Május legeleje a legtöbb pergető horgásznak a süllő kergetéséről szól… ez alól én se voltam kivétel
Még ha május elsején nem is, de másodikán nem hagyhattam ki, hogy elinduljak én is süllőre horgászni. Igaz, nem vettük kapkodósra a figurát, ugyanis kb. 9 óra után jött a telefon, hogy „Peti, nem megyünk ki horgászni?”… „Dehogynem!” Kíváncsi lennék, a címet elolvasva, hány embernek ugrott be, hogy ki is az a barátom, akivel ebben az epizódban horgászni fogok. Segítségnek, itt egy kép, arról a bizonyos Facebook live bejelentkezésről, ahol elhangzott: „El kell adni a házat, ilyen hajókat kell venni, el kell menni albérletbe!” :D
![Május 1 sokaknak a májusfáról szól, a képen a fiam bóklászik valahol… nekem a süllőről Május 1 sokaknak a májusfáról szól, a képen a fiam bóklászik valahol… nekem a süllőről](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nos, igen, Varga Pali barátommal megyünk ki a Rétközi-tóra, aki a magyar csónakos pergető válogatott másodkapitánya. A terv az volt, hogy beszélgetek vele kicsit arról, hogy hogyan vált technikai sporttá a pergetés… nos, aki a válaszra kíváncsi, az ne nézze meg a filmet. Elpofáztuk a napot… de ezt elfelejtettem. Ez van. De ígérem, a következő epizódban bepótolom! Nyugodtan ki merem ezt jelenteni, mert már kész az a film.
![Az a bizonyos Facebook live a vb-ről, amelyet nagyon-nagyon sokan követtek élőben Az a bizonyos Facebook live a vb-ről, amelyet nagyon-nagyon sokan követtek élőben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az biztos, hogy nem kapkodtuk el az indulást, mert 11 óra volt, mire a vízpartra értünk. Jöjjenek innentől a nap képei…
![Nagyon kedvelem az Owner Kizuna zsinórokat, nagyon emberi az ára és a minősége meg bőven jó Nagyon kedvelem az Owner Kizuna zsinórokat, nagyon emberi az ára és a minősége meg bőven jó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Napijegy-vásárlásnál nem voltak meglepődve, hogy megjelentünk Napijegy-vásárlásnál nem voltak meglepődve, hogy megjelentünk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Május 2. beikszelve Május 2. beikszelve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hány táskát kell még berakni??? Hány táskát kell még berakni???](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nap fénypontja a Picnic grill gumihal készlet :D A nap fénypontja a Picnic grill gumihal készlet :D](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Végreeeee megjöttek az új Black Swan botjaim! Végreeeee megjöttek az új Black Swan botjaim!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Gyorsban kötöttem egy FG-t, szép lett, nem? Gyorsban kötöttem egy FG-t, szép lett, nem?](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Most mondja valaki, hogy nem szép ez a design! Most mondja valaki, hogy nem szép ez a design!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szolid felirat Szolid felirat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Minden részlete tökéletesen kidolgozott Minden részlete tökéletesen kidolgozott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mielőtt valaki beleköt, hogy REKLÁM… Segítek: Igen, az! Mert nekem nagyon bejött, tetszik! Szívesen mondom azt, hogy eeeezzz egy tuti jó bot Mielőtt valaki beleköt, hogy REKLÁM… Segítek: Igen, az! Mert nekem nagyon bejött, tetszik! Szívesen mondom azt, hogy eeeezzz egy tuti jó bot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Itt picit megszakítom a képek sorát, hogy leírjak egy sztorit. Egyik cimborám hívott, miután látta a cikkben szereplő harcsát meg a kis videót, amelyet feldobtam a Facebookra, hogy:
• Peti, milyen az a bot???
• Halason vagy?
• Igen, az Ezüst-tavas versenyen.
• Kérd meg Pintér Zolit, vigye ki neked és nézd meg, vedd kézbe. Majd te megmondod, milyen…
20 perc múlva jött az alábbi kép…
![„Már jó helyen van…” (ennyi volt a képaláírás) „Már jó helyen van…” (ennyi volt a képaláírás)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha eljut valaki addig, hogy kézbe veszi, olyan erős a vásárlás, a csomag kibontásának élménye, hogy kizártnak tartom, hogy valaki azt mondja, „Jó-jó… hát…”!
Persze megértem, hogy sok pénz az ára, ez nem kérdés. De amikor végigbogarássza az ember, hogy milyen alapanyagokból van, milyen extrákkal felszerelve, rögtön azt hiszi az ember, hogy sokkal magasabb ár lesz a címkén.
