Alig több mint egy tekercs kábel áráért mennyire lehet egy orsó pergetésre alkalmas? Ez volt az egyetlen kérdés, mi felvetődött bennem a Nevis Legacy 40-nel kapcsolatban… És még egy. :-) Megtisztelő a felkérés, nagylelkű és egyben magabiztos forgalmazóra utal. Bennem a rosszabbik én mégis a lókupec cigányt juttatja eszembe: A történet szerint a leendő vásárló jelenlétében a paripa falnak megy. A csiszár mentené a helyzetet: „Dehogy vak az, instálom! Csak bátor!” Ezen irományban próbálom tisztázni felmerülő kételyeimet alkalmasságról, bátorságról, „vakságról”, mindezt természetesen Nevis szemüvegen keresztül. :-)
A másik orsó, amiről szólnom kell még, az nyeletős és Espirit 50 fantázianévre hallgat. Sokan az ilyen fékrendszerű orsókat amolyan kis jokernek értékelik, a fenekező horgászat bármilyen formájában bevethetőnek tartják. A mai trend szerint nemcsak a ragadozót „nyeletik”, hanem bojliznak, feeder- és pickerbotokra szerelik, azaz - úgymond - „finom fenekezésre” is használják. A nyeletős rendszerű orsó, mint olyan, mindeddig nem érdekelt, ezért ilyennel tapasztalatom sem volt. De sebaj, kezdem a közepével, tapasztalat híján rögtön véleménnyel!
Gépeket megfogva az első beugró gondolat: van bennük anyag! Ez a nyeletős verziónál nem okozhat gondot, mivel a bottartó állvány elbírja. A Legacy-nál meg majd kiderül az éles tesztben, de ne szaladjunk ennyire előre!
A formavilág rendben; funkcionális, kicsit robusztus. További erőt sugárzó fémes berakások a masszív, jó minőségűnek tűnő grafitházon, rotoron. A pergető változat fém dobszoknyáján sportos furatok, a dobtetőn e „furatos” motívum folytatódik. A fékállító gomb ezzel harmonizál, „inox” berakással díszített.
A nyeletős dobja puritánabb. Furatok nincsenek a dobon, a fékcsillagon a fémdíszítés „hiányzik” (persze, ízléstől függően). Rotoron, házon azért megjelennek a fémes díszítések. Ami eltér még látványra a két modell között: a felkapókar és a hajtókar. (Természetesen a nyeletőféket nem számolva). Nyeletős a megszokott acélhuzalt kapta felkapókarnak és dupla hajtókart. Pergetős változatot krómozott, csőből készült felkapókarral és lehajtható, esztergált - vagy annak tűnő - hajtókarral szerelték (ide már csak annyit szúrnék be, hogy a használat során nem váltottak vissza, bár csészeféket egyik modellben sem feltételezek).
A dupla hajtókar nem csenevész, tovább hangsúlyozza a masszív megjelenést. Az esztergáltról felesleges is nyilatkoznom, a Twin Power F szériát idézi. Majdnem mindegyik megbízható peremfutó gyártója előszeretettel követi ezt a megoldást ma is. A hajtókarfogantyúk puhák, talán lehetnének nagyobbak. Amúgy jó tapintású gumi, meglepően könnyed fogással {elsősorban a pergetős Legacy}, ebben az árkategóriában mindenféleképpen.
Az egész külső benyomás pozitív, rosszabbat vártam… A mustrát, markolászást folytatva további alapélmények érnek:
Mindkét orsóra igaz, hogy a rotor feszegetéseim ellenére sem kotyog, érdekes módon a fixnek ható hajtókarokban érzek gondolatnyi kottyanást.
Itt már meg is állnék, és eltérnék önmagamtól egy gondolat erejéig: műszaki érzék nélkül műszaki megoldást magyarázni…
Szintén mindkét orsónál: a hajtókar nem csavarmenettel kapcsolódik a tányérkerék tengelyéhez. (Kb. így szól a hivatalos meghatározás.) Az átdugós hajtókar illesztésére, a tányérkerék-tengely és a hajtókar-csatlakozás végein a tengelylötyögés kiküszöbölésére egy bástya alakú fogazást használnak. Ez sokat javít, de nem sikerült tökéletesre. És innen jöhet ez a pici lötyögősség. Egyébiránt tényleg gondolatnyi a holtjáték, és csak a „törődés” miatt nem tudtam szó nélkül elsiklani az aprócska kottyanáson. Ha már vették a fáradságot és beépítették ezt a rafinált kapcsolatot, sajnálatos, hogy a kivitelezés nem sikerült tökéletesre.
