Sok barkácsoló hajlamú horgász nem riad vissza orsói saját kezű szétszedésétől, esetleg egyszerűbb javítások elvégzésétől. Nekik szeretnék néhány ötletet adni egy kis tuningoláshoz, amit érdemes összekapcsolni a holtszezon idején amúgy is esedékes tisztítással, karbantartással.
A külső tisztogatás után első a szétszedés. Az ismert, és magától értetődő dolgokról csak néhány emlékeztető: alkatrészek helyét, sorrendjét megjegyezni, balmenetet nem erőltetni ellenkező irányba, rugókat nem világgá ugrasztani, a legkisebb bigyóra, pöcökre, alátétre is nagyon vigyázni!
Következik a zsíros-olajos alkatrészek megtisztogatása ecsettel, mosóbenzinben. Az edény alján leülepedő finom fémreszelék, homok, és egyéb maradványok igazolják, hogy nem hiába dolgoztunk. A zárt golyóscsapágyakat hagyjuk ki a mosásból!
A zsírozás, olajozás, összerakás előtt pedig a beígért tippek:
A tányérkerék kihézagolása
A tányérkerék és a hajtókar felőli csapágy között rendszerint egy vagy több vékony, finom kis alátétet találunk. Ezek hivatottak annak beállítására, hogy a fogaskerekek teljes mélységben kapaszkodjanak egymásba. Ha nincs jól kihézagolva a hajtómű, akkor a fogaskerék a "hegyén jár", egyenetlenül kopik, és erőltetés hatására szélsőséges esetben meg is szaladhat.
A hajtókar tengelyirányú holtjátékát még szétszedés előtt ellenőrizzük. Ha a holtjáték a néhány tized millimétert meghaladja, akkor mindenképpen érdemes elvégezni a hézagolást.
Gondot csupán az jelenthet, hogy megfelelő méretű alátétet szerezzünk. Szerencsére az orsók gyártói általában gondolnak erre.
Több típusnál a rotor alá, a tengelyre 1-2 tartalék hézagoló alátétet is feltesznek. Ennek itt semmi szerepe nincs, azon kívül, hogy szükség esetén kéznél legyen. Nyugodtan felhasználhatjuk tehát a tányérkerék kihézagolására. Ezeknél az orsóknál a tányérkerék tengelye és a csigatengely rendszerint azonos átmérőjűek, így a méretbeli eltérés nem okozhat problémát.
A hajtókar kotyogásának megszüntetése
Még a sokkal jobb sorsra érdemes, tizen-huszonezer forintos, sokcsapágyas orsóknál is mindennapos eset, hogy a golyóscsapágyak lötyögnek a tengelyen, és a fészkükben is.
A futószalagon való összerakást persze meggyorsítja, ha a csapágyat nem bepréselik, hanem egyszerűen bepottyantják a helyére, de ettől a felhasználónak még semmivel sem lesz jobb a kedve. A lötyögés mértéke ugyanis gyakran több tized millimétert is kitesz, és határozott "second hand" jelleget kölcsönöz még a boltból frissen kihozott, büszkén csillogó orsónak is. A bosszantó jelenséget azonban viszonylag egyszerűen, házilag is orvosolni tudjuk az alábbi módszerrel.
A golyóscsapágyak felfekvési felületét a tengelyen és az orsó házban is kenjük be egyenletesen, de vékonyan (!) valamilyen gyorsan száradó lakkal (pl. körömlakk). Természetesen lakkozás előtt alaposan zsírtalanítani kell az alkatrészeket.
Száradás után próbáljuk be/rá a csapágyat, és ha szükséges, ismételjük meg a lakkozást. Akkor jó, ha "húzósan", de nem túl nagy erővel tudjuk a golyóscsapágyat a helyére illeszteni.
Összeszerelés előtt a csapágy külső és belső gyűrűjét finoman olajozzuk meg, hogy könnyebben a helyére csússzon. Ha összerakást követően első próbálkozásra nehezen forogna az orsó, akkor valami még nincs egészen a helyén, de a hajtókar tengelyirányú nyomásával-húzásával rendszerint beigazodnak a csapágyak, ha nem vittük túlzásba a lakkozást.
A módszer első látásra, talán kimeríti a kókányolás fogalmát, és minden valamirevaló műszerész azonnal sikoltva a kardjába dől, ha a fentieket elolvassa. Mégsem kell tartani tőle, hiszen a felvitt lakkréteg viszonylag kemény, a hézagot jól kitölti, és a csapágyhoz képest nem forog el, tehát lekopni sem fog. Az orsónk pedig olyan lesz, mintha kicserélték volna!
