Éppen azon gondolkodott, hogy lecseréli az aktuális wobblert, amikor a rezegve bevontatott csalira nagy robajjal rontott rá valami. A bot villámcsapásszerűen rándult meg és erős húzásba ment át. A horgász nem rántott be csak keményen tartotta a pálcát, mire az egy pillanat múlva kiegyenesedett és megkönnyebbült...
Zúgott a motor és a fényszóró csóvája ütemesen kebelezte be az elválasztó vonal felvillanó fehér csíkjait. Az autóban halkan szólt a rádió, a motor zúgása elnyomta a lagymatag zenét. A horgász fejében zakatoltak az elmúlt órák és napok. A nyüzsgő emberek, haragos követelések, kedves és kevésbé őszinte hízelgések, álságok, hazugságok, könyöklések és térdelések pénzért, befolyásért, hatalomért. Fájdalmasan érintette, hogy másnap reggel minden ugyanúgy folytatódik. De addig még van egy éjszakája. A város most egyre zsugorodó pici fénylő gömbnek tűnt, és távolodott a sztrádán a sötétben. Távolodó, jelentőségét vesztő kicsi pontként gyorsan zsugorodott, ahogy a hívogató vidék csöndje és sötétje belopódzott gondolatai rejtekébe.
Hamarosan azon kapta magát, hogy nem a város jár a fejében. Mintha átlépett volna egy láthatatlan határon","zeletének képei már az erdő és a víz neszei körül csapongtak, majd feszes kiskatonák módjára sorakoztak egyetlen téma köré. Gondolataiban halak küzdöttek és botok hajlottak, csobogott a víz és feszült a zsinór.
A horgász közeledett a vízhez. Még két kis kanyart kellett leküzdenie és a jól ismert parkolóban, megszokott helyén fékezett. Kiszállt és óvatosan csukta be a gépkocsi ajtaját, mintha félne, hogy a vízpart hangosan kuruttyoló életét megzavarja. A horgásztanyát még kivilágítva találta. Kissé félszegen és tanácstalanul állt a kis ház kivilágítatlan teraszán. Bentről fény és zaj szűrődött ki. Odalépett az ablakhoz és benézett, tudta, hogy nem láthatják, mégis tétován kukucskált az ócska csipkén keresztül. A tó félrészeg törzsvendégei hevesen ropták a táncot a helyi lányok karjai közt. A cigarettafüstös, kis kocsmává alakult előtérben árválkodott a füzet, ahová érkezését be kellett volna jegyeznie. Nem volt kedve az emberekhez, elég volt neki erre a napra. Néhány másodpercet még habozott, majd egy gyors mozdulattal belépett a tanya üvegezett ajtaján és hevenyészve a papírosra vetette nevét és az érkezése időpontját: 22:25. Sarkon fordult és villámgyorsan elhagyta a kis lebujt. A forró nyári este illatában néhány pillanat alatt feloldódott a pólójából áradó kellemetlen dohányfüst szaga.
A csomagtartóhoz lépve már gépiesen begyakorolt mozdulatokkal készítette össze felszerelését. Jól kiképzett katonaként húzta fel harci mellényét és csatolta magára a szükséges holmikat. Utolsóként horgászbotját és orsóját vette kézbe. Lecsapta a gépkocsi fedelét és a parkoló sötétbe borult.
A géptető csattanása mintha valaminek a zord lezárása lett volna, de a horgász tudta, hogy ez nem a vég, ez éppen csak a kezdet. Az ő igazi világának a kezdete. Határozottan elindult a gyalogösvényen.
