Nagyobb folyóvizeinkben a ragadozóhal-állomány az adott körülményekhez igazodva, szépen felosztja egymás között - térben és időben - az életteret. A harcsa leginkább a zavarosban „halászik”, a balin a felszínt járőrözi, míg a süllő az éjszakás műszakot végzi. A klikkesedett rablók hal-lobbijába a nem éppen csapatjátékos csuka, úgy tűnik, ezen a színtéren nem tud beleszólni. A nagy vízfolyásokban szinte kivétel nélkül az említett nagyragadozó-trió söprögetőjeként, megtűrt vándoraként láttam, hol töréseken, hol hínárszéleken megbújva. Ezek után szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy e magányos (vízi)farkas bármelyik tekintélyes vízhozamú vadvizünk ragadozó-tabelláján átvegye a főszerepet. Mégis megtörtént. A „mostohagyerek” uralma alá hajtott egy folyót…
A kissé anekdotaszerű, már-már teátrális, féligazságokban bővelkedő bevezetőmnek természetesen jócskán van valóságalapja is. Ezt a valóságalapot pedig Bodrognak hívják. A Tisza (vízhozamát tekintve) harmadik legnagyobb mellékfolyója Tokaj térségében már igencsak tekintélyes méretet ölt. Az első tíz (tehát a torkolattól fölfelé mért) folyamkilométeren a meder szélessége 70-110 méter, legnagyobb mélysége pedig szinte bárhol eléri a 7 métert, de kilences gödröt is találunk ezen a szakaszon. A folyó elég lassú (a tiszalöki erőmű duzzasztó hatása óta) ahhoz, hogy az áradás mederközépi akadókat hozzon létre.
A partszegély a belső íven erősen feliszapolódott, itt sásos-nádasos szakaszok találhatók, métereken át pangó, sekély vízzel. A folyó „szíve” azonban mégis az ártér, a természetvédelmi oltalom alatt álló Bodrogzug, mely tömérdek időszakos és néhány állandó tavacskájával, kanyargós csatornarendszerével a halivadékok igazi bölcsője. Ezek a zsombékos, compós-csukás jellegű belső tavak természetesen ideális szaporodási körülményeket teremtenek névadó halaiknak. Az ivadékokat pedig a jókor érkező árvíz azokon a vízi utakon szállítja vissza, amelyeken valamivel korábban szüleik érkeztek. Így kicsik és nagyok előbb-utóbb (persze, némi szerencsével) a Bodrogban kötnek ki.
Erre a természet által intenzíven telepített folyóra veszem minden ősszel az irányt, hogy sajátos jellegű, nem mindennapi csukázásokban legyen részem. Így volt ez november első hetében is, amikor Petinek egy bodrogi horgászatot javasoltam, a soron következő „cseles” forgatásunk helyszínéül.
Korán reggel, nem sokkal napfelkelte után kezdtünk. A késő őszi, termoruhás időjárás ellenére is láthatóan élt a felszín; a hajnali órákban kis balinok, karikakeszegek tömegével forogtak-pocsoltak a víztetőn. Pár kilométert motoroztunk fölfelé a folyón, bár ennek igazából csak a város zajától való távolodás volt a célja (a csukák sejtésem szerint közel egyenletesen oszlanak el a folyó hosszában).
Az első próbálkozások igazából keresőhorgászatról szóltak. A csendesen áramló vízben a hétméteres mélységig lezuhanó töréseket dobáltam meg csorgó csónakból. Körülbelül 20 grammos jigfejjel szerelt gumihalat húztam a szakadásokra merőlegesen, a partközelből indítva, egészen a meder közepéig. A viszonylag gyors csalira azért volt szükség, mert így rövid idő alatt nagy területet fésülhettem át. Ezzel a megoldással gyorsan rábukkanhatunk a csukák tartózkodási sávjára, ami sokkal inkább egy mélységi zóna, mint egy adott terület szokott lenni. A folyó keresztmetszete és a meder zömében hasonló képet mutat, így a csukák jó eséllyel több kilométeren át megtalálhatók a jellegükben hasonló helyeken. Novemberben a megfelelő mélység megtalálása már fél siker, de nem szabad alábecsülnünk a nagy kiterjedésű akadókat, és a hideg idő ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni a partszegély bokros, bedőlt fás területeit.
