A tavalyi év első felét leginkább egy közeli patak meghorgászásának szenteltem. Egyrészt praktikus okokból - időhiány miatt -, másrészt pedig azért, mert ez a szakasz még ismeretlen volt számomra. Az ismerkedés azonban már az első alkalommal olyan jól sikerült, hogy szinte még most is eltölt az adrenalin, ha visszagondolok az év első könnyűpergetésének erősen domolykószagú februári napjára…
Komor szombati délelőtt kopogtatott a szürke hétvége első napján. Eső jött, eső ment, s a magát ímmel-ámmal megmutató Nap hol előbújt, hol meg csak sejteni lehetett a gomolyfelhők mögött. Mégis, talán az ólomlábakon járó tavasz első próbálkozásai voltak ezek, a megszokottnál sokkal korábban. „De jó lenne kimozdulni egy évkezdő dobálásra!”, gondoltam, miközben napi teendőimet terveztem. Hiába, ha elülteti magát a fejemben egy ilyen gondolat, nehéz szabadulni tőle. Most sem sikerült. Gyors újratervezés után már a finomabb pergető botot kerestem és összeszedtem egy maroknyi apró csalit. Indulás! A partra érve óvatos közelítés után kezdtem meg a cserkelést. Legnagyobb meglepetésemre a kristálytiszta vízben egy nem is mély részen már az első dobások meghozták az év első halát! Domolykó. Pici, de annál nagyobb örömet okozott megfogása és gyors visszaengedése. Tovább araszolgattam a parton kapás nélkül, míg egy hosszabb magas parthoz értem. Felfigyelek, mintha kishalak riadtak volna meg tőlem egy szűk dobásnyira. Rádobok, és alig tekerek az orsón, gyönyörű ütést kapok a kiszemelt helyről! A bevágás időben, a horog ül, szívem pedig a torkomban, mert jó halat érzek a másik végen! Beugrik a nádasba, de mélyen jár, lopom felé a távolságot a parton én is. Mikor először meglátom, még jobban összeszedem magam. Gyönyörű aranyszínben csillámlik fel a vaskos domolykó-oldal, hogy egy csobbanás után visszahúzzon a mélybe. Próbálom a felszínen tartani, s haladunk folyásirányban lefelé, a bottal a növénycsomók között terelgetve, hiszen ilyen magasról nem tudnék lenyúlni érte. Végre egy laposabb rész jön, ahol néhány kör után megkísérlem tarkón csípni, és megvan! Gyönyörűséges, hosszú, filigrán domolykó. Alkatán egyértelműen látszik, hogy még csak most ébredezik téli bágyadtságából a víz alatti világ.
A pálya úgy 25-30 méter hosszú, egyik oldala meredek, eszi már egy jó ideje az áramlat, s alakítja útját a vízfolyás. Ezért ez a rész kemény aljzatú, néhol egyenetlenségek tarkítják a patakmedret. Másik oldal nádas növényzettel sűrűn benőtt. Úgy gondolom, a vízbe lógó ágak alatt szintén kemény talaj húzódik, amit a növények gyökérzete tart és búvóhelyként gazdagít. Nagyon nehéz pálya ez alá bejuttatni a műcsalit, mégis a domolykónak tökéletes territórium, akár egész évben. Úgy tapasztaltam, hogy ebben az időszakban a legmélyebb régiók adják a legtöbb kapást a nappali órákban. Viszont célszerű a csalit a felszíntől lefelé haladva felkínálni, dobásonként egyre mélyebb rétegekbe eresztve és onnan indítva. Ennek egyetlen oka az elakadás veszélyének minimalizálása. Ez nem csak azért fontos, hogy megmaradjon a csalink, hanem azért is, mert az elakadással járó horogszabadítási műveletek nagyon könnyen elijeszthetik a környék halait. Felülről lefelé haladva pedig előfordul, hogy nem kell elérnünk a fenék régiót (ahol egyébként az akadók mellett a domolykók is figyelnek), mert érzékelik a felettük lévő vízrétegben elhúzott csalit és felnyúlnak érte. Ha nem teszik, akkor a fenék közelébe leengedve és onnan indítva érdemes néhányszor még meghúzni a pályát, ha jónak érezzük a helyet. A mellékelt ábrán mutatom a téli, kora tavaszi domolykók általam tapasztalt nappali tartózkodási helyeit, és a bevált csalivezetési technikát. A számok a dobások sorrendjét jelzik.
