Nagyon sokan kérdezik, hogyan lehet apró plasztikokkal horgászni, és hogyan lehet egyáltalán vezetni egy apró csalit. Természetesen sokaknak már egyértelmű, milyen csalit, botot, orsót és egyéb kiegészítőt használjon e célra, vannak azonban olyanok, akik most kacsingatnak az apróbb csalik és az azokkal való horgászat iránt, nekik szeretnék elsősorban segíteni.
![A célméret általában nem kapitálisnak mondható A célméret általában nem kapitálisnak mondható](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Csak finoman! Már az elején meg kell említeni, hogy itt erős kompromisszumok vannak! A kapitális halak megfogása sem lehetetlen egy apró csalival, sőt sok esetben akad horogra szebb példány is, azonban azok a felszerelések, amik az igazán kapitális halakra megfelelőek, alkalmatlanok az apróbb plasztik csalikkal való horgászatra. Itt a felszerelés összes elemét meg kell említenem, menjünk is szépen sorra! Induljunk el a zsinórtól, ugyanis az apró csalihoz nem lehet vastag, vagyis durva zsinórt használni. Nem kell itt hiper drága dolgokra gondolni, ugyanis a halak mérete eleve 90%-ban olyan lesz, amihez nem kell brutálisan erős zsinór. Így elegendő lehet monofil zsinór is a célra, ráadásul a 18-as méret is tökéletesen elegendő. Ez már megfelelő arra, hogy az akár egy gramm össztömegű csalit is eldobjuk vele, és megvan a megfelelő ereje is, ugyanis egy jó minőségű ilyen vékony zsinórnak 4 kilogramm felett van a szakítószilárdsága. Ez annyit tesz, hogy egy kilogrammos súlyt is lazán megemelhetünk vele, vagyis az egy kilogrammos halat is kiemelhetnénk vele. Persze ezt nem javaslom, mert egyrészt kíméletlenek lennénk a hallal, másrészt a hal megugrása esetén a hirtelen erőhatás a zsinóron sokkal nagyobb lenne, ami zsinórszakadáshoz vezetne. A lényeg, hogy bátran horgászhatunk egy vékony monofil zsinórral. Javaslom a színes, élénk színű monofil zsinórt, ezzel könnyedén lekövethetjük a csalink mozgását és azt, hogy a csalink merre járhat. Nem véletlenül került piacra a Zander Spin L&K monofil zsinór, ami élénksárga színű, ennek egyre többen felismerik az előnyét. Egy élénk színű zsinórral ugyanis teljesen más a plasztik csalis horgászat. Sőt! Nélküle már szinte elképzelhetetlen a plasztik csalis pergetés, amibe az apróbb plasztikok is beletartoznak.
![Íme, két zsinór, amivel nem lövünk mellé: előkének a Fluorocarbon coated míg a főzsinórnak a Zander spin. Ezeknek megvan minden olyan tulajdonsága, ami a finompergetéshez kell Íme, két zsinór, amivel nem lövünk mellé: előkének a Fluorocarbon coated míg a főzsinórnak a Zander spin. Ezeknek megvan minden olyan tulajdonsága, ami a finompergetéshez kell](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Természetes, hogy mindenki fejében megfordul a kérdés, nem túl feltűnő ez a halaknak? Igen, előfordulhatnak esetek, mikor ez problémát jelent, de erre is van megoldás! Egy előke beiktatásával egyszerűen elháríthatjuk ezt a lehetséges problémát, sőt például a drop shotos horgászatnál kifejezetten előny az előke, ami lehetőleg merev legyen, és ha már ott a horgász szempontjából nem számít, legyen a legkevésbé látható is. Van még további előnye ennek az előkének, ugyanis így megszüntethetjük vagy minimalizálhatjuk csuka akasztása esetén a halvesztéseket, és a kagylós terepen is sokkal nagyobb biztonságban vagyunk. Ehhez ajánlatos azért vastagabb változatot használni, a 30-as méret már viszonylagos védelmet nyújthat.
![A vastagabb fluorocarbon előke csukák esetében akkor is segít, ha mélyebben akad meg a horog A vastagabb fluorocarbon előke csukák esetében akkor is segít, ha mélyebben akad meg a horog](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Megvan tehát a zsinór, akkor nézzük, mire tekerjük a zsinórt! Az orsónak nem kell nagynak lennie, egy 2000-es méret tökéletesen megfelel a célnak, mint például az L&K Pro Guide, aminek a megbízhatóan működő fékje is elengedhetetlen az ilyen finom pecákhoz. Természetesen a súlya is előnye ezeknek az orsóknak, a kisebb méret ugyanis kisebb súlyt is jelent, az apró rezdüléseket pedig egy nehéz felszerelésen kevésbé éreznénk.