Meleg volt az éjszaka, ezért kevés ruhát húzott magára inkább a szúnyogok és a hajnalban várható hűvös miatt. A hosszúnadrág is csak kényszerből, a csalánok ellen került elő és terhes volt számára a horgászmellény is, amibe ezernyi kis kacatot rejtegetett. Oldalát egy kisebb táska húzta, melybe a csalikat dugta kisiskolás alapossággal. A tó partján végigvezető gyalogút csodálatos volt. A szemközti parton és a víztükrön ringatózó sok apró pislákoló fény sorakozott jelezve, hogy sokan megülték a tavat. De őt ez hidegen hagyta. Magányra vágyott és távolabb gyalogolt a tavat levezető kis folyóhoz. A vízfolyás egy erdőn vezetett keresztül. A horgász jól ismerte ezt a patakot. Többször fogott már szép halakat benne. Nehéz terep volt, távolabb a parkolótól és kevesen hittek az aprócska dzsungel-folyó halaiban, így gyakran egyedül járta a vadregényes partot. Most is hamar elérte azt a részt, ahol a víz hangos robajjal zúdult át a köveken. Rablóhalakat szeretett volna fogni. Megállt és felkészítette a fegyverzetet. A könnyű vékony horgászbotot csak most tolta össze. Harmonikusan ékesítette a kis orsó a parafa nyelet. A zsinórt átfűzte a gyűrűkön és fejlámpája fényénél felkötötte a karabinert is a madzag végére. Most következett a misztikus pillanat, a kis műhalacska kiválasztása. Boldogan, mint egy kincses ládát, nyitotta fel az oldaltáska fedelét, és a zseblámpa megvilágította e kincses láda tartalmát. Rendezett sorban vártak bevetésre a szebbnél szebb, apró, fából készült halacska utánzatok. Mindegyiken a fejrésznél apró műanyag terelő lap, mely a vízben billegésre, lötyögésre készteti a festett testecskét. Innen is a csali neve wobbler.
Ez volt a horgász kedvenc módszere. Valami különös kéjt érzett, amikor ezekkel a művészi kis imitációkkal kapásra bírta a ragadozó halakat. Kiválasztott egy hosszúkás sárgás-zöld darabot és felkapcsolta a karabinerre. Inkább vadászathoz volt hasonlatos ez az eljárás. Lopakodva közlekedett a parton és némán suhintotta a műhalacskát a megfelelő ágas-bogas áramlatba, majd az orsó és a bot együttes mozgatásával próbálta imitálni egy vergődő táplálékhal mozgását. Nem is sikertelenül. Éjszakáról éjszakára szép harcsák, süllők jártak pórul a tűhegyes horgokon. Most is ebben bízott és a zúgó víz felett dobásra emelte a botot.
Az első hajítás. Mindig egy ima kezdete, mely itt a vadonban kezdődik és a nyüzsgő nagyvárosban ér véget. A repülő csalit nem látta, hiszen sötét volt, de fröccsenéséből pontosan tudta, hogy jó helyen fogott vizet. A bot spiccét hirtelen a vízfelszín felé nyomta, és lassan kezdte bevontatni a wobblert. Feszülten várta, hogy egy éhes süllő vagy harcsa elkapja, de csalódnia kellett. A kis fahal szabadon érkezett meg a feladóhoz, ezért egy pár lépést odébb lopakodott és a folyamat kezdődött elölről: dobás, tekerés, lopakodás. Ebből állt az egész. A tudomány nem a tekerésben volt, hanem a dobásban és a lopakodásban. A horgász pontosan tudta, hogy a milliónyi bedőlt tuskó és víz alatti gyökér rengetegében hová kell állnia, és merre kell pöccintenie a csalit. Kissé szerénytelenül gondolt arra, hogy más horgászok mennyit bajlódnának a sok faággal, de ő jól ismerte ezt a kis folyót, így átadhatta magát az önfeledt vadászatnak. Büszkeségét csak az csorbította, hogy nem tudott még halat fogni. Éppen azon gondolkodott, hogy lecseréli az aktuális wobblert, amikor a rezegve bevontatott csalira nagy robajjal rontott rá valami. A bot villámcsapásszerűen rándult meg és erős húzásba ment át. A horgász nem rántott be csak keményen tartotta a pálcát, mire az egy pillanat múlva kiegyenesedett és megkönnyebbült.