A fent leírt - nem túl hosszú - szakaszon a megfogott domi visszaengedése után óvatosan visszalopóztam. Néhány dobás elteltével (a fenti technikát alkalmazva, mikor elértem a megfelelő mélységet) már fáraszthattam is a következő halat. Aztán a következőt… Ha megtaláltuk a megfelelő helyet és elég óvatosak vagyunk, 3-4 jó domolykót is elcsíphetünk egy szakaszról rövid időn belül.
Az év eleji felmelegedéssel rendszerint együtt jár a csapadék mennyiségének erős növekedése is. Az áradás jelentősen átmozgathatja a halakat, s ilyenkor a fogás esélye is minimális, kivéve, ha megtaláljuk az éppen aktuális haltartó helyet. Ehhez viszont óriási szerencse kell, ám ilyenkor a kapókedv sem az igazi, inkább sügéreket csaphatunk be nagyobb eséllyel a különböző műtárgyak, hidak alatt, víz alatti növényzettel jelentősen benőtt területek környékén.
A kapókedv a hajnali és szürkületi órákban sokszor intenzívebb, mint napközben. A Nap járásához igazodva a patakbeli pozíciók is változnak. A kora tavasz nappali óráiban a fényviszonyok különbsége elenyésző, ez azonban a nyár felé haladva egyre markánsabban határolja el a napszakokat. A késő délutánban már jellemzően a parti, felszíni búvóhelyek alatti, vízinövények mögötti meglassult szakaszok vagy éppen meggyorsuló részek kapnak kiemelt jelentőséget. E körülményekhez igazodva szoktam vezetni az aktuális műcsalit is ebben az időperiódusban.
Idei eddigi legnagyobb domolykómat is egy kora tavaszi késő délután csaptam be. A nap nem indult túl könnyen, de a fények fogyásával erősödött a kapókedv azon a szakaszon, ahol már korábban szép eredményeket értem el. A nappali búvóhelyek nem adták a halat, viszont a korai fényváltozás után viszonylag rövid időn belül három domit is becsaphattam. Valamennyi a fent ábrázolt helyek valamelyikén tanyázott. Az egyik domolykó a kapás után szinte azonnal egy víz alatti akadó alá futott. Hosszú próbálkozások után sem engedte el az aljzat, pedig mindent megpróbáltam. Gyors döntés után lekaptam a ruháimat és beleereszkedtem a pár fokos vízbe. Hát, mit mondjak, nem volt kellemes élmény, ráadásul a halszabadításban sem kerültem előrébb. Viszont sikerült annyira kimozgatni az ágas növényzetet, hogy miután visszamentem a partra, kiszabadult a 35 centi körüli hal, és csodák csodájára ki is emeltem - annak ellenére, hogy már vagy húsz perce a horgon volt. És ekkor még nem sejtettem, hogy pár méterrel lejjebb, néhány dobás után egy meggyorsuló kiszögellésben megakasztom a kapitális domolykót. Az erőteljes rávágást felcsobbanás és azonnali, hosszú kifutás kísérte. Dinamikusan tört be a felszín alatti hínárok és egyéb, az áramlatban álló növények közé. A víz kristály tiszta volt, így követhettem minden kirohanását. Szerencsém volt, mert a horog vékonyan fogta, és ezt láttam is. Már a megakasztás utáni pillanatban, mikor megpillantottam, tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem. Azonnal kinéztem egy tőlem 10-15 méterre lévő alacsonyabb partoldalú helyet, ahol majd megkísérelhetem kiszedni. Így is lett. Az agresszívebb kirohanásai lecsillapodásával, az első adandó alkalommal kihasználtam a sodrást, ami alá helyezkedve finoman a kezembe tolta a halat. Óvatosan, de határozottan tarkón ragadtam és kiemeltem a közel félméteres, nagyon vastag halat. Hihetetlen élmény volt.
