Októberre fordult a naptár. Szokatlanul hideg az időjárás. Legalábbis reggelente. Persze az ország egyik leghűvösebb táján ez annyira nem szokatlan, de a kemény mínuszok még errefelé sem megszokottak ez idő tájt. Ilyen időben tesztelem a Nevis Patriot Pole 6 méteres spiccbotot az elmúlt évben.
Későn kel már ilyenkor a Nap, de nem én! A beállított ébresztő előtt néhány perccel már talpon voltam: izgatottan, bár kissé még álmosan mozgolódtam a konyhában. Tea a termoszba, reggeli, öltözködés… Közben apám is felébredt. Ma ő is velem tart, igaz, botok helyett ma a fotómasinát kezeli.
Miután elkészültünk, a vasútállomásra indultunk. De nem vonattal, hanem busszal kellett mennünk - a vonalon karbantartási munkák miatt pótló buszok közlekedtek. Sebaj, elvisz A-ból B-be; hogy gumin vagy acélon, édes mindegy - csak érjünk már oda! :-) Nem is telt bele sok idő, máris megérkeztünk Mohorára, ahonnan egy rövidke gyaloglás után - ami a reggeli hidegben kifejezetten jólesett - meg is érkeztünk a tóhoz. A hőmérséklet mínusz öt fok körül, de nem volt olyan párás a tó és környéke, mint vártam - eléggé lehűlt a víz, no meg lengedezett egy kis szellő is. Jó tíz perc parti sétával értük el a kiszemelt helyet. Korábban is voltam már itt, éppen ezért választottam ezt a részt - nem túl sekély, de nem is egy mélytengeri árok. :-) Méter körüli víz, és hideg ide vagy oda, ebbe azért már kiállhat a jobb hal is.
Miután mindent kipakoltunk és elrendeztük a horgászhelyet, az etető következett. Már előző este bekevertem - szerencsére -, így nem kellett a hideg vízben kotorásznom, és még a szemcsék is jól megszívhatták magukat vízzel. Az alapozó etetés bő egy kilogramm Maros Hidegvízi Ponty-Kárász fekete etetőből állt, ehhez jött még fél doboz konzervkukorica és egy deci csonti.
Jó narancs méretű gombócokat gyúrtam, ezeket juttattam be kb. 10 méterre. Ez a távolság még a libegő szélben is minden nehézség nélkül megdobható volt a könnyű szereléssel. Azzal, aminek lelke a 6 méteres Patriot Pole.
Hossza, mint nevéből is kiderül, 6 méter, azaz mondhatjuk univerzálisnak is - nem túl nagy és nehéz, de egy 10-11 méterre lévő medertörést meg tudunk vele horgászni (persze hasonló vízmélység esetén). Nyele kissé érdesített, ami nagyon jól jön, ha vizes, nyálkás kézzel nyúl az ember a bothoz. A többi tag nem kapott külön borítást, így maga a spirál alakban feltekert szénszál az egyetlen, minimalista díszítőelem. Nem szeretem az agyoncsicsázott dolgokat, így ezért a visszafogott dizájnért részemről jár a piros pont! Csőspicces botról van szó, de meglepően hajlékony a „hegye”, így akár csak egy szimpla gyorskapoccsal „felvértezve” is alkalmas lehet számunkra. Én viszont, mivel még sosem próbáltam, és a tűspicces 5-ös botommal már vesztettem nem egy nagyobb halat, visszavágtam a spiccet. Így persze kissé merevebb és rövidebb lett, de csak így fér el a gumi. Mivel számomra legtöbbször nem a nagy hal fogása, hanem a folyamatos akció a cél, ebből egy vékonyabbra esett a választásom. A Preston cég Black, azaz 1,25 mm-es tömör gumiját vettem meg. Úgy gondoltam, ezt a gyakori kisebb, fél kilogramm körüli halak még nem húzzák ki, így a bot gyors marad, de ha beesik egy nagyobbacska, lesz tartalékom.
A szerelék további részei: a kapocsba 15-ös zsinór került, az úszó másfél grammos, de vastag antennás, osztott súlyozással eleinte antenna-középig, később - a megélénkülő szél miatt - antennatőig súlyozva. Ez alá került egy forgókapocsba az előke, mely 14-es volt, rajta szintén 14-es horog. Nem leheletfinom szerelék, de nem is egy medveölő. :-) A berekalji halakra viszont éppen tökéletes: kiló körüli pontyok és izmos kárászok alkotják várhatóan a zsákmányt, de egy-egy nagyobb potyka sincs kizárva.