- B... meg! - sziszegte alig halhatóan a horgász. - B... meg! Ismételte kissé hangosabban, mintha meg szeretne győzni valakit, majd hozzátette: -Ez harcsa volt!
Mindig várta a kapást és az mégis mindig váratlanul érkezett. Egy pillanatnyi kihagyás már hibát rejtett magában. Ez volt a legszebb az egészben. A feszült figyelem az éjszakai neszekkel körülvéve. Feszülten, mégis kikapcsolva, mint egy automata mosógép, mely az adott jelre forgásba kezd. Igen. Egy gépnek érezte most magát, mely arra hivatott, hogy az erdő halainak elvesztője legyen. Összeszedte magát és újra dobott, sokszor egymás után, de a korábbi robaj valószínűleg elűzte a közelben vadászó harcsákat így a horgász a pihenő mellett döntött.
Kis szünetet tartott és lekuporodott egy kivágott fatörzsre. Hallgatta, ahogy mesélnek az éjjeli zajok. A csendet hol egy buffanás, hol egy cuppanás vagy egy kaffantás törte meg. Áhított zsákmányai a harcsák és a süllők adtak ilyen hangokat lehörpintve a felszín közelében bóklászó kisebb áldozatokat. Boldog zene volt ez most a horgásznak és a félpercenként felrobajló rablások üteme a kabócák cirregésével karöltve elringatták gondolatait.
Nem a munkája járt a fejében, még csak nem is az emberek. Egy régebbi albumot lapozgatva a napokban kezébe akadt egy fénykép. Az elszíneződött fotográfián kislánya átkarolja egy álmos boxer buksiját. A képet nézegetve maga is meglepődött, milyen fájdalmat érzett a gyomra tájékán. A kutya a horgász hűséges társa volt hét hosszú évig, aztán jött az a három borzalmas nap: kínlódás és reménykedés, ápolás és küzdelem. De a betegség győzött és a horgász kérte, hogy vessenek véget az állat szenvedésének. Most megelevenedett az érzés, ahogy a kutya összeolvadt karjaiban a megváltó injekció hatására. Azt hitte, hogy szívét a nagy seb, egy nem múló nagy szerelmi bánat hege már megkeményítette, de most meglepve tapasztalta, hogy elérzékenyült. Talán kéne vennie egy újabb kiskutyát? - gondolta...
Most itt szimatolhatna, motozhatna mellette... És a gondolat mintha megelevenedne, apró zörejek, lépések hallatszottak az erdő felől, majd egészen közelről. Nem kétséges valami állat éppen a horgász mellett bukkant elő a sűrűből. A felkattanó fejlámpa csakhamar le is leplezte a kis vadászgörényt, aki ijedten meredt a fénycsóvába, aztán feleszmélve visszaugrott a rejtekadó lombok közé.