Néhány dobást követően én is ezt tettem, mert a „gyorsplasztik-szonda” a mély vízben nem mutatott különösebb érdeklődést. Kifelé haladva, a törés szélén akasztottam két jobb halat, de sajnos egyik sem maradt horgon. A partszél és a meder találkozásáról támadó, kapásukat-tömegüket tekintve nagyobb csukák azt a sejtelmemet kezdték igazolni, hogy a partszegély első és második törése fogja tartani a jobb halakat (mint később kiderült, valószínűleg csak a reggeli portyájukat tartó medercsukákból vagy egy víz alatti akadón tartózkodó szebb példányokból akasztottam kettőt). Végül is pozíciót váltottam, és a kevésbé napos oldal parti bokrainak tövére ejtegettem rövid dobásokkal egy „teaszínű”, csillámos twistert.
Sejthető volt a víz alatti ágakba a későbbi beakadás, de a finom kapások miatt mégsem védett horgos, hanem „kihajlós” jigfejet választottam. Nem igazán szeretem ezt a megoldást, de nem kapitális méretű halakhoz azért bátran merem alkalmazni. Annak érdekében, hogy biztosan ne a zsinór szakadjon, az erősebb fonottal (0,25 mm) szerelt dob került fel, és inkább a jigfej erejéhez és a halakhoz állítottam lazább fékerőt.
A vízszéli fák töve és a behajló bokrok szinte kínálták a jobbnál jobb búvóhelyeket, olyannyira, hogy az első csukámra rá is szóltam: „mindjárt megfogom a halamat”, motyogtam magam elé a tipikus fedezéket látva, majd a hely elé óvatoskodtam a gumit. A megindítás után azonnal rárontott egy siheder csukagyerek, mérete alapján valószínűleg a Bodrog ez évi szaporulatából. A part előtt pár méterrel csorogva, pontos dobásokkal még két, fél kiló körüli csukát sikerült megakasztanom, de az egyedsúly valahogy mégsem akart felnőni a feladathoz. Mivel nagyobb halra utaló jelet nem láttam, és a nap is egyre inkább a fák alá vágott, visszatértem a meder halaihoz.
A cél az volt, hogy a tesztbothoz, a Lukácsi - Kovács duó koordinálásában készült Energo Team Spin Blade 30-80 grammos verziójához megfelelő méretű jószágot fogjak. A partszél kiló alatti csukái is rendkívül élményszerűnek mutatkoztak a boton, de nem jelentettek kihívást a Blade-nek. A bot „üresen”, orsó nélkül meglengetve is mutatja, milyen erős gerinccel rendelkezik a blank, érezhetően van anyag a bottestben, mégis kifejezetten kellemes súlyelosztással bír. Egy 280 g körüli orsóval (30-40-es méret) már egyensúlyba kerül, de az általam használt Ryobi Applause 4000-rel már teljesen helyére került a súlypont. Hozzáteszem, hogy a tesztelt bot a 270 centis változat volt, így a súlyelosztás kérdése nagyon kedvező pontszámot kapott nálam.
A terhelhetőségére jó példa, hogy egy 15 grammos fejjel ellátott, 13 centis gumihallal tértem vissza a mederbe, amit játszi könnyedséggel dobott el a bot. Ez a műcsali a 30-80-as dobótartomány ellenére már nagyon szépen feltöltötte a botot. A kézben feszesnek, acélosnak tűnő pálca szép, rugalmas ívet vett fel dobáskor anélkül, hogy pillanatra is belenyaklott volna a dobásba. Ez a dobáskor-fárasztáskor rugalmas, bevágáskor, csalivezetéskor, kis terhelés alatt mégis feszes jelleg csak a kiváló anyagminőséggel és konstrukcióval rendelkező botok sajátja, ezeket hívjuk magunk között csak „okos” botoknak. Ilyen pálcával szívesen horgászom, jó érzés az acélos, rugalmas, de kellően erős a „munkaeszköz”.
