A beharangozásnak megfelelően az új év elején útjára indítjuk az olvasók által beküldött orsók karbantartásával foglalkozó új cikksorozatunkat. Hétről hétre egy-egy újabb darab kerül terítékre, amelyek szerelését nem csupán szövegben és képekben tárjuk a közönség elé, hanem egy kisfilm formájában is végigkísérhető a teljes folyamat. Első alkalommal Tóth Tamás dunaharaszti olvasónk Mitchell 300 Xe orsója kerül a munkaasztalra, aki megtisztelte bizalmával a Haldorádó csapatát, és nyílt színi boncolásra ajánlotta fel nekünk féltett kedvencét.
Bevezetésként álljon itt az orsó gazdája által írott ismertetés:
Az általam bemutatni kívánt orsó egy Mitchell 300Xe pergetőorsó. Már első ránézésre egy könnyű, precíz műszer benyomását kelti. Vásárláskor elsődleges szempont volt, hogy súlyban illeszkedjen a kinézett - 2,7 m hosszú, 30 g dobósúlyú - bothoz, valamint szem előtt tartottam azt is, hogy fékje nagyon finoman hangolható legyen, könnyen induljon, továbbá a dobemelő rendszere szép zsinórprofilt biztosítson. Közel kétévnyi nyüstölés után bátran kijelenthetem, hogy használat során a benyomás helyessége beigazolódott, a felsorolt kívánalmaknak maradéktalanul megfelel - nem véletlen, hogy nagyon gyorsan a kedvencemmé vált.
Az orsót 2007 februárjában vásároltam, azóta nagyjából 80-90 alkalommal vetettem be - átlagosan 2,5-3 óra hosszat -, minden alkalommal a már említett bottal párban, kizárólag pergetve. Az egyik dobra 18-as damilt csévéltem. Ezzel horgászom többször, kb. 4 alkalomból 3-szor. A tartalékdobon mindig valamilyen 8-10 kg teherbírású fonott zsinór van, ezt növényzettel erősen benőtt vizekre vagy tviszterezéshez tartogatom, vagy olyan alkalmakkor veszem elő, amikor nem szeretnék csalit veszíteni. Nyilvánvaló, hogy jobb volna ehhez az orsóhoz gyengébb zsinórt választani. Sajnos rossz szokásom, hogy azért használok a kelleténél jóval erősebb fonottat, hogy a lehető legtöbb leakadt műcsalit meg tudjam menteni. Biztos vagyok benne, hogy ezt a kurbli megsínyli.
Ezzel az orsóval nagyjából 80-100 halat fogtam. Ezek zömmel csukák és balinok voltak, ritkábban azonban zsákmányoltam süllőt, kősüllőt, sügért és feketesügért is. A halak nagyságát tekintve már sajnos nem ilyen nagy a változatosság. Ez talán köszönhető annak is, hogy az igazi „nagyvadak” reményében már másik bothoz - és orsóhoz - nyúlok. Zsákmányom egy kivétellel másfél kiló alatti ragadozókból állt. Ez az egy kivétel azonban egy 14,5 kg-os hal volt - egy bamba busa. (Érdekességként: 18-as damillal akasztottam meg, és 4 perc elteltével már partra is emeltük.) Ez a busa ékes bizonyítéka annak, hogy a választott bot és orsó tökéletes összhangban vannak. A féket egy csillagos ötössel tudnám értékelni.
A műcsalik közül a gumihalakat hanyagolom a kelleténél talán egy kicsit jobban, szívesen horgászom azonban körforgó villantókkal. Igaz ugyan, hogy erre a felszerelésre 3-asnál nagyobbat nem kötök fel, de 2-esnél kisebbet is csak elvétve. A wobbleres, tviszteres és a támolygó villantós horgászat meg nem jelent vészesen nagy megterhelést a szerkezetnek.
