Van úgy, hogy annyira nagyon rákészül az ember egy horgászatra, hogy már-már azon gondolkodik, a rengeteg nyálkát vajh mivel tünteti majd el a gúnyájából és a szákból. Szóval jól rákészültem egy "ladányi keszegezésre", bevadítottam a srácokat is, a Sebes-Körösre mentünk volna. Azaz mentünk is, hárman: Zsolt, aki a rangidős, Csaba, akivel a fősulin egy csoportban voltunk és persze jómagam. Az előzetes híresztelések jó vízállást és biztos fogást ígértek, de "az ördög nem alszik" alapon vittem a dobóbotot, valamint egy kazalnyi twistert és egyéb műcsalit a meccsem és a pickerem mellé. Süllőre, balinra tartott még a tilalom, de a csuka már szabad préda.
Nem cifrázom sokat: sötét volt, elindultunk, odaérkeztünk, lassan pirkadt, kicuccoltunk, a partra battyogtunk, majd gyönyörködtünk kicsit a Sebesben. Álltunk a duzzasztó alatt, majd jött a helyi spori, az ujjnyi végű fenekező-teleszkópokkal, a kosárba jóféle táp került begyúrásra. Még egy fél óra múlva is kőkeményen állt az anyag. És láss csodát: a helyi őspecás, röpke 10 perc alatt, kitekert a partra egy megszeppent potykát, miközben én még az etetőnket gyúrom, pont egy fél vakondtúrással kutyulom össze a masszát. Na, több se\' kellett, a srácok már úgyis bemérték a vizet, most mintha picit gyorsabb lenne a folyás, mint a reggel, de még nem gyanítok semmit. Beetetek, kezdenénk horgászni és hűha! A víz feljebb jött jó 10 centit, bő fél óra alatt. Ez még nem is lenne akkora baj, de nagyon fölgyorsult a víz, a sodrás még a 6 g-os úszót is viszi magával. Ez gáz. Már beetettünk, muszájból végighorgászunk egy "standard" órát, majd jön a döntés: át a holtágra, cuccostól-mindenestől, majd ott adunk a keszegek arcának - gondolom én. Átcammogunk, keresünk egy olyan helyet, ahol mindhárman elférünk, vizet mérünk, aztán etetés, elhelyezkedés, majd megkezdődik végre a horgászat. Zsolt egy 3,60-as meccsel, Csaba egy 4-es teleszkópos keszegezővel vallatja a holtágat, míg én a kedvenc (és egyetlen) 3,90-es meccsemmel hajigálom az úszót. Mindenki snecivel kezd, az alapetetés vörösre színezett, lévén a tiszta vízben ez a kevésbé feltűnő, szemben az etetőanyag világosbarna alapszínével. A kajába raktunk csontit és kukoricát is, lehet a halaknak válogatni. Néhány perces horgászat után egyikünk fog végre egy KESZEGET. Csóri karika csak figyel kifelé a fejéből, mit örül 3 horgász egy ekkora halacskának? Nagy az öröm, innentől úgy gondolom, beindul a bolt tévedtem, mert hiába fogtam még egy retúr potykát is, a halak nem nagyon akarnak kikéredzkedni a vízből. Ráadásul, egy jó másfél óra múlva, mikorra újra kell pótolni az először bedobott etetőanyag-mennyiséget, azt gondolom, hogy a kisebb halakat kiszűröm: az anyagot most nem fogom megszínezni, had legyen világos színű, a kicsik majd biztosan kikerülik és csak a nagyobbak fogják teletömni a bendőjüket az általam megterített asztalon. Csakhogy jó félóra múlva, miután egyebet nem fogtam, csak küszt, kezdem azt hinni, hogy hibáztam... és hát igen. Itt nem jön be az a teória, miszerint a világos anyag majd szelektálja a halat, mert egyre kevesebbet és egyre inkább kisebbeket fogunk. Szóval nem nagyon muzsikálunk, bár Zsolt néha-néha és egyre gyakrabban terel ki a vízből a kisebb kárászok közül. Na, persze ő gilivel nyomul, és ezt a tényt elfelejtette velünk közölni. Bezzeg, amikor Csabival fogtunk néhány keszeget, rögtön leadtuk az infót, miszerint a csonti-kukó szendvics a nyerő. Ő meg csendben szedi a karcsikat és hallgat És akkor még mi vagyunk a balekok, mondván nem kérdeztük
A szákba pillantva a sovány zsákmány "enyhe" csalódásfélét vált ki belőlem, ezt még fényképezni is égő lesz - gondolom. Na, jó! Én meguntam a reménytelen keszegpartit, emiatt összerakom a meccsnyelet, elő a dobóbotot, hátha egy pár sügit vagy esetleg egy csukeszt sikerülne előhúznom a holtágból, lenne valami szépen mutató hal is a képen
Idő van, bár mennünk, de legalábbis pakolnunk kéne, engem ugyanis munka vár a délután folyamán. A maradék 15 percet ki akarom használni: elindulok hát a twisterdobozommal és a botommal jó száz méterrel odább.
A víz tükre csendes, valami halat sejtek azért, egy kisvöröst kötök a 20-as zsinór végére és suhi, már megy is a vízbe az első dobás. Fésülgetem az előttem lévő vizet, az utolsó dobáson gondolkodom, mikor is mondjam majd ki a végszót De a part mellett elhúzott vörösre "odaül" valaki. Én meg ütök egy picit neki és meg is akad, csuka lesz, máris érzem. Na, nem egy eget rengető példány, méret alatti, de olyan nagyon furcsa. Nem csak attól, hogy bele vagyon harapva, hanem még "albínó" is egy darabon szegénykém. Lefényképezem, majd gyorsan a többieknek is megmutatom.
Készül még a 4 kilónyi keszegzsákmányról - amit hárman fogtunk, ég is az arcom rendesen... - egy-két felvétel, majd összecuccolunk és hazafelé vesszük az irányt. Hát ennyi volt. A ladányi keszegek idén még váratnak magukra...
Csákó Gábor /charon24/
