Ebben az írásomban igyekszem minél érthetőbben közzétenni azt a "kincset", amelynek megosztásától sokan óva intettek. Nyilván nem véletlenül... Nem csinálok ismételten titkot abból, hogy miként kell a legeredményesebben vezetni a békési állóvizeken a gumihalat, azonban kedves helyeimet - érthető okokból - nem fogom részletezni. Valószínű, hogy sokaknak lesz új a lényeg, ám a profi gumihalasok ne ringassák magukat csalóka illúziókba...
Legutóbbi műcsalis írásomban arra tértem ki, miképpen lehet - és érdemes! - lebegtetve vezetni a gumihalat csukára, süllőre az őszi, illetve a késő őszi hónapokban. Ez lényegében működik, működött is egészen november végéig, azonban akkor bekéredzkedett kis hazánkba az első igazán komoly idei és megjöttek, valamint rendszeressé váltak az éjszakai fagyok. A békés halak, kivétel nélkül beálltak a vermelőhelyekre. A csukát még lehetett itt, vagy amott, szóval a szokott helyein fogni, de a süllő eltűnt. Nem találtuk őket a holtág medrében, gyakorlatilag sehol. És akkor jött az "ötlet", ami majdhogynem évek óta tervbe van már véve - miszerint nézzük meg gumihallal a vermelőhelyeket. Gondolkodtunk így azért, mert a mi folyóvízi tapasztalataink is azt igazolták, hogy a vermelőhelyek közvetlen közelében, vagy alig pár-tíz méterre azoktól, foghatóak a süllők. Zsolt csónakja még a vízen volt, így neki lehetett veselkedni a lapátoknak, és hajrá!
A kinézett szakaszon egyik ismerősünkbe botlott cimborám egy késő délutánon. Minő véletlen, az említett pergető is gumihallal dobált, s tájékoztatásul közölte, hogy ütése volt már több is, de hal még nem jött. Ezek után kaptam a telefont, és mentünk a víznek, először ketten, majd Zsolt egyedül, aztán ismét ketten, majd egy hármas pecát is nyomtunk, amit idei évben közvetlenül a jég beállta előtt egy ismételt duplással zártunk le.
Kezdetek
Legelébb a szokott módszert űztük, fenék fölött lassan húzott gumihalat kínáltunk, csak néha megállítva, nagyon könnyű fejjel, a jobb, lifegősebb mozgás eléréséért. Aztán, amikor fogtunk párat, és rájöttünk, hogy valójában hol állhatnak a halak, és hogy ott milyen mély a víz - nagyon! -, nagyobb fejjel szereltük a halakat, de így is alig fogtunk: 6 rávágásból csak egy, elvétve kettő akadt meg, igaz, azok torokra vették a gumit. Mi lehet a baj? Talán ezt a kérdést tette föl magában cimborám, Zsolt is, amikor egyedül vágott neki hű ladikjával a mély szakasznak.
Még aznap este fölhívott, és másnap már együtt erőltettük a sajnos nem sokáig titokban maradt részt. A lényeg a technika módosításában rejlett! Az eredményességi ráta megháromszorozódott, de ami ennél is szívet melengetőbb volt: a rávágások száma is jelentősen nőtt. Ez akkor történt, amikor nagyobb fejjel szereltük a csalikat. A vezetésen még nem változtattunk jottányit sem. Legalábbis én. Aztán elkezdtem figyelni Zsoltit. Ez azonban csak arra volt elég, hogy aznap ne maradjak teljesen kopasz, és revansot vehessek majd egy héttel később.
Amikor is jött a srác újabb fegyvere: az újonnan megtalpalt gumihal. Mert még mindig nagyon sok volt az üres rávágásunk. Így került át a gumihal faroktövéből pici hármashorgunk a gumihal hasába (hasonlóan a készre szerelt Storm gumihalakhoz).
Cimborám elemezgette a gumikban talált fognyomokat a mellévágások után. És azt vette észre, hogy bár valóban koppant a süllő, csakis a has felől kaphatták el a halak, hisz ott volt fognyom, de ezért nem került szájukba a horog. Sőt, az ólomfejen láthatóan fognyomok is voltak, tehát a fej felől ment neki a guminak a süllők egy része.
A folytatás
Vékony fonott zsineggel erősített egy nagyon kicsi háromágú horgot a gumihal hasába, és elkezdte húzni a halat, és fogta a - süllőit! Az első héten háromszor volt kinn, és összesen 21 süllőt fogott, erősen ráverve nyári átlagunkra. Aztán a következő héten csak kétszer volt kinn, első alkalommal 18, másodjára 9 süllő bánta... A számok magukért beszélnek!
A kívánatos fejméret az "ültetős-technika", és a vízmélység miatt (ez itt 5 métert jelent!) 6 vagy 8 gramm volt. Ez persze csak a kisebb, 6-8 centis gumihalaknál állt, nagyobbaknál (10-13 centis) 10-15 gramm a bevált méret.
Hogyan kell vezetni?
A "titok", hogy bedobás után, lazábbra vett zsineggel fenékre ültetjük a műcsalit. (Eddig majdhogynem szokványos a dolog) Ezután a botot vízszintesnél alig magasabbra emelve (mindketten 3 méteres pálcákkal operáltunk) gyors, amolyan nyári-wobbleres sebességű 4-6 hajtókarfordulat következett, és megálltunk. Feszülten figyeltünk, mert a rávágások nem a húzás, hanem mindig az ejtés fázisában következtek be. Sőt! Az abszolút holtszakaszban is, ekkor azt vettük észre, hogy pendül a zsineg vége, majd jött a koppanós rántás. Ekkor nyilvánvalóan a fenékről vették föl a süllők a nyugodtan fekvő gumihalat.
