A Facebook hírfolyamát böngészve egyre több ismerősöm képei között fedeztem fel számomra teljesen szokatlan alakú, formájú csalikat, amikkel - a képek tanúsága szerint - eredményesen kergetik a süllőket, kősüllőket. Bár az is hozzátartozik ehhez, hogy legtöbbször gyönyörű feketesügérek szájában virítottak e csalicsodák, amire jó sok éve nem horgásztam…
A külföldi utakon a mamut méretű horgászbirodalmak polcain is végtelen sorokban kínálták a békákat, kukacokat, egyéb bizgentyűket megformázó plasztik csalikat. De itt is főként az USA-ban legnépszerűbb „largemouth bass”-ra kínálták ezeket. Azonban amikor itthon is több ismerősöm Facebook képtárában láttam ilyesmiket - ráadásul kősüllők társaságában -, elkezdtem agyalni, hogy csak jó lenne próbát tenni velük. Igen ám, de melyikkel???
Kereskedelmi forgalomban csilliómillió féle eltérő állatkát megformáló plasztik csali kapható, és még véletlenül sem akartam sorokat megvenni belőle, hogy aztán talán sose tegyem fel őket jigre. Az már más kérdés, hogy a legtöbb nem is alkalmas hagyományos jiges csalifelkínálásra alakja és mozgása, vagyis utóbbi hiánya miatt.
Aztán egyik ismerősöm ajánlott egy típust, amivel ugyan 90%-ban domolykózik nagyon kis tömegű jigekkel, ahol ráadásul nem egyszer bónusz vendég volt a kövezés mellett portyázó balin is, de már ő is használta eredményesen kősüllőre azt. Külön öröm volt, hogy nem egy olyan típus volt az első ilyen próba „áldozata”, amiért súlyosan mélyre kellene nyúlni a pénztárcába.
Hát, az biztos, hogy furcsa érzés először kézbe venni ezeket az ízeltlábú-imitációkat. Hogy is mondjam… ha nem muszáj, nem szoktam fogdosni ezek eredetijét, így volt némi ellenérzésem, amikor csalizásra került a sor ezzel a soklábas „bug”-gal. Élethű, az tuti! Már csak azt vártam, hogy ropogni fog a kitinpáncél, amikor csalizáshoz megfogom. Emellett természetesen ott volt nálam pár - jó pár - tucatnyi egyéb gumicsoda, ha nagyon mellédurrantottam volna ezzel, legalább legyen mivel horgászni. :)
A csali „főpróbája” egy olyan területen zajlott, ahol azért jó eséllyel meg lehetett találni kősüllőket. Hiába mennék egy strand medencéjébe, hogy „Na, itt mutasd meg, mit tudsz!”, ott nagyon kevés esély lenne erre. A terület egy kanyar külső ívének folytatása, ahol a folyó sodorvonala egy V alakú árkot vájt ki magának. Itt a vízmélység 10 méter körüli, ami 500 méter hosszan simul ki és éri el a 4 méter körüli normál mélységet. Azt, hogy az év melyik időszakában mik tartózkodnak itt, csak a halak tudnák pontosan megmondani, de fogtam már itt süllőt, kősüllőt, de pergetve hatalmas márnát is.
Én voltam a legjobban meglepődve, amikor talán az ötödik dobásnál megütötte valami a csalit! „Megütötte!!!”, mondtam Sanyi barátomnak, aki higgadtan konstatálta és egyszerű utasítást adott: „Fogd is meg!” :)
Erre azért további 3 dobást kellett várni, mire fenn is akadt valami a jig horgán, bár a kapásából kősüllőre lehetett gyanakodni. Az is volt. Csónakban az első ilyen bizgentyűvel fogott kősüllőm. :)
Ezután egy hosszabb „szünet” következett, vagy háromtucatnyi dobás sem adott értékelhető halat, viszont folyamatosan ütötték, vágták a halak a csalimat a víz alatt. Van erre egy kiváló 1"-os twisterem, ami általában jól megmutatja, mi is az a halfaj, ami csak csipkedi a csalit, de felvenni nem tudja, de a változatosság kedvéért az a Horváth Twisterdoboz otthon maradt… :( Az esetek nagy többségében e kapásokat békés halak - dévérek, karika keszegek - okozzák, amik élelemnek gondolván csak megütik, megcsípik a csalit. Talán ezt is alátámasztja, hogy egyik ilyen ütéssorozat után egy lába hiányzott Duckfin bug uraságnak. Ami egyébként feltűnt, hogy minimális a csali mozgása a bevontatás során, igen hirtelen kell elugrasztani a jig-et a fenékről, hogy életre keljenek a lábai, sokkal inkább alakjával hívja fel magára a figyelmet. Gondolom, ezért is lehet eredményes a domivadászok körében.
Aztán szerencsére - ahogy a vékonyodott a felhőzettel picit ismét világosabb lett - egyre több aktivitás jelentkezett ismét a csalin. Az újabb halat egy messzire negatívba elküldött dobás eredményezte, amikor is a lefelé kiváló, ám negatívban igencsak túlsúlyosnak számító jig talált gazdára. Ekkor ugyanis igencsak pattogósan kellett ugratni a csalit visszafelé magamhoz, hogy a sodrás ne dobja azt be két kő alá menthetetlenül, illetve horgony-felszedés nélkül kivehetetlenné téve azt. Már egészen a csónak alatt járt, majdhogynem vertikálisan mozgattam, amikor „elkelt”.
Ha már leamortizálták a halak a második bugot is, ideje volt cserélni, és jöhetett a DFin-Lime! Egyébként nem tudom, van-e jelentősége, de ez a csali borzalmasan sós. Gyakran csinálom azt - főleg, mikor kősüllő a célhal -, hogy ezt picit megrövidítem, ilyenkor leharapva az első centit olyan érzés, mintha egy kiló sóba harapnék. Gondolom, ez nem véletlen, nem egy Daiwa gyártó munkás borította bele a sótartót az ebédje helyett a plasztik alapanyagba… :)
Ez a hosszú hétvége eshetett volna egy héttel korábbra is, ugyanis a korábbi esőzések rendesen megnövelték a sodrást, és bár még pont nem koszolódott el a víz, újabb fokokat hűlt, és a vízhozam is igencsak megnőtt - mindez nem könnyítve meg a halfogást.
A történet itt most normál esetben véget érne, ám amikor visszaértem a kikötőbe, normál fénynél már láttam, amit lefele pakoláskor csak sejtettem, hogy valaki úgy döntött, szüksége van arra a két térkőre az ötből, ami 3 évet eddig túlélt a Tisza-parton és azt hivatott megakadályozni, hogy az agyagos talajon megcsússzunk és a 46 kg-os motort cipelve esetleg elessünk.
Hát első 5 gondolatom nem írom le, csak annyit, hogy egyik ismerősöm mondása is eszembe jutott: „Ebben az országban csak a parazsat, az adók befizetését és a munkát nem lopják el! Azt itt hagyják nekünk…”
Írta: Takács Péter
Fotók: Koperveisz Sándor
