Randipeca a Fox nővérekkel - akár ez is lehetett volna ennek az írásnak a címe… Egyszer úgy alakult, hogy összejöttem egy fotómodell lánnyal. Gyönyörű volt, kedves és bájos. Az újságárus standoknál mindig megálltam, mert a lány kacsintott vissza rám a címlapokról. Mérhetetlenül büszke voltam magamra, hogy a világ legszebb nőjével járok. A haverok sárgultak az irigységtől, és én meg tettem is mindig rá egy lapáttal, hadd sárguljanak. A kapcsolat mégsem tartott sokáig.
Hogy miért? Mert nem voltunk egy hullámhosszon. Nem voltak igazán közös témáink, mivel merőben más volt az érdeklődési körünk. Ugyanolyan gyorsan szétváltunk, mint amilyen gyorsan összejöttünk.
Hát, így jártam valahogy a két Fox feederbottal is. A legszebb lányok, akikkel valaha találkoztam. Jó családból származók, minden porcikájukon látszik az igényesség. Hogy a lányok miért pont engem választottak a sok udvarló közül, nem tudom. De néha nekem is lehet szerencsém, ha már a lottón nincs, hát akkor legalább a nőkkel. Mindenesetre elmentem velük egy randipecára a Prérire. Leírom hát ennek a rövid légyottnak a történetét.
Persze a haverok ki nem hagyták volna a találkozást a „bombázókkal”, ezért inkább ők is szabit vettek ki, csak hogy láthassák őket. Nem kellett egyiket sem győzködni, hogy ugyan rossz időt jósolnak és egyébként is hétköznap mennék, első szóra jöttek. Ez elég ritka nálunk, mivel rendszerint mindenkinek van valami hasfájása, ami miatt szinte lehetetlen leszervezni a közös pecákat. A Fox nővérek megtették a hatásukat!
Az utazás természetesen nem volt zökkenőmentes, mivel a hétköznapi, már-már megszokottá váló, hatalmas és több kilométeres dugó várt minket az M0-áson. Egy hirtelen ötlettől vezérelve az irányt inkább az új M6-os felé vettük. Így sikerült az amúgy 50 km-es utat 100 km-re hosszabbítani… De legalább haladtunk. Ez a kis malőr nem szegte kedvünket, és nagy izgalommal láttunk neki a horgászathoz a többórás út után.
Alig vártam, hogy végre megvizsgálhassam a botokat tüzetesebben. Mindkét bot fekete ütésálló tokban érkezett. A tokot felnyitva láthatóvá vált, hogy a feederek egy szürke, kellemes tapintású botzsákban lapulnak. Kicsomagolás után azonnal feltűnt a hosszú, jó fogású parafa nyél, melynek alsó végét fémborítás védi a bot esetleges földre koccanásakor.
Lentről fölfelé vizsgálva a szemem az orsótartón akadt meg. A mintája alapján kevlárra tippeltem. A későbbi netes kutakodásom során kiderült, az orsótartó valóban kevlárból van! Ez nem semmi…
Ezután pillantásom a gyűrűkre esett. A kéttalpas SiC gyűrűk végig a boton, egészen a spiccig, valamivel nagyobb átmérőjűek, mint az átlagos feederbotoknál. Ez előnyt jelent a nagyobb dobástávolság elérésben. A bottagok összeillesztése a mai modern botoknak megfelelő stucnis megoldás.
A botok kézbevételekor azonnal feltűnt, hogy jóval nehezebbek, mint a megszokott pálcáim. Ez betudható annak, hogy hosszabbak és jóval erősebbek, mint az átlagos feederek. Azokhoz a dobósúlyokhoz, amiket a bot javasol, már kell is, hogy legyen anyag benne…
Ezek után szemrevételeztem a bot spicceit. Ebből 4 darab jár mindkettőhöz. 1,5-től 5 illetve 6 oz-ig terjedt a választék! „Uram Isten, 6 oz… mikor kell azt használni és egyáltalán, mit lehet rajta látni?”, kérdeztem magamban. Később szintén a Neten leltem meg a választ. A két erősebbik spiccet kifejezetten folyóvízi feederezéshez fejlesztették. Így már érthető, hiszen a sodrás miatt javallott a nagy súlyú kosár, a spicc viszonylagos érzéketlenségét pedig a folyóvízi halak határozott kapása ellensúlyozza. Mindegyik spicc vége narancssárga. Én viszont jobban szeretem, ha a különböző erősségű spiccek színe eltérő: könnyebben megjegyzem azt, hogy az adott vízen mivel szoktam pecázni, azon egyszerű oknál fogva, hogy a színt egész peca alatt látom, és annyi idő alatt az én szita fejemben is rögzül. Ha csak a felirat árulkodik az erősségről, azt csak a bot összeszerelésekor látom, és 5 perc múlva már el is felejtem. De persze az is lehet, hogy csak kezeltetnem kéne magam… :)
Választásom mindkét boton a 2 unciás spiccekre esett. Felszereltem a botokat. A kisebbikre egy 5000-es Shimano Technium került 20-as főzsinórral, a nagyobbra pedig egy 5000-es Shimano Super Baitrunner XTE-A, 22-es főzsinórral.