A gombócolás után - teszthorgászat ide vagy oda, azért nem hagyom ki az alkalmat :-) - gondoltam, bedobok egy pickert is. Kb. húsz méterre, jobbra, másfeles vízbe: a 15-ös zsinórra gubancgátló, arra 10 grammos kosár került, alá forgóba a szintén 15-ös előke, majd a 10-es horog, rá három szem kukorica - be vele! :-)
Az etetés után jó félórával jelentkezett az első kapás a spiccboton. A csali ekkor csonticsokor volt, az előkét pedig 5 centi hosszan lefektettem a fenékre. Nem tudom, ez hozta-e meg a halat, vagy csak ekkor értek ide, de a lényeg, hogy itt vannak! Az amúgy is eléggé lesúlyozott úszón is alig látszott a kapás, szinte lassított felvételnek tűnt, ahogyan kissé megmerítette, majd elkezdte oldalirányba húzni a hal. A bevágás viszont nem ült. Sőt, a következő sem. Mi a fene…? Harmadikra viszont már sikerült megakasztanom - gyors fejrázás, két kör, és máris szákban pihegett az első halacska -, de szép kárász!
Aztán kisebb csend következett fenéken, gondoltam, rápróbálok picit feljebb. Alig tíz centivel emeltem el a fenéktől a horgot, és lám, rögtön jött a kapás! Ennyit számít az a néhány centi! Érdekes mód feltolós kapás volt, ez meglepett, ahogyan a hal is - keszeg!
Érdekes, itt szinte kivétel nélkül ezüstkarcsit szoktam fogni, most meg hirtelen több keszeg is benézett. Mondjuk, nem mintha bánnám, varietas dēlectat ugyebár… :-) A keszegek kisebb szünetet tartottak, variáltam csalit, eresztéket, de csak néha volt egy-egy apró mozdítás. Nem úgy a pickeren! Előbb csak cincálgatta, majd valaki gorombán letekerte a finom spiccet. Imádom ezt a látványt; annyira finom ez a spicc, hogy valami elképesztő, kis túlzással már attól is hajlik, hogy ránézek. :-) Hát még hal alatt!
Eljátszadoztam a hallal pár percig, mire sikerült szákba terelnem. Aranyos kis töves, kb. másfél kiló. Reggeli tornának kiváló! :-) Hal vízbe, botok vissza - nagyszerű, és még csak tíz óra! :-)
Felváltva estek a halak a botokon: hol a spiccet rángatták a bajszosok…
… hol az úszót húzta el egy mohó kárász.
Érdekes módon a part közelébe nem nagyon merészkedtek a potykák, még a kisebbek sem, így a gumit nem nagyon nyújtogatta semmi.
Így ment ez körülbelül fél kettőig, aztán hirtelen csend lett. Sem a pickeren, sem a spiccen nem jelentkezett semmi. De annyira, hogy még egy mozdítás sem volt! Már a délelőtt folyamán is elgondolkoztam, hogyha a hideg reggel után a kellemes, napsütéses időben felmelegszik a szél által amúgy is átkevert felső vízréteg, talán feljebb húzódhatnak a halak… Tán most jött el ez az idő? Csökkentettem az eresztéket, sőt, már félvíz felett is jártam, de semmi. Aztán szépen visszamentem fenékig. Itt végre kapás! Aprócska húzás, majd oldalazás - sokat sejtető mozgása ez az úszónak, izgatottan vágtam be. Meg is lepődtem, amikor szinte ellenállás nélkül emeltem ki a felszerelést. Szinte… Törpe. De mennyire! A kisujjam a mérce! Ugyanekkor a pickeren is kapás, de bevágás után ugyanaz, mint a spiccen - apró rángatások, majd mintha csak üres szereléket terelnék - törpe törpe. Na, ne… És ez így ment közel két óráig! Fenéken mindent ők vettek fel, bár a csemegekukit jobbára békén hagyták, de az meg másnak sem kellett, s végül aztán csak felvette azt is egy szúrós kis ördög. Már a délután derekán jártunk, amikor a spiccboton egy bevágás után nem törpésen védekezett valaki odalenn - végre! Gyorsan futott egy kört a part előtt, majd azzal a lendülettel ki is tudtam emelni - gyönyörű színezetű vörösszárnyú!