Miért így?
Néhány példa: tán a legfontosabb, hogy így meg lehetett fogni a süllőket, máshogy pedig nem. És nemcsak süllő jött! Persze a jobb csukák kizárólag akkor haraptak - szó szerint, mármint a zsinórt, el... -, amikor nem tettünk föl előkét... Harcsa is jött, amolyan méret körüli. A módszer akkor vált nyilvánvalóan a legeredményesebbé, amikor az adott helyet (sajnos híre ment hamar...) már 6-an dobálták, velünk együtt, egyszerre. Nem tudom, mi esett rosszabbul nekik? Az, hogy mi fogtunk, vagy az, hogy ők nem; és ráadásul fogott halainkat vissza is engedtük...
Hogy mennyire a vezetés milyenségén volt a hangsúly, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a gumihalak, amikkel egyik ismerősömet kínáltam meg saját készletemből, és amelyek az ő botján eredménytelenül úszkáltak a vízben. Halat rajtunk kívül más nem fogott! Megjegyzem még óvatosan, hogy a kishalas cájgok mindenütt be voltak ám élesítve; nem egyszer a legjobb helyen csattant kárász, vagy sneci a vízbe. Kapásuk sem volt...
Miért eredményes ekkor a gumihal?
A süllő "lusta" hal télidőben, erre hamar rájöttünk. Az amúgy üldöző alkat, az orra előtt elhúzott, lassan mozgó gumihalra odavert ugyan, de csak helyből, utána nem ment. Ezek voltak a koppanós rávágások, amik nem akadtak, bennünket meg majd a gutaütés kerülgetett... És mi történt akkor, amikor leültettük a gumihalat, és pihenni hagytuk 2-4 másodpercet az aljzaton? Hát fölvette! Mert mozdulatlannak, döglődőnek, avagy döglöttnek tűnt neki a kütyü. Hisz addig mozgott, ezt ő érzékelte, aztán bumm, leesett, pont az orra elé. El nem úszott, hát jól megfogja. Könnyű préda.
Vagy pont az orra előtt hullik alá, de nem ám vitorlázva, hanem "zajos" farok-remegéssel, mintegy menekülve, le a fenékre. Naná, hogy odavág! De a lassan húzottra, vagy a kitartott-vitorláztatottra semmi.
Miért kell a hasi horog?
Mert amikor elkapja, nem mindig kapja torokra. És, ha nem nyeli le, akkor nem biztos, hogy akad, hisz azt tapasztaltuk, hogy a hasi rész volt a leginkább teli fognyomokkal.
Biztosan csak ez az eredményes?
Egyik horgásztársam, aki nagyon szeretett volna süllőt fogni, meglehetősen közel áll hozzám. Így történhetett, hogy Zsolt engedett kérésemnek: ülhessen Tóni is velünk a csónakban... Bár ő csak egy süllőt fogott meg, a rávágásai neki ugyanúgy megvoltak, csak nem tudta megfogni őket. Hogy miért? Mert nagyon fontos volt, hogy a kontaktus végig meglegyen. Másik fontos dolog a kapás érzékelésekor a kemény, határozott bevágás. Mi kemény, merev bottal pecáztunk, és nagyokat ütöttünk, míg ő lágyabb - bár erős - botjával legtöbbször csak késve, és akkor is kicsit ütött. (Fékerőnk a még elviselhető maximumra volt állítva, hogy azért a botot ne törhessük el.) Ez nem hiba, hisz mindent meg kell tanulni, el kell sajátítani. A módszer működött nála is.
Ami szerencse: hogy mások nem fogtak. Mert elvitték volna a hírét a halaknak még jobban, és akkor nem egy brigád, meg nem két személy gereblyézte volna szét a bandát... Mert gereblyézés és anyázás az sajnos így is volt. Szerencse, hogy befagyott a víz, így megmaradtak a süllők, és a nyári, néha eredménytelen wobblerezések idején, majd nosztalgiázva gondolok a novemberre, decemberre...
Zárásként, mintegy összefoglalva: halat ugye csak úgy foghatunk, ha a vízben is van. Tehát, kedves Olvasó, ne add föl az első, vagy a második, vagy a sokadik eredménytelen próbálkozás után sem - menj és keress, kutasd a halakat! S ha egymagad találod meg őket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a "titkot" megtartod magadnak, mert jövőre ugyanúgy szeretnél majd halat fogni...
Fontosnak tartanám még, hogy a fent leírtakat nem egy alkalom, meg nem kettő szülte. Volt olyan, amikor mellettünk "kontroll-csoport" horgászott - mi a magunk, míg ők a saját módszerükkel. Tán a legfontosabb: állóvízről volt (van) szó, ahol vannak is süllők, és Békés megyéről. Bár gyanítom, hogy hasonló feltételek mellett mindenütt működne.
Végezetül annyit, hogy a január, és a február, kedvező vízállás esetén a folyón talál majd bennünket, hogy rájöjjünk, vajon folyón miként is kell legeredményesebben húzni a gumihalat?