A rövidebbre tört gubancgátlós csúszós szereléket készítettem, míg a hosszabb botra egy fixen szerelt, gubancgátló nélküli szereléket alkottam. A kosarak 45 illetve 65 grammosak voltak. Az előke 0,17 mm-es, a horog szakáll nélküli Preston PR 28-as, 12-es méretben. A második szezont horgászom végig szakáll nélküli horgokkal, egész jó eredményekkel. Ajánlom mindenkinek!
Az első pár dobás még elég sete-suta volt, mivel szokni kellett a botok hosszát és szigorú akcióját. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a számomra már erősnek vélt 20-as főzsinór kevés a kisebb botnak. Gyakorlatilag minden harmadik dobáskor megevett egy szereléket, ezért ezt a zsinórt is 22-esre cseréltem. Így már biztonságosan tudtam dobálni. Az első gyakorlati tapasztalat tehát, ami a botokkal kapcsolatban ért, hogy a dobóelőke bizony szükséges ahhoz, hogy a Foxokból kihozzuk a maximumot.
Szerencsére a Prérin, ahol a tesztet végeztem, nem kell olyan nagyokat dobálni, elég csak épp a tó közepét megcélozni, ha halat szeretnénk fogni. Így is tettem, mind a két feeder végszerelékét a tó közepéhez hajítottam. Ez könnyedén ment, nem úgy, mint a saját közepes vagy lágy botjaimmal, amiket igencsak meg kell suhintani, hogy meglegyen a 40-45 méter. A csali természetesen pellet volt, mivel nem akartam megsérteni a két botot holmi nyamvadt csonticsokorral. A kapásra nem kellett sokat várni!
A nagyobbik Fox testvéren jelentkezett az első érdeklődő. Bevágásnál lányos zavaromban nem kapcsoltam át a nyeletőt, ezért egy hatalmas csomót kötöttem az orsóra. Szerencsére a csomó rosszabbul nézett ki, mint amilyen valójában volt. Ezt sosem tudtam megérteni, hogy hogyan képes egy pillanat alatt akkora gubanc keletkezni, amilyet én, ha akarnék sem tudnék kötni. A 2,5 kg forma tükrös ezt türelmesen megvárta. Kedvességéért cserébe gyorsan vissza is engedtem éltető elemébe.
A következő kapás a Fox kistesóra jött. Elég könnyen észrevettem, mivel a botot szinte kettéhajtotta. A fárasztás nem tartott tovább két percnél. Hihetetlen, hogy ez az általam marketing dumának vélt szöveg, hogy „a bot erős, de teljes hosszában dolgozik”, valóban igaz. Nem olyan mértékben, mint az általam birtokolt közepes vagy lágy akciójú pálcák esetében, de érezhetően szétoszlott a terhelés az egész boton. Egy piros pont a Foxnak! Ilyet más heavy még boton nem éreztem. A ponty nagyobb volt, mint az első, olyan 3 kilós formára saccoltam. A rövid fárasztáson kívül feltűnt még a hal egyszerű irányíthatósága is.
A hal gyakorlatilag arra ment, amerre akartam, nem pedig amerre szeretett volna. Innentől bizonyossá vált számomra, hogy ez valóban egy vérbeli nagyhalas feeder bot. Miután megvolt mindkét boton a fárasztás, olyan érzésem volt, hogy a hosszabb boton nehezebbnek éreztem a kisebb halat, mint a rövidebben a nagyobbat. Ezt szintén a (számomra) szokatlan hossznak tudom be.
