A kuttyogatás egy ősi magyar módszer, amely kifejezetten a harcsa táplálékszerzési vágyának felfokozására és későbbi megfogására szolgál. A közhiedelem azt tartja, hogy csak a meleg vizekben van értelme próbálkozni… Ezt az időszakot körülbelül június és szeptember közé teszik. De vajon ez tényleg igaz, kizárólag csak ekkor van értelme kuttyogatni és harcsára horgászni? Néhány érdekes tapasztalatot kívánok veletek megosztani ezzel nem hétköznapi témával kapcsolatban.
Egyvalamit már rögtön az elején leszögezhetünk. A kuttyogatva horgászók döntő többsége nem is próbálja június előtt ilyen módon keresni a harcsákat. Mégis ezek közül a horgászok közül állítják sokan azt, hogy pl. egy április végi próba teljesen felesleges, mert még hideg hozzá a víz. Ennek a fele igaz is… az, hogy hideg a víz. Nekünk embereknek lehet, de a harcsáknak biztos nem az. Télen szinte végig csak vegetálnak, alig vesznek magukhoz táplálékot, de ilyenkor már muszáj elegendő mennyiséghez jutniuk (és ezért tenniük is kell), mert a harcsák ilyenkor töltik fel szervezetüket kellő energiával a közelgő íváshoz.
Azt, hogy melyik időszakban van nagyobb esély a fogásra, nehéz lenne megmondani. Ezt mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia az adott vízen. Megesik, hogy az egyik nap délelőtt, a másikon meg délután lehet a harcsákat kuttyogatva kapásra bírni. Nagyon sokszor csak éjszaka táplálkozik, és gyakori, hogy egész nap nem eszik. Ilyenkor hiába is próbálkozunk, de hát ezt előre nem tudhatjuk…
Ilyenkor hatalmas előnye ennek a módszernek, hogy előttünk jó ideje senki nem ütötte a vizet, ezért nem szokhatott hozzá a harcsa a kuttyogató hangjához. Persze azért csodát ne várjunk, hogy - mondjuk - teljesen felemelkedik a harcsa a hang hatására, de azért igenis megmozdul és elkezd keresgélni. Tehát egy fenék fölé állított eresztékkel hamarabb összeakadhatunk vele, mint egy félvízre húzottal. Ha már a szereléknél tartunk: el kell mondanom, felesleges túlbonyolítani azt. Ólom, ütköző, horog. Ennyi bőven elég egy fogós szerelék elkészítéséhez. Arra viszont ügyeljünk, hogy az ólom súlya mindig a víz sodrásához igazodjon. A csalinak mindig a csónak alatt kell lennie, nem sodorhatja ki oldalra az áramlás. Csalinak tehetünk fel élő halat, de próbálkozhatunk puha csalikkal is.
Az ütés gyakoriságát a horgászat elkezdésnél én mindig a víz sebességéhez igazítom (ha nincs kapás, akkor érdemes azért változtatni az ütemen). Felesleges egy alig áramló vízen sokat ütni, mert csak elijeszthetjük vele leendő zsákmányunkat. Viszont egy gyors sodrású vízen pont a kis ütésszám lehet a hiba oka. Ebben az esetben hamar áthaladunk a harcsa felett, és ha az „érdeklődési” körén belül éppen nem ütöttünk, akkor nem keltjük fel az érdeklődését, ezért nem is fogja elkezdeni a csalinkat keresni.
Hely szempontjából, ebben az időben én inkább a kanyarok belső és egyben lassabban áramló szakaszát ajánlanám. Ezen belül érdemes a kövezések között elhelyezkedő mélyebb mederesések fölött végigcsorogni, illetve annak a helynek a közelében, ahol a táplálékhalak csoportosulnak.
Van még egy eléggé jónak számító hely, ez pedig a kövezés fölött elhelyezkedő gödör. A búvóhelyet az elgurult nagyobb kövek jelentik a harcsának, illetve maga a víz sodrása által alámosott kövezés üregei. Azért tanyázik itt (is), mert itt nincs sok tennivalója, a víz sodrása teljesen az orra elé viszi a táplálékot és csak minimális energiát kell felhasználnia, hogy meg tudja azt szerezni. Ebből a pihenő helyzetből azért egy jó ütemben megszólaltatott kuttyogató hangja nagy eséllyel kimozdulásra bírhatja. Egy szó, mint száz, a kuttyogatás igazi szezonja a nyár… de azért érhetnek bennünket kellemes meglepetések a hűvösebb vizeken is.
Induljunk hát el és tegyünk próbára szerencsénket!
Írta: Szőke Richárd
Fotók: Szőke Richárd, Nagy Ágnes
