Március elseje jelentős mérföldkő a pergető horgászok számára, hiszen ekkor veszi kezdetét a balin, sügér, süllő és kősüllő tilalmi ideje. Emiatt február utolsó napjait mindannyian szeretjük vízen tölteni. A hétvégéből csak a szombati nap állt rendelkezésünkre, hogy a hosszú pihenő előtt süllőzzünk még egy jót. Ezen a napon barátommal, Rolival a kősüllőzés mellett tettük le voksunkat…
Február 28-át megelőzően több jó kősüllős pecánk is volt a Tiszán. Változó „felállással”, de változatlan eredményességgel fogtuk a csíkos ragadozókat nap mint nap. Hosszú ideig meleg, napos, tavaszias időben volt részünk, azonban a tilalom előtti utolsó napokban egy hidegfront érkezett, és a folyón is egy kisebb pezsdülés kezdődött. A változó körülmények ellenére mi bíztunk a sikerben és reméltük, hogy a tilalom előtti utolsó horgászatunkon is adakozó kedvében lesz a Tisza.
Nagyon korán indultunk útnak. Barátommal negyed hatkor találkoztunk a Tisza-parton. A sötétség ellenére gyorsan, összeszokottan pakoltunk be a csónakba. Ismét arra a helyre motoroztunk, ami már hetek óta szépen adta a halat. Leginkább kősüllőket vagy kisebb sülőket fogtunk, de akadt egy-két harcsa is, és olyan meglepetés halak, mint például a selymes durbincs és a különböző keszegfélék.
A fényváltás időszakában már javában húztuk a vizet, vallattuk a csali-marasztaló akadót. Sajnos az elmúlt napok nagyszerű időjárása helyett ezúttal hűvös és esős időnk volt. A csapkodó eső ellenére jókedvűen, viccelődve horgásztunk, de azért bíztunk benne, hogy később a nap folyamán talán kiderül felettünk az ég.
A hajnali órákban nagyobb (10-12 cm-es) plasztikokat használtam abban bízva, hogy hátha kapásra tudok bírni egy nagyobb süllőt. Az ezt megelőző napokban ugyanis sokszor tapasztaltuk, hogy egy-egy elcsípett nagyobbacska süllő szájában még ott volt kisebb fajtársa, valamint sok kisebb kősüllőn voltak harapásnyomok, heves támadások sebei. Ezekből a jelekből tudtuk jól, hogy nagyobb süllők és harcsák is vannak a kiszemelt gödörben, amik előszeretettel táplálkoznak a kisebb kövesekkel és süllőcskékkel.
Roli barátom a horgászat elejétől kezdve kisebb, 5 cm körüli gumikkal vallatta a mélységet; céltudatosan a kősüllőket vette célkeresztbe. Ennek ellenére - és legnagyobb meglepetésünkre - az első köves az én csalimra éhezett meg. Egy nem éppen kősüllős méretű, 12 cm-es (!) gumihallal csíptem el a nap első kövesét, ami már jelezte számunkra, hogy valószínűleg ma is éhesek lesznek ezek a ragadozók.
Ekkor még mindig nagyon korán volt, és kevés esemény történt. Tudtuk azonban, hogy később, ahogy több lesz a fény, jobban fog majd menni a hal, és így is történt. Miután megnyitottam a sort az első kövessel, utána lassan, de biztosan érkeztek társai is. Még egy fél órát, órát erőltettem a nagy plasztikokat, de ahogy Roli szép sorban elkezdte fogni a halakat az apróbb csalikkal, úgy egy idő után nekem is váltani kellett, ha nem akartam lemaradni.
Az eső még szünet nélkül hullott ránk, de már nem zavart egy kicsit sem, mert a kősüllők ébredésével rengeteg dolgunk akadt. Elindítottuk szokásos háziversenyünket, amit sajnos még a délelőtt folyamán abba is hagytunk, mert képtelenek voltunk követni, hogy melyikünk hány halnál jár. Gyakorlatilag folyamatosan fogtuk a halakat. Időszakosan volt néha egy-egy rövid kapásszünet, de volt olyan is, hogy minden dobásra halunk volt, és mi örömmel feledkeztünk bele az élményhorgászatba.