![Orsónak kiváló választás lehet az L&K Pro Guide 2000-es mérete Orsónak kiváló választás lehet az L&K Pro Guide 2000-es mérete](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Visszafelé haladva a bot maradt, aminek lényeges tulajdonságai vannak: ennek is könnyűnek kell lennie, a dobósúly és az érzékenység azonban talán a legfontosabb szempont. Sokan kizárólag a gyári adatok alapján döntenek, ez azonban becsapós lehet, így én egy botot emelnék ki, amivel horgásztam, és erre a célra tökéletesen működött. A Wizard Streetfishing botjának megfelelően érzékeny a spicce a feladathoz, a 2-10 grammos dobósúly-tartomány valóban megállja a helyét. A három hossz – 210, 228 és a 248 centiméter – révén minden helyre és szituációra megtalálhatjuk a megfelelő botot, horgásszunk akár partról, akár csónakból.
![Az „utcai harcos”, melynek rövidebb változata akár csónakból is kiváló lehet Az „utcai harcos”, melynek rövidebb változata akár csónakból is kiváló lehet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt minden lényeges adat megtalálható Itt minden lényeges adat megtalálható](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Azért a csali sem mindegy, hogy mit használunk, illetve a horog, ami szintén sarkalatos pont az ultra light plasztik csalis horgászatnál. Plasztik csalik közül, természetesen az apró méretek jöhetnek szóba. Az 5 centis, vékony testű csalik kiválóak a feladatra, illetve ezen belül érdemes esetleg a színen és a formán kívül a csali fajsúlyával is fokozottan foglalkozni. Az L&K plasztikok közül az összesen megtalálható, hogy mekkora a csali súlya, így könnyebb a választás. A gyors döntést segíti a címke is, mivel a sárga címkések viszonylag nehezebb, inkább süllyedő, a fehér címkések pedig a floating, vagyis úszó változatok. Utóbbi típusnak a víznél jelentősen kisebb a sűrűsége. Az L&K plasztikok révén egy speciális és igen fogós csali arzenálból válogathatunk.
![Az L&K plasztik csalik apróbb változatai, melyek tökéletesek a feladatra Az L&K plasztik csalik apróbb változatai, melyek tökéletesek a feladatra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Lényeges, hogy a vékony plasztik csalikhoz megfelelőn vékony húsú és persze méretben is megfelelő horgot használjunk. Itt fontos, hogy a horogszáron maximum egy apró mikro szakáll legyen, ami megtartja a plasztik csalit, de itt az sem probléma, ha ez a plusz nincs meg, a jó plasztikok nélküle is megállnak a horgon.
![Elengedhetetlen a jó minőségű horog Elengedhetetlen a jó minőségű horog](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Fényes és fekete kivitelben is kaphatóak az L&K Micro Jig horgai Fényes és fekete kivitelben is kaphatóak az L&K Micro Jig horgai](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Még egy dologra térek ki, mégpedig a drop shotos felkínálási módra. Ugyanis ez hasznos lehet hídlábak, kövezések vagy egyéb tereptárgyak környékén, amik egyébként kiválóan tartják a halat. Ezzel a módszerrel egy helyben ingerelhetjük kapásra a halakat, amelyek az adott pont körül tartózkodnak.
![Nem kell bonyolult horgokra gondolni, persze kell a jó minőség ide is, és lényeges, hogy füles legyen Nem kell bonyolult horgokra gondolni, persze kell a jó minőség ide is, és lényeges, hogy füles legyen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Feltűzni a drop shotra így kell egy plasztikot Feltűzni a drop shotra így kell egy plasztikot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A drop shot súly speciális füle segíti a gyors állíthatóságot, de megteszi a sima füles ólom is A drop shot súly speciális füle segíti a gyors állíthatóságot, de megteszi a sima füles ólom is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nem bonyolult a használata és a szerelék elkészítése sem, az említett felszereléshez kell egy füles horog, illetve egy megfelelő méretű ólom. A speciális drop shot ólom mellett megteszi egy bármilyen füles ólom is. Ha ki akarjuk próbálni a drop shotos módszert, ennek összeállítását is bemutatom az alábbi videóban:
![Átlagos apróság, de ezzel az összeállítással ekkora halak esetén is élvezetes kapásokat fogunk érzékelni Átlagos apróság, de ezzel az összeállítással ekkora halak esetén is élvezetes kapásokat fogunk érzékelni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Lukácsi Béla