Egy pesti autótúrát követően, megérett bennem az elhatározás, hogy kimenjek Körösladányba, a Sebes-Körös duzzasztója alá. Célzottan pergetni mentem volna. Egy komoly esti, valamint egy még komolyabb hajnali-reggeli dobálás szerepelt terveim között. Cimborámmal megosztva az ötletemet, hamar csatlakozásra bírtam.
Megszületett a terv is: költségkímélésként menjünk busszal Ladányba - hisz még érvényes mindkettőnk diákigazolványa, elvégre ő egy hete, míg én jó két hete tettem sikeres államvizsgát - s a buszmegállótól jó 25-30 perces, gáton történő sétával elérjük a duzit. Mire összeszedtünk minden cuccot, úgy néztünk ki, mint a sátoros cigányok. Ami igaz is volt, lévén Tamás vállát húzta a sátor is...
Berényben felszálltunk, majd Ladányban le. Megnéztük, mikor megy reggel busz, mármint nekünk megfelelő időben. Eztán fogtuk magunkat és a gát felé vettük az irányt. Nagyon meleg és rendkívül fülledt volt az idő. Patakokban folyt rólunk a víz, amit valamelyest enyhített a magunkkal hozott, fagyasztóban "érlelt" Holsten. Jó 20 perce biztos gyalogoltunk már, de nemhogy a duzzasztónak, még a jóval előtte lévő Henkel-befolyónak sincsen se híre, se hamva. Ez kissé aggasztott bennünket. Tamás "katonaember", neki az ilyen fölcuccolt túrák, mondhatni erőltetett menetek meg sem kottyannak, engem viszont gyengébb fából faragtak. Kezdtem nyűgös lenni egy fél óra múlva. Minden következő kanyar mögött a duzit sejtettem, de hiába... Nem cifrázom: jól kilépve bő 3/4 óra alatt értünk a hőn áhított szakaszra. Ott aztán lerogytam, egyenesen kinyúltam. Cimborám meg noszogatott, hogy gyúrjam az etetőt, mert amíg világos van, ő keszegezne egyet. Nem ártana keszeget fogni, mert az éjjeli fenekes pecára kellene szeletnek való hal. Én a vedrek, míg Tamás a túloldal felé vette az irányt, információ begyűjtése címszóval. Csendes magányomban nézelődtem én is, valamint hűsítettem magam a maradék sörrel.
Visszatért komám, és lelkesen mesélte, hogy mi az ábra. Fognak keszeget, meg márnát is! Ejha, hát ezért jöttünk. Nagyon úgy fest a dolog, hogy most akkor minden összejön. A duzi alatti szakaszon folyamatosan rabol a balin és a domolykó. Él, szinte lüktet a Sebes-Körös.
Tamást magára hagyom a keszegekkel, én fogom a pergető botomat, és a zubogó felé indulok. Mellényemben minden féle, fajta Rapala lapul, itt ez kell a halaknak. Nem vagyok egyedül, ha jól számolom, akkor egy rövid 30 méteres szakaszon 4-en próbálkozunk. A húszas Royalra egy SSR 7 SD-t kötök dupla nyolcas hurokkal, és röpül is a vízbe, be a zubogóba. Első dobás és máris hal! Határozott, balin jellegű, odahúzós a rávágás, meg is akad a delikvens, egy méreten aluli kis "fenekeszeg" az áldozat.
Óvatos horogszabadítást követően már úszik is vissza. Megmosom a kezem, ellenőrzöm a féket s a zsinórt, majd útjára bocsátom a fahalat ismét. És újabb rávágás, ez már valamivel nagyobb az előzőnél, de még ez a balin sem méretes. Jól rágyógyult a fogós Owner-féle horgokra. Fene tudja miért, de nekem csak ez jött be igazán. A lábam előtt csap még egyet búcsúzóul, beterítve vízzel.
Dobom a soron következőt, a zubogó habzó vizére csattan a wobbler, a betonfal mellett próbálom gyorsan, a szilajnak tűnő víznél valamivel gyorsabban húzni, remeg a műcsalim, belespiccelek a vontatásba, és durr, odaver valami neki ismét. Jól akad, mélyen jön, a fenéken rángatva húz egyet-egyet a spiccemen. Ez süllő, pontosabban süllőcske. Az alig 25 centis kis tüskéshátú, bátran nekirontott a 7 centis műhalnak. Megszabadítva halamat a horogágak fogságából, vissza is eresztem folyóba. Mögülem ekkor hallom meg a kérdést, nevezetesen, hogy mivel dobálok, és hol lehet beszerezni? Nem vagyok az a titkolózós típus, minek is rejtegessem a "favoritot", nem én vagyok az egyedüli, aki itt SSR-rel dobál. Az viszont furcsa, hogy a pergetők közül csak én fogok halat. Rosszalló pillantásokat vetnek rám a helyiek, főleg azért, mert visszaeresztem a fogott jószágokat. Az egyik helyi, amolyan korombéli fiatal (na jó, nálam 3-4 évvel azért mégiscsak fiatalabb...) meglátva, ahogyan a vizet, és a soron következő horogra akadt halat fotózom, nem állja meg szó nélkül: "ja radarral könnyű halat fogni..." erre lépjek én bármit is. Aztán elmondom neki, hogy a kis kütyü, amit ő a kezemben látott, nem radar, csupán egy fényképezőgép. Beszélgetni kezdünk, elárulja, hogyan szokott ő ezen a helyen halat fogni, kishallal, ahogyan a helyiek többsége műveli mindezt. Legutóbb is fogott egy jó négyes süllőt. A tilalom kellős közepén... na, ezt akkor inkább hagyjuk.