![12:09 – Lassan jöhetünk ki ebédelni, pedig még el se indultunk 12:09 – Lassan jöhetünk ki ebédelni, pedig még el se indultunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ekkor még csak 2 volt nekem, e nap után meglett a H is :D Ekkor még csak 2 volt nekem, e nap után meglett a H is :D](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Felcsalizva Felcsalizva](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Pali is a Molix RA Shad 4,5”-es méretekből válogatott Pali is a Molix RA Shad 4,5”-es méretekből válogatott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hasonló csalik Hasonló csalik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Picit megraktuk cuccal a hajót… Picit megraktuk cuccal a hajót…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Rétközi-tó sokak szerint a szabolcsi Balaton A Rétközi-tó sokak szerint a szabolcsi Balaton](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Azt hittem, erősre van húzva a fékem, de Pali még ráhúzott, nem is keveset Azt hittem, erősre van húzva a fékem, de Pali még ráhúzott, nem is keveset](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
E fék-beállításnak később még lesz jelentősége. A peca viszont siralmasan gyengén indult. 2 órát dobáltunk, de kapásig nem tudtunk eljutni. Azt tudni kell a Rétközi-tóról, hogy itt nincs a csónakos pergetők számára tilalom, tehát áprilisban is lehet süllőre horgászni, de kizárólag a pergetőknek és csakis Catch and Release módon. Emiatt a frekventált helyeken gyakran áll csónak, így nem is vártuk, hogy ahány dobás, annyi kapásunk lesz… Mondjuk azt, hogy pöccintésig se jutunk el arra nem számítottunk. Így mentünk is ki a partra sütögetni…
![Ha a halak nem esznek, azt nem azt jelenti, hogy mi sem! Ha a halak nem esznek, azt nem azt jelenti, hogy mi sem!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jó étvágyat! Éhesen ne nézzétek meg a lenti videót! Jó étvágyat! Éhesen ne nézzétek meg a lenti videót!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![5 óra után mentünk vissza dobálni… Láttuk, hogy ott vannak a süllők, de nem ettek… 5 óra után mentünk vissza dobálni… Láttuk, hogy ott vannak a süllők, de nem ettek…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bummmmmm! Ez úgy kiverte a botot a kezemből, majdnem besz…m Bummmmmm! Ez úgy kiverte a botot a kezemből, majdnem besz…m](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sokszor átrongyolt a csónak alatt Sokszor átrongyolt a csónak alatt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szaladgáltam annyit a hajóban ide-oda, hogy kikopott a padló, tudtunk, hogy komoly az ellenfél Szaladgáltam annyit a hajóban ide-oda, hogy kikopott a padló, tudtunk, hogy komoly az ellenfél](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Pali azt hitte, kilazítottam a fékét, odajött ellenőrizni, meghúzta… „Basszus, ez nagyon nagy hal!”, majd nyitott a féken Pali azt hitte, kilazítottam a fékét, odajött ellenőrizni, meghúzta… „Basszus, ez nagyon nagy hal!”, majd nyitott a féken](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt az ellenfél Itt az ellenfél](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Vedd ki, ahogy tudod :D Vedd ki, ahogy tudod :D](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Markold meg, de úgy, mint a satu! Markold meg, de úgy, mint a satu!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kedvenc gumihal csalim – Molix RA Shad Orange tail A kedvenc gumihal csalim – Molix RA Shad Orange tail](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az ellenfél. Ha lemérjük, lehet, a tórekord lett volna, de se mérlegünk nem volt, se tovább nem akartuk levegőn tartani Az ellenfél. Ha lemérjük, lehet, a tórekord lett volna, de se mérlegünk nem volt, se tovább nem akartuk levegőn tartani](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az örömöm… hát, tudtam, mi jön: „Pali, szerintem egy ilyen H bot is kell nekem!” Az örömöm… hát, tudtam, mi jön: „Pali, szerintem egy ilyen H bot is kell nekem!”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![De jó nap lett a nullás pecából! De jó nap lett a nullás pecából!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A főszereplő… MEGINT! A főszereplő… MEGINT!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mondtam, hogy vigyük be a felmosót. Részletek a filmben! Mondtam, hogy vigyük be a felmosót. Részletek a filmben!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha szeretnétek a fenti képsorokat megelevenedve is megtekinteni, akkor az alábbi YouTube-linken megtehetitek. Megköszönöm, ha dobtok rá egy like-ot, kommentet!
Írta: Takács Péter