Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik a cikk címe, de rögtön próbálom is megmagyarázni. A napi fogási statisztika, a lebonyolított versenyek és a halőrök beszámolói segítségével több szemszögből vizsgáltam meg a jelenleg is gőzerővel pörgő tárgyi főszezon aktualitása okán a rablóhalazás általános tapasztalatait. Tény, hogy más-más módon közelít az emberfia a témához sportos pergetőhorgászként, megszállott nagyhal-vadászként, vagy - szerintem abszolút nem szégyen ez sem - „csak” olyan egyszerű horgászként, aki szívesen ül a konyhaasztal mellett is egy általa fogott hal társaságában… A tógazdai, illetve a versenyszervezői oldal már a másik aspektus, de a két vonulatnak több dologban is találkoznia kell. Ilyen például a halak tisztelete, a reális szabályozás, vagy az objektív értékelés igénye. Ha mélyebbre ásunk, egyre több a feltárható összefüggés. Mivel egy kicsit minden vonulatban érintett vagyok, íme tehát néhány - szubjektív elemeket is tartalmazó - rangsorolás és kapcsolt felvetés, természetesen a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül!
Ezen elmélkedésben most csak a négy legelterjedtebb és nagyobb honi rablóhallal, nevezetesen a csukával, a süllővel, a harcsával, valamint a balinnal foglalkozom részletesebben, de ez nem jelenti azt, hogy nem érne meg egy külön misét pl. a csapósügér, a pisztráng- vagy feketesügér, vagy a kősüllő és akár a domolykó helyzete, lehetőségei…
A felsorolt példák döntő része ugyan maconkai, de úgy gondolom, hogy számos megállapítás független a konkrét víztől, legfeljebb a ragadozók nagyobb gyakorisága okozhat kisebb-nagyobb eltéréseket. A speciális vizek és életterek más történetek, ott minden megeshet, de az ellenkezője is.
Az első körben e rablók általános viselkedését, a halfaunát tekintve belső arányukat és az azt befolyásoló telepítéseket szeretném egy kicsit körüljárni.
Megítélésem szerint ma vizeink döntő többségében alulreprezentált a ragadozók aránya, és a belső faj szerinti és korfás összetétel is bizony komoly kívánnivalót hagy maga után. Ha a víz intenzív horgászat alatt áll, és/vagy gyenge az őrzése, akkor egyszerűen ma már a legtöbb esetben számos okból (pl. viszem, mert fizettem érte, esetleg elviszem, mert nem vették észre) szinte lehetetlen egy jó állományt tartósan fenntartani. A legjobban visszafogható a csuka, őt a süllő, majd (különösen csónakos horgászatra is alkalmas vizeken) a harcsa, végül a horgászok táborában még mindig nem túl népszerű balin követi. 1000 csukából egy ilyen vízen az 5 kg-os (maximum 5 éves) kort jó, ha 1-2 példány érheti meg az állami szabályzók legszigorúbb betartása mellett is. Van olyan víz, ahol már az 1 nyaras csuka is eléri az elvihető méretet!
Rendszeres és okszerű emberi beavatkozás nélkül viszont az is előfordulhat, hogy előbb-utóbb valamelyik faj akár szinte teljes uralomra kerülhet egy adott víztérben, és ekkor már néhol irtják (lsd. nincs korlátozás, kötelező elvitel) is őket, mintha a faj tehetne a dologról… Szelektív halászat és áttelepítés? Táplálékhalak biztosítása? Egy biztos: én nem adnék pl. ingyen területi engedélyt egy nagy harcsa kifogójának sem, és ez messze nem anyagi oldalú megközelítés!
Tapasztalataim szerint, ha nincs elkülönült élettér, sem beavatkozás, akkor főleg a nyíltabb és mélyebb vizeken a süllő előbb, vagy utóbb, de biztosan uralomra kerül a csuka felett. Az időtényező szervesen összefügg az állománysűrűséggel. Volt szerencsém látni, amikor szó szerint elűzte a süllő alig kisebb (a toroknyílást tekintve pedig félelmetesebb) ellenfelét! Ha van pl. fűzfagyökérzet, vagy tisztább köves ajzat, akkor a csukához hasonlóan természetes módon is jól szaporodik, miközben vehemensen védi is a fészek környezetét (süllőtilalom, és helyi időzítése?). Talán így nem véletlen az sem, hogy a Természet úgy rendelkezett, hogy a csuka növekedési üteme jóval nagyobb, mint a vetélytársé. Ez a gyorsabb emésztés, az erősebb gyomorsav mellett genetikai adottság is.
