Egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír, mert a várakozásunkkal ellentétben aránylag mérsékelt érdeklődés fogadta a használt orsók tesztelésére és karbantartására kiadott felhívásunkat. Ugyanakkor nevet is, mert éppen 10 orsó gyűlt össze, amelyek mindegyike közérdeklődésre tarthat számot valamilyen szempontból. Mivel a sorozatot 10 részesre terveztük, nem lesz szükség előzetes szavazásra és zsűrizésre. Így ez az írás lényegében egy előzetes seregszemle, amelyben áttekintjük a tesztre és karbantartásra felajánlott orsókat.
A 80-as évek végén, még gyerekkorában került a gazdájához, és közel 10 éven át egyetlen orsóként szolgált nála. Eleinte nem is a halak, hanem maga az ifjú horgász jelentette a legnagyobb megpróbáltatást a szerkezet számára, ám a későbbiek során közös erővel egy nyolckilós amurt is sikeresen parthoz vezettek. A Daiwa hosszú évekig működött hiba nélkül a karbantartás elmaradása ellenére is, míg néhány éve - vesztére - egy kókler szerelő kezére került. Azóta kerreg az eredetileg néma visszaforgásgátló, letapad a fék, morog a hajtómű. A közelmúltban adta meg a kegyelemdöfést az orsónak egy kétbalkezes ismerős, amikor túlszorította, és elrepesztette a fék gombját. Tulajdonosa - főleg érzelmi okokból - egyedileg legyártatta a törött alkatrészt, ezzel együtt küldi el nekünk bemutatásra régi kedvencét.
Ötéves pályafutása alatt végig pergető orsóként szolgált ez a Mitchell X300-as. Ezalatt a hazai vizek többsége mellett Amerika és a Duna-delta halaival is megismerkedhetett. Mindvégig fonott zsinórral használták, méghozzá elég intenzíven, amiről a lekopott feliratok is tanúskodnak. Kitűnően bírta a strapát, de gazdája nem csak nyűtte, hanem szépen rendben is tartotta. Mindmáig jól működik, ennek ellenére - érdemei elismerése mellett - nyugállományba kerül. Ám mielőtt még vitrinbe helyezné horgásztársunk, elküldi hozzánk egy utolsó karbantartásra.
A tárgyaknak is megvan a maguk élete, sorsa. Ennek a Shimano Techniumnak igencsak mozgalmas, és irigylésre méltó pályafutás jutott osztályrészéül azáltal, hogy egy Duna-deltai horgásztúra-vezető kezébe került. Innentől kezdve nincs megállás a számára, immár három esztendeje. Évi 100-120 horgásznap, több mázsa hal, és sok száz kilométer tekerés áll mögötte (vajon melyikünk nem cserélne vele? :-))! Főleg süllő- és csukapergetésre van befogva a kis gép, 12-18-as fonott zsinórokkal. A hajtóműve, fékje hibátlan, ám a zsinórvezető görgő csapágya már érzi a kilométereket, sustorgó hangokat ad, valószínűleg cserére szorul.
Gazdája beszámolója szerint év közben nem sok kíméletben részesül a kis Shimi, előfordul hogy elázik, vízbe esik, de a szezon végén mindig megkapja az illő tisztítást és kenést, ami kijár neki. Most is ez következik soron, csak ezúttal - a szokásostól eltérően - a kamera előtt játszódik majd le a folyamat.
2007. februári beszerzésű, tehát már két idényt teljesített ez a Mitchell 300 Xe orsó. A kép utal a használat körülményeire: elsősorban csukát, balint, néha süllőt, kősüllőt, sügért és feketesügért fog vele a gazdája. A „nagyvadakra” ennél erősebb szerelést szokott bevetni, ezért nincs még a Mitchell számláján kapitális rabló. Az orsóval fogott legnagyobb hal egy véletlen balesetben fennakadt 14,5 kilós busa volt, melynek sikeres kifárasztása a szerelés összhangját és a fék kiváló működését is dicséri.
A gyakori használat mellett rendszeres ápolásban, kenésben is részesül a kis kedvenc, amit a tulajdonos saját maga végez el. Lehetséges, hogy a nem megfelelő kenőanyag okozza azokat a suttogó kísértethangokat, amelyekről a gazdája beszámol. A hang nem állandó, csak időnként jön elő, amitől tartok egy kicsit - az ilyen „hol volt, hol nem volt” hibákkal lehet legbiztosabban őrületbe kergetni a szerelőket :-)
Ez a szerkezet egy ausztriai lomtalanításból származik. Talán 15 éves lehet, de még csak 4-5 év óta van jelenlegi tulajdonosánál, aki semmit nem tud előéletéről. Jelenleg 25-30-as damillal, fenekező boton használja, keszeg, kárász ellen. Nagyobb ponty még nem akadt vele, de valószínűleg az sem jelentene különösebb megpróbáltatást ennek a tengeri horgászatra („surf casting”) készült darálónak. Nyilván nem a fárasztások viselték meg tehát, hanem az előző életében történhetett vele valami, mert szorul a hajtókarja, ha rendesen meg vannak húzva a hajtóműház fedelének csavarjai. Van rá ötletem, hogy mit lehetne tenni ellene, de nem akarok vakon tippelni, lássuk előbb a (tengeri) medvét!