És ha már a bástyaszerű fogazáson sikerült leblokkolnom, legalább levésem következő idevágó kritikám: ez a fogazás a hajtókar saját anyagából készült. Dupla hajtókar műanyag… elnézést, a marketing szerint grafitnak illik hívni. A grafit mint anyag már régóta bizonyít háznak, rotornak a peremfutós horgászorsókban. Az anyag alkalmasságáról nincs is kétségem. Viszont arra csak az idő lesz képes válaszolni, hogy a fogazott kapcsolatra is kellő szívóssággal rendelkezik-e majd ez a grafit?
Kókler kísérletem letudva a műszaki megoldás azon részének leírásáról, amit még én is képes vagyok észrevenni. Inkább visszatérnék az alaptulajdonságok, élmények „átadására”:
Megtekerve - így elsőre - járásuk enyhén nehézkes. Begyorsítás után kb. 5-6 fordulaton belül le is állnak, nem kevés kenőanyagot sejtek a szerkezetekben. De ide is visszatérek egy kis tekergetés után, meglátjuk, lesz-e változás a futásban?
Máskülönben a gépezetek nem „kiabálnak”, kevéske hang adja tudtomra, hogy mégsem „manók” végzik a ház alatt a munkát. Apropó, manók: a dobozban érkezett még robbantott rajz is. Én rá sem pillantottam, egyrészt, mert nem érdekelnek a „manók” (fentiek olvasatában ez nem lehet meglepő), másrészt számomra a kép inkább űrhajó összeszerelésére alkalmas útmutató, mint horgászorsó alkatrészeinek rajza (ez viszont az előző következménye). Tehát aki műszaki ismertetést, mért adatokat várt az orsókról, ne is olvassa tovább a kusza sorokat, biztosan csalódni fog! De mielőtt a mért adatokra fogékony kollégák átkattintanának a hivatalos, „gyári” bemutatásra, itt egy kis „kedvesség” milliméterben, természetesen csak olyan, ami a gyári leírásban nem szerepel.
Legacy 40: A dobátmérő kb. 53 mm. Fém hajtókar mérete 65 mm. Tárolt zsinegmagasság 23 mm.
Espirit 50: A dobátmérő kb. 57 mm. Dupla hajtókar mérete 100 mm {2 x 50 mm). Tárolt zsinórmagasság 25 mm.
Terhelhetőség, fékerő, annak szabályozhatósága:
Mint már említettem, nem gyerekjáték orsók, sem méretre, sem tömegre. A féket rendesebb terhelhetőségre méretezték. A fékcsillaggal két és fél fordulatban állítható a nyomaték. Természetesen egy hajszállal erősebb maximális fékerőt mutat a nehezebb és nagyobb nyeletős verzió, de ésszerű használat mellett mindkét orsó kellő fékerőt produkál. A szabályozhatóság mértéke megfelelő, pontos beállítást tesz lehetővé a különböző zsinórméretekhez, erősségekhez. A fék letapadásmentesen adagolja a kábelt, megindulás után is tartja a beállított értéket - magyarán nem szalad meg. Az üzemi fékek hangja kicsit érces, fémes, de még kellemes és pontos „ketyegést” enged hallani. Nyeletőfék hangja tompább, berregőbb, jól elkülöníthető… Nem mellékesen finoman állítható, kellő finomhangolást tesz lehetővé különböző vízáramlásokra. A nyeletőről küzdőfékre való átváltáshoz fél hajtókar-fordulatnál kevesebb elegendő, ekkora mozdulatra kimérten és könnyedén ugrik hátra a váltókar.
Ezzel ki is pipálnám a fékeket… működnek, teszik a dolgukat.
A „láttam már szebbet” kijelentést a zsinórképpel kapcsolatban teljesen helyénvalónak érzem. De mire is kell nekünk az a bizonyos szép, egyenletesen csévélt zsinór? Mutogatni a haveroknak, esetleg csöndes nyári estéken gyönyörködni az egyenletes zsinórmenetekben? Ha csak erre kell, akkor maradjon az orsó a fészerben. Viszont ha könnyed, nagy dobásokra? „Macska” elkerülésére, hogy ne szoruljanak egymásra a menetek? Ne tekerjen az orsó mellé, alá, fölé? Egyszerűen csak problémamentes használat a cél, akár fonott zsinórnál is? Akkor igen, vigyük magunkkal pecázni!