Ezek valóban rekreációs horgászatok. Ilyenkor garantáltan kikapcsol az ember agya. Nem gondolkozunk munkán, magánéleten, problémákon és megoldásokon; ilyenkor csak a folyó van és a horgász, valamint a halfogás és a visszaengedés öröme. Valahogy minden olyan letisztult és egyszerű: béke, csend és öröm járja át testünket, ez már a teljes kikapcsolódás.
„Hoppá!”, csúszott ki a számon. „Ez jó hal lesz, Roli”, folytattam. És tényleg, erőteljesen bólogatott kezemben a bot, éreztem, hogy ez a hal felülmúlja erőben a többieket. Már kezdtem harcsára gyanakodni, amikor egy pillanatra leakadt, akadóba menekült, de szerencsére hamar ki is ugrott az ágak közül. Aztán a felszínen egy izmos fehér test jelent meg, és Roli megelőzött a felismerés verbális kinyilatkoztatásával: „Márna!”, mondta izgatottan.
Egy csodaszép márna került ideiglenesen „simogatóba”. Roli gyorsan lőtt két képet róla, majd vissza is engedtem meglehetősen nyugtalan vendégemet. A csodás hal elengedése után még jó sokáig emlegettük és beszélgettünk róla, de persze csak miközben szépen ugráltattuk plasztikjainkat a mederfenéken. Ezt a pecát nem lehetett abbahagyni, és a halak sem akarták; újabb és újabb gyönyörűséges kősüllők tették tiszteletüket nálunk.
Közben az időjárás is jobbra fordult; a csendes, áztató eső dél körül végre-valahára abbamaradt. Ekkor már teljes volt boldogságunk, nem is akartunk többet ettől a naptól. Ám én nyughatatlan kísérletező vagyok, így folyamatosan váltogattam a színeket és a csalikat. Mindig így teszek, amikor sok halat tudunk fogni egy helyen; szeretem tesztelni, hogy hogyan reagálnak a halak a különböző színekre, formákra és méretekre. Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a kísérletezésekből.
Ugyanakkor ez a legjobb lehetőség arra, hogy új műcsalikat próbáljunk ki; hogy bedobjuk a tesztelésre szánt újdonságainkat a „mélyvízbe” és felavassuk őket. Több ígéretes Nevis plasztik csali újdonságot is kipróbáltam, amik jelenleg még nincsenek kereskedelmi forgalomban. Ezek az új minták mágnesként vonzották a kősüllőket, rendkívül fogósnak bizonyultak.
A felszerelés többi eleméről még nem szóltam. Két botot használtam, egy 195 cm hosszú, 5-20 gramm dobósúlyú Nevis Spyker Spin pélcát Shimano Stradic ci4 orsóval és 0,08 mm-es Nanofil zsinórral, valamint egy 210 cm hosszú, 10-40 gramm dobósúlyú Nevis Ryder Spin botot Shimano Symetre orsóval és 0,12 mm-es Nanofil zsinórral. A Ryder Spin botot használtam hajnalban a nagyobb (10-12 g-os) fejekhez (és nagyobb gumikhoz), a Spyker Spint pedig a nap további részében kisebb (7-8 g-os) fejekkel és kisebb plasztikokkal.
A nap további részében még meglepetésként érkezett egy-két szabályosan akadt keszeg is, de a koronát az egész napos horgászatra egy szépségdíjas kősüllő tette fel. Jókora koppintással jelentkezett, és gyönyörűen megdolgoztatta könnyű felszerelésemet. Mikor szép lassan sikerült felédesgetnem a víztetőre, leesett az állunk. Rácsodálkoztunk az újabb csodálatos hal méreteire, hatalmas (valószínűleg már ikráktól feszülő) pocakjára és pikkelyezte hibátlan mintájára. Ahogy kivettem a Tiszából, mérgesen feszítette hátúszóit és kitárta kopoltyúfedelét, ordított róla, hogy nem kedvel, de bearanyozta a napomat.
Roli tette a dolgát ismét és kattogtatta a fényképezőgépet. Az óriás kősüllő büszkén tartotta magát és tűrte a tortúrát. Végül visszakerült a lakhelyére, ahová való, a vízbe dőlt akadók közé, ahol tovább kergetheti a kishalakat, és reméljük, hogy sikeresen szaporodhat nemcsak idén, de jövőre is, és azután, és azután…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Riczu Roland és Szalai Gábor László