A kis közjáték visszarántotta a horgászt a valóságba. Még élénkebben rajzolódott ki előtte a feladat: halat fogni! Az új fejezet új csalit kívánt, ezért egy termetes citromsárga, ezüstösen csillogó halacska került a kapocs végére. Sokadik dobása sem hozott eredményt. Még lejjebb settenkedett a folyó mentén. Egy bedőlt fa mögött szép területen kimélyült, lecsendesült a víz és szinte alig áramlott. A partot alámosott gyökerek szegélyezték. Most innen remélt szebb fogást. A folyócska hosszában lefelé reptette útjára a fahalat és a beérkezésnél óvatosan megfeszítette a madzagot, amely a túlsó part padmalyos meredélyeinél halkan toccsant a vízbe. Talán a fele zsinórt szedhette vissza, amikor - ó boldog érzés! - hirtelen megfeszült a bot. A bevágás ezúttal nem késett és a fonott kanóc életre kelt. Heves rántások jelezték, szebb súlyú hal van a horgon. A horgász tudta, hogy nem engedheti a halat, mert a közelben félelmetes akadó terpeszkedik a mederben. Minden bekapcsolható érzékszervével kutatta, merre van az ellenfél. A fék ellenőrzése után a hal megállt és a horgász felkattintotta a fejlámpát, ami segítette a fárasztásban. Heves rántásokból a horgász rögtön felismerte az öreg süllő viselkedését. Ekkor még szaporábban kezdett verni a szíve, mert ezen a vízen még nem fogott öregebb példányt. A hal kis területen forgolódott és inkább erős fejrázásokkal igyekezett szabadulni a titokzatos vontató zsinórtól. Ekkor elhalványult a zseblámpa fénye és pár másodperc múltán kialudt a segítő műszer. Kifogyott az elem. Ettől a horgász idegesebb lett, de a süllő - mert bizonyosan az volt - komoly súlya és fogyatkozó ereje megnyugtatta. Végre megloccsant a felszín és a hangok ismét biztató jeleket adtak a kis sárkány szép méretéről. A horgász ügyesen lopta a távolságot és közben arra is figyelt, hogy ne emelje túlságosan agresszíven a halat, hogy az a felszínre rándulva saját tömegét is kihasználva egy fejrázással esetleg nehogy kitépje a horgot csontos pofájából. A tüskés ragadozó ereje csakhamar elfogyott, a felszín elcsendesedett és az áldozat könnyen simult a meredek part mellé.
- Nem érem el! - nyilallt a felismerés a horgászba. Jobb kezével a nyelet magasra tartva próbált a földön hasalva közel férkőzni a hal fejéhez, de az nem volt elég közel ahhoz, hogy megragadja. Agyában riadtan memorizálta a partot: feljebb egy bokor, lejjebb egy bedőlt fa. Felfelé nem mehetett, így arra gondolt, hogy lefelé terelgeti a kifáradt jószágot és a fatörzsre mászva elérhető távolságra tudja húzni magához. A súlyos test engedelmeskedett és lassan közelített a fatörzshöz. A sötétben a horgász egyensúlyozva igyekezett átlépni a vízen fekvő fára, de megcsúszott a parton és a hátára esett. A rándulástól megéledt ellenfele, és újult erővel szándékozott szabadulni. A horgász valami méltatlan pózban, a meredek parton egyre lejjebb csúszva irányította a halat, és közben kétségbeesve kereste lábával a fatörzset. Végre megérezte a stabil ágat és fellépett rá.
A süllőt most már uralta és összeszedve mozdulatait a kezéhez szánkáztatta a fogast. A tarkójánál megragadta és szorosan fogva kiemelte a vízből.
Csak most látta, milyen gyönyörű egyed. Amikor csak a feje kandikált ki, még nem sejtette mekkora. Boldogan fektette a testet egy fűvel borított részre, hogy az ezüstös pikkelyeket megóvja a sár rondításától. Győzelmi mámorát csak fokozta, hogy a küzdelem vége ilyen izgalmasan alakult. A halat bilincsre fűzte, és egy gyökérhez kötötte. Órája fél kettőt mutatott. Érezte, a siker miatt lesz ereje kitartani reggelig, hátha hajnalban is elkaphat egyet közülük.
A bilincsre fűzött sárkány halk csobbanással csusszant víz alá a partoldalban.
A horgászt most teljes sötétség és csend vette körül. Össze kellett volna rendeznie szétzilált szerelését, de valahogy nem volt kedve a kapkodáshoz. Inkább ült egy kicsit a hűvös fűben, izgalomtól remegő kezei lassan megnyugodtak. Hallgatta a csendet és boldog volt. Egy hirtelen elhatározás suhant át az agyán, amitől gyávának és bátornak érezte magát egyszerre.
Másnap már nem ment dolgozni...
Endrődy Jóvér Balázs