Egy valódi legendával találkozhatunk a Cardinal 33-as személyében, amelyet 1975-ben bocsátott ki először a svéd ABU cég. Akkoriban az orsókat még a „műszaki cikk” és nem a „fogyóeszköz” kategóriába sorolták, a jobb gyártmányok évtizedeken keresztül is megbízható horgásztársak maradtak. A Cardinalt hosszú időn át használta gazdája finomszerelékes úsztatáshoz, és sok szép halat fogott vele, de ma már csak vitrin-darabként őrzi. Az orsó még most is kifogástalanul működik, ezért a bemutatás apropójául nem a javítás szolgál. Az új Cardinal megjelenésekor nem sikerült hozzájutnunk a régi darabhoz, hogy egy teszt keretén belül hasonlítsuk össze a két generációt, ezért most utólag örömmel tárjuk a közönség elé ezt a műszaki csemegét.
Pergető- és pickerboton volt bevetve eddigi rövid pályafutása során ez a kis, első fékes Stradic, 18-as mono és 15-ös fonott zsinórokkal. Egy horgászidény van csupán mögötte, kisebb csukákkal, pontyokkal és keszegfélékkel. A mérsékelt terhelés ellenére már az első horgászatok során különböző surrogó szellemhangok szűrődtek ki belőle, amelyek idővel egyre aggasztóbbá váltak. Mindamellett néha a racsni se akar megszólalni, amikor kellene. Egy szó mint száz, komoly nyomozás elé nézünk, lehet hogy feladja majd a leckét ez a szinte még új, de túlságosan korán „rendetlenkedő” Shimano.
Emlékszem, valaha el voltunk bűvölve, amikor a HOKÉV gyártmányai és más, KGST-eredetű pecaholmik mellett megjelentek a boltokban az első Silstar botok és orsók. Ez az öreg jószág is azokból az időkből való, közel 20 éves már, apáról fiúra szállt a családban. A papa 3-6 kilós pontyokat tartott vele rettegésben, a nádas mellett kellett az erő! Később a fia horgászott vele, de mára már inkább emléktárgy, mintsem napi rendszerességgel elővett darab. Eljárt felette az idő, nem szeretik hallgatni a kattogó racsniját, na meg itt-ott lötyög is már, nehezen csukódik a felkapókarja, lomhává vált a járása. Meglátjuk, hogy vajon mit lehet még kihozni ebből a jó öreg masinából.
Ezt az Okumát 5-6 éve nyúzzák már a Dunán. Feederbotra szerelve, dobján 18-as damillal szolgál a derék kurbli, mindmáig hiba nélkül. Évi 40-50 peca, számtalan keszeg, sok-sok márna, amellett pontyok és harcsák jellemzik pályafutását. A halfogás mellett azonban bőven volt része akadók rángatásában, és homokban, sóderben való „panírozásban” is, ami valószínűleg még több nyomot hagyott a szerkezetben, mint a halak fárasztása. A babusgatást sem vitte túlzásba a gazdája. Mindössze egyszer olajozta meg, de csak külsőleg, szétszedés nélkül. Várható tehát, hogy egy surrogó, karcos dunai harcost fogunk megismerni a munkaasztalon.
A kétéves orsó egy 3,40 m-es, 120 g dobósúlyú teleszkópboton teljesít szolgálatot, 25-30-as damillal, etetőkosaras fenekező szerelékkel. Ebbéli minőségében valószínűleg az egyik legtipikusabb hazai pecás fegyvernem megtestesítője. Hetente egyszer, nyáron néha gyakrabban is kijut a víz mellé, ahol kárászra, pontyra, amurra les. 1,5-3 kilós potykák mellett egy 4,30-as volt a rekordja eddigi működése során. Gazdája tisztán tartja, zsírozza, olajozza. Alapjában elégedett vele, egyedül a fék letapadását jegyezte meg, mint időnként fellépő problémát. Remélhetőleg tudunk rajta valamit segíteni a műhelyben.
Íme, együtt van tehát a tesztcsapat, szavazás, zsűrizés nem lesz. A fent bemutatott orsók nagyjából a cikk megjelenésével egy időben fognak megérkezni hozzám, majd hamarosan kezdetét veszi a szerelés, fotózás és a filmezés. Az első teszt megjelenésére januárban lehet számítani. Addig is sok csukát, süllőt menyhalat a horgokra, és új orsókat a karácsonyfa alá mindenkinek!