Újracsaliztam és beélesítettem a nagyágyúkat. Abban reménykedtem, hogy esetleg nagy halat is sikerül vele akasztanom, ahol megmutathatja a bot az igazi erejét. Nemsokára meg is érkezett a következő jelentkező. Bevágás után éreztem, hogy itt komolyabb ellenállásba ütköztem. Reméltem, hogy egy igazán nagy példánnyal hozott össze a sors. Néhány tekerés után, a másik boton is kapás volt. A félig fárasztott hal által rángatott pálcát odaadtam a barátomnak - hadd élvezze ő is kicsit a fárasztást -, és bevágtam a másik boton.
Eközben a mellettem lévő nádnyiladékból hangokat hozott felém a szél. Az öreg szomszéd igen cifra káromkodások közepette adta tudtául országnak-világnak, hogy ő reggel óta nem fogott semmit, és én már a negyediket fárasztom mellette másfél óra leforgása alatt. Később oda is jött, hogy megkérdezze, hogy mi a titok. Mondtam neki, hogy új Fox feedereket lehet kapni, és azzal lehet ennyit fogni… :) Persze végül adtam neki a pelletekből, amit ő többszöri ismételtetés után is akkurátusan pelének hívott. Nem sokkal később fogott vele ő is. Alig győztem pironkodni, annyira hálás volt érte.
A két egyszerre fogott ponty közül végül az elsőnek jelentkező volt a nagyobb, ezt 4 kiló fölöttire saccoltam, a másik inkább egy hármasforma jószág lehetett.
A következő órában még egy pontyot sikerült fogni, ami szintén 3 kiló körül mozgott. Ezután - ahogy a jó öreg Aigner Szilárd mondaná - egy markáns hidegfront érkezett viharos széllel, ami aznapra teljesen elvette a halak kapókedvét és a mi kedvünket is a további pecától.
A következő horgászat alkalmával a velencei-tavi evezős pályára látogattam el. Itt egy remek Baráti Kör versenyen vettem részt.
A verseny alatt a feederek nem kerültek bevetésre, de a két forduló közti szünetben próbálgattam a távdobást. Rég éreztem olyat, hogy a dobásba beleadok apait-anyait, és a bot élvezi a megpróbáltatást. Sajnos az erős oldalszél nem tette értékelhetővé a dobásokat, mivel a visszatekeréses számolós módszer most nem volt alkalmazható. De a becsapódás a bójasorhoz viszonyítva elég jól megsaccolható volt. A 6. bójáig tudtam eldobni vele, ami 85-90 méter körül van. Mindezt úgy, hogy a szél legalább 100 métert lehúzott a dobról. A szél miatt értelmetlennek láttam teljes dobótesztet végezni, azonban arra elég volt, hogy tudjam, simán meg tudnám dobni vele a 100 métert!
Ez a röpke randevú elég volt, hogy megbizonyosodjak róla, hogy az új Fox feederek nem viccelnek. A kapitális méretű pontyok akár 100 méter feletti távon elérhetők és megfoghatók velük. Be kell, hogy ismerjem: ilyen jó hatással heavy feeder még nem volt rám, mint ez a két bot.
Ennek ellenére a távdobó heavy feederezés továbbra sem az én műfajom. Eme horgászmódszernek a soft-liner vonalát sokkal közelebb érzem magamhoz. Nekem többet jelent a hal minden rezdülésének érzése, mint a hatalmas távolságok és az ott tartózkodó termetes halak legyőzése. Van olyan pickerbotom, amire nem tudom rátenni a kezem, mert a szívverésem mozgatja a spiccet. Stílszerűen: nekem ezek a pálcák dobogtatják meg a szívemet.
Azonban azt be kell, hogy lássam, hogy van Magyarországon két olyan verseny, ahol egy ilyen bottal hatalmas előnyre tehetünk szert a többi, igen jól képzett és tapasztalt feeder specialistával szemben. Ez a verseny nem más, mint a Maconkai Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa, a másik pedig az ugyanitt megrendezendő egyéni Feederbotos Szuper Kupa. Itt egy jó szereplés komoly elismeréssel és nagy értékű nyereményekkel jár. Erre a versenyre nem tudnék jobb választást, mint a két Fox nővér!
Lehet, hogy mégis kéne egy ilyen bot?
Néder Attila (Nigro)
