Számtalan cikket olvastam már a Haldorádó portálon. Az új termékeket bemutató írásokból nagyon sok hasznos információ szűrhető le, a webshop termékbemutató oldalán is fellelhető száraz adatok mellett megismerhetjük a használó személyes benyomásait az adott botról orsóról stb. Azonban nem nagyon találkoztam olyan írással, ami e termékeket egy hosszabb időtávlatban vizsgálja. A Nevis termékek a kifejezetten jó ár/érték arányukról híresek. De vajon a csábító ár mekkora tartóssággal párosul ezeknél az eszközöknél? Aki velem tart, annak hamarosan ez is kiderül. Sőt, írásom második felében tartogatok egy meglepetést, egy ötletet, amivel kényelmesebbé lehet tenni a feederbotos horgászatot.
Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás. Nos, ez a Nevis termékekre is igaz lenne? Szeretném már a cikkem elején leszögezni, hogy a világon semmiféle érdekem nem fűződik ahhoz, hogy erről a márkáról akár túlságosan pozitív, akár túl negatív véleményt írjak. A következő hasábokon a teljesen őszinte tapasztalatom lesz látható a témával kapcsolatban.
2011-ben ismerkedtem meg a feederbotos horgászattal. Egy barátom kölcsön botjával horgásztam, és bár tetszett a dolog, nem voltam biztos benne, hogy rá fogok „kattanni” a módszerre. Ennek eldöntéséhez elhatároztam, hogy beruházok egy feederbotba. A bennem lévő bizonytalanság miatt olyan botot akartam választani, ami az extra lágy kölcsön bothoz képest alkalmas nagyobb dobások kivitelezéséhez, de a legfontosabb szempont az ár volt. Kifejezetten olcsó botot kerestem, nagyon nem is érdekelt a minősége, úgy voltam vele, ha netán mégse szerelmesednék bele a feederbotos horgászat világába, ne legyen túl sok a kidobott pénz. Így vettem meg életem első feederbotját.
2011 nyarán a Haldorádó webshopból megrendeltem a Nevis Legacy feeder 3,90H feederbotot. A heavy karakterisztikájú 120 g-os dobósúlyú bot akkori ára 11.990 Ft volt. A boton első ránézésre nem volt semmi különleges: fekete külsejével nem túl hivalkodó vagy túl színes darab, 3 spiccel. Ami feltűnt rajta, hogy heavy karaktere ellenére nem vastagabb a hasonló teljesítményű, jóval drágább botoknál. Igaz, ezt némi trükkel érték el, a parafa nyél felett a bot 15 mm átmérőjű, de 25 cm-rel feljebb már csak 14.
A súlya is kifejezetten kellemes. Kézbe véve inkább emlékeztet egy MH (medium heavy) botra, mintsem egy heavy-re. Könnyű, kecses és egészen kellemesen kézre áll. Első alkalommal nem igazán dobálgattam vele messzire, a legvékonyabb spicce még a tavaszi lagymatag kapásos időszakban is jól jelezte a halakat. A leglágyabb spicce mellesleg olyan érzékeny, hogy szelesebb időben le is kell cserélnem a közepesre, mert a hullámzás folyamatosan „cibálja”.
Az első hal, amit a második bedobásra fogtam vele, 4,70 kg volt. Egy olyan tóban, ahol maximum 5 kilós halak voltak a tógazda tájékoztatása alapján… Sajnos képet nem tudok mellékelni a jószágról, sose gondoltam volna, hogy 4 évvel az eset után egy horgászcikk lesz belőle. De számos szép hal került még partra kedvenc Nevis botommal.
Az évek szép lassan teltek, jöttek új botok, orsók stb. az életemben, de a Nevis bot szinte minden utamra elkísért. Bevallom, így utólag furcsállom is, mert szinte csak próbaképp vettem meg, ellentétben más, későbbi botjaimmal, amik megvásárlását alapos mérlegelés és nem kevés tudatosság előzte meg, de kevés olyan botom van, amit jobban szeretek ennél a Nevis Legacy Feedernél. 120 g-os dobósúlya tökéletesen passzol a 30 g-os method kosarakhoz, amik típustól függően megtöltve 50-60 g-osak lehetnek. Később próbálkoztam minél messzebbre is dobni a bottal, és az igazat megvallva ugyanolyan távolságra sokkal könnyebben és lazábban dobok vele, mint egy 150 g-os másik bottal. 150 g-os botjaimon a blank vastagabb, a botok robosztusak, messze nem annyira kecsesek, mint ez a Nevis. A súlyuk is jelentősen nagyobb. Pár tíz gramm nem tűnik soknak, az ember azt gondolná, mindegy, hogy egy bot 280 g-os vagy 350 netán, de ez a csekélynek tűnő eltérés a gyakorlatban, nagyobb dobásoknál bizony számít. A kisebb súlyú botot sokkal könnyebb felgyorsítani a dobás során, így az etetőkosár sebessége nagyobb lesz, és emiatt messzebbre is repül. És a hal fárasztása közben is élvezetesebb a minél karcsúbb, minél könnyebb felszerelés…
Az elmúlt 5 év alatt mindössze egyetlen problémám akadt, de ennek oka se a bot maga volt, hanem én. Egy hideg kora tavaszi napon kissé kapkodva szedtem szét a botokat a vízpartra érve, és a bot összekötő neoprén szalag véletlenül beleakadt a zsinórba, amikor be akartam dobni a horgász dobozomba, a hirtelen mozdulattal letörtem a leggyengébb spiccem hegyét. Nem gondolom, hogy ezt a bot rovására lehetne írni. Egy ügyes kezű botjavító a spiccet kissé megrövidítve visszavarázsolta a majdnem eredeti állapotot, használat szempontjából nem is nagyon érezhető a különbség. Ezenkívül a bottal, az orsótartó menetes részével soha semmiféle gondom nem adódott. Ma is pont úgy teszi a dolgát, mint 4 éve, mikor megvettem.
Azonban némi „optikai tuningot” alkalmaztam a boton. Ennek oka egyszerű: a gyártók gyakorlatilag valamennyien abban a furcsa téveszmében élnek (igen neves gyártók igen neves termékeinél is), hogy a feederbotok spiccénél a legjobb megoldás, ha az utolsó gyűrűközt fehér, zöld vagy sárga színűre festik. Nagyjából olyan színekre, mint amilyen a nádnak, fűnek stb. a színe, ami háttérül szolgál a botok végének nézegetéséhez :)
Néhány gyártó az utolsó 3 gyűrűközt színezi be, de a gyártók szerelme a zöld és sárga színek iránt töretlen. :) Nos, én ezt egy idő után megelégeltem. Eleinte hordoztam magammal egy kis fehér vászondarabot, amit kifeszítettem 2 bottartó villa közé, hogy ez legyen a háttér.
De macerás dolog. Plusz cipelni való súly, ráadásul nehéz kifeszíteni a mindig gyűrött vásznat. Így jött az ötlet: befestem a spicceket. Aki próbálkozott már ilyennel, az tudja, nem lehet a horgászbotokat akármilyen festékkel festeni. Ennek oka, hogy a hagyományos festékek túl ridegek, nem kellően rugalmasak, emiatt a meghajló bot felületén elrepednek és szép lassan lepattognak. Ráadásul a lakkozott felületen nagyon nehezen tapad meg a festék, hacsak le nem csiszoljuk előtte.
Hosszas keresgélés után akadtam rá egy festékre, aminél tökéletesebbet erre a célra kitalálni se lehetne. A neve PLASTIDIP.
Igazából ez nem is festék, hanem úgynevezett folyékony gumi bevonat. Kapható klasszikus festék és spray formában is. Érdekessége, hogy egy roppant vékony, rugalmas, gumiszerű bevonatot képez a bot felületén, amit ha netán megunnánk, vagy bármi okból el szeretnénk távolítani, akár puszta kézzel is le tudjuk kapirgálni a felületről. A célra a legjobb a narancsszínű verzió. Sajnos ez csak spray formában kapható. Azért sajnos, mert a spray segítségével nem igazán lehet egyenletesen lefesteni a bot vékony szárát, hegyét, a festéket ki kell szedni a flakonból és festékszórót használni a művelethez. Az eredeti spray köpköd, fröcsög, nem lesz szép vele a festés. Illetve klasszikus festékként is megvehető a narancsszín, de csak ipari mennyiségben, ami borzasztó drágává teszi az amúgy sem filléres anyagot.
A flakon felbontása nem egyszerű művelet, lévén nyomás alatt van. A nyomás nagy részét ki lehet engedni, ha fejtetőre fordítjuk és kinyomjuk belőle a gázt, míg így a festék benne marad. Azért illúzióink ne legyenek, némi nyomás így is marad benne, szóval mikor nekiesünk a flakon felnyitásának, akkor ne a nappali szoba ülőgarnitúráján tegyük ezt. :) A legjobb, ha gumikesztyűt húzunk, belerakjuk egy nagy nylon zsákba és ott vágjuk fel egy lemezvágó ollóval a spray hengert.
