Az elmúlt néhány napot egy számomra teljesen új és a maga nemében különleges helyszínen töltöttem. A horgászok nagy része szeretne élete során legalább egy szürke harcsát megfogni. Így vagyok ezzel én is, a nagyponty-horgászat mellett szívesen vadászom édesvizünk legnagyobbra növő ragadozó halára, ezért úgy döntöttem, hogy útra kelek és megismerkedek Olaszországban a Pó folyó deltavidékével, amely legendás halállományáról harcsahorgász körökben. Barátaim között megemlítve az ötletet gyorsan össze is jött egy jó csapat, így indultunk neki az olasz kalandnak.
Nem kergettem hiú ábrándokat, úgy vágtam neki az útnak, ha a horgásztúra alatt lesz egy jó akcióm, már elégedetten fogok hazatérni. Ahhoz, hogy megfelelő információkat kapjak a horgászhelyekről felkerestem Engemayer Tibort, aki mindenben a segítségemre volt a horgászat alatt.
Először felkerestük a különböző csatornákat, melyek öntözési céllal készültek és pókhálóként szőtték be Coparro település vonzáskörzetét. Számtalan zsilip és híd található ezeken, amelyek mind potenciális haltartó helyek. Ezeket két módszerrel horgásztuk meg eredményesen, az első a pergetés volt sekélyebben járó wobblerekkel vagy testesebb gumihalakkal. Utóbbinál nagyon fontos a megfelelő jigfej kiválasztása, mivel e helyek nagyrészt sekély, 1-1.5 méteres vízmélységeket rejtenek, igyekeztünk minél kisebb súlyú fejeket választani.
Kis csapatom tagjai rögtön a túra legelején egyből kapást tudtak elérni, először Lali fogott egy szebb bajszost, majd Tamás követte egy darabosabb süllővel, amely egy harcsának szánt nagy gumit ütött le.
A másik módszer, amely itt nagyon népszerű, az az úsztatás. Erre egy nagyon egyszerű szereléket állítottam össze egy 50 g-os belső zsinórvezetésű úszóval és egy Black Cat Power Rig Hookkal, amelyre 5-6 szál nadályt helyeztem csalinak. A hidak környéken is sikerült ezzel kisebb harcsákat fognom, de az igazi meglepetést az az egyik zsilip felett feltorlódott uszadék közötti apró lyukakban történő horgászat hozta, ami egy életre megfertőzött a harcsahorgászat vírussal!
Egy napra ki látogattam a Pó folyóra is, ahol csónakból, vertikális módszerekkel vettük üldözőbe a halakat. Itt szembesültem vele igazán, micsoda táplálékbőség áll a ragadozók rendelkezésére. A kikötőben rögzített mega méretű emelőháló csalihalfogás céljából van elhelyezve, melyet bárki szabadon használhat.
Szinte minden emelésre sikerült fogni mindennemű etetés nélkül, ezek karika- és dévérkeszegek voltak, de akadt köztük „csefalo” is, amely az itt élő harcsák elsőszámú természetes tápláléka.
E horgászat alatt sikerült megismerkednem a pettyes harcsával – vagy, ahogy itt nevezik, morgó harcsával –, amely önbizalommal túl fűtve támadott olyan nagyméretű csalikat, mint a Berkeley Flatt Shad 96-s modell, amely egyszerűen bele sem férne a szájába.
A nap folyamán horogra akadt néhány szürke harcsa is, amelyek szabadon távozhattak a kaland végén.
Összességében elmondhatom, hogy megbizonyosodtam arról, amit már itthon is éreztem, miszerint itt sincs kolbászból a kerítés. Nem vitás, hogy nagyon sok szép hal él az itteni vizekben, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hatfős kis csapatom minden tagja kivétel nélkül fogott harcsát a túra alkalmával, de azokért keményen meg kellett dolgozni, időt kellett szánni rá. Sokat tud segíteni egy megfelelő helyi idegenvezető, én Engemayer Tibort csak ajánlani tudom, nekem mindenben a segítségemre volt a túra folyamán, még megfelelő felszerelés híján eszközzel is tudja segíteni az ide ellátogató horgászt. Nem kérdés, hogy ide vissza kell jönnöm, folytatni kell ezt a remek kezdetet – ennek tapasztalatairól, élményeiről szintén beszámolok majd nektek.
Írta: Haskó Tamás
