Nálunk a nyaralás nem képzelhető el horgászat nélkül. Kedvesemmel eddig is mindig olyan célállomást választottunk, ahol pergető horgász szenvedélyünknek is hódolhattunk. Idén sem volt ez másképp, és a választásunk ezúttal a Balatonra esett. Egy régi jó barátom, Nagy Gábor társaságát élvezhettük 4 napig, aki nem csak jó vendéglátó, de kiváló horgász is egyben, és úgy ismeri a magyar tengert, mint a saját tenyerét. A halfogás sem maradt el…
Vasárnap estefelé indultunk útnak. A forróság még ekkor is fojtogató volt, de nem várhattunk tovább, mert hosszú az út Tokajtól Siófokig. Menyasszonyommal kettesben vágtunk neki a fárasztó autóútnak. Öregecske személygépkocsim már elvitt minket egy-két helyre, és ezúttal sem hagyott cserben. Este tíz óra körül érkeztünk meg Siófokra. Vendéglátónk, Nagy Gabi szívélyesen fogadott minket, a welcome drink sem maradt el, és még aznap este körbe is vezetett minket egy kicsit a városban, hogy nagyjából tudjuk, hogy mit hol találunk. Éjfél is elmúlt mire lefeküdtünk.
Másnap kedvesemmel elmentünk bevásárolni, valamint nappal is körbejártuk azokat a helyeket a városban, amiket előző este megmutatott nekünk Gabi. Fagylaltoztunk, kávézgattunk, jólesett kicsit bámészkodni és tényleg turistának érezni magunkat egy rövid időre.
Aztán délután, ahogy Gabi végzett a munkahelyén, horgászni indultunk. Sajnos elég rossz idő volt. Tudtuk, hogy viharjelzés van, nagyon erős szél fúj, ami tarajos hullámokat korbácsol. Ennek ellenére összeszedelődzködtünk és elindultunk, bízva abban, hogy esetleg csillapodik a szél, és mégiscsak tudunk egy kicsit pecázni.
Számításaink nem jöttek be; a viharos szél nem akart gyengülni, így végleg visszavonulót kellett fújnunk. Kicsit össze voltunk törve emiatt, és talán pont ezért vetette fel Gabi ötletként, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kikötőbe sügérezni. A vitorlások körül sok sügér él, a kikötő belsejébe pedig sem a hullámzás, sem pedig a szél nem tud úgy betörni, hogy az zavaró lenne számunkra. A rögtönzött „B” terv tetszett nekünk, és még volt is 1-2 óránk sötétedésig, így tettünk egy próbát.
Aztán nagyszerű szórakozás lett ebből a „próbálkozásból”. A sügérek aktívak voltak az esti órákban, jól reagáltak UL plasztik csalijainkra. A mólók alól szépen tudtuk fogdosni az apró csíkos ragadozókat, sőt egy-két nagyobbacska sügér is beesett.
Először én fogtam egy gyönyörű példányt, aminek kapása elemi erejű volt, majdnem kitépte kezemből könnyű pergető botomat. Aztán Gabi is fogott egy hasonló méretű „bandanagy” példányt, majd még a sötétség beállta előtt kedvesem is kivett egy szebbet, ami alig volt kisebb a mieinknél. Összességében elmondható, hogy egy nagyszerű „hiánypótló” pergetés volt ez az első napon, de azért este már süllőkkel és kősüllőkkel álmodtunk…
Másnap még mindig elsőfokú viharjelzés volt, és az előrejelzések azt jósolták, hogy estére sem fog enyhülni a szél. Mivel attól tartottunk, hogy megint nem fogunk tudni vízre szállni és kihajózni, kora délután ismét a kikötői sügérek zaklatását választottuk. Ezúttal csak ketten voltunk menyasszonyommal, mert Gabi ekkor még javában dolgozott. Telefonon azonban tartottuk a kapcsolatot és figyeltük az előrejelzéseket. Végül arra jutottunk, hogy csak megpróbálunk ismét kimenni a nyílt vízre, aztán lesz, ami lesz…
Este, ahogy teljes „menetfelszerelésben” kiértünk a tóhoz, úgy láttuk, hogy talán egy fokkal barátságosabb a Balaton, mint tegnap volt. Ez még mindig nem volt ideális állapot a nyílt vízi pergetéshez, ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.
Ahogy távolodtunk a parttól, úgy lettek egyre nagyobbak a hullámok körülöttünk. A csónak orra fel-le hintázott, gyakran méteres utat járt be függőlegesen. Olyan volt, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Én sajnos elkövettem azt a hibát, hogy amíg előrefelé haladtunk, egész idő alatt kötöttem - három botot szereltem fel és összekészítettem néhány cheburashka jiget - így folyamatosan lefelé néztem, egy helyre fókuszáltam, miközben dobáltak minket a hullámok.
Ennek persze meg is lett az eredménye… Mire a kiszemelt haltartó helyhez értünk, addigra én pont annyira lettem tengeribeteg, hogy ne tudjam felhőtlenül élvezni a pergetést. De émelygés és szédülés ide vagy oda, horgászni jöttünk, így megpróbáltam legyűrni minden bajomat és a pecára összpontosítani.
