Emlékszem azokra az időkre, mikor hazánkban még hiánycikknek számítottak a „márkás” horgászeszközök. Létezett persze hazai horgászcikk ipar is, hiszen ki ne emlékezne a jó öreg Duna, Tisza névre keresztelt üvegbotokra, vagy a legendás MPO-X horgászorsókra, de egy Shakespeare vagy Ryobi orsó többnyire csak külföldi beszerzésből kerülhetett magyar pecás kelléktárába. A „(h)ősi időket” a bőség követte. Sorra jelentek meg az addig csak vágyott horgászbotok, orsók a boltok polcain. Ma már szinte minden kapható, mi szem-szájnak ingere. Arra azonban még ma is felkapjuk a fejünket, ha magyar horgász nevével fémjelzett horgászbotot hoz forgalomba valamelyik gyártó.
Már lassan 5 éve annak, hogy a Haldorádó horgászportálon regisztráltam magam, és néhány, a fórumon megosztott kis történetem megjelenését követően jelentkeztem első írásommal. Ha belegondolok, 5 év nem nagy idő, mégis rengeteg minden belefér. Emlékszem még az első fórumtalálkozóra is, ahol személyesen találkoztam Döme Gáborral. Egy közvetlen, barátságos embert ismertem meg személyében. Beszélgettünk az akkor még aprócska horgászboltjában, és a beszélgetés során kiderült, hogy nem az a típusú „üzletember”, aki úszik az árral, hanem sokkal inkább szereti kihasználni ezeket az áramlatokat, de még inkább szereti ezeket a hullámokat ő maga gerjeszteni. Sok távlati tervéről szó esett, amelyek nagy része idővel már valósággá vált. Gábor megszállott versenyző, rengeteg tapasztalattal, rutinnal a háta mögött, amelyekből a szemfüles nézők filmjeiben mindig elleshetnek valamit. A feederbotos módszer népszerűsítése is összeforrott nevével, bevallom, én is az egyik első filmjét látva kaptam kedvet kipróbálására. (Mivel megrögzött úszós horgász vagyok, ez nagy szó. :-) )
Később többször találkoztunk, többet beszélgettünk, és szimpatikus volt az a lendület, hév, amivel a hobbijának élve tudott a hobbijából élni. Sejtettem, hogy csak idő kérdése, és neve feltűnik valamelyik horgászcuccra gravírozva… Beigazolódott a sejtésem, néhány év elteltével a holland SPRO cég katalógusában feltűnt az első bot, amelyen a „tested by Döme Gábor” felirat virított. Természetesen feederbotra került fel elsőként a neve, és ahogy én tudom, az Agressive Carp Feeder család igen népszerűvé vált a horgászok körében. A SPRO-nál is rászolgálhatott a bizalomra, mert a sikeres szériát 2008-ban egy újabb botcsalád követte. Az újabb botszéria igen találóan a Pellet Feeder nevet kapta a keresztségben. Nekem azonban a feederbotok mellett feltűnt egy új kezdeményezés is. A kínálatba felkerült egy Pellet Waggler névre hallgató matchbot család is. Elolvastam a rövid ismertetőt a portálon, és a leírtak alapján egy vérbeli pontyos matchbotot képzeltem magam elé. Szeretek kipróbálni újdonságokat, és véleményt is csak arról mondok, amiről kézzelfogható tapasztalatom van, ezért rácsörögtem Gáborra.
Tudtam, hogy benevezett a Verba tanya horgászversenyre, ezért megkértem, hogy a botzsákba tegyen be egy 420-as Pellet Wagglert, mert szívesen tennék egy próbát vele. Természetesen nem kellett kétszer kérnem, így pár hét múlva az egyik edzésre kilátogatva Gábor botzsákjából előkerült a kért bot. Saját, használatban lévő pálcája volt, ezért nem volt külön vászontokba csomagolva, de az „original” természetesen igényes tasakba van bújtatva. Amíg Gábor a versenyre készült, addig én - hogy ne zavarjam - tisztes távolságban „bebútoroztam” magam az ismerkedéshez. Első dolgom most is az etetőanyag összeállítása volt. Kukoricapogácsa és egy tigrismogyorós Top Mix etetőanyag keverékét készítettem, amihez fél zacskó mag mixet és egy maréknyi pelletet kevertem. (Ha már pellet wagglerről van szó. :-) )
Amíg az etetőanyagom ázott, szemrevételeztem az új szerzeményt. Robosztus, erős pontyos matchbot benyomását keltette. Kidolgozása, lakkozása, díszítése megfelelt az ízlésemnek. Az orsótartó csavaros, a horogakasztó fül rendben, a parafa nyél a végén egy kis optikai tuninggal szemrevaló. A 420-as botot megsuhogtattam. Gerinces, megfelelő csillapítású bot. A dobósúlyt 20 grammban maximálja a gyártó. (Ez jól jött a későbbiekben.) A bottest anyaga erős, a falvastagsága biztosíték a terhelhetőségre, ezért nem vártam, hogy pillekönnyű legyen.