Ha akadozik a fék...
...annak több oka is lehet. Legegyszerűbb eset, hogy ki van száradva, és/vagy teli van homokkal. Ez ellen a kitisztítás, és újrakenés hatásos ellenszernek szokott bizonyulni. A filc betétek kenéséhez egy kis műszerolajat, gépzsírt, esetleg a vízvezeték-szerelők által használt teflonos faggyút, vagy ezek ízlés szerinti keverékét lehet használni.
Van viszont makacsabb eset is, ezzel nemrégiben egy vadonatúj orsó kapcsán kerültem szembe. A márkás, elsőfékes pergetőorsó az egyik dobbal kifogástalanul működött, a másikkal viszont szakaszosan, meg-megakadva adagolta a zsinórt. Néhányszori szétszedés, és némi fejtörés után sikerült rájönni a dolog nyitjára, amit most közzéteszek.
Az fékek - legyenek első vagy hátsó elhelyezésűek - ugyanazon elv alapján működnek. A füles alátét a dobbal együtt forog, a szögletes lyukú alátét pedig a dobtengellyel együtt áll (hátsó féknél fordítva), közöttük pedig a filc, vagy egyéb agyagú fékbetét képezi a súrlódó felületet.
Ezekből a lamellákból - a súrlódó felület, és ezzel a fékerő fokozása érdekében - általában több réteg vastagságú "szendvics" készül, amit egy rugó közbeiktatásával egy szorítócsavar nyom össze. Bár ezzel nyilván csak keveseknek mondtam újdonságot.
A fém alátétek préseléssel ("stancolással") készülnek, ebből eredően egyik oldalukon egy kis él keletkezhet, aminek lesorjázásával a gyártás során rendszerint nem sokat vacakolnak. A gond ott kezdődik, ha a filcbetét valamivel nagyobb átmérőjű, mint a fém alátétek. Így az alátét sorjás széle "beleharap" a filcbe. Ez önmagában még mindig nem lenne baj, de előfordul, hogy a két egymást követő alátét sorjás oldala szembe néz egymással, vagyis a "harapós" oldalukkal közrefogják a filckorongot. A következményt nem nehéz kitalálni. Ilyen esetben a fék elindításakor nem csak a súrlódást kell leküzdeni, hanem a filcbe kapaszkodó éleket is ki kell tépni onnan, ami jelentős többlet erőt igényel.
A hiba felismerése után az elhárítás már pofonegyszerű: le kell sorjázni az éleket egy finom reszelővel, esetleg fenőkővel.
Arra ügyeljünk, hogy közben az alátétek sík felületét lehetőleg ne karistoljuk össze, és végül jó sorrendben rakjuk vissza az alkatrészeket.
Kenőanyagok, kenés
Az orsók kenőanyagaként az általánosan használt műszerolaj és gépzsír is alkalmas, némi megszorítással. A kenőanyag akkor jó, ha hidegben nem dermed meg, és nem hajlamos a besűrűsödésre, gyantásodásra, mert ez az orsó futását nehézkessé teszi. Olajnak megfelel a "mezei" varrógépolaj, bár léteznek kifejezetten orsók kenésére forgalomba hozott anyagok is, ezek nyilván még jobbak.
Ami a zsírt illeti, én a MOL Carrier LZS-2 típusú lítiumbázisú kenőzsírt használom, megelégedéssel. Hőmérsékleti tartománya -30 — 120 °C, ami céljainknak bőven megfelel. Fél kilós dobozban kapható, ami egy barkácsoló horgász igényeit figyelembe véve örök élet, még a nyikorgó ajtókra és biciklikre is jut belőle.
Zsírozni a fogaskerekeket, és általában a hajtómű forgó és csúszó elemeit kell, viszonylag bőven, de azért érzéssel. Egy átlagos méretű orsóba kb. egy kockacukornyi mennyiség elegendő. A porvédő nélküli, nyitott golyóscsapágyakat még összerakás előtt nyomjuk teli zsírral. A felkapókar csuklós részeit, a rugó, és az átváltó kar környékét is kenjük be.
Olajozni a felkapókar görgőt, a csigatengely furatán végigfutó dobtengelyt, és a hajtókar fogantyú tengelyét kell.
Amit viszont semmi esetre ne kenjünk, az a görgős visszaforgásgátló!
Hasznos munkát, kellemes barkácsolást! És mielőbb szólaljanak meg azok a jól karbantartott fékek!