A festésnél „újítottam” egy másik dolgot is: nem 3, hanem 4 gyűrűközt festettem le. Hihetetlen a különbség.
A behajlított spicctag finom kapásos mozgása elképesztően jobban látszik a 4 festett gyűrűköznél a 3-hoz képest.
Tudom, a marketing osztály szívét jobban melengeti a több színben pompázó spicc készlet, de aki a parton tölti életének egy részét, az tudja, miről beszélek, a sárga-zöld spiccek lesése közben az ember szeme kiesik a sárgás-zöldes színű nád háttér előtt…
Visszatérve az eredeti témához, tényleg nem tudok semmi rosszat mondani a botról. Az évek alatt az orsórögzítő csavarok nem mentek tönkre, ma is pontosan ugyanúgy működnek, mint rég. Nem kopott meg a lakk a fényezésen, nem lazult ki semmi, nincsenek kopásnyomok a bot toldásánál, ma is úgy tudom összedugni és szétszedni a tagokat, mint új korukban.
Azt gondolná az ember, hogy de hát mi is tudna elromlani egy boton? Rossz hírem van, bizony el tudnak romlani dolgok… Példaként mellékelek egy képet egy Spro 3,60-as, 85 g-os MH Sensitive feederbotról, ami legkisebb fiam egy korábbi karácsonyi ajándéka volt. Ez a bot fiatalabb és jelentősen kevesebb horgászatot tudhat maga mögött, mégis a spicc gyűrűje kilazult és azóta szabadon el tud mozdulni. Ez a bot több mint a duplájába került, mint tartós tesztelésem tárgya, mégis jelentkezett rajta egy elég kellemetlen hiba. Persze, javítható, orvosolható a dolog, de akkor sem ezt várná az ember egy új korában 27 ezer Ft-os bottól.
Sőt, a teljesség kedvéért azt is megemlítem, hogy nekem is volt egy ugyanilyen botom, ami másfél év használat után egy kb. 60 g összsúlyú végszerelék bedobása közben nemes egyszerűséggel derékban eltört, habár a bot dobósúlya 85 g. Ezek után nem gondolom, hogy egy horgászbot nem tud elromlani, és hogy nem lehetnek vele gondok :)
Összefoglalva mi az őszinte véleményem a Nevis Legacy Feeder 3,90H botomról? Nagyon örülök, hogy megvettem, árához képest csupa kellemes csalódást éltem át vele. Heavy karakterisztikája ellenére meglepően lágy, gyönyörűen görbül már egy pár kilós hal alatt is, de fogtam vele ezen a nyáron 10 kiló feletti pontyot is. A spiccei sem kőkemények, a maszatolós, finom tavaszi kapásokhoz például tökéletesen lágyak. Van olyan botom, ami ugyancsak MH (medium-heavy), ám pl. 20 g-os method kosárral képtelen vagyok vele horgászni, mert még a leglágyabb spiccét sem lehet a legcsekélyebb mértékben sem begörbíteni 30 g-nál kisebb kosárral, az ennél könnyebb végszereléket a bot gyakorlatilag „kihúzza” a begörbített spiccével. De nem a Legacy Feeder, ezzel ilyen problémám sose volt.
Évek óta használom és ezen idő alatt semmi olyan gondom nem volt vele, amit a botnak tudnék felróni. Teszi a dolgát pont úgy, ahogyan kell, és ráadásul mindezt olyan áron, amit más botok ennél magasabb vételárért cserében kínálnak.
Végezetül megemlítem, hogy a botra hosszas keresgélés után egy szintén Nevis orsó került. Talán a 60-as méretével kissé nagy ehhez a bothoz, de ha hosszabb dobásokra van szükség, akkor lényegesen könnyebb vele elérni a parttól távolabbi horgászhelyeket, noha a bot maga nyilván nem egy távdobásra készült eszköz.
Ebből az orsóból 3 is van a horgász készletemben, és talán ezekről is írok majd egy tartós teszt jellegű cikket, hiszen egy orsónál ez már sokkal izgalmasabb kérdés. Az orsók tele vannak mozgó alkatrészekkel, kopnak, stb., lényegesen több minden tud rajtuk meghibásodni, mint egy horgászboton. És bizony volt is ilyen meghibásodás, de ez már legyen egy másik cikk témája. :)
Tóth Gábor