Használat során semmiféle olyan meghibásodás nem lépett fel, ami a zavartalan horgászatot akadályozná, vagy akár csak a komfortérzetemet gyengítené. Kiválóan működik mind a fék, a dobemelő, a zsinórvezető görgő és a visszaforgásgátló is. (A felkapókar visszacsapójáról nem tudok szólni. Nem „csattogok” vele, mindig kézzel váltom vissza.) Egyetlen hátrányként talán azt tudnám felhozni, hogy a felkapókar visszaváltása közben gyakran elállítom a fékerőt. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a fékerő állító gomb nagyon könnyen jár, másrészt az átlagosnál hosszabb ujjaimmal nagyon könnyen „meg is találom” azt. Az egyetlen aggasztó jelenség - ami miatt segítséget kérek - az orsó hangja. Használat közben ugyanis állandóan suttog, néha azonban ezt erős súrlódó hang váltja fel. Ez utóbbi azonban üresen tekerve nem jelentkezik, csakis élesben, mindig a hajtókar egy bizonyos állásánál és legalább közepes, de inkább gyors bevontatás közben. Ez általában egy percig tart, és hogy mikor hallatja újból ezt a hangot, az teljes mértékben a véletlen kérdése. Lehet, hogy egy nap két-három alkalommal is előfordul, lehet, hogy legközelebb csak egy hónap múlva. Ennek ellenére az orsó szinte semmit nem veszített finom járásából.
„Kedvencemet” a horgászatok között egy táskában tartom. Ez alól csak az képez kivételt, ha tudom, hogy 1-2 nap múlva újra alkalmam nyílik vízpartra menni. Betonra, homokba, sárba soha nem teszem le; akkor inkább a hónom alatt szorongatom, míg legalább az egyik kezem fel nem szabadul.
Télen természetesen - amennyire tudtam - szétszedtem, de mivel nem vagyok egy nagy műszerész, nem hiszem, hogy alapos munkát végeztem. Leszedtem a tányérkereket; a fogaskerekes szerkezeteket, és bezsíroztam a dobemelőt. A felkapókar csészéjét eltávolítottam, a nyakcsapágyára olajat csöpögtettem. Valószínűleg a kenést - a kenőanyagok kiválasztását - rontottam el, mert a másik pergetőorsóm ugyanígy suttog. A kezeléseket SZILORETT szilikonzsírral végeztem.
Tóth Tamás részletes ismertetője után pedig lépjünk át a műhelybe!
A Mitchell 300 Xe részletes szerkezeti jellemzőit egy korábbi cikkünkből a Mitchell 300Xe gyorsteszt frissíthetik fel érdeklődő olvasóink. Felesleges ismétlések helyett most foglalkozzunk inkább a konkrét darabbal!
A dobozból kibontott orsó a várakozásnak megfelelően szép, ápolt állapotban került elő az összegyűrt papírgalacsinok védelméből. Megtekerve hallatszott ugyan a hangján némi sustorgás, de a horgásztársunk beszámolójában említett jellegzetes hangok kiprovokálására nem volt mód és idő. Ugyanakkor már az első, rutinszerű ellenőrző mozdulatoknál feltűnt, hogy a rotor szokatlan mértékben lötyög, amire - a duplán csapágyazott főtengely ismeretében - hirtelen nem tudtam ésszerű magyarázatot adni. Azonban a dob leszerelése után rögtön kiderült a hiba oka. A rotort rögzítő anyát szabad kézzel is le lehetett hajtani a helyéről. Gazdája feltehetőleg csak kézzel tekerte a helyére, és elfelejtette csavarkulccsal ráhúzni a legutóbbi karbantartás alkalmával.
A hajtómű belsejében már eléggé elfeketedett, elhasználódott a kenőanyag, ideje volt kitisztítani, és újrakenni. Annál is inkább, mivel a tulajdonos által legutóbb beletett szilikonzsír nem a legjobb választás a hajtómű kenéséhez. A szilikonzsír inkább a fém, műanyag és gumi tárgyak felületi védelméhez használatos, mozgó alkatrészek, hajtóművek kenéséhez kevésbé alkalmas. Helyette inkább a horgászboltokban kapható, kis tubusos zsírokat érdemes választani, esetleg más hasonló, finommechanikai szerkezetek kenéséhez ajánlott készítményt.
A karbantartás innentől nem hozott semmi meglepetést, rutinszerűen zajlott a munka. A szétszerelés, tisztítás, kenés és összerakás egyes mozzanatai az alábbi kisfilmben láthatók, ami remélhetőleg sokak számára lesz hasznos és tanulságos.
Tóth Tamásnak köszönjük a lehetőséget, és kívánjuk, hogy még sokáig forgassa megújult orsóját épségben és jó egészségben!
Írta: Benyhe János
Fotó: Tóth Tamás, Benyhe János
Videó: Takács Péter