A harcsa pedig a csendes terjeszkedő, állománya képes szinte észrevétlenül megtöbbszöröződni, és Ő a legkevésbé kannibál hajlamú is a felsorolt halak között. E tekintetben egyébként toronymagasan a csuka vezet, különösen búvóhelyek, azaz elkülönült vadászterületek hiányában. Fajlagosan szintén az „édesvízi krokodil” tudja a legnagyobb falatot beforgatni, akár a testhossza felénél nagyobb zsákmányt is benyelhet. Ez persze veszélyessé is válhat a számára, e téren az én negatív példám egy 79 cm-es csuka, amely szó szerint előttem fulladt bele egy 47 cm-es nyurgapontyba, ugyanis a faroknyelét már nem tudta hová lenyelni!
Én ezért is úgy látom, hogy rablóink nem törekednek az extra falatokra, de a sérült hal reflexként támadási kulcsingert generál(hat) számukra akkor is, ha ez nem biztos, hogy kellene… A sérült és/vagy beteg hal pedig elvezet minket a ragadozóink komoly halegészségügyi szerepköréhez, mert a mindennapi betevő megszerzése közben bizony szorgosan szelektálnak. Lehet hogy meglepő, de egy sok fehérhallal rendelkező vízen a 10-20 kg-os harcsák sem a kilós pontyokat eszik, hanem leggyakrabban a vízközt(!) pihenő tenyeres dévért, karikát szippantják be alulról támadva az éjszaka sötétjében.
Visszatérve még a harcsára elmondható, hogy rövid időszakokban (ebben egy nyári zivatar ideje volt nálam a csúcs) borzasztó agresszív is tud lenni, de sokszor szinte észrevétlenül el is tűnik. A balin látványos nappali rabló - különösen küszös vízen -, de kifogása a legnehezebb, a gasztronómiai érték becsmérlése pedig pont ezért legalább akkora mértékben önigazolás is, mint tény… Az említett halfaj mellett még a süllő is jóval gyakrabban hajt végre csoportos zsákmányszerzési akciókat, mint a másik két faj. A napszak tekintetében általános vélekedés, hogy a napkelte-napnyugta váltóidőszak mellett a süllő és a harcsa éjszakai, a csuka és a balin nappali harcos. Döntően igaz is a képlet, de pl. 25 fok feletti vízhőmérsékletnél (lsd. emésztési idő) júliusban délben is szépen evett a süllő nálunk, még a német Hans barátom elmondása szerint Ő a komolyabb csukáit 90%-ban éjjel fogja. Ezek szerint nem véletlen, hogy az általam élőben fogni látott legnagyobb, 16,28 kg-os csuka is éjjel kapott… A gyenge szél, a borongós idő általában kedvezőbb. Tapasztalataim és a fogási statisztikák okán a ragadozók is érzékenyebb az erősebb frontokra, de a pontynál ez tényleg látványosabb jelenség.
A mozgásra, a vergődésre legjobban a csuka reagál, a süllőnél pedig az illatok legalább ennyire dominálnak. Nálunk a természetes halcsali tekintetében a veresszárnyú és a bodorka a csúcs, és nyáron pedig sokszor jobb a frissen elpusztult példány, vagy a szelet, mint a fickándozó élő.. Ősszel aztán beindul a keresés, és a vermelő keszegfélék passzivitása okán is megváltozik a képlet, 10-12 fokos vízen már egy jól vezetett körforgóval a fogási darabszám(!) tekintetében nem lehet versenyezni… Átlagsúlyban pedig a medertörés közelében lévő fix úszós csukázóval, mondjuk 10-15 cm-es csalihal esetén.