Meg is fogtam első balatoni kősüllőimet, amiknek nagyon tudtam örülni, még az adott körülmények közepette is. Manó is fogott kövest, és az esti órákban még két szép balint is elcsípett. Ez utóbbi nekem nem sikerült, de nem is bántam. Egyrészt az volt a cél, hogy Manó fogjon balatoni őnt, hiszen neki ez a kedvenc halfaja, másrészt meg én már erősen a túlélésre játszottam ekkor; nemhogy horgászni nem volt kedvem, de az egy helyben ülés is komoly feladatot jelentett számomra.
Nagyon nehéz volt ilyen komoly szélben és ekkora hullámok közepette pergetni. A hajó folyamatosan liftezett velünk, a szél pedig hosszú méterekre fújta el zsinórjaink öblét, ezzel még inkább akadályozva egyébként is nehéz dolgunkat. Én a magam részéről nem is gondoltam volna, hogy ilyen hullámok alakulhatnak ki a nyílt vízen, miközben a városban, a házak között szinte semmit sem érzékel az ember a 40-50 km/h-s lökésekből. Persze Gabi figyelmeztetett minket, hogy nem lesznek ideálisak a körülmények, de ezt át kellett élnünk, hogy megértsük, miről is beszél.
Mindezek ellenére a második nap már kősüllőt és balint is fogtunk, így elégedettek lehettünk a teljesítményünkkel. A harmadik - és egyben utolsó- napra Gabi szabadságot vett ki a kedvünkért, és az előrejelzések is jónak tűntek, így bizakodva vártuk az egész napos pergetést.
Nem túl korán reggel indultunk vízre. Ami lehet, hogy rossz döntés volt, hiszen enyhe szél volt hajnalban is, így lehet, hogy szerencsével jártunk volna. Azonban az előző este megpróbáltatásai kicsit óvatosabbá tettek minket (főleg engem), így kivártunk egy kicsit, végül csak kilenc óra körül indultunk el.
A Balaton ezúttal barátságos arcát mutatta nekünk. Nyugodt, csendes víztükör fogadott minket. Gyorsan pakoltunk és indultunk a kiszemelt hely irányába. Gabi azzal kecsegtetett, hogy az elmúlt napok viharos időjárása akár a mi malmunkra is hajthatja a szelet, vagyis a süllőt, és akár egy-két süllőcskét is foghatunk most a kövesek mellett. Ebben bízva vendéglátónk célzottan nagyobb plasztikokkal kezdte vallatni a vizet, míg mi kedvesemmel a kövesek mohóságában bízva inkább kisebb gumikat dobáltunk első körben.
Ennek az lett az eredménye, hogy nekem kősüllők érkeztek, míg Gabi fogott hamar egy szebb süllőcskét. Ez volt az első süllő a nyaralásunk alatt, amivel találkoztunk. Ezek után én is próbálgattam nagyobb gumihalakat is, de kezdetben azokat is a kövesek ütötték le. Végül megérkezett nekem is az első balatoni sücim. Habár ez kisebb volt, mint amit vártam, azért nagy örömet tudott okozni.
Aztán még meglepetésként egy szép balatoni garda is jött nekem. Ekkor már azonban nagyon magasan járt a Nap és irgalmatlanul égetett minket, így jobbnak láttuk, ha kimegyünk egy kicsit pihenni és megebédelni.
Visszaindultunk hát. Egy közeli strandon ettünk, ittunk, pihentünk egy kicsit. Sőt, még napozni is jutott időnk, majd délután 5 óra körül újra a süllők nyomába eredtünk.
Vendéglátónk ismét egy új helyre kalauzolt minket, ahol elmondása szerint szép süllőket szokott fogni. Mire kettőt tudtam volna dobni az akadóra, addigra Gabi már fárasztotta is az első sücit. Hamar kiderült, hogy ez az eddigi legnagyobb halunk. Barátom szépséges halat édesgetett magához. Gyorsan fotóztam neki, majd újradobtam. Szerencsére a süllő nem volt egyedül, mert szigorú koppintással jelentkezett nekem is egy érdeklődő. Kis jiges botomat szépen tekergette a hal, ami egészen hasonló méretű volt, mint barátom előző sücije.
Ekkor már teljes volt az örömöm. Erre az élményre vártam három napig. Pózoltam egyet a gyönyörű, egészséges, balatoni ragadozóval a gép előtt, majd visszaadtam a hatalmas állóvíznek. Ezek után már nem is volt érdemleges akciónk, de a Balaton még búcsúzóul megajándékozott minket egy csodálatos napnyugta látványával. Azt hiszem, ez volt nyaralásunk tökéletes befejezése.
Összességében egy igen eredményes túrát zártunk kedvesemmel a magyar tengeren. Habár az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket, és az időpont is a legmostohább volt pergetés szempontjából (július közepe), mindezek ellenére nagyszerű élményekkel tértünk haza Tokajba.
Hatféle halat fogtunk a Balatonból: sügért, naphalat, balint, kősüllőt, süllőt és gardát. Mindkettőnk vágya teljesült, Manó szép balinokat fogott, én pedig szép süllőket és kősüllőket. Soha rosszabb nyaralást nem kívánhatunk magunknak. Ezúton is köszönjük Nagy Gabi vendéglátását és segítségét! Nélküle valószínűleg nem fogtunk volna ilyen szép halakat. Hazaérve Tokajba pedig ott folytattuk, ahol Siófokon abbahagytuk, de ez már egy másik történet…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Nagy Gábor és Szalai Gábor László