A visszatérés a meder hetes mélységébe csupán egyetlen, fehéres színű szivarcsukát eredményezett az alkalmazott, relatíve nagy gumihal ellenére. Bár szép időben és jó néhány akcióval zártuk a napot, mégsem éreztük elégségesnek a leforgatott anyagot, így egy következő próba mellett voksoltunk. Erre cirka két nap múlva már sor kerülhetett, így ott folytattuk, ahol korábban abbahagytuk; egyrészt a mederben, másrészt órára valahol dél körül. Nem is sokára egy akadóban komolyan terhelhettem a botot, kockáztatás nélkül odahúztam vele a csónakot. Közben nagyon szépen látszott, hogy az Energo Team harcsás erőtartalékokkal is bőségesen ellátta ezt a karcsú pálcát, ugyanis a gerinc és a bot alsó része hihetetlen energiákat mutatott.
Nem sokkal később egy sokkal életszerűbb példával sikerült kipróbálnom a fárasztási görbét, még ha nem is hajlott annyira a bot; megérkezett az első jobb, kilón felüli csuka. Ez a hal a parti akadókhoz közel, de a meder legmélyéről kapott a gumihal után. Épphogy orrhegybe akadt az egyágú, lenyomott szakállú horog, de szerencsére a merítőig és a kameráig elért a hal. Feltűnt, hogy első vendégem gyomra már kellően feszül, szépen belakmározott a foltoska, mielőtt horogra csaltam.
Ez adta az ötletet, hogy maradjak a medernél, de az agressziót jobban kiváltó csalit tegyek a kapocsba. Végül is egy húsz gramm feletti támolygó mellett döntöttem, ami elég rizikós választás volt az akadók miatt. Épp ezért, jobbára a lapos oldal agyagos-homokos mederszakadásait vallattam, ahol tudomásom szerint nem található túl makacs horogmarasztaló, mégis elég mély, háromtól nyolc méterig terjedő vizet horgászhattam. Hasonlóan, mint a korábbi nap reggelén, most is a szakadások vonulatára merőlegesen, folyásra keresztbe, azon kissé fölfelé húztam a villantót. Pár méter után megállítva engedtem aláhullani a kanalat, ezzel ellenőrizve a megfelelő mélységet, és persze várva közben a kapást. Ehhez a technikához már dobot cseréltem: a távolabbi dobásokhoz jobban illeszkedő, L & K Super Braid 0,18 mm-es fonott került fel.
Közben kellően megéheztem, és épp valami sóskiflit majszoltam, amikor odavágott az első hal. Komoly mélységből egy hamisítatlan medercsuka éhezett meg a kanálra. Másfél kilóhoz közeli példány volt, ez már komoly élményként jelentkezett a boton. Valamivel később egy kettes krokodillal jártam kevésbé szerencsésen, ugyanis a csónak mellett bemutatott tornagyakorlatával könnyedén szabadult az éppen orrhegybe akadt horogtól. A folyó azonban kegyes volt, a késő délután szépen adta a halakat, így még három, másfél kg körüli csukát segítettem a csónakhoz, mire a filmet befejeztük.
Az ismételt rápróbálásunk meghozta gyümölcsét, érdemes volt újra a csukák nyomába eredni. Ezúttal, ha nem is habzsoltak, de horogra lehetett csalni őket. A nap végére felfelé görbült a szánk, szép halakat fogtunk, szép környezetben, és a jól elvégzett munka érzetével indultunk haza.