Az agresszivitási sorrendem tehát a vízi életközösség szempontjából: 1. a süllő, 2. a csuka, 3. a harcsa, 4. a balin. Horgásszemmel ugyanez más, mert itt a csuka van az élen, még második a balin, bronzérmes a harcsa, és csak negyedik a horgon is leggyengébben védekező süllő. A telepítéseknek inkább az élettérhez illene igazodnia, de megpróbálhatunk kompromisszumokat is kötni, ha a halak is úgy akarják. A horgászok esetében ez esetben sem kérdés, hogy mit szeretnének, gondolom legfőképpen mindenhol színes és bő halállományt.
A gasztronómiai sorrend is befolyásolja a horgászatot, így naná, hogy a telepítést is. Itt a süllő vezet a harcsa után, majd a csuka és a balin következik. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a japán ismerőseimnél nagy előnnyel a „vadízű” csuka vezet, majd a balin a második…
A növekedési erély tekintélyes döntési tényező lehet, de erre részletesebben majd később térnék ki. Itt szerves összefüggésként rögtön nem kerülhető meg az árak kérdése sem. A legtöbb vízen gazdaságilag ideális 1 nyaras, jó minőségű őszi tenyészanyag átlagára a süllőnél (15 dkg/db) a „piaci ponty” idei 400 Ft-os nettó dömpingárának 4,5-szöröse, ugyanez a mutató a csukánál (35 dkg/db) és a harcsánál 3,5, a balinnál (8 dkg/db) 3,0, ha az utóbbi egyáltalán kapható. A legsérülékenyebb messze a süllő, majd a balin, a csuka és a harcsa következik, így az olló tavaszra szinte biztos, hogy tovább is nyílik.
Ha viszont nagyobb, akár horogérett(?) halat akarunk e fajokból beszerezni, akkor már ez 1000-1200 Ft+ÁFA áron is lehetséges, tehát a mutatószám 2,5-3,0 közé esik vissza.
Ha az a cél, hogy rögtön elvihessünk egy 40 dkg-os 30 cm-es süllőcskét, vagy egy 50 dkg-ot éppen megütő negyvenes csukát, akkor ez a gondolkodás kerülhet előtérbe. Szerintem sajnos. Tény az is, hogy a nagyobb ragadozók többsége már nem halastavakból kerül a horgászvizekbe, hanem természetes vízi halászatok eredménye. Mielőtt szidni kezdenénk a halászokat, gondoljuk át, hogy kinek mire van igénye, ugyanis a kereslet határozza meg a piacot! A mai rohanó világban sokszor már nincs türelmünk egy-két évet sem várni…
Pedig egy jobb horgásztavi élőhelyen pl. a süllő a második évben már 60 dkg, a harmadikban kiló feletti. Ugyanez a csukánál már a következő őszre is lehet egy bő kilogramm, 2 év múlva pedig nem meglepő a 2 kg feletti súly sem! A harcsa pedig folyamatosan csak gyarapodik, gyarapodik, majd pár év múlva beelőzi az esetleg megmaradt nagy csukákat. 8 év - 20 kilogramm! Ilyenkor az ember oszt, szoroz, gondolkodik. Próbál kompromisszumokat kötni a világgal…
Véleményem szerint, ha egy nagyobb horgászvízben az összfogásban 5%-ot elér a 4 faj fogási aránya, akkor elégedettek lehetünk, persze lehet nyugodtan (és a pénztárca függvényében) tovább optimalizálni, elvileg több év alatt el lehet érni akár a 15%-ot is. Persze figyeljünk a táplálékhalakra is, mert 1 kg súlygyarapodáshoz legalább 8 kg hal elfogyasztása szükséges a legjobb hasznosítóknál is, ami szintén rendszeres utánpótlást igényelhet a vízkezelő részéről, különben tényleg fogyni kezdenek a kisebb pontyok is…
Ezen oldalról összegezve a dolgokat továbbra is meggyőződésem, hogy a ragadozók arányát vizeinken akár a ponty rovására is javítani kell, amennyiben erre mód és lehetőség kínálkozik. Ha egy faj megtalálja a számítást az adott élettérben, segítsük egyedeit, és néha gyakoroljunk kegyelmet is a még szebb jövő érdekében. Ehhez szükséges a méret- és mennyiségi korlátozások, a fajlagos tilalmi idők átgondolása, valamint a kíméletes(ebb) fogási technikák elsajátítása, így a hal helyes kezelése és kapcsoltan fokozottabb megbecsülése is. Erről szeretnék majd írni a későbbiekben.