Nézzük, hogyan változik a kép, ha felszerelem az orsót. Egy 30-as méretű orsót illesztettem az orsótartóba. Stabilan, kotyogásmentesen feszült a kengyelbe. (Valójában egy 40-es méret az, amivel igazán jól összeillenek, ezzel a mérettel lényegesen komfortosabb a kézben tartása, ezért inkább ezt a méretet javaslom hozzá. Az átbillenési pontot most nem figyeltem, hiszen nem egy párosított szettről van szó, és kinek milyen orsója van, azzal használja.) A horgászatot mintegy 40 méterre terveztem, de a távoli, kb. 70-75 méternyire húzódó nádfalat sem hagyhattam ki a számításból. Meglátjuk, kijön-e az etetésre a hal, vagy nekem kell utánuk mennem.
Első lépésben egy 16 grammos wagglert fixen szereltem, 1 grammnyi zsinórterheléssel. Az ólmokat egybehúztam, és egy 30 centis előkébe kötöttem a 10-es méretű horgot. Következhettek az első dobások. Óvatosan, amolyan ismerkedős dobással kezdtem. Néhány dobást követően be kellett látnom, hogy ezzel a bottal bizony „keményebben” kell bánnom. Szinte kívánta a szigorúbb bánásmódot. Hiába, erőteljes pontyos bot őkelme. A kiszemelt távolságot kényelmesen megdobtam a 16-os wagglerrel, és éreztem, van még benne „kraft”. (Ez a tartalék nagyobb úszóval és erőteljesebb dobással előcsalogatható volt később.) Az úszó pontosan kimért mélységére ráhúztam egy arasznyit, hogy a csúzlizáshoz biztosabb támpontot nyújtson, és belőttem az etetésre szánt 15 gombócot. A gombócok becsapódását a leváló szemcsékre rárontó snecik szétspriccelése követte, amire hamarosan felfigyelt egy éhes csuka is. Egyre agresszívebben támadta a siserehadat. Az utolsó gombóc szinte telibe találta az úszót, amit vad rávágás követett. Szinte reflexből, mondhatni ijedtemben vágtam be a bottal. Magam sem hittem, de a bot karikába görbült, és a csuka vad vágtába kezdett. Egyre gyorsuló iramban száguldott, majd egy jellegzetes kiugrást produkálva búcsúzott. A kiugró csuka méretét látva, ezt egy cseppet sem bántam. Mivel nagy eséllyel külsős akadásról volt szó, hosszan tartó, kétesélyes küzdelembe kezdhettem volna. Ízelítőt azonban adott a bot ezalatt a röpke vad csata alatt is.
Rugalmassága és a jól beállított fék miatt nem szakadt el a 16-os előke, csupán a horog akadt ki a halból. Bizakodva csaliztam, és dobtam az etetésre. A halak azonban nem voltak hajlandóak segíteni. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a távoli nádfal hűsítő árnyékából akkor sem hajlandóak kimozdulni, ha aranyat dobok a vízbe. Gábor - aki feederbottal horgászott - is megerősítette ezt, ezért „ha a hegy nem megy Mohamedhez…” alapon nekem kellett a nádfal közelségébe horgásznom. (Az orsómra 14-es főzsinórt és 18-as dobóelőkét csévéltem, ami a távoli dobásoknál métereket jelenthet a 20-as főzsinórral szemben.) Az úszóim között keresgélve egy 24 grammos wagglerre esett a választásom. Megkérdeztem Gábort, hogy bírja-e a bot ezt a plusz 4 grammot, mire mosolyogva válaszolta, hogy egyenesen kívánja a bot azt a méretű wagglert. (Ha már az ő botja, csak jobban tudja.) A 24 grammos wagglerrel amolyan keresgélő horgászatba kezdtem.
Csinos kis csonticsokrot tűztem a horogra, és megcéloztam a nádfalat. A bot szinte feléledt a kezemben. A korábbi erőfeszítések nem okoztak neki kihívást, de a nagytestű waggler nagy távolságra történő dobálása végre neki való feladatnak bizonyult. A Pellet Waggler végre elemében érezhette magát. Néha brutális erővel kellett meghúznom a botot, de ez meg sem kottyant neki. Egy ilyen árfekvésű pálcától ez több, mint ami elvárható. Egy bedobást követően szinte be sem állt az úszóm, már vitte is valaki. Keményen bevágtam, hiszen a frissiben bedobott szerelék még nem volt sem megfeszítve, sem elsüllyesztve. Megérkezett az első „tesztőr”. A bot szépen muzsikált, engedelmesen hajlott a menekülő hal után.
