheti esetleg a tányérkerék tengelyének műanyag perselyezését, de ezt a magam részéről nem tartom különösebben gyenge pontnak. A szerviz tapasztalatok szerint az intenzívebb fegyvernemekben (pergetés, match) is csak több szezonnyi használat után válik zavaróvá a műanyag perselyek kopása. Egy statikus horgászmódszerekhez való orsóban akár egy évtizedig is helytáll a műanyag alkatrész.” Ez a pár sor egy olyan orsóról szólt, melynél a tányérkerék mindkét oldalára műanyag perselyt szerelt a gyártó. Ha a jobb oldalra golyóscsapágy, a bal oldalra pedig siklócsapágy kerül, akkor szintén sokat bír egy szerkezet. Jó példa erre egy orsóm, ami ilyen, három éve használom gond nélkül.
A poliamid perselyekben található üregek egyébként jól megtartják a zsírt, biztosítva ezzel a megfelelő kenést. Időnként akár az orsó megbontása nélkül is juttatható kenőanyag a siklócsapágyakhoz. A hajtókart le kell venni, majd egy hegyesebb fecskendővel a tányérkerék tengelye és az orsóház közé kell nyomni némi zsírt, majd le kell törölni a felesleget. Ilyen egyszerű! A persely természetesen szabvány méretű, bármikor golyóscsapágyra cserélhető. Erre általában évek múlva, vagy akkor van szükség, ha a hajtókar holtjátéka már nagyon zavaró. Beszerzés előtt tolómérővel le kell mérni a külső és belső átmérőt, valamint a szélességet.
Hamar el tudja rontani egy horgász örömét, ha elmegy az orsó fékjének hangja. Oka egyértelműen az, hogy a recsegésért felelős alkatrész elkopik, rosszabb esetben eltörik. Az olcsóbb modelleknél az ilyen nem ritka, a javítás legtöbbször csak az adott alkatrész cseréjével oldható meg. A fenti képen egy kiváló minőségű alkatrész látható, amely kellően erős ahhoz, hogy időtálló legyen. Ez a kis fémlemez felel egyébként azért, hogy megszólaljon a nyeletőfék.
Az orsókarbantartás alapjainak tisztázása mellett egy igazán különleges sorozattal készülök. Bizonyára sokakat érdekel az orsók belső szerkezete. A párhuzamos sorozatban négy nagyszerű modell műszaki tartalma kerül bemutatásra. Ezenkívül, egy gyakorlatiasabb cikksorozatban, olvashattok majd az igazán részletes orsókarbantartásról is.
Írta és fényképezte: Járfás Dávid