Összegzés
És hogy mi a csel? Sorozatunk fő kérdését ez esetben sok apró részletben is fellelheti a figyelmes Néző-Olvasó, de leginkább az adott szakaszon belüli helyválasztásnak, mederhorgászatnak tudható be a siker. A felszerelés megválasztása is ideálisnak bizonyult, a bot tökéletes volt a kemény szájú halak finomkodó kapásához is. A második nap során rontott kapásom gyakorlatilag egy sem volt. Egyszerre élményszerű és szigorú erőtartalékokkal rendelkező, általános pergetőbotnak érzem az ET Spin Blade-et, hozzátéve, hogy a 270 centis hossz kínálja magát a süllős és csukás gumizáshoz, de nehezebb támolygózáshoz is tökéletes.
A teszten használt zsinór a Lukácsi Béla és Kovács Adrián-féle L & K Super Braid volt. Dobás közben semmiféle negatív tapasztalatom nem volt vele, tette a dolgát gubancmentesen. Erejére, terhelhetőségére sem lehet panasz, nem szakítottam be egyszer sem, kritikus esetben a horog hajlott. Nem elhanyagolható szempont, hogy a zsinór minősége mellett nagyon kedvező áron került forgalomba.
| ET Spin Blade 270MH - by Lukácsi & Kovács | |
| Mért hossz: | 266 cm |
| Dobósúly: | 30-80 g |
| Tömeg: | 171 g |
| Anyaga: | IM-12 karbon |
| Akció: | B |
| Részek száma: | 2 |
| Szállítási hossz: | 137 cm |
| Gyűrűk: | 10 db SIC LowRider |
| Orsótartó: | csavaros |
| Nyélborítás: | parafa |
| Nyélhossz az orsótalptól | 38,8 cm |
| Bottest (a spiccnél) | 2,1 mm |
| Bottest (a nyéltag felett) | 12 mm |
| Ryobi Applause 4000 | |
| Méret: | 40-es |
| Dobátmérő: | 50 mm |
| Áttétel: | 5,0 : 1 |
| Tömeg (katalógusból): | 320 g |
| Tömeg (mért, feltöltve): | 330 g |
| Orsóház: | alumínium |
| Féktípus: | első fék |
| Maximális fékerő: | 5 kg |
| Dob: | alumínium |
| Pótdob: | alumínium |
| Kapacitás: | 0,33 mm - 150 m |
| Csapágyszám: | 4 db |
| Zsinórbehúzás (mért): | 78 cm |
A Ryobi Applause orsó egyfelől ízléses kivitelű, ugyanakkor nagyon megbízható, meglepően egyenletes futású darab. Az orsótalpon olvashatjuk a megnyugtató „designed and engineered in Japan” szöveget, ami már önmagában garantál egy magas minőségi osztályt. De nem elégedtem meg ennyivel, használat közben is meg kellett bizonyosodnom. Íme, a gyakorlati tapasztalatok:
Feltűnő, hogy az 5:1-es áttétel és a sima futás mellett mennyire könnyedén indítható meg az orsó, semmi kezdeti nehézséget nem tapasztaltam a rotor forgásba hozásánál, bármennyire is próbáltam kritikus lenni. A négy csapágy ügyesen végzi a dolgát, az erőátviteli rendszer is jól konstruált, a hajtókar kellően hosszú - véleményem szerint ezek adják a kellemes használhatóságot.
Tömege zsinórral feltöltve 330 gramm, ami egy 40-es méretű orsóhoz teljességgel megfelelő. A felkapókar üreges, finoman, de biztonságosan vált. A dob pereme titánbevonatos a távolabbi dobásokat elősegítendő, az orsó a zsinórt szépen, egyenletesen rakja. Praktikus, gyorszáras hajtókarral szerelt. A fékerő maximuma 5 kg, emellett abszolút egyenletes, ami nagyobb halakkal történő harchoz is megfelelővé teszi. Nagyon kezes orsóról van szó, ami mind árban, mind minőségben passzol a Blade-hez. Összességében jól hangolt, egymással harmonizáló, univerzális, de minőségi pergető kombó a Spin Blade és az Applause, és árban is kellemes középkategóriát képvisel.
(X)
Írta: Gégény Viktor
Videó, fotó: Takács Péter