A tavasz egyre melegedő időjárásával szép lassan magára talál a természet. Napközben előbújtak a környék vízparti lakói is, a gyíkok megtalálták párjukat, s a tücskök is elkezdték régi muzsikájukat. Aki megérzi ilyenkor a természet változásának erejét és ősi rendszerességéből fakadó méltóságát, úgy gondolom, megbecsül minden percet, amit a parton tölthet.
És a téli hónapokban meggyengült környezet erősödésével egyre gyarapodnak a halak is. A kora nyári, nyári domolykók már nemcsak vastagok, hanem kifejezetten hasasak is sokszor. Természetesen az ívás időszaka is közrejátszik, hiszen a fajlagos tilalom április közepétől május végéig tart, amit figyelembe kell venni. Azonban az ilyenkor már jelentős táplálékbőség is nagyon meglátszik az egyes példányokon.
A csalivezetésre vonatkozó tippjeim ebben az évszakban a kora tavaszhoz képest elsősorban abban változnak, hogy a nappali órákban bár megtalálhatóak a domolykók a fenékhez közeli, egész évben működő gödrökben, egyenetlenségekben és azok mellett, fölött, között, azonban nagy arányban emelkednek feljebb az árnyékos részekre is. Ott lehet a hal akkor is, ha elsőre-másodikra nem kapja el a műcsalit. Érdemes több időpontban megdobálni egy ígéretes pályát. Lehet, hogy olykor sokkal nehezebb kimozdítani a domolykót a helyéről, de amikor sokadik dobásra kapunk egy finom ütést, tudhatjuk, hogy jó helyen próbálkozunk. Ha a nappali órák nem annyira eredményesek, a frekventált helyeket érdemes más napszakban is kipróbálni. Sokszor előfordul, hogy 1-2 óra elteltével rááll egy új hal egy adott szakaszra, vagy éppen az ott lévő víz alatti pozíciója vagy kapókedve (esetleg mindkettő) változik.
Érdekesség, hogy a domolykót általában nappali ragadozóként tartjuk számon. Ez lényegében igaz is, azonban éjjeli aktivitását is megfigyelhetjük. A késő szürkület, de a teljes sötétség is adhat halat, ha a jó helyen próbálkozunk. Tapasztalataim szerint ilyenkor a patak halai valamelyest visszahúzódnak a késő délután, szürkületkor jellemző tartózkodási helyükről (a középső és felső rétegekből) a középső és alsó vízrétegekbe. Ha egy bevált helyen nappal fogtunk valamit, érdemes alkalomadtán ugyanott este is próbálkozni. Úgy gondolom, hogy ilyen szempontból a tipikus folyami, parti pergetéssel állítható párhuzamba a pataki domolykópergetés. Vannak frekventált helyek, amelyeket a domik este is látogatnak. Előfordult, hogy ugyanazon a helyen dobáltam a szürkület fényváltásától kezdve és este 10 órakor fogtam meg rajta a jobb domolykót.
Persze az általam leírtak lehet, hogy más területre nem vetíthetők le, hiszen nem létezik két ugyanolyan jellegű és élővilágú vízfolyás. Mindenesetre, nekem így telt el 2014 első fele a kiszemelt kisvíz halaival. Igaz, most csak egy patak domolykóiról és sügéreiről írtam, pedig egy pergető horgász tarsolyában (bocsánat, csalis dobozában) nem csak rájuk veszélyes csalik lapulnak…
Az alábbi linken egy rövid összefoglaló videót is láthattok azokról a halakról, amelyeket sikerült filmen is megörökíteni:
Kovács Márk (kovacs_mark)
Fotók, ábrák, videó: Kovács Márk