Bármilyen vizuálisan a dobon a kábel, használatban teljesen rendben van. Damillal, fonottal egyaránt jó volt dobni, nem ragadtak össze a menetek sem kisebb, sem viszonylag nagyobb súlyok dobálásánál. Nem tekert mellé és a hatalmas dobokról könnyedén pergett le a zsinór. Ezt a részt is pipálnám a Chokito szlogennel: „Ronda, de finom” :-)
Kábelek végre a dobokon, mehetek pecázni! Már csak a használni kívánt pálcákra kell felfogatni az orsókat. Orsótartóba helyezve a pergető orsót és a papucsot a talpra rászorítva, ismét szembesülök az orsó nem apró méretével. A papucsok még éppen elnyelik, hogy biztonságosan rögzíthessem a menetes gyűrűvel. A megszorításnál viszont érezhető, hogy a maximum méret körül „jár” az orsótalp, amit még egyáltalán képes befogadni ez a fajta rögzítő. Egy biztos, meglazulni nem fog.
E sok karakterrel eljutottunk a vizes részhez. Ide az elvárások szerint egy élménybeszámolót illene kerekítenem, stratégiát, szerelékeket bemutató képekkel illusztrálva. De nem kenyerem az írás, és nem is szeretnék ilyen babérokra törni, ezért rövidre fognám…
Helyszín: Tisza-tó.
Módszer: csónakos fenekezés (feeder).
Etetőanyag, csalik: Maros Mix, harmatgiliszta, üveges kemény kukorica.
Végszerelék: hosszú gubancgátlós etetőkosaras. Főzsinór 0,25 mm, előke 0,20 mm. A horog mérete 4-es (a pálya és a kárászok mérete indokolja). Rendesebb kárászokat szeretnénk fogni a felszínt már lassan elérő sűrű sulyom között.
Pergető orsóval eltöltött egynéhány órás dobálás nem hozott nagy eredményt, és be kell vallanom, a technika sem pártolt nagyon mellém (néhány kép elveszett a témáról). És ha éppen kapott egy-két kisebb csuka, a másik pálcával dobáltam. Mindenesetre a véleményezésemben ez a malőr nem játszott szerepet.
És itt szeretném felajánlani mindkét orsót további tesztelésre, véleményezésre. (Nekem nincs egyetlen üres pálcám sem, és akihez esetleg kerül, biztosan nagyobb hasznát látja, mint én, aki csak betenné a garázsba tartaléknak).
A horgászatok után - és nem sokkal az összegzésem előtt - ismét megtekertem üresen az orsókat. Ígéretemet betartva még csak pár mondat: a szerkezetek forgását mindkét esetben könnyedebbnek éreztem, mint az elején, a dobozból kicsomagolva. A pörgést érdekes módon a kevesebb csapággyal rendelkező nyeletős verzió tudta tovább folytatni. Ebben nagy szerepet játszhat a dupla hajtókar is. A fémből készült kar az általam érzett javulás ellenére is megállt a hatodik körbefordulásra.
Tehát, az összegzésem - vagyis „egy” vélemény:
Nevis Legacy 40
A pergető orsó tömege mindjárt behatárolja a használhatóságát. (Érdeklődve várom a kisebb, Legacy 35-ről írt tapasztalatokat, pálcáimra talán az jobban passzolt volna?) De aki a halfogás kedvéért keres orsót, aki kimondottan „csak” szerszámot keres hobbijához és aki számára nem kifejezetten a könnyűpergetés a cél, annak költségkímélő alternatívát jelenthet ez az orsó. Most már válaszolhatok az elején feltett kérdésemre: igen, alkalmas pergetni! És a „ló” nem vak! Sőt! Amennyire én belelátok a mai hazai horgászpiacba (kb. semennyire) a legnagyobb piaci szegmensbe érkezett a Nevis. Innen kíván egy szeletet magának. És ha marketingje a mostaninál visszafogottabb lenne (mellőzné a felső besorolást, a „mega” jelzőket), jó nagy szeletet vághatna magának a „tortából” ez a pörgettyű. Erre minden adottsága megvan! (Mondom ezt annak ellenére, hogy az általam favorizált pálcákra nehéznek bizonyult.)
Nevis Espirit 50
Az Espiritnél minden rendben van, és remélhetően még egy darabig így is marad. Könnyedén tudja azt, ami számomra szükséges lehet egy ilyen orsónál. Mindkét féke jól vizsgázott, ereje elégséges vastagabb kábelekhez is. A súlya e modellnek is jelentős, viszont a módszerben, ahol bevetésre került az orsó, közel sincs akkora jelentősége a súlynak, mint pl. pergetésnél. Dobási paramétereit jónak ítélem, bár nem volt összehasonlítási alapom, tapasztalatom - ezt a néhány sort tessék így kezelni!