Kérdésére, hogy milyen színűt vegyen, azt tanácsolom, hogy mindegy. Látva elképedését, lecserélem az SD-t egy G-re, és azzal is fogok, majd egy CW-re, amivel viszont sehogy sem akar sikerülni a következő halfogás. Le is cserélem, az eredeti SD-re. Ekkor ismét koppan a botspicc, olyat odaver neki, hogy beleremeg minden porcikám. Keményen belehúzok, s a zsinórom végén rázza fejét, a jó méretes süllő... Így kell ezt csinálni! Ez már bilincsre kerül, az éjjelt dróton tölti majd. Sajnálom egy kicsit, de régen fogtam süllőt, és nagyon hiányzik már az íze.
Időközben alábbhagy a halak rohama és helyettük a szúnyogokkal kell megküzdenem. Jó ideje nincsen rávágás, rablást sem látok már. Süllőmet a kövekre kötve hagyom hátra, és iszkolok a túloldalra, ahol természetesen ugyanannyi a szúnyog, mint ideát. Elunva a pergetést, kérdezem a cimborát, hogy nála mi a helyzet. Nem is rossz, 4 jókora keszeget vett ki a vízből, alig negyed óra horgászat alatt, hisz sötétben már bajos úsztatni.
Készülünk az éjjeli pecára: botok előszedve, horgok, ólmok és csalinak való... Tamás a zubogó felé indul, én pedig hűséges fegyverhordozóként fogom oda is követni. Nem sok kedvem van az éjjeli fenekezéshez, de azért csak kiülök mellé. Nem is fogunk semmit. Mellettünk a helyi srác egy retur márnával büszkélkedhet, amit jól el is rejt a kistáska mélyére. Tamás fog egy törpeharcsát piócával. Egyre álmosabbak leszünk, de mégis kitartunk egészen éjfélig. Ebből elég, irány a sátor! Mire mindent elrendezünk, és bebújunk a sátorba, nálam már a negyed egy is elmúlt.
Én 3 óra 30-kor, míg Tamás csak világosban, 4 órakor kelt fel. Én dobálni, míg ő keszegezni indul. Leérek a zubogó tövéhez. Most fonott zsinór van fent a dobon, elvégre akadhat harcsa is, és azt monofillal nem biztos, hogy ki tudom venni. Karabineremben a jól bevált SD-t váltogatom SFC-vel, és G-vel, néhol CW-vel fűszerezve. De írd és mondd, egészen fél 5-ig, majdnem a teljes világosodásig nem fogok semmit. Akkor aztán beugrik egy jó kilós süllő, valamint egy retur balin, majd az SD-t ismét egy méretes süllő ragadja meg.
| 
|
Én meg őt, és teszem bilincsre, így már ketten vannak. Persze, mire elunom a dolgot, már 6 óra, battyogok hát társamhoz, hogy meglessem, ő hogyan adja elő a keszegezést. Összeeresztem a bilincseken raboskodó süllőket, így a három "drótos-tüskés" szép látványt nyújt. Egyetlen probléma van csupán, nevezetesen az, hogy Tamás egy fia keszeget sem fogott, sőt: kapása sem volt... ez nem jó hír. Nagyon nem jó hír. Nem is szerelem össze a keszeges cuccot, leülök mellé, és együtt fogjuk a nagy semmit. Ki érti ezt?
Eszek egy kicsit, és azon gondolkodom, hogy vajon mi jöhet még ma... és ekkor eszembe jut, hogy nekünk még ki is kell gyalogolni a hídon túl lévő megállóhoz, a kánikulai melegben. De előtte még össze is kell pakolni, amit nagyon nem szeretek. Ki is használom a maradék időt és elindulok, hogy megnézzek egy csatornabefolyót, ami jó fogással kecsegtet. Van rá bő fél órám, ebből 10 perc az út oda-vissza. Baktatok a gáton, majd elalszom, de azért csak-csak odaérek a befolyóhoz.
A látvány megragadó: a duzzasztónál már rablás sem nagyon volt, itt viszont minden percben spriccel-ugrál a kishal kifelé a vízből. Hol itt, hol ott rabol vagy csak fordul a balin és a domolykó. Izgatottan szerelem le a fonottat a monofilra, és egy "kisvöröst" akasztok a karabinerbe. Dobás előtt beélesítem a Nikont, hogy sikerüljön akcióban megörökíteni az esetlegesen megakadó halat. Gép a twisteresdobozra, mögöttem biztos helyre letéve, így megejtem az első dobást. A sodrásba dobott és bukdácsolva haladó, meg-megemelt vörös twistergumit koppintja valami, ami kiragadná kezemből a botot. A rávágásból sügért gyanítok, nyúlok is a gépért, s a formás, szép színű halat le is fényképezem.
| 
|
Dobok még vagy tízet, de nincsen több hal. Órámra pillantva rögtön rádöbbentem, indulni kell. A fáradságomhoz képest, nyargalok ahogy tudok a "táborba", alig van 20 percem, hogy összerámoljak mindent. Tamás persze nem fogott keszeget, miért is jönne össze egyszer minden? Elkezdünk pakolni, mire végzünk, alaposan ki kell lépnünk, hogy elérjük a buszt. Felmálházva, nyúzottan vágunk neki a jó 45 perces "kellemes sétának".
Csákó Gábor /charon24/
