Olyan helyre látogattunk el hárman barátok, ahol idén rengeteg neves versenyt - Egyéni Bajnokság, Klubcsapatok Bajnoksága, VB válogató - rendeztek, ez a pálya nem más, mint a Velencei-tavi evezőspálya. Az időpont nem véletlenül esett közvetlenül egy verseny után, hisz ilyenkor - egy-két nappal a verseny után - a jól feletetett pályán, a halak még a közelben tartózkodnak. Hihetetlen mennyiségű halat lehet ilyenkor fogni, de ne szaladjunk előre ennyire…
Minden rangos versenyt hétvégen rendeznek meg, ezeket a versenyeket minden csapatnál - szinte kivétel nélkül - edzések előzik meg. Mind az edzéseken, mind a versenyeken hatalmas mennyiségű etetőanyag és élő anyag kerül a vízbe, s ez a halakat ilyen rövid idő alatt is a versenypályára koncentrálja.
A találkozót 8 órára beszéltük meg a pálya elején. S miután megszemléltük a vizet, úgy döntöttünk, hogy a hétvégi verseny legalsó-szélső helyére ülünk le, egymás mellé. A kipakolással én végeztem legkésőbb, ugyanis a kollégák csak matcbottal készültek, jómagam, pedig szokás szerint rakóssal.
Hárman, három különböző távolságban próbáltuk: Géza az első és második bójasor között, Imre az első bója előtt, én pedig a törésen, néha benézve a mélyvízbe.
Etetés után varázsütésre egyszerre lett kapásunk, s megállás nélkül, ha nem egyszerre, akkor egymást követően fárasztottunk. Imre nem volt szerencsés: az első öt halát egyszerűen nem tudta megfordítani. Hiába cserélte az előkét fokozatosan vastagabbra, nem segített. Aztán pácát cserélt… Igen! Szákban az első méretes. Egy dinamikusabb de lágyabb bottal sikerül az egyébként hihetetlenül erős pontyokat megfordítani, kifárasztani és szákba terelni.
Repült az idő, mikor már a sokadik méretes pontyot tessékeltük vissza az éltető elemébe, hirtelen eltűntek a halak. A többieknek nem, de nekem módom volt váltani. A rakósra feltettem egy rövidebb szereléket és elkezdtem horgászni a padkán, az 1,2 m-es vízben. Folyamatosan galambtojásnyi gombócokat dobáltam, s fogtam a tenyérnyi keszegeket. Szépen sorban, egy gombóc - egy keszeg. Aztán egy határozott kapásra bevágva a gumim kiszaladt. Oh, ez ponty! - kiáltottam - szóval feljöttek a padkára. Pontyfárasztás után mindig visszamerészkedtek a dévérek és karikák. Ha hirtelen alább hagyott a keszegek rohama, és csönd lett, tudtam ismét ponty van az etetésen. Ahogy fogyott az etetőanyagom úgy hagyott alább a halak kapókedve, s úgy csökkent a kifogott méret is. “Elég volt, jót horgásztam!” - szóltam barátaim felé és kezdtem pakolni.
Imre és a Géza még elkapott egy-két kispontyot és pár félkilós keszeget. Érdekes hogy a rakós távolságon nem tudtam 20 dkg-nál nagyobb keszeget fogni, a nagyok mind bent tartózkodott a mélyvízben a második tőrés után. Aztán ők is pakoltak, végezetül összeálltunk egy közös fotózásra.