Hamarosan kiderült, egy éhes amur gondolta azt, hogy némi husival egészíti ki vegetáriánus étrendjét. A féket kicsit lazábbra állítottam, nehogy az ugróbajnok megtréfáljon. Az amurra jellemző váratlan, fejrántással járó vízfelszíni fordulók szakadt előkével járó fájdalmas búcsút jelenthetnek, jobb elébe menni a problémának. Bot és orsó próbája során egyébként az amur a leghálásabb alany. Néha ugyan bután hagyja magát vontatni, de ha beindul, kapaszkodhat a horgász a botjába, a szákoláskor megtapasztalható mutatványairól nem is beszélve. A Pellet Waggler egész szépen muzsikált a kezemben. A bot görbületében nem találtam semmi kivetnivalót, egyenletes, szép ívet mutatott. Egy biztos, ez a pálca nagyhalakra termett. Az amur közben szákba került, majd rövid „pózolás” után vissza a vízbe.
Folytattam a távoli nádfal horgászatát. A Pellet Waggler egyik megkülönböztető jegye a matchbotoknál megszokott kisméretű gyűrűk mellőzése. A feederbotoknál már bevált nagyméretű gyűrűzést adoptálták erre a matchbotra is. A megszokottnál nagyobb méretű gyűrűk jól jönnek a távoli dobások esetén, vagy a csúszóra szerelt úszók dobásánál. Sokan aggódnak (egyébként feleslegesen) a csúszó ütközők miatt, félve attól, hogy az elakad a bot gyűrűiben. Cérnaütköző esetében - főleg, ha azt vastagabb cérnából köti valaki - előfordulhat ilyen. A Pellet Waggler gyűrűzése segít áthidalni ezt a problémát, ezért akikben eddig volt némi félsz ezzel kapcsolatban, nyugodtan félretehetik azt.
Gyártó | SPRO | |
típus | Pellet Waggler by Döme Gábor | |
Teljes hossz cm | 420 | |
Szállítási hossz cm | 136 | |
Bot tömege g (mért!) | 280 | |
Gyűrűk száma db | 14 | |
Gyűrűk típusa | SiC | |
Tagok száma db | 3 | |
Illesztések | klasszikus rádugós | |
Bot anyaga | IMT-7 Power Carbon keresztszál erősítéssel | |
Dobósúly g | V. 20. | |
Optimális dobósúly g | 15-20 | |
Ideális zsinórméret mm | 0,18-0,22 | |
Ár Ft | 16.500 |
Hogy hidegben is lehetnek előnyei a nagyobb gyűrűknek, azt nem tudom, mert ha már fagy, ritkán matchbotozom, de abban biztos vagyok, hogy itt is inkább előnyére válik a botnak, mintsem hátrányára. A bottest alapanyaga a leírás szerint olyan speciális IMT-7 (ne kérdezzétek, ez mit takar, minden gyártó másképp becézi a botjainak anyagát) erős karbon, amelyet különleges keresztszál erősítéssel szinte törhetetlenné tettek.
Természetesen ez a titulus csak a horgászat közbeni törhetetlenségre vonatkozik, és nem tartozik bele a horgászat végi autó ajtó rácsapkodás. Egy biztos, a bottest anyaga valóban erős, jól terhelhető, mégis kellően lágy a dobásokhoz. Nem az angol pontyos botokra jellemző lágyság jellemzi, ezért aki 12-es főzsinórral szeretne nagyhalazni, ne ebben a botban gondolkodjon, de aki egy szigorú, de mégis engedékeny ízig-vérig pontyos botot keres, vegye számításba.
Rendületlenül dobáltam a szemközti nádast, amely kezdetben (úgy véltem) elérhetetlen számomra. A nagy úszóval azonban a - szokványosnak semmiképpen sem nevezhető - minimum 70-75 méteres távolságot könnyedén megdobtam! Egy-két kárász után egy újabb amur találta meg a horgom. Élmény volt kifárasztani.
Bevallom, a nagy meleg kicsit elfárasztott, nem is beszélve a leégésről, ezért az amurt követően befejezettnek tekintettem a horgászatot. Kicsit sajnáltam visszaadni a botot jogos tulajdonosának, mert megkedveltem ezt a pálcát. Szerintem sokan lesznek így. Kíváncsian várom majd a visszajelzéseket, hiszen én a 4,20 m-es mérettel horgásztam, és tudom, hogy létezik 3,90, sőt 3,60 m-es hosszban is. Erre a pálcára joggal lehet büszke névadója, azt nyújtotta, amit elvártam tőle. Egy kapitális ponty sem hozná zavarba, de a 2-3 kilós potykákkal is remekül bánik. Jó kezekben sokáig hű társ maradhat a mindennapi pecák során, de egy pontyos versenyen sem kell vele pironkodni.
A horgászat közbeni kis szünetekben és a peca végén még beszélgettünk a közeli és távoli tervekről. „Megszereztem” pár izgalmas újdonságot, amivel hamarosan találkozhattok itt a portálon, érdemes lesz figyelni a híreket. Öt év hosszú idő, amibe sok minden belefér. Ki tudja még, mi minden van hátra? Egy biztos sok-sok horgászat, amiből mindannyian profitálhatunk.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Takács Péter (t_peti)