Ott folytatnám, ahol az előző ladányi riportom abbamaradt. Úgy váltam el akkor Körösladánytól, mint aki búcsúzik, mint aki hosszú időre nem látja majd viszont a hőn szeretett vizét. Külföldre utaztunk... A hazaérkezés után, már 2 nap elteltével lehetőségem volt arra, hogy ismét "leteszteljem" a ladányi süllőket, balinokat. Előző túránkon a balinok voltak a főszereplők, kíváncsian vártam a folytatást...
Még annyit, hogy mielőtt Angliába utaztunk volna, Tónit - kit sikerrel beoltottam, azzal "hagytam" itthon, hogy menjen és próbálja a duzzasztót, fogjon helyettem is... Ennek ő boldogan eleget is tett. Hazatértünk után a "gyakorlott" cimborával ismét együtt indultunk neki az áhított szakasznak. Útközben kiderült, hogy a "fertőzés" olyannyira sikerült, hogy a társ vásárolt magának egy pergető botot, sőt halat is fogott már vele! A vízről kérdezve csak annyit mondott, hogy valamivel feljebb jött és zavarosabb, mint amikor együtt horgásztunk. Ez nagyon jó hírnek számított és csupa jóval kecsegtetett. Lelkesedésem szinte határtalan volt.
Megérkezve első dolgom volt, hogy kézbe vegyem az új botot, pusztán kíváncsiságból. Elég jól választott, bár az én kezemnek kissé lágynak tűnt a pálca. Új orsó feszített rajta, s vadiúj zsinór. Lecammogtunk a szokott helyünkhöz, és menten dobálni kezdtünk, minden alaposabb körültekintés nélkül. Rablás akadt, de most nem ott, ahol eleddig megszoktuk. A sodrás megváltozott, most nem volt nagy langó a folyó közepén, hanem a víz ott kavargott lustán, ahol eddig a legjobban rohant. Felmerült hát a kérdés: hol keressük a halat?
Kézenfekvőnek tűnt megpróbálni a régi, itt bevált technikámat. Azonban jó félórás dobálást követően szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy nem működik. Rablást azonban itt is, ott is fel lehetett fedezni. Ezek valószínűleg süllők voltak és más fahalacskát és vontatási technikát kívánnak. Megpróbáltam egy új wobblert és irdatlan nagyot dobtam bele a zubogó közepébe, a pillért célozva és rézsút vontattam magam felé a Rapalát. A harmadik dobás után nagy bummal jelentkezett az első hal. Meglepő módon egy balin. A sodró vízben a rávágás nagysága, valamint a balin húzása csalóka volt. A hal még a kívánt méretet sem érte el. Kissé csalódottan tettem vissza a folyóba, majd újra dobtam. Tóninak felkötöttem azt a Rapalámat, amivel legutóbbi pecánkon balint és süllőt is fogott. Ez egy Rattlin\' Fat Rap FT. Elég mély járású, ráadásul igen zajos. A benne elhelyezett golyók plusz rezgést - és állítólag plusz fogósságot - biztosít ennek a fajtának. A víz zavaros volt, de nem bántóan. Én nem mertem rögtön rikító színnel kezdeni, ezért nálam maradt a szokásos SD, az SSR fajtából.
Dobáltunk, dobáltunk rendületlenül, volt egy-két véletlenszerű, megakaszthatatlan rávágásom, de más semmi. Pedig csak mi ketten voltunk, még azt sem mondhatnám, hogy valaki zavarta előlünk a halat. Ebből nekem elegem van! Minden mindegy alapon átmentem a túloldalra, annál is inkább, mivel a borult ég mintha még borultabbra váltott. Lecseréltem az SD-t a múltkor már jelesre vizsgázott SSR 8 SFC-re. Hátha majd ez a zöld szín...
Először a "rézsút-technikát" próbáltam, ám nem jelentkezett hal. A lábam előtt, a sekély alig 40-50 centis vízben viszont rabolt valami. Lenn, a fenéken, a vízben lévő kövek fölött hajtja, kergeti felfelé a kishalakat a süllő. Mert ez süllő, ebben bizonyos voltam. Hát megpróbáltam úgy húzni a törtcsőrű csodát, hogy az előttem lévő 1-1,5 méteres szakaszon, valahogy a fenék közelében remegjen. Na, ez be is jött! Rögtön az első ilyen trükkös bevontatásra odavert a tüskés, rá is gyógyult a fahalra. A fonottal egész egyszerűen a víztetőre húztam, így nem volt ideje elhajtani a többit, másrészt a kezdeti sokkot kihasználva egyhamar kivettem, és a horgoktól meg is szabadítottam. Örültem, bár nem túl nagy a hal. Nagyobbat szeretnék.... Nem is a hal, hanem a fogásának élménye gyötört. Ha most jönne be az "öreg".
Eljátszottam a gondolattal, tán kissé tovább, mint kellene, mert lomha-ráülős kapás ért utol, ez is pontosan előttem. Beledőltem az akasztásba és hoppá, de jó súlya van! De mi a csoda ez? Nem indult, nem mozdult, se fejrázás, se semmi... Ez biztos nem balin, tán harcsa?! De ebben a pillanatban megindult a hal és rázta a fejét kegyetlenül. Belefeküdt a folyásba, éreztem erejét, s inkább adtam neki egy kis zsinórt, nehogy a rövid pórázon leverje magát a horogról. Hosszas küzdelem után tudtam felerőltetni a felszínre, a jókora süllőt! Izgalmamban, olyan 4 kilósra saccoltam. Remegett a kezem, mert nem nagyon tudtam magamhoz csalogatni... Hát még akkor, hogy elkezdtem remegni, amikor megláttam, hogy rosszul akadt a horog! Nem jött közelebb, miközben azon izgultam, hogy az alsó állkapcsát kívülről tartó hátsó horog vajon meddig tart? Minden mindegy alapon magamhoz húztam, és amit még Patek mester mutatott nekem, faroknyélen alkalmazott szorítófogással, kiemeltem magam mellé a kövekre. Ott aztán csizmaszárba szúrtam a Technium botot, és szabályosan rávetődtem a meglepett süllőre. Gyönyörű hal! Irány a túlpart de elébb átrikkantottam, hogy megvan a nagy süllő!
Szinte úsztam a levegőben, úgy értem le a partra. Ez hiányzott már nagyon, hogy helyre álljon lelki egyensúlyom. Kikötöttem a halat, miközben Tóni csodálta a vizek farkasát. Kellemes izgalom járta át minden porcikám, miközben újra kezdtem a dobálást, de már ezen az oldalon. Időközben beállt a sötétség, tehát balin már nem várható, "csak" süllő. És megtörtént a csoda. Egyre másra akasztottuk a balinokat. A legtöbbje retúr, de akadt egy méretes is. Elmúlt már 22 óra, és még mindig volt a befelé dobott, és rézsút kifelé vezetett Rapalára rávágás! Hát ilyen még nem volt! Itt általában, legkésőbb 3/4 10-kor már lehet pakolni. Természetesen maradtunk még. Nem is hiába! Én még egy balint, míg társam egy erősen méretes süllőt zsákmányolt. Ennél jobb befejezést nem is kívánhattunk magunknak.
Az otthoni mérlegelésnél derült ki, hogy a süllőm nemhogy a négy kilót, de még a hármat sem érte el... Pontos súlya 2,75 kg, 58 centis hossz mellett. Azért panaszra így sem volt okom...