Kukorica-csonti szendvicsre éhezett meg őkelme - fenéken! Itt elgondolkoztam, hogy akkor most mégsem a víz melegedése játszott be? A választ tán már sosem tudjuk meg, az viszont bizonyos, hogy ezután megint beindult a hal odalenn, sorra jöttek a karcsik és a potykák a két boton - pontosabban bent, a könnyű fenekezőn a bajszosok, kint a spiccboton továbbra is a kárászok.
Jól elszórakoztam velük, bár néha így is beesett egy-egy törpe. Már a nap vége felé jártunk, apám el is kezdett pakolászni, amikor az egyik kapás után jeleztem neki, hogy itt a hal! Pontosabban A hal! Rögtön fényképezőt ragadott és riportereket megszégyenítő módon :-) kattogtatott bőszen.
A gumi csak nyúlt-nyúlt, jó 5-6 méterig is kiment, de mindig sikerült visszafordítanom az egyelőre ismeretlen ellenfelet, bár sejtettem, kivel-mivel lehet dolgom.
Többször is a part menti nádasba igyekezett, ekkor dobogással próbáltam megijeszteni kissé. Ez bevált, mindannyiszor visszafordult a nyílt víz felé.
Jó tíz percig tartott, mire sikerült először annyira felhúznom, hogy megpillanthassuk. Egy nagy, vöröses farokúszót láttunk, majd gyorsan visszairamodott a mélybe a potyka, mert már tudtuk, hogy az.
Milyen érdekes, szinte előjelek nélkül, a kárászok és a törpék közt, egy teljesen átlagos kapással jelentkezett. Pedig pont ez az a víz, ahol tapasztaltam, hogy már a kisebb pontyok is „elűzik” az etetésről a törpéket. Bár lehet, hogy ő egyedül tévedt ide… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben fárasztás közben, ami a huszadik perc környékén már erősen a végéhez közeledett, olyannyira, hogy a második pipáltatás után meg is szákolhattam az aranyló bajuszost!
A csali, amint a képen is látható, csonticsokor volt. Persze hideg már a víz, itt az ősz, kell a fehérje ugye… Mégis, sok-sok kölyökponty csábult el kukoricára a pickeren, erre a bandanagy csontira éhezik meg…? Lehet, hogy ő tud valamit, amit a fiatalok még nem... :-) Horogszabadítás után a kiemelőbe, majd a vízbe visszahelyezve, előbb megvárva, míg kissé magához tér, visszaengedtem.
A nap tökéletes zárása volt ez a gyönyörű potyka. (Bár nagyon csúnyákat gondoltam arról, aki így megcsonkította szegényt…) A csúcson kell abbahagyni, tartja a mondás, így hát befejeztem én is a pecát. Szép volt, jó volt, de itt a vége!
A bot remekül muzsikált a fárasztás alatt, és bár a kisebb halakat is élvezet megfogni vele, a foga fehérjét mégiscsak a gumit nyújtogató öregebb halak ellen mutatja meg. Kézre álló, könnyű, 6 méteres hosszban igazi univerzális szerszám. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki partközeli finom pecára vágyik, de nem akar lemondani az esetlegesen beeső nagyobb halakról sem!
… s ha már nagy hal: íme, két korábbi horgászatomon készült kép és egy rövidke videó, milyen is az, amikor egy igazán nagy hal akad e bot horgára!
Úgy bizony, egy saccra közel tízes amur! Két és fél órán keresztül fárasztottam a 15-ös zsinórral, 14-es horoggal, amikor bekövetkezett a tragédia - a botban lévő, gumit tároló scaletta darabokra tört (!), a zsinór belazult, a kis horog pedig kifordult a csontos szájból! Pedig nem volt már sok hátra - az lett volna ám az igazi bizonyítvány! Sajnos a fárasztási technikám nem volt az igazi (magasra tartott bot), valószínűleg ez volt a hiba, persze utólag okos az ember. De nézzük a jó oldalát, a halat láttuk - ráadásul ő sem fárasztotta magát „halálra” -, a bot pedig remekelt! A sajnálatos technikai hiba… megesik az ilyesmi… de remélem, először és utoljára! :-)
Írta: Gál Ervin
Fotókat, videót készítette: Gál Ferenc, Gál Ervin
