Havonta egyszer eljutok erre a titokzatos helyre rokonlátogatáskor, olyankor kiszököm ide pár órára. Odafelé azon gondolkodom, hogy mivel kellene becsapni ezeket a ritka félénk halakat… Még csak március eleje van, most még talán vízközt vagy a fenéken vannak, ritkán jönnek fel a vízfelszínig. Szeretném felavatni azért az újdonságokat is, de erről később! Kiszállok a kocsiból, megcsap a friss tavaszi illat, a táj szépsége elvarázsol, és nem utolsósorban a nap is süt, ami igencsak jó jel számomra. Egy kicsit megfeledkezem arról, hogy horgászni jöttem, de nem is baj, egy kis kikapcsolódást követően összeszerelem a botot, és nekiindulok a mai túrának.
Az előzetesből és a címből már kiderült - vagy csak sejteni lehetett, hogy igen, domolykózni fogok!
A szokásos, horgászat előtti tortúra után lesétálok a patak hídjához, hogy mégis mi a helyzet? Tiszta a víz, a nap süt. Aranyozott 0-s körforgó kapocsba: teszteljük, hogy esznek-e a halak! Az első dobást követően látom, megindulnak az apróbbak, követik-nézegetik a csalit, aztán egy nagyobb alulról rácsap. Rögtön a hídnál akad egy domi: jó kezdés! Torokra vette a körforgót, műtét után sikerült vérzés nélkül visszaengedni. A botról még nem is beszéltem, egy Frenetic HD 210 cm-es és 5-25 g-os botról van szó egy Nevis Black Spin 35-ös orsóval és 18-as monofil zsinórral.
Feljebb megyek a híd fölé - itt kicsit megduzzad a víz -, ilyenkor, tavasszal szeretek felfelé haladni. Hátha bejön a kis „hand made” wobbler darázs mintával… ugyanis saját készítésű csalikat jöttem ma tesztelni. Útjára is indítom első bevetésén a fahalamat, de csak nézegetik. Hiába, óvatos halak, jól megnézik, mit esznek meg! Következő dobásnál sikeresen beakasztom a csalit a faágba és a rángatással „sikerül” szétzavarni a halakat. Kénytelen vagyok továbbállni. Egy kissé kiszélesedő részhez érek, keresek egy jó állást, csöndben guggolva odasettenkedek a parthoz. Már-már kommandósnak érzem magam, már csak a fekete csík kéne az arcomra… Látok egy jó fatuskót, elé dobom a csalit - abban a pillanatban rávágás! Fárasztás közben arra lettem figyelmes, hogy egy társa a hal mellé úszott - azt hitte tán, neki is jut majd a finomságból? -, de aztán meglátott és eliszkolt.
Nem is kell ennél nagyobb felbuzdulás, megyek tovább, marad a darázsmintás a kapocsban. Bár lenne még mit kipróbálni, de hamarosan majd jön a csere. Addig is akasztok még egy nagyobb sügért, de félúton lemarad. Sebaj, ma úgyis másért jöttem ide. Felsétálok még egy darabig, de egy négyszeresen lemaradt kapás után visszafordulok. Ennyi volt a kezdeti pörgés?
Visszasétálok az autóhoz, berakom a cuccom és elindulok a falu határába. Erre még nem voltam, így egy kis dzsungelharcot követően sikerül levergődni a partra, de megéri: amit itt látok, az nem mindennapi: rengeteg domolykó napozik a víz tetején egy vízbe dőlt faág által felduzzasztott résznél. Meg is zavarom őket egy katica utánzatú bug csalival, szét is szaladnak, de mikor meglátják, mi az, rögtön elkezdik követni. Egy el is ragadja.
Ezután átcserkelek egy másik helyre, de már nem sok minden jut erre a napra. Összesítve jó délelőttöt töltöttem el itt, több-kevesebb sikerrel kipróbáltam az összes „hand made” wobbleremet.
A domolykózás egy csöndes, magányos sport, így az ember hozzászokik, hogy lassan, óvatosan mozog, miden kéznél van, hogy ne kelljen kotorászni, ha csali vagy fogó kell, mert akkor bizony nem lesz több kapás a környéken. Ez mind csak azért lényeges, mert mikor kiérkezem a partra, „szaladok” a vízhez, mint a kisgyerek karácsonykor a fához, és ilyenkor megfeledkezem a telefonról, ami a kabátzsebben van és fel van hangosítva. Persze, hogy ilyenkor fognak is keresni, így a látott halból láthatatlan hal lesz…
Szól is a telefon, hogy ebéd van, irány vissza! Így hát búcsúzom varázslatos helyemtől. Gondolom, sokaknak feltűnt, hogy nem írtam helység-, illetve patak nevet. Ez a varázslatosan szép hely halban gazdag, és így próbálom óvni, védeni e varázslatos víz halfaunáját.
Ui.: Csakis C&R!
Írta: Molnár Ádám
Fotók: Molnár Ádám
